Békés Megyei Nap, 1999. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-22 / 221. szám
«tft BÉKÉS IM El MP vóJuvviuOuw >óvduwóúwOi>.'wóo<jow NÉVNAP: Ma MÓRIC jelentése: mór, szerecsen napja van A latin Mauritius rövidüléséből származik. Becézése: Mór, Móri, Móricka. Ma ünnepli még névnapját Mária, Marót, Maurícia, Mór, Ottó, Tamás, Zelinda, Zella, Zöldike. ÉVFORDULÓ: 1824. szeptember 22-én született BERECZKI MÁTÉ pomológus. 1848-ban ügyvédi vizsgát tett. Ebben az időben ismerkedett meg a reformkor eszméivel. Részt vett a szabadságharcban, melynek bukása után az ország különböző részein bujdosott. Egyre többet foglalkozott a kertészettel. 1862-ben Kunágotára került házitanítónak. Itt kezdett el foglalkozni a gyümölcsfajtákkal, melyet haláláig folytatott. Gyümölcsészeti vázlatok című munkájával megteremtette a magyar pomológiát. 1989. szeptember 22-én hunyt el VETŐ (VISZKOK) LAJOS evangélikus püspök, aki Kondoroson született 1904. október 17-én. Teológiát Sopronban, Berlinben és Tartuban hallgatott. Medgyesegyházán, majd Szolnokon volt segédlelkész, később Diósgyőrben, majd Nyíregyházán lelkész és a Tiszai Evangélikus Egyházkerület püspöke 1952-től nyugdíjba vonulásáig budapest-budavári lelkipásztor és az újonnan szervezett Északi Evangélikus Egyházkerület első püspöke. Egy ideig a Magyar Bibliatanács elnöke, az Országos Béketanács elnökségi tagja. 22b Szerda Í SZENT MIHÁLY HAVA A Nap kél: 6.31, nyugszik: 18.41 órakor, j A Hold kél: 17.32, nyugszik: 2.40 órakor. HOROSZKÓP III. 21 .-IV. 20.) Kellemetlen szóváltásba keveredik egy önhöz közeli személlyel, talán egyik rokonával, s mivel mindketten kötik az ebet a karóhoz, holtpontra jut az ügy, és még csak remény sincs az elmozdulásra. Talán az ebből fakadó idegesség az oka makacs fejfájásának, amely végigkíséri egész napját. (IV. 21.-V. 21.) Semmi sincs utálatosabb annál, mint amikor levegőnek nézik az embert. Márpedig most ez történik önnel. Sürög-forog, tele van ötlettel, mindent ön kezdeményez, de egyszerűen tudomást sem vesznek róla. Valószínűleg nem érdemes erőlködnie. IKREK (V. 22.-VI. 22.) Minden perc egy örökkévalóságnak tűnik. Legszívesebben a lábát sem tette volna be munkahelyére, csak hát ez lehetetlen. A szabadsága régen elfogyott, ráadásul egy fontos tárgyalása is mára esik. Délután menjen moziba, de kerülje az erőszakos filmet, mert csak még jobban felzaklatná. RAK VI. 23.-VII. 22.) Valahogy semmi sem sikerül. Apróbb hibái miatt is állandóan kritizálják, ráadásul éppen azok, akiktől erre nem is számított. Otthon sem tisztelik igazán, s ez most nem tesz jót önbecsülésének. Pénzügyekben sem haszontalan a körültekintés, mert rossz napok közelednek. OROSZLÁN (VII. 23.—VIli. 23.) -------- Ne legyen túl derűlátó, de ne is keseredjen el. Ne legyen ennyire a végletek embere! Előbb-utóbb kikerül a mostani -------- hullámvölgyből, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Nem nyugtalan, inkább furcsa melankólia uralkodott el önön. Szedje össze magát, építsen személyes varázsára! SZŰZ (Vili. 24.