Békés Megyei Nap, 1998. június (5. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-20 / 143. szám

Ecsegfalva A község eredete az Árpád-kor­ra nyúlik vissza, már az 1200-as években templommal büszkélked­hetett. Az első írásos emlékek 1219- ben említik, ekkor még Heves me­gyéhez tartozott. Az ecsegi határ jelentős részét 1225-ben a budai Pá­los szerzeteseknek adták. 1505-ben II. Ulászló Bessenyei Györgynek és Tárcsái Nagy Demeter nejének ado­mányozta. A falu a török időkben - 1606 körül - elpusztult, az itt élők Mezőtúrra, Karcagra költöztek. A község határát Túrkeve és Dévavá­­nya szerezte meg. Neve csak határ­névként maradt meg: Ecseg, Nagyecseg, Pusztaecseg, Ecseg­­puszta. A nagyecsegi puszta a Hor­tobágy után az ország második leg­nagyobb pusztája volt, e tájat a pásztorok nyájaikkal járták. A múlt század közepén Külső-Szolnok me­gyei pusztaként szerepelt a nyilván­tartásokban, ettől az időtől kezdve azonban már Békés megyéhez tar­tozott. A múlt század közepén a Magyar Katolikus Vallásalapít­ványnak és a Borbély-családnak volt itt nagybirtoka, ők a határ hasz­nálhatóbb részeit bérbe adták. Az 1880-as években megépült az Ecsegpusztán áthaladó Dévavá­­nya-Kisúj­szállás vasútvonal (ame­lyet 1970-ben számoltak fel), 1906 körül elkészült - követve a vasút nyomvonalát - a dévaványa-kis­­újszállási kövesút. A helység újratelepítése 1920- ban kezdődött a régi falutól hét kilo­méterre keletre, a vasút és a Be­rettyó találkozásánál. Itt jelöltek ki telkeket. A betelepülők mind na­gyon szegények voltak, de elszán­ták magukat az itt rájuk váró ke­mény munkára. Az épülő község központja a vasútállomás lett, ide települt a bolt és a kocsma is. A szomszédos községeket, az urada­lom központját lóléval - lóvontatta vasúttal­­ tudták megközelíteni. A falu Rákóczi út, Sugár út és a temető által határolt területe 1941- ben épül meg. Az úgynevezett Oncsa-házak is ekkor készültek el. Az Országos Nagycsaládosok Ala­pítványától igényelhettek építési anyagot. Pusztaecsegen a templomépítés gondolata 1938-ban vetődött fel, a dévaványai egyházközség ekkor helyezett ki állandó káplánt a tele­pülésre. Benke István fiatal lelkész lelkes és célratörő munkája pezs­gést hozott az egész faluban. Az építkezés 1942-ben el is kez­dődött, és a ma is látható készült­ségi fokig jutott el. A háborús évek a templomépítés lendületét vissza­fogták, sőt az elkészült rész állapo­ta is romlott. Mindezek ellenére 1994-ben jelentős előrelépés tör­tént, amikor az Amerikában élő Kay Lajos, a felesége ecsegfalvi rokonságát meglátogató fes­tőművész, oltárképet adományo­zott a falunak. 1942 óta épül Körösnagyharsány Az egykori Sebes-Körös általtól védett dombvonulat ősidők óta lakott volt, s a honfoglalás után is hamarosan benépesült. A község neve már 1214-1236 közöttről szerepel a Váradi Regestrumban (tüzes vas próba­­lajstrom), mint kápolnával rendelkező település. A tatárjárásban elpusztult falu nem sokkal a tatárok kivonulása után újra benépesül. Ekkor IV. Béla király kunokat is telepít a környékre, amit az is bizonyít, hogy IV. Kun László utolsó előtti Árpád-házi kirá­lyunkat a körösszegi vár mellett ölték meg a kun vezérek 1290-ben. A kö­vetkező említés Harsányra vonatkozó­an az 1564-ben kelt adománylevél, melyben János Zsigmond egyik hívé­nek, Artádi Kelemennek juttatja a fa­lut. A falu az 1530-1557 közötti idők­ben tér át a református vallásra. A tö­rök hódoltság alatt sok baj és pusztulás éri a községet 1605-ben Bocskai István erdélyi fe­jedelem hajdúvárosi rangra emeli Har­sányt s ezáltal a lakosok hajdújogokat kapnak. Ezeket a jogokat 1631-ben I. Rákóczi György külön oklevélben erősítette meg. Az 1720-as években Harsány elveszíti hajdúvárosi