Békés Megyei Nap, 1999. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-13 / 61. szám
ft‘|BÉK £ stefiYEINA‘P Hörcsög és tűzelhalás: regionális probléma Magyarország és Románia határ menti megyéi, valamint a szerbiai Vajdaság növény-egészségügyi szakemberei csütörtökön és pénteken egymásnak adtak randevút Békéscsabán. Az ilyen regionális tanácskozások rendezésére még 1994-ben tett javaslatot Dansar Camprag, az újvidéki egyetem professzora. Most legtöbb előadás az almás termésűek tűzelhalálos betegségéről, az amerikai kukoricabogár újbóli felbukkanásáról és a hörcsöginvázióról szólt. A házigazda pedig a Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás Békés megyei intézetének vezetője, Bagyinka Tamás volt. A kétnapos békéscsabai tanácskozáson elhangzott, hogy tavaly őszig csak Békés megyében 60-70 ezer tonna terményt pusztított el a hörcsög, amely délről észak felé haladva „fertőzi meg” a Körös-völgyet. A rágcsáló vándorlása közben nem jelentenek akadályt számára a folyók sem. A károk csak a Viharsarokban milliárdokban mérhetők. A szakmai találkozón kiderült: hasonló veszteségekkel számolnak a hörcsög kártételei miatt Csongrád megyében éppúgy, mint Arad megyében, ennél valamivel kisebb a kár a Vajdaságban. A román szakemberek, köztük Carmen Brianzan a Békés Megyei Nap érdeklődésére kifejtették: az 1998-as nagyarányú hörcsögpusztítás miatt már náluk sem védett a rágcsáló, így mindenkinek kötelező a károkozó elleni védekezés. A jugoszláv szakemberek a békéscsabai tanácskozáson elmondták: a Vajdaságot egyre nagyobb mértékben sújtja az amerikai kukoricabogár megjelenése és kártétele. Míg 1992-ben csupán ezer hektárt érintett, addig tavaly már 45 ezer hektáron védekeztek a kártevő ellen. Nem elhanyagolható, hogy a Vajdaságban 700 ezer hektáron termelnek kukoricát, amely a jugoszláv termésterület döntően meghatározó része. Az amerikai kukoricabogár megjelenését a magyar növény-egészségügyi szakemberek még nem észlelték - értesült tudósítónk. Prof. Jelica Bellas jugoszláv növényvédelmi szakember az almás termésűek tűzelhalálos betegségéről, s az ellene folyó védekezésről beszélt. Ehhez hozzátette: szerencsére e területen egyelőre nem észleltek nagyobb kártételt. Dr. Princzinger Gábor, a fölművelési tárca főtanácsosa lapunknak a tanácskozás jelentőségéről szólva elmondta: itt a növényvédelmi szakemberek első kézből cserélhetik ki a fontos információkat. Bőd Tamás Vasvári-díj a Hírlapnak A Magyar Sajtó Napja alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök adta át Budapesten, a Pilvax kávéházban rendezett fogadáson a Sajtószakszervezet Vasvári Pál-díját a Népszabadság mellett a Békés Megyei Hírlapnak. A kitüntetést azok a szerkesztőségi, illetve lapkiadói kollektívák kapják évről évre, ahol példásak, kiegyensúlyozottak a szociális- és munkafeltételek, valamint az alkalmazottak és a munkaadók viszonya. A Hírlap kollektívája nevében Arpási Zoltán főszerkesztő vette át a díjat. Laptársunknak szívből gratulálunk a sajtónapi elismeréshez. J. M. FELHÍVÁS PHARE regionális projektekben való közreműködésre A PHARE Regionális Kísérleti Programjának keretében regionális együttműködésen alapuló, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által támogatott projektek kezdődnek meg 1999. áprilisától közel 2 milliárd forint értékben. A megvalósításban közreműködő szakemberek, vállalkozások kiválasztása a PHARE beszerzési eljárásainak megfelelően, versenyeztetéssel történik. Meghívásos versenyeztetés esetén a programot menedzselő DARFT Regionális Fejlesztési Ügynökség ajánlást adhat a meghívandó vállalkozókra. Ezért kérjük mindazon vállalkozások jelentkezését, akik ismerik a PHARE-eljárások szerinti ajánlattételi és munkavégzési szabályokat. A kitöltendő adatlap, valamint a PHARE-program keretében megvalósuló projektek rövid ismertetője és a végrehajtandó tevékenységek ütemezése megtalálható a honlapunkon, illetve „PHARE regionális projektek a Dél-Alföldön” című kiadványunkban, amely 440 Ft + áfa önköltségi áron beszerezhető szegedi irodánkban vagy Békéscsabán a megyeházán a Megyei Területfejlesztési Tanács titkárságán. DARFT Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. 