-IX. 23.) Nagyon szereti a nagy társaságot, ám néha nem árt, ha kissé visszafogja magát. Mindenütt ott szeretne lenni, de ez nem lehetséges. Vigyázzon, ne merüljön el felesleges dolgokban, felszínes kapcsolatokban, Ígéreteivel is legyen takarékosabb! MÉRLEG (IX. 24.-X. 22.) Szerelmi szenvedély lehet úrrá önön. Legyen körültekintő! Érdemes-e nemrég rendbe jött kapcsolatát kockáztatni? Persze az újdonság öröme és a kíváncsiság nagy kísértés. Mérlegeljen, megéri-e a fáradságot. Nincsen visszajelzés, ráadásul pocsékul érzi magát, meg is sértették. SKORPIÓ (X. 23.-XI. 22.) Beváltatlan, régi ígéretei kísértik a mai napon. Munkatársai rossz néven veszik, hogy ön miatt többet kell dolgozniuk, ráadásul a leszidás közös teher. Figyeljen jobban oda, vagy vegye ki megmaradt pár nap szabadságát, bár nem szép dolog a megfutamodás. NYILAS (XI. 23.—XII. 22.) Ma nem tudja pontosan, mit is szeretne, mire vágyik igazán. Nehezen körvonalazható tervek tartják fogva, néha nem látja a közvetlen kapaszkodókat sem. Nem adja át magát a pillanatnyilag önön eluralkodó hangulatoknak, de vállalja fel bátran belső gyengeségeit! BAK (XII. 23.-I. 20.) Újból feltámad önben az épülés-szépülés vágya. Nagyon helyesen cselekszik, csak vigyázzon: ne egyszerre akarjon mindent! A testedzést sem kell túlzásba vinni, főleg nem hosszú kihagyás után. Fokozatosan, óvatosan tornázzon, ne akarjon rögtön maratoni távot futni! VÍZÖNTŐ (I. 21 .-II. 19.) Nagyon szereti a nagy társaságot, ám néha nem árt, ha kissé visszafogja magát. Mindenütt ott szeretne lenni, de ez nem lehetséges. Vigyázzon, ne merüljön el felesleges dolgokban, felszínes kapcsolatokban, Ígéreteivel is legyen takarékosabb! HALAK (II. 20.—III. 20.) Hirtelen pénzhez jut, és ez felvillanyozza. Hajlamos a könnyen jött pénzt hamar elkölteni, de most legyen óvatosabb, mert a hónap végén előre nem látott kiadásai lehetnek. Takarékoskodni persze nehéz, s hogy csillapítsa vágyait, vegyen magának valami apróságot. KOSm BIKA ffl FILMSZÍNHÁZ Békéscsaba, Phaedra Nagyterem 15.45, 17.45, 20.00: Baljós árnyak (sz. mb. am.). Békéscsaba, Phaedra Kisterem 17.00, 19.00, 21.00: Még egy nap a paradicsomban (sz. am.). Békéscsaba, Phaedra Kamara 18.30, 20.30: Elizabeth I. (sz. angol). Gyula, Petőfi 17.45, 20.00: Vadiúj vadnyugat (sz. am.). Orosháza, Szivárvány 17.45: 10 dolog, amit utálok benned (sz. am.). 20.00: Mimic - A júdás faj (sz. am.). Szarvas, Turul 20.00: Mátrix (sz. am.). 1999 .SZEPTEMBER 22., SZERDA KOSSUTH: 4.30 Reggeli krónika 9.00 és minden órakor: hírek, időjárás 9.04 Napközben 11.04 Slágerfilmek - filmslágerek 11.35 Tömegsír 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek 13.30 „Tebenned bíztunk eleitől fogva” 14.04 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Beszéljük meg! 15.55 '99 Magyarország 16.00 Délutáni krónika 16.25 Erdélyi Miklós vezényel 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.37 Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése 20.04 