Békés Megyei Nap, 1998. augusztus (5. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

SzéppaMS bevonulás Zenés bevonulás nyitotta meg az Elekiek IV. Világtalálkozójának háromnapos rendezvénysorozatát pénteken délután a megye legfiatalabb városában. Tudósításunk a 4. oldalon nyári attila felvétele í Egy néger fiú fején csattant a sörösüveg Faji csoport elleni erőszak bűn­tette, könnyű testi sértés vétsé­ge miatt egy év börtönbüntetés­re ítélte a Békéscsabai Városi Bíróság P. A. békési fiatalem­bert. Társa, U. Z. ugyanezen bűncselekményekben bűnse­gédként működött közre, vala­mint elkövette az önkényural­mi jelkép használatának vétsé­gét. A börtönbüntetést mindkét vádlott esetében három év próbaidőre felfüggesztették, így az eddig rendőri őrizetben lévő fiatalemberek kezéről teg­nap lekerült a bilincs, szaba­don engedték őket. A tényállás szerint a két hu­szonéves barát július 25-én éjsza­ka együtt szórakozott, italozott, másnap hajnali két óra felé pedig a békéscsabai Szilvia Marketben vásároltak. Innen­­ kifele jövet lát­tak meg két színes bőrű (egy ni­gériai és egy sierra leone-i) fia­talembert, akik ugyancsak arra sétálgattak. A már jócskán ittas tettesek hangosan szidalmazták az útjuk­ba kerülő külföldieket: „Büdös niggerek, takarodjatok haza!” - mondogatták, ám ők nem reagál­tak. A zaklatók utolérték a színes bőrű sértetteket, s P. A. a kezében lévő teli sörösüveggel hátulról fejbe vágta az egyiket. Ezt követően a megrémült és megtá­madott fiatalemberek elszalad­tak, majd segítséget kértek a rendőrségtől. A gyorsított eljárás során a gyanúsítottakat őrizetbe vették. (Folytatás a 3. oldalon) Vámszabadterület és közúti határ Lökösházán Lökösháza és a határ túlolda­lán található Kürtös (Curtici) te­lepülések megkötötték a brüssze­li PHARE-irodával a szerződést, ennek értelmében 45 600 ECU-t, több mint 11 millió forintot nyer­tek. Ezt a nem kis összeget annak a tanulmánytervnek az elkészíté­sére fordíthatják, amely azt ké­szíti elő, hogy a két település kö­zött közúti határátkelőhely, vala­mint vámszabadterület és szabadkereskedelmi övezet léte­süljön - tájékoztatta a Békés Me­gyei Napot Germán Géza lökös­­házi polgármester. A nagyszabású elképzelés már több hónapja formálódik, megva­lósulását pedig segíti, hogy a ma­gyar és román oldal egyaránt ér­dekelt a megvalósításában. Az öt­let megfogalmazóinak azért esett a választása Lökösházára és Kür­tösre, mert itt vasúti fővonal köti össze a két országot, de egyben a Balkánt, valamint Közép- és Nyu­­gat-Európát. (Folytatás a 3. oldalon) Búzavám Megemelte a román kormány a magyar búzára, illetve lisztre vonat­kozó vámokat. Az eddigi 15 százalé­kos kedvezményes vámszintet a búza esetében 25 százalékra, míg a liszt vo­natkozásban 45 százalékra emelték. Az átmeneti­­ jellegű intézkedés 1998. december 31-éig marad érvényben. Az intézkedést a román fél azzal in­dokolta, hogy a magyar szállítások komoly piaci zavart okoznak. * Engedély nélkül lehet exportálni búzát és kukoricát augusztus 1-től. A rendelkezés átmeneti, s nem érinti az augusztus elseje előtt kiváltott gabo­naexport-engedélyeket. A közlemény szerint a tárca vezetője az augusztus 1-jétől december 31-éig terjedő idő­szakra az exportengedély nélkül ki­szállított búza után tonnánként 1500 forint támogatást határoz meg. Hármas halál a kanyarban Tegnap délután 13 óra ötven perc körül a 44-es főközlekedési úton, Békéscsaba és Kondoros között, a békési bekötő út utáni 104-es kilométerszelvényben egy Szarvas felől Békéscsaba irányába közlekedő, szlovák rendszámú Skoda 120 típusú személygépkocsi a jobbra ívelő útkanyarban nem követte az út vonalvezetését és áthaladt a me­netirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben, Békéscsaba felől érkező Mercedes személygépko­csival. A nagy erejű ütközés követ­keztében a Skoda vezetője és fia­­ mindketten szlovák állampol­gárok­­, valamint a velük utazó idős nagymama - magyar állam­polgár - a helyszínen életüket vesztették. A Mercedes egyedül utazó vezetője nyílt lábszártörést szenvedett. Azt, hogy a Skoda mi­ért ment át a bal oldalra, egyelőre nem lehet tudni. A baleset körül­ményeit a Békés Megyei Rendőr­főkapitányság szakértők bevoná­sával vizsgálja. Józsa Mihály A Skodából