5720 Szeged, Széchenyi tér 3. Telefon: (62) 424-215, fax: (62) 424-497. E-mail: info@del-alfold.hu honlap: WWW.del-alfold.hu QÜÄtPCLcS» Gyilkoshalál Rendkívül bonyolult, több szálon futó nyomozás eredményeként tett pontot a rendőrség annak az emberölési ügynek a végére, melynek sértettje S. Gábor 25 éves csanádapácai fiatalember volt. Az áldozat holttestét - hat fejlövéssel - február 27-én egy vadász találta meg a Nagybánhegyes közelében. Fülöp István, a főkapitányság nyomozó osztályának vezetője és Marik András városi kapitány (képünkön) tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette, hogy Csanádapácán rendkívül sok engedély nélkül tartott fegyvert találtak. Az emberölés kapcsán két személyt éppen lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt vettek őrizetbe, ám mint később bebizonyosodott, nem ők voltak a gyilkosok. A rendőrök által megállapítottak szerint S. Gábornak B. Zsolt 24 éves csanádapácai lakos ajánlott megvételre egy kispuskát. Az adásvétel helyszínén az anyagi problémákkal küzdő fiatalember hat lövéssel ölte meg Gábort, akitől közel nyolcvanezer forintot vett el. Az előzőleg kölcsönkért kispuskát visszaadta jogos tulajdonosának, akitől azt később a rendőrök lefoglalták. A nyomozók hamarosan eljutottak B. Zsolthoz is, aki nem jelent meg a kihallgatáson, ezért körözést adtak ki ellene. Kunhegyes közelében rendőrök vették üldözőbe a menekülő fiatalembert, aki gépkocsijában, vezetés közben főbe lőtte magát. G. E. 1Ö99'. MÁRCIUS"13.", SZOMBAt Iskolasirató - Mindent megteszünk az iskola megvédéséért. Nagyon sajnálnám, ha elkallódnának az itt tanuló diákjaink - fogalmazta meg Pete István, a Békéscsabai 1-es Számú Általános Iskola igazgatója pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján, amelyen jelen volt csaknem a teljes tanári kar. Az igazgató szerint a helyi testületben helyet foglaló pártoknak tetszik az iskolai ingatlan, amit azzal is nyomatékosított, hogy a megszüntetés kapcsán „egészen máshonnan fúj a szél”, mint a költségvetés nehézségeinek oldaláról. Pete István nem értette, miért most derült ki, hogy a város kasszájából hiányzik 4 milliárd forint, amit az elmúlt években az önkormányzati vagyon eladásából származó 3,5 milliárdból és a város mostani 700 milliós hitelfelvételi összegeiből rakott össze. Szerinte sem a Munka törvénykönyve, sem a közalkalmazottakról szóló törvény nem teszi lehetővé, hogy elsőbbséget élvezzenek az 1-es iskola tanárai a város iskoláiban való elhelyezkedésnél, amire a testület tett ígéretet. Átgondolatlan, mohó javaslatnak nevezte az oktatási előterjesztést, és elmondta: nagyon meglepődött a szavazás végeredményén, hiszen még az ülés előtt is nyolc képviselő neki elmondta, hogy nem szavazza meg az előterjesztést. Átadtak az újságíróknak egy manifesztumot, amelyben egyebek mellett megfogalmazták: „Ez a döntés szétdúlta 700 család nyugalmát, megrendítette a választott képviselőibe vetett hitét. Nem számít a kiemelkedő szakmai munka? Nem számítanak a tanulmányi sikerek? A versenyeredmények? A jó légkörű alkotómunka? Három közgyűlésen mást sem hallottunk, csak azt, hogy nincs pénz. Szó sem esett javaslatokról, munkahelyteremtő beruházásokról, perspektíváról. Egy ilyen városból el kell menekülni!” Az igazgató beszéde során négyszer hivatkozott egy aznapi névtelen telefonra, amely arról értesítette, hogy kinek