Népdalkörök és citerazenekarok 20.30 Határok nélkül 21.04 Gyermekek a könnyűzene világában 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 0.10 Himnusz PETŐFI: 4.30 Hírek, időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel. Közben: 6.30, 7.00, 7.30 és 8.00 Hírek, időjárás, közlekedés 8.45 Sportreggel 9.00 Petőfidélelőtt. Közben: óránként hírek, időjárás és közlekedés 9.10 Kabarépercek 9.40 Gordiusz plusz 9.50 Apró cseprő 10.10 Délelőtti vendég 11.05 Sporthírek 11.10 Hangalbum 11.48 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 13.50 Vízállásjelentés 14.00 Pihenőidő 17.00 Háztól házig 18.00 Hírek, időjárás 18.01 Kölyökrádió 18.30 Számít a technika 19.04 Unikum 20.00 Blues 21.00 Hírek, időjárás 21.04 Undok ördög 21.46 Könnyűzene 22.00 Szent Lajos király hídja 23.00 Hírpercek 23.15 Korzó 0.00-4.24 Éjfél után... Óránként: hírek, időjárás 2.11 Éjszakai Rádiószínház 3.04 Operettparádé 4.03 Csárdásmuzsika BARTÓK: 6.03 Muzsikáló reggel. Kb. 6.15 és kb. 7.03 Fővinform, útinform. Kb. 6.45 és kb. 7.45 Kulturális hírek 8.00 és minden páros órakor: hírek, időjárás 8.06 Pódium 9.49 Vivaldi: C-dúr szonáta Op. 13. No. 5. 10.05 Nevek ürügyén 10.55 Leontyne Price operafelvételeiből 11.40 Országok, tájak zenéje 12.06 Hangverseny délidőben 14.00 Hírek, időjárás 14.05 Tolnai Ottó életútja 14.55 Szimfonikus zene 15.40 Hitélet és történelem 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek, időjárás 18.04 Szabolcsi Bence tanít 19.04 Ez van! 19.13 Offenbach: Hoffmann meséi 23.05 Éjszakai jazzklub 0.00 Hírek, időjárás. Szózat MTV 15.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Szabadság tér. Reggeli információs műsor 9.00 Csak most! 9.05 Bor és hatalom 10.05 A pampák királya 11.00 Erdészház Falkenauban 12.00 Hírek 12.30 Hírmagazin 13.00 Hrvatska krónika 13.25 Ecranul nostru 14.05 Specht tanár úr 15.00 A homok titkai 15.30 Gyerekeknek 16.00 Thalassa 16.30 Pearl 17.00 Mézga család 17.30 Örökség, adósság, feladat 18.00 Híradó 18.15 Európa Tanács 18.30 Popzenei válogatás 18.40 Vészhelyzet 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Főszerepben: Salamon Béla 20.35 Telesport 22.55 Aktuális 23.20 Telesport MTV 2 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Szabadság tér. Reggeli információs műsor 9.00 Emlékezetes operettműsorok 10.00 Az MTV archívumából 11.00 Unokáink sem fogják látni 12.00 Második lehetőség 13.00 Thalassa 13.30 Hírmagazin 14.00 Történt valami? 14.45 Szerelmes sznobok 16.00 Repeta 17.30 Szabad verseny 18.00 Telesport 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 „A Fónay” 21.30 A tánctanár 23.10 Záróra DUNA TV: 4.15 Egy óra Virradóra 5.30 Virradóra. Benne: 5.30-tól félóránként hírműsor 9.00 Reggeli muzsika 9.15 Gazdakör 9.45 Heuréka! Megtaláltam 10.15 Az orléans-i szűz 11.55 Vers 12.05 Hírműsor, lapozó 12.20 Esti kérdés 12.30 Táncház 13.00 Utazás a rovarok világában 13.30 1100 év Európa közepén 13.45 Fehérlófia 15.05 Az első lépések 15.10 Teleenciklopédia 15.30 Élő Európa 16.30 Kismamaklub 17.00 A titkos küldetés 17.25 Mese 18.00 Híradó 18.20 Valaki bennem tovább él... 20.00 Hej, hej, helyes beszéd! 