rangját, és a nagyváradi káptalan földesurasá­­ga alá kerül. Ez alól csak az 1848-as jobbágyfelszabadítással szabadult. A falu lakosai nemzetőrként vettek részt az 1848-49-es szabadságharcban. Az I. és II. világháború frontjain is harcol­tak a harsányi honvédek. Az I. világ­háború után megváltozik az addig jó­módú falu képe. Egyre többen elván­dorolnak - főleg fiatalok - a trianoni békeszerződés miatt az ország pere­mére szorult községből, amely így megindul az elöregedés útján. Válto­zást csak az 1990-es rendszerváltás hoz. Ekkortól kezdve a falu ha sok ne­hézség közepette is, de szabadon vihe­ti végbe a település lassú fejlesztését (Úthálózat bővítése, telefonhálózat ki­építése, vezetékes gáz bevezetése.) A település turisztikai lehetőségeit természeti adottságai határozzák meg. A jellegzetes dél-bihari táj jó kirándu­lási lehetőségeket nyújt a turistáknak. A közelben elterülő halastavaknak kö­szönhetően sok a vízimadár, a vize­nyős réteken színpompás növényvilág található. Kedvező időben a bihari he­gyek és a körösszegi Csonka torony látványában gyönyörködhetnek a ki­rándulók. A Körösnagyharsányba ér­kező turistákat a falu sajátos mezővá­rosi hangulatot keltő főterén (Kossuth tér) a műemlék jellegű templom fo­gadja. A sok vihart megért templom későbarokk-copf stílusú. A belső ki­képzés különlegességei között legér­dekesebb az 1750-es évekből szár­mazó szószékhangvető korona, amelynek a tetején vérével kicsinye­it tápláló pelikán szobor áll. Ez a messze környék egyedülállóan leg­szebb alkotása. Jellegzetes harsányi utcakép Kertészsziget Kertészsziget földjei még a múlt században is víz alatt állot­tak, mocsarak és nádasok ölelték körül. A falu egykori határát 1880-ban Fischer Márton vette meg, aki levezető árkokat ásatott. A víz levezetése után egyre kiter­jedtebb, termékeny talajú földte­rületek maradtak hátra, amelyek igen alkalmasak voltak a ker­tészkedésre. Abban az időben az itt megtelepült lakosok elsősor­ban dohánykertészettel foglal­koztak, a község mai neve is in­nen ered. Valószínű, hogy a település Füzesgyarmattal egy időben (1723-1750) létesült, első lakói Bereg megyéből költöztek ide. A község a Sárrétre jellemező adottságú sík terület, a belterüle­tet kisebb erdők, fasorok veszik körül. A földek aranykorona érté­ke magas, apró vadban gazdag a vidék. A lakosság jelenleg is a mezőgazdaságból él. A község­hez tartozó úgynevezett tanya­­központok: Görbesziget, Csere­pes, Barnasziget és Akasztó. Tá­jékozódási nevek: Borz, Kecs­kés, Bokros és Kenderessziget. Területe: 6 ezer 800 kh. Kertészsziget önálló község­ként 1952. január 1. óta szerepel a térképen, Békés megye negye­dik legkisebb települése. A köz­ség 1952-ig Füzesgyarmathoz tartozott, azóta önálló település. A lélekszám jelenleg 538, szem­ben az 1952-es adattal, amikor a lakosság száma jóval 1000 fölött volt. Még 1970-ben is 946-an laktak a településen. Amikor húszegynéhány évvel ezelőtt az itteni termelőszövetke­zetet a füzesgyarmati tsz-hez csa­tolták, a lakosság rohamosan fogyni kezdett. Ma már megint elmondható, hogy a lélekszám nem csökken, s ez a település fennmaradásának jogos reményét jelenti. A községben az itt átvezető közút az egyetlen műút, az utcá­kat még nem kövezték ki, de a gyalogosok részére mindkét ol­dalon járda készült. A településen a vezetékes vízellátás jó minősé­gű, 1994-ben bevezették a gázt és 1997 végén a telefonfejlesztés is befejeződött. Nagy hátrány, hogy a főútvonalaktól messze esik a helység és a környező közutak állapota sem old Kertészszigetet elzártságán. Az elmúlt években a talpon maradásért folytatott önkor­mányzati küzdelem legnagyobb eredménye az, hogy működnek az intézményeik, és az utak kivé­telével az infrastruktúrát sikerült kiépíteni. A jövőben is legfőbb cél a működőképesség megőrzé­se és egy olyan nyugodt, barátsá­gos környezet megteremtése, amely alkalmas lehet a pihenni vágyók vendégfogadására a falu­si turizmus keretein belül. Egyetlen szobruk Kossuthot ábrázolja Zsadány Az írott emlékek között az 1215-ös Váradi Regestrum tesz először emlí­tést Zsadányról. Egy IV. Béla korából származó oklevél Körös-Sadan-ként jelölte a települést. 