szinte csak a motort rejtő hátsó rész maradt meg, a háttérben a Mercedes, ami jobban meg tudta védeni gazdá­ját BARTOLA ÁGNES FELVÉTELE Szanazug­­ buli ’98 ♦ Elektek IV. Világ­találkozója Ahol átok a telefon A telefonról már elmondtak minden jót, ami elmondható: éle­tet ment, szobánkba hozza a nagyvilágot, élénkül általa a gaz­daság, megelevenednek az embe­ri kapcsolatok... Akadnak azon­ban - nem is kevesen -, akiknek az életét nemhogy jótékonyan megváltoztatta, ellenkezőleg: megkeserítette a várva várt tele­fon. Közéjük tartozik több nagy­­szénási család is, akik a nyilvá­nossághoz fordultak panaszuk­kal. Ravasz Józsefék családi házá­ban találkozunk, a háziasszony, Ravaszné mellett ott vár még Farkas Józsefné és Dajka Tibor is. Ahhoz képest, hogy nem gya­korlott nyilatkozók, alaposan fel­készültek: számlák, hivatalos le­velek, feladóvevények fénymá­solatai hevernek előttük. (Folytatás a 2. oldalon) Százmilliárdba kerülhet a környezeti kármentesítés Békéscsaba, Gyomaendrőd és Kardos érintett Egyes becslések szerint az or­szágban a tartós környezeti káro­sodások száma eléri a húsz-har­­mincezret. A két éve megkezdett Országos Kármentesítési Prog­ram 173 különösen szennyezett területet nevezett meg, ahol meg­kezdték a kárelhárítást, s közülük nyolc esetben megszüntették a károkozást, míg több helyen fo­lyik ez a munka - adta hírül a pénteki Népszabadság. Ez a kár­­elhárítás érinti Békés megyét is, itt Gyomaendrődön és Kardoson már felszámolták a szennyezést, míg Békéscsabán javában folyik a munka - tudta meg lapunk a Körös-vidéki Környezetvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesé­től, Wágner Jánostól. Az országos napilap híradása szerint több tízezer szennyező­forrásról tud a környezetvédelmi tárca, s ezek jelentős részét ma­guk a károkozók számolják fel. (Folytatás a 3. oldalon) Le kell hívni az állami garanciát? A búzamizéria vagy gabonaválság kapcsán - ki hogy nevezi - felmerült az a kérdés is: a termelők vissza tudják-e fizetni a felvett mezőgazdasági hiteleket, s ha nem, a pénzintézeteknek le kell-e hívni az állami garanciákat a központi költ­ségvetéstől? Csütörtöki lapunkban a termelők álláspontját is­mertettük, érveiket a battonyai gazdajegyző tolmácsolta. Ezút­tal az egyik legnagyobb megyei agrárhitelező pénzintézet, az OTP Rt. békéscsabai igazgatóságának vezetőjét, Szekeres Ist­vánt kérdeztük arról, kell-e tartani a hitel visszafizetésének el­maradásától? - Az elmúlt években nem volt példa arra, hogy a termelők ne fizették volna vissza az előző évben felvett mezőgazdasági hitelt, így egyszer sem kellett lehívnunk ennek fejében a fel­vett összeg 70 százalékának megfelelő állami garanciát - mondta Szekeres István. - Hogyan működik a hitelezési konstrukció? - Több évre visszamenően integrációs hitelszerződésünk van az Agrimill Rt.-vel, a gabonaforgalmi cég pedig felvásár­lási szerződést köt a termelőkkel, így a termény leadása után a pénzintézet visszakapja a korábban nyújtott hitelét az Agrimilltől. Tavaly hasonló hitelezési szerződést kötöttünk a Békési Gabona Rt.-vel is. Reményeink szerint a mostani ked­vezőtlen mezőgazdasági év ellenére sem kell majd az ügylet végén lehívnunk az állami garanciát. - Mi garantálhatja, hogy erre nem kerül sor? - A megkötött szerződések. Ugyanis ez egy viszonylagosan alacsony termésátlag meghatározása mellett ad hitelt, amely ekképp biztonságossá válik, így vélekedésünk szerint a felvett összegek visszafizetésével nem lehet gond. - Igaz-e az információ, hogy aki nem tudja visszafizetni hi­telét, az öt évig nem kaphat újabbat? - Ilyen automatizmus nincs. De az bizonyos, hogy a nem­fizetőkkel a következő évben nem kötünk szerződést, legyen szó bármilyen hitelezési formáról. Nekünk, mint pénzintézet­nek, a betétesek pénzét kell védenünk. - A jövő évi hitelezést hogyan befolyásolhatja a termelők szempontjából gyenge idei eredmény? - A termelői nyereség várható elmaradása miatt úgy látjuk, jövőre nagyobb hiteligénye lesz a gazdáknak. Az 1999-es jó termés és jó felvásárlói árak mellett helyrebillenhet a meg­bomlott egyensúly. Ennél veszélyesebbnek tűnik, ha jövőre sem lesz kifizetődő a termelés. Két veszteséges évet­ ugyanis a legtöbb gazdaság aligha visel el. Bod Tamás

Next