20.10 Régiók 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.25 Sportpercek 21.40 Navigátor 23.55 Híradó 00.00 Vers TV 25.45 Faluvilág 5.55 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország 8.30 Gazdagok és szépek 8.55 Riviéra 9.25 Baba-mama magazin 9.50 Zoom 10.50 Közvetlen ajánlat 11.20 Édes hármasban 11.50 Sunset Beach 12.35 Riviéra 13.00 Nápolyban kezdődött 14.45 Gazdagok és szépek 15.10 Baywatch 16.00 Sunset Beach 16.45 Kassandra 17.40 Luz Maria 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar 20.00 Rex felügyelő 20.50 Esti Broadway 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Lady Jane 1.00 Háló © Világ 1.24 Vers éjfél után RTL KLUB: 6.00 A Dunánál 6.30 Reggeli! Jókedvű ébredés 9.00-12.57 Ismétlések: 9.05 Élettér 9.15 Receptklub 9.25 Lois és Clark 10.15 Barátok közt 11.15 A farm, ahol élünk 12.10 Paula és Paulina 12.57 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Top Shop 13.55 Lili, a virágangyal 14.25 Klipklub 14.45 Lassie 15.10 Az első csók 15.40 A második csók 16.10 Lois és Clark 17.00 A farm, ahol élünk 17.55 Paula és Paulina 18.45 Híradó 19.15 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Csíííz! 20.55 Várom a párom 21.45 Este 22.25 Öreglányok 22.55 Dóra mozija 23.25 Bűnvadászok 0.15 Fókusz 0.45 Divatklip TV 35.50 Nap-kelte. Közéleti információs magazin 9.05 Dinasztia 13.15 Közvetlen ajánlat 13.45 A négy barát 15.50 Jövőnéző 16.20 Cinema 16.45 Beverly Hills 90210 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai 18.30 Hír3 19.00 Egy rém rendes család 20.00 Kitur lak 21.50 Nikita, a bérgyilkosnő 22.35 A dumagép 23.05 Hír3 23.45 Cinema MSAT:0.00 Music Box 6.50 Tipp- Top 7.00 Nickelodeon 19.00 News- Da 19.30 Hír-M 19.55 Kereskedelmi műsor 20.05 McBain 21.35 Kereskedelmi műsor 22.00 Nincs kiút 23.35 Hír-M 0.05 News-Da 0.35 Tipp-Top 0.45 Kereskedelmi műsor 1.00 Music Box SZÍV TV: 0.25 Music Box Classic 6.50 Tipp-Top 8.00 Torna 8.40 A hét sztárja: Benkó Sándor 10.00 Kereskedelmi műsor 18.30 Van megoldás 19.00 Vendéglátás 19.30 Hangoló 20.00 A fekete kobra 21.45 A hét sztárja: Benkó Sándor 21.50 Music Box 0.10 Tipp-Top 0.35 Music box ATV: 0.00 Képes magazin 18.00 Műsorajánlat 18.05, 21.55 Stretching 18.10 Power kapitány 18.30 Nagy-Britannia belülről 19.05 Esti lazító torna 19.10 Magyar mesék 19.20 Magyar ATV extra 20.00 AERO-magazin 20.30 Film 22.00 Premier plán 22.55 Lapszemle 23.00 Talpig kékben HBO: 6.30 Sztárközelben 7 05 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 Mennyi? 30! 