és milyen célra kell az iskola épülete, de részleteket erről nem ámít el. Papp Izabella tanárnő a romániai faluromboláshoz hasonlította az iskolabezárást, Szalai Lajos szülő pedig kijelentette: erős és töretlen a hitük az iskola megmaradását illetően, aki szerint mostani egységüket senki nem bonthatja meg. Megfogalmazta: kommunisták készítik Békéscsabán a költségvetést. Egy kérdésre válaszolva a tanárok elmondták: nem készülnek a helyi március 15-ei ünnepség megzavarására, de azon az egész iskola részt vesz - ahogy fogalmaztak talán utoljára B. P. Megemlékezés Sarkadon Sarkadon március 15-én 9 óra 30 perckor a város ünnepség nyitásaként a könyvtárban ünnepi könyvbemutatót tartanak. Danielisz Endre és Hadobás János könyvét dr. Szabó Ferenc történész ismerteti. 10 órakor ünnepi megemlékezés lesz a Kossuth-kertben. Az irodalmi műsorban az Ady-Bay Gimnázium diákjai működnek közre, a beszédet pedig dr. Szabó László alpolgármestertől hallhatják az érdeklődők. A múzeumban 11 órakor fiatal iparművészek munkáiból összeállított kiállítást nyit meg Gyarmati Gabriella művészettörténész. G. E. Ügyeletes újságírónk a 06 (30) 9220-900-as telefonszámon várja olvasóink hívásait. Dél-Alföld: a valódi régió A PHARE 1996-os országprogramjának keretében működő Regionális Kísérleti Program Alap közel egymilliárd forint - 4 millió euró - támogatást biztosított a Dél-Alföldnek abból a célból, hogy a régió szervezetei gyakorlati tapasztalatokra tegyenek szert a regionális együttműködés, a program-előkészítés és a megvalósítás terén - mondta lapunknak Gyurcsek Tamás, a Délalföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) önálló munkaszervezetét, a Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaságot irányító ügyvezető. A szakember munkájuk eddigi tapasztalatairól és a programok lehetséges folytatásáról beszélt a Békés Megyei Napnak. A területfejlesztési szakember arra emlékeztetett, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Területfejlesztési PHARE Programirányító Iroda a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács között létrejött együttműködési megállapodás eredményeként a támogatandó projektek kiválasztását és megvalósításuk menedzselését a DARFT mellett működő regionális fejlesztési ügynökség feladatakörébe utalta. Gyurcsek Tamástól megtudtuk, hogy a dél-alföldi megyék együttműködési hajlandósága miatt a PHARE-támogatással elkezdődött regionális fejlesztések kapcsolódni tudtak és tudnak a megyei és a kistérségi kezdeményezésekhez, ami erősíti a regionalitás valódi tartalmát. . Az eddigi szerzett tapasztalok döntő mértékben pozitívak. Ekképp a Dél-Alföldön mintaértékű megoldások születtek a régiószervezés területén, amelyek lehetővé teszik a konszenzuson alapuló területi szervezést, így a PHARE-támogatások minél hatékonyabb felhasználását. Másrészt a regionális fejlesztési stratégia készítése során - országosan is példaértékűen - az európai uniós normáknak megfelelően széles körű egyeztetést folytat a fejlesztési ügynökség, ebbe a folyamatba bevonja a három megye szakmai és társadalmi szervezeteit is. Az is nagy előny, a Dél- Alföldön készülő fejlesztési stratégiában megfogalmazott célok tökéletes egyezést mutatnak a PHARE 1997-es országprogramjában kiemelt témakörökkel, így a vidékfejlesztéssel, az iparszerkezet átalakításával és a humán erőforrás fejlesztésével. Az sem hanyagolható el - jelezte a fejlesztési ügynökség vezetője -, hogy a kistérségek és a megyék, valamint a gazdasági és tudományos szféra között szoros együttműködés alakult ki az elmúlt években. A lehetséges folytatásról Gyurcsek Tamás, a DARFT mellett működő Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője kifejtette, hogy a kísérleti alapprogram a délalföldi régióban katalizálta a régiószervezés folyamatát. Ennek pedig közvetlen eredményei már abban is megmutatkoznak, hogy a térségben országosan is mintaértékűen képesek az együttműködő felek megvalósítani a regionális tervezést. A szervezőmunka annál is szervesebb, mert a három megyét felölelő régió fejlesztési programjának előkészítésére nem egy külső cég, hanem az erre a feladatra életre hívott fejlesztési ügynökség kapott megbízást, amely a helybeli szakemberek legjobbjait vonja be a munkálatokba. Az így megvalósuló régió szintű koordináció képes biztosítani, hogy a fejlesztési tervek készítése során a különböző szervek elképzelései is helyet kapjanak a nagy egészben. A régió számára megnyíló források a konszenzus alapján kialakított fejlesztési tervben meghatározott fontossági sorrend szerint kaphatnak helyet - hangúlyozta Gyurcsek Tamás. Tőle azt is megtudtuk, hogy Magyarországon jelenleg csak két régió, a dél-alföldi és a dél-dunántúli az, ahol kialakult a regionális programfinanszírozás szervezeti háttere, így egyelőre csak ez a két régió alkalmas arra, hogy a Európai Unió támogatásait szabályszerűen igénybe vegye. Ezért a területfejleszési szakember célszerűnek látná, ha az északkeletmagyarországi régió számára rendelkezésre álló keret egy részét átcsoportosítanák a Dél-Alföldnek. Ugyanis csak így lenne megvalósítható, hogy a PHARE-pénzeket az eredeti célokhoz illeszkedő, regionális hatású projektekre fordítsák. Ezzel pedig egyúttal bizonyítható és biztosítható volna a EU-normáknak megfelelő régiószerveződés folyamata. B. T. Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, kiket érint, hogy Békéscsaba város nagy múltú, híres iskolája, az I. Számú (Áchim L. András) Általános Iskola, amely kiválóságok ezreit adta a városnak, bezárásra ítéltetett. A szégyenteljes döntés az alábbi képviselők nevéhez tapad: Pap János polgármester, Szilvásy Ferenc alpolgármester, Végh László alpolgármester, Hanó Miklós alpolgármester, dr. Vécsei László, dr. Kerekes Attila, dr. Pécsi Huszár Zoltán, dr. Ferenczi Attila, Hideg András, dr. Molnár Zsolt (az iskola volt tanulója), Király János, Császár Lajos, Hrabovszki György (az iskola volt tanulója), Kis Sándor, dr. Futaki Zoltán, Köles István, Tóth Károly, Benkóné Dudás Piroska, Beraczka János, Kiss László György, Kutyej Pál. A gyászoló városi polgárok Békéscsaba belvárosában, a Baross u. 7. szám alatt 300 m2 alapterületű üzlethelyiség, ipari célra is alkalmas, udvari és utcai parkolóval, központi fűtéssel, 3 fázissal, 30 Amperrel, pincével kiadó. Érdeklődni a (66) 327-670-es telefonszámon vagy személyesen a D’Amis tisztítóban, Baross u. 7. szám alatt. Murony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet megüresedő HÁZIORVOSI ÁLLÁS betöltésére Jelentkezési határidő: 1999. április 30. Érdeklődni: (66) 341-488-as telefonon Fekete Ferenc polgármesternél. Csaba Tv Gyula Tv CSABA TV (15. hétfő): 14.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.05 Slapaj 18.30 Sporthírek 19.00 Híradó 19.15 Mese 19.30 Szivárvány-sztár 20.00 Híradó 20.30 Mária-nap 22.25 Híradó 22.35 Derrick 23.35 Képújság GYULA TV (13. szombat): 7.00 Reggeli tévés információs rádióműsor 17.30 Műsorkezdés 18.00 Műsorismertetés 18.05 Életünk 18.25 Így készült... 18.45 Katolikus vallási műsor 19.00 Diáksport 19.40 Mese 20.05 Heti hírhullám 20.20 Mennyei játszótér 22.10 Heti hírhullám 22.30 Műsorzárás GYULA TV (14. vasárnap): 9.00 Műsorismertetés 9.05 Diáksport 9.45 Őrangyalok 11.20 Titkos üzenet 13.00 Műsorzárás 20.00 Műsorismertetés 20.05 Városi teremlabdarúgó-torna 21.30 Veled is megtörténhet 23.00 Műsorzárás GYULA TV (15. hétfő): 7.00 Reggeli tévés információs rádióműsor 17.30 Műsorkezdés 18.00 Műsorismertetés 18.02 Emlékezzünk 18.20 Rákóczi nótája 20.00 Március 15. 21.00 Őrangyalok 22.30 Műsorzárás