1249-ben a Geregye nembeli országbíróé a falu, ami aztán a XVI-XVI. században ki­rályi adománybirtokként sűrűn cserélt gazdát. A gyér források ellenére az bi­zonyos, hogy a középkorban népes te­lepülés volt. A közeli gyulai vár 1566- os eleste után Zsadány is török kézre került, és a hódoltság idejére esik, amikor a falu áttér a protestáns hitre. A török kiűzése után 1720-ban IC. Károly az Esterházy családnak ado­mányozta a községet, ám arról a kró­nikák hallgatnak, hogy ez együttjárt volna jobbágytelepítéssel is, ami a környék elnéptelenedése miatt szinte mindenütt megtörtént. A XIX. század elején Zsadány már tekintélyes tele­pülésnek számított a maga 1085 lako­sával. Nem elhanyagolható gazdaság­­történeti adalék, hogy 1811-ben szá­razmalom épült a községben, ahol a környéken termelt gabonát dolgozták fel. Zsadány legfőbb nevezetessége a XVI. században épült református templom, a biharugrai tavakhoz tarto­zó Regécsi víztározó, valamint a ter­mészetvédelmi területként nyilvántar­tott Holt-Sebes-Körös part. A protes­tánsok lakta községben a templomon kívül nem található műemlék, vagy műemlék jellegű épület. Minthogy a község lakóinak nagy része föld­művelésből és állattenyésztésből él, az önkormányzat a mezőgazdaság helyzetének stabilizációjában látja a gazdasági felemelkedés útját. Jel­lemző adalék, hogy közel ötven év alatt felére csökkent Zsadány lélek­­száma, a fiatalok a közeli városokban - főként Gyulán és Békéscsabán - ke­resik boldogulásukat. A községben gazdálkodik a Magyar-Lengyel Ba­rátság Mezőgazdasági Szövetkezet és a Malom Kft., amely legnagyobb munkaadója a zsadányiaknak. A helyi beruházási kedvet mutatja, hogy a malmot 1994-ben avatták. Az idegenforgalom a környék nyújtotta természeti adottságokra épül, így elsősorban a vidéket fel­kereső horgászokra, akik egyaránt hó­dolhatnak szenvedélyüknek a Fan­­csika-pusztai tavaknál és a Begécsi­­tavaknál. A helyi vadásztársaság bel­földiek mellett elsősorban Ausztriá­ból, Németországból és Olaszország­ból fogad vendégeket. Főként őzre, vadkacsára és vadlibára leshetnek itt a türelmes fegyverforgatók. A község környékén természetvé­delmi területek helyezkednek el, ezek védelme különösen fontos feladata a zsadányiaknak. A hősöknek állított kopjafák és a templom 1998. JÚNIUS 20., SZOMBAT Körösújfalu Körösújfalu történelme rövid. A fa­lu régebbi neve Irázpuszta volt, 1955- ben kapta mai nevét és lett önálló tele­pülés. Közigazgatásilag addig Komá­­di községhez tartozott. A mai Körös­újfalu természeti adottságokban ugyan nem bővelkedik, ám a község mellett folyik a Sebes-Körös, amely a horgá­szat mellett nyári időszakban fürdőzé­si lehetőséget kínál a helyiek és a köz­ségbe látogatók számára. A falu neve­zetessége az egykori Káptalan-birtok kastélya, a mai polgármesteri hivatal. A hivatal előtt található rendezett park közepén a japán akácfa már több, mint százéves. A település népességére jel­lemző, hogy 1955-ben, amikor a falu önállóvá vált, még nagy kiterjedésű ta­nyavilággal rendelkezett, lakosainak száma akkor megközelítette az ezeröt­száz főt. Ez a szám napjainkban 742- re zsugorodott. Ez a csökkenés arra vezethető vissza, hogy a mindig me­zőgazdaságból élő emberek az erőlte­tett téeszesítés révén elvesztették föld­területeiket. Ipari üzem azonban nem létesült, s megindult az elvándorlás. Az említett állapot, miszerint a lakos­ság többsége ma is mezőgazdasági te­vékenységből él­­ továbbra is jellem­ző. A gondokat enyhíti ugyan, hogy a községben jelenleg egy varroda mű­ködik , itt 35 fő nőt foglalkoztatnak. A fővárosba hetente 10-15 fő ingázik. Munkahelyteremtő beruházások hiá­nyában a munkanélküliek aránya nőt­­tön nő. 1998. év elején 76 a regisztrált munkanélküliek száma a községben. Ebből 7 a nő, 69 a férfi. A kultúra sem mutat jobb képet a település általános helyzeténél. Azon­ban remény van arra, hogy e területen jelentős változások következnek be. A művelődési ház teljes felújítása ugyanis folyamatban van. A különbö­ző szakkörök és szórakozási lehetősé­gek mellett, az elképzelések szerint, itt működtet majd az önkormányzat egy videomozit. A községben könyvtár nincs, az iskolai könyvtár azonban működik. Sporttevékenységet főleg az iskola folytat. Az iskolások évente 3-4 alkalommal a környező települések hasonló korú gyerkőceivel viaskod­nak a különböző sportágakban. A községnek van sportpályája, ahol időnként kispályás labdarúgó­mérkőzések folynak helyi és vidéki szervezésben. Az infrastruktúra te­rületén óriási eredményekkel büsz­kélkedhet Körösújfalu. 1996-ra épí­tették ki a községben a vezetékes gázhálózatot. Az 1230 lakásból kö­zel nyolcszázban gázzal fűthetnek. A telefonhálózat létesítése 1997- ben fejeződött be. A községházát park övezi Biharugra A községet korábban Ugrának nevezték. Hogy megkülönböztes­sék más Ugra nevű településektől, előneveket kapott, s minthogy előbb Bihar megyéhez tartozott, a Bihar előnevet őrizte meg. Az Ugray család a XV. század­ban nyerte el birtokul, majd Gyula település törökkori elestével (1566) Biharugra hódoltsági terület lett, tö­rök uralom alá került. Az 1554. évi török defterben feljegyezték lako­sait, mint akik a töröknek adóznak. Ekkor Háromugrának nevezték. A század végén 1599-ben kisneme­­sek kezére jutott. A XIX. század közepén Bölönyi Károly és testvérei birtokolták a ha­tár legnagyobb részét, és Szilas­­pusztán nemesi kastélyt építettek, a községben pedig nemesi kúriát. A község határának nagyobbik részét mezőgazdaságilag hasznave­hetetlen szikes föld borítja. A Bölönyi család már a század elején igyekezett megválni a rossz minő­ségű szikesektől. Ebből a földből 1910-ben Cord­us Dezső vett meg 30 kataszteri holdak amelyen ha­lastavat létesített. Az első halasta­vat 1913-ban helyezték üzembe, 1944-ben pedig már 900 k. holdon folytattak halgazdálkodást. 1952. április 1-jéig a Biharugrai Halgaz­daság, mint az országos halgazda­ság üzemegysége működött, ettől kezdve önálló lett. Ekkor a tógaz­daság összterülete 2012 kataszteri hold, a víz tükre 1 ezer 500 katasz­teri hold. A község közigazgatási területén egy 2 ezer hektáros halastórendszer terül el, amely páratlan madárvilá­gával egyedülálló a megyében. A tavak között található szikes pusz­ták és legelők növényvilága és a már említett madárfauna szüksé­gessé tette, hogy a területet védetté nyilvánítsák. Erre először 1990-ben került sor, amikor is a terület tájvé­delmi körzet minősítést kapott. A legmagasabb védettségi fokozatot a terület 1997. január hónapban kap­ta meg, ekkor egy miniszteri rende­let a Körös-Maros Nemzeti Park részévé nyilvánította. A tórendszeren olyan fokozot­tan védett madarak fészkelnek, mint a nagykócsag, kiskócsag, gulipán, nyári lúd. A téli hóna­pokban rendszeresen megjelenik 3-4 pár réti sas. Az őszi madárvo­nuláskor nagy tömegben jelen­nek meg a vadludak és a vadka­csák. Rendszeresen megfigyelhe­tő 4-5 ezer nagy lilik és vetési lúd, valamint 20-25 ezer tőkés réce, illetve egyéb récefajok. A Bölönyi-kúria

Next