8.05 Anna Karenina 9.50 Majomszeretet 11.15 Az elnök különgépe 13.20 Zenemánia 14.55 Mennyei szerelem 16.35 Szökevények 18.10 Anna Karenina 20.00 Provokátor 21.45 Az ördög ügyvédje 0.05 Ne légy barom 1.40 Melléfogás 3.05 Solo, a tökéletes fegyver 4.40 Légörvény SPEKTRUM: 8.00 Állati élet 9.00 Csillagsztráda 9.30 Távlatok 10.00 Hubulák 10.30 Cseh várak és kastélyok 11.05 Ez volt a 20. század 12.00 Élet álomkivitelben 12.30 Kínai falatok 13.00 Repülőgép-hordozók 13.30 A közelmúlt háborúi 14.05 Mókás mechanika 14.25 Járványos betegségek 15.15 Lenyúlni, megvágni, átverni 16.05 Királyok és kamerák 17.00 A mélység titkai 17.30 Úton 18.00 Háborúk titkai 19.00 Az ismeretlen Dél-Afrika 19.30 Krisztus nevében 20.00 Szintetikus gyönyörök 20.35 Ouantum 21.05 A kegyetlenség dicsérete 21.30 Ön mivel mérgezi magát? 22.00 A villamosszék 23.00 Utazás a világ körül 0.00 A bagoly dala 0.30 Madarat tolláról 1.00 Kezelhetetlen gyerekek Az igényes ember hírlapja! Nyereményakciónk folytatódik! Ha októberre is előfizet a BÉKÉS MEGYEI NAP-ra, novemberig minden NAP nyerhet. Szerencsés előfizetőink közül naponta öten nyernek 1000-1000 forint értékben belépőjegyeket a békéscsabai Árpád fürdőbe. Nyereményakciónk fő támogatója a Békés Megyei Vízművek Vállalat.»■ _ m co 5 5 x Figyelem! A szerencsejátékban régi és új előfizetőink mellett részt vesznek azok a Népszabadság-előfizetők is, akik az országos lappal együtt a Békés Megyei Napot is megrendelik. HELYI RTV-MŰSOROK ALFÖLD RÁDIÓ (FM 104 MHz): 4.00- 6.00 ZeneZóna 6.00-7.00 Virradóra. Benne: 6.00 Hírek 6.15 Útjelentő 6.35 Időjárás-jelentés 6.45 Nap-szemle 7.00-8.00 Indulóra. Benne: 7.15 Útravaló 7.25 Időjárás-jelentés 7.30 Rövid hírek 7.45 Hírlap-szemle 8.00-9.00 Utolsóra. Benne. 8.00 Alföld Krónika 8.15-9.00 Névnapok, születésnapok, napindító, horoszkóp, közéleti kvaterkák 9.00-12.00 Junior 9.45 Hírek 9.55 Útravaló 10.10 Pénzpercek 10.15 Kívánságműsor 10.45 Hírek 11.45 Sporthírek 12.00 Adászárás CSABA RÁDIÓ (FM 104 MHz): 12.00 Déli hírhullám 12.08 Élő meteorológiai jelentés 12.17 Műsorismertetés 12.25 Zenei évforduló 12.50 Névnapi köszöntő 13.00 Hírek 13.45 Telefonos játék 14.00 Hírek 14.45 Tőzsdei hírek 15.00 Hírek 15.15 Ma történt rendőrségi hírek, információk, lakossági ügyek 15.30 BBC-hírek 16.00 Hírek 16.10 Műsorismertetés 16.30 BBC-hírek 16.45 Csak a zene - zenei műsor 17.15 Időjárás-jelentés 17.30 Pénz, világ, gazdaság 18.00 Hírek - élő meteorológiai jelentés 18.30 Kívánságműsor 19.00 BBC-hírek, meteorológia 20.00 Hírek, műsorismertetés 20.15 Sporthírek 20.30 Magyaróra (magyar előadók zenei felvételei) 21.00 Hírek 21.15 Lapszemle 21.30 Lemezkiadói ajánlat 22.00 Boszorkánysáv 23.00 BBC- hírek 23.05 Élő kívánságműsor 24.00- 4.00 Zeng CERVINUS RÁDIÓ (FM 92,5 MHz),6.00 Reggeli krónika 6.30-7.00 Érdekességek a nagyvilágból 7.15 Telefonos időjárás-jelentés 7.25 Névnapköszöntő 7.35 Lapozgató 7.50 Évfordulók 8.05- 8.30 Érdekességek a nagyvilágból 8.35 Programajánló 9.10 Matiné - hallgatói vélemények 11.00 Helyi információk 12.00 Déli krónika 13 05 Telefonos időjárás-jelentés 13.30 Deutsche Welle hírműsor 14.00 DL Stúdió 15.35 Helyi információk 16.10 Filmkockák 16.45 Tőzsdeinfó 17.10 Élő kívánságműsor 18.00 Esti krónika 19.40 Sportmagazin 20.10 DJ. Pierre Jam 21.00 DJ. Service (ism.) 22.00-6.00 Mindent bele (a Cervinus Rádió éjszakai zenés műsora) START RÁDIÓ (FM 88,9 MