Béke és Szabadság, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1954-08-18 / 33. szám
lu BETÖRŐ A tanúk, a hallgatóság, az ügyvédek a folyosón cigarettáznak, a két vádlottat nemrég vezették fel. Ülnek az első padban, mellettük börtönőrök. Hallgatnak, néznek maguk elé. Szemben velük a Népköztársaság aranyos címere, a bírói pulpitus, három bőrkarosszék. Bácskai Lajos 36 éves. Kopaszodó, szegletes arcú, alacsony termetű. Szürke szeme hideg, éles, állkapcsa keskeny, pofacsontjaitól felfelé kiszélesedik a koponyája. Ha valaki felező vonalat húzna az orra alatt, meglepődve tapasztalná: két egymáshoz nem illő arcrész kapcsolódott itt össze. Az alsó rész beteges, elvékonyodott vonásai sehogy sem illenek a felsőrész kemény pofacsontjaihoz, mély szemgödreihez. Bencze Lajos éppen az ellenkező típus. Ha régi osztályozás szerint Bácskai szangvinikus alkat, Bencze flegmatikus. 43 esztendős, nagydarab férfi, arca ovális, közönyt és unottságot sugall. Szeme apró, homloka magas és zsíros, egyetlen mély ránc osztja ketté, mintha jellemét ez a homlok fejezné ki, álcázza, palástolja gondolatait. A hallgatóság, a tanúk eldobják cigarettájukat, belépnek a terembe. Nyílik az ajtó, jönnek a bírák. Mindenki feláll, szertartásosan tiszteleg az igazságszolgáltatás képviselői előtt. A tárgyalás — Bácskai Lajos, született 1918-ban, anyja neve... volt vállalati tisztviselő, özvegy, iskolai végzettsége, kereskedelmi érettségi. Bencze Lajos, született 1911-ben, töltőtoll javító, különvált, felsőipari iskolát végzett... A tanúk kimennek, Tutsek Gusztáv tanácselnök felolvassa az ügyészség vádiratát. Ittott megnyom egy szótagot, kipillant az iratból. Hangja rekedtes, keze a ceruzán babrál. Huszonnégy esztendeje bíráskodik, tárgyalt már lopásokat, betöréseket, gyilkosságokat, de ebbe a munkába nem lehet belefásulni. Rejtélyes. Titokzatos. Hogyan jut el valaki a bűncselekményig? Milyen indulatok hajtják? Milyen szenvedélyek? Csupa kérdőjel ágaskodik előtte, ismernie kell a lélektant, a törvényeket, a bűnözés dialektikáját. — Bencze Lajos, megértette, mivel van vádolva? — Igen. — Bűnösnek érzi magát? *— Igen. Bencze feláll. Halkan, csöndesen beszél, minden második szava, kérem szépen. Időt akar nyerni, hogy gondolkozzék, hogy kimagyarázza magát. Eddig nyolcszor volt büntetve, múlt év szeptemberében szabadult, utoljára csalásért két év hat hónapot ült. A Büntetés ideje alatt ismerkedett meg Bácskaival, néhány szívességet tett neki. Bácskai két hónappal hamarabb szabadult, tavaly szeptemberben Budapesten találkoztak. — Megadta magának Bácskai a címét? — Nem. — Akkor, hogy találkoztak? — Én felhívtam telefonon. — Honnan tudta a telefonszámát? — Egy közös ismerősünk adta meg. — Hogy hívják a közös ismerőst? — Nem tudom. Már az első pillanatokban belegabalyodik. Nem emlékszik semmire, rossz idegállapotára hivatkozik. Ő nem akart betörni, dolgozni akart. Miért nem dolgozott? Ötöl-hatol, hallgat, konokul ismétli a magáét. Tagad. Azzal kezdte, hogy bűnösnek érzi magát, de most elfelejtette beismerő szavait. Az alsó betörés A tények makacs dolgok — különösen, ha írás tanúskodik róluk. Azt mondják: Bácskai Lajos szabadulása után az 1. sz. Zöldség-és Gyümölcskereskedelmi Vállalatnál helyezkedett el adminisztrátorként. — Beírta az életrajzába, hogy háromszor volt büntetve? — Nem. Tudtam, hogy akkor nem alkalmaznak. A munkahelyén szerényen, csöndesen viselkedett. G. A. csoportvezető szerint: jó kollega volt, rendesen ellátta a munkáját. Miért? Már akkor készült valamire? Azért hallgatott, mert lapult? El akarta terelni a gyanút? Valószínűleg Tettei nem lelki ficamról, körmönfont, kitervelt előkészítésről beszélnek. Előbb a leltári összesítőkért bízták rá, majd az SZTK-ügyeket. Ült az íróasztala mellett és figyelt. Megfigyelte, hol tartják a szakszervezeti pénzt, milyen értékek hevernek szabadon, hol van a rádió, a lemezjátszó. Veszélytelenmunkát akart végezni. Ellopta kollegája kulcsát, viasznyomatot készített róla. Bencze megcsinálta a kulcsot. Amikor az nem nyitotta a zárat, elhajította. Szerencséje volt, saját íróasztalkulcsa beleillett a kiszemelt íróasztal zárába. Amíg ő betört, Bencze kint figyelt. — Egyedül lopózott be az irodába? — Igen. — Hogy tudta kihozni egymaga a kiskaszszát, a rádiót és a lemezjátszót? — A lemezjátszót és a rádiót dróttal öszszekötöttem. — Első vallomásában Bencze úgy adta elő, hogy ő is bentjárt az irodában. Bencze tagad. Nem, ő csak elkísérte Bácskait, nem vett részt a betörésben. Akkor miért kapta meg a zsákmány felét? — Bácskai revanzsálni akart. Olyan lelkiállapotban voltam... : Hazugság, hazugság minden szava. az ártatlan bárányka. Eddig nyolcszor volt büntetve, de most azt mondja: ingadoztam. Ingadozott, megtévedt, tévedésből ítélték el. — A kasszában mennyi pénz volt? — Ezerhatszáz forint A rádió és a lemezjátszóval együtt a kár 4285 forint. Bagatell, Bácskai és Bencze legalább is így gondolták. Amolyanbemelegítésnek szánták, hogy kinyújtsák tisztességes munkában elzsibbadt tagjaikat. A nagy hal Márciusban ért meg bennük az elhatározás. Nem uk-muk-fuk, módszeresen, okosan akartakdolgozni. Bácskai kifürkészte, hogy a vállalat 3-án fizeti dolgozóit, három-négyszáz embert. Előző nap elhozzák a bankból a pénzt, borítékozzák, este elhelyezik a páncél-, illetve lemez-szekrénybe. 300—350.000 forint, ez már igen, ezért érdemesszorgoskodni«. A pénz nagyobbik részét a páncélszekrénybe zárják, másik részét a lemez-szekrénybe. A lemez-szekrény Bácskai munkahelyén áll, kulcsát a bércsoport vezetője fiókjában őrzi. A fiókot az ő íróasztalkulcsa is nyitja. Mi sem egyszerűbb: el kell lopni a lemezszekrény kulcsát, másolatot készíteni róla — a többi már megy, mint a karikacsapás. Mit gondolt közben? Megfordult a fejében, hogy mit tesz? Erről nem beszél, de amit mond, arról tanúskodik, eszébe sem jutott. Nincsenek aggályai, nincsenek skrupulusai. Amikor előző nap megkérdeztem tőle: miért követte el első bűncselekményét, azt felelte: — Kézenfekvő volt. — Ott volt a pénz, csak ki kellett nyújtania a kezét. Azóta háromszor ült, óvatosabb lett. Hogy minden gyanút eltereljen, március közepe táján felmondta az állását. Ha a betörés után eltűnik, kiadja magát. Nem, ehhez ő túldörzsölte, nem hagyja, hogy ilyen egyszerűen lefüleljék. Április 1-én már nem dolgozott, de 2-án mégis benézett a munkahelyére. Ott járt délelőtt, ott délután, kiriglizte a folyosó ablakát, hogy zajtalanul beléphessen. — Előző vallomásában azt mondta, hogy csak egyszer járt bent. Bácskai hallgat, már nem emlékszik. Csak arra emlékszik, amire akar. — Délelőtt láttam, hogy az ablak nyitva van, — vallja az egyik tanú. — Léghuzat volt, hát becsuktam. Szóval ezért látogatott be délelőtt is, délután is Bácskai. Biztosra akart menni. Most összezavarodik, tagad. Nem tudta, mennyi pénzt helyeznek el a lemezszekrényben, kevesebbre számított. Úgy beszél, mint akit kellemetlen meglepetés ért, hogy a kasszában 150.000 forint van és nem 40.000. Este Benczével a Fény-espressóban találkoztak. Bencze újra elkísérte társát, nem, nem vett részt a betörésben. Sétált, levegőzött. Közben két üres aktatáskát szorongatott a hóna alatt. — Miért? Az emberek nem szoktak üres aktatáskákkal járni. Egyenként lépnek be a tanúk, rendőrségi nyomozók, a vállalat dolgozói, egy lakatos, aki a kulcsot készítette. — Megtudhatta az elsőrendű vádlott, menynyi pénzt hoznak el a bankból? Láthatta a pénzt a lemezszekrényben? A tényeket valamennyien megerősítik. A vállalatot telefonon értesítették. Négy nyomozó várta, hogy az ablak megzörrenjen. Bácskai és Bencze meglesték, mikor alszik a ki a villany, mikor hagyják el a dolgozók a helyiséget. Még egy félórát lapultak. Aztán Bácskai benyomta az ablakot, belépett a folyosóra , és szembetalálta magát a rend őreivel. Az ítélet Mindez a négy és félórás tárgyalás után világosan, kétségbevonhatatlanul beigazolódik. Az ügyész sem sorolhat fel meggyőzőbb érveket, a társadalmi tulajdon sérthetetlenségéről beszél, arról, hogy Bácskai és Bencze háromszáz dolgozó fizetését akarta ellopni. A két vádlott csüggedten maga elé bámul. Mintha egyikük sem értené, az ügyész szavait, mintha az más nyelven beszélne. Nézem a két bűnöző rebbenés nélküli, kifejezéstelen arcát, közöny és érthetetlenség ír le róluk. Más világban élünk, mások az érzéseink, az indulataink, mások az erkölcsi normáink. Látom, merev, sápadt vonásaikon: nem gyötri őket lelkiismeret, nincsenek tudatában tettük aljasságának. Egyetlen gondolatuk van: milyen ítéletet mond ki a bíróság. Ez a jelenük, ez a jövőjük. Múltjukat letagadják, nincs, nem is volt. A bíróság kivonul, a hallgatóság ellepi a folyosót. Az emberek arcán még mindig csodálkozás ül. Lehetséges ez? Hogyan csalódhattak? Sértve érzik magukat, nem értik, hogy csaphatták be őket. Aztán vonásaik megkeményednek. Már nem tanúk a vádlók. Engesztelhetetlen ügyészek, az emberi bizalom és jóhiszeműség védelmezői. És a megrablott társadalom bírái. • A fővárosi bíróság Tutsek-tanácsa Bácskai Lajost, mint elsőrendű vádlottat 12 évi börtönre és 10 évi közügyektől való eltiltásra, Bencze Lajos másodrendű vádlottat 10 évi börtönre és 10 évi közügyektől való eltiltásra ítélte. Ugyanakkor úgy határozott, hogy az elkövetett kárt, 4285 forintot, a tettesek 5 százalékos kamat mellett megtéríteni kötelesek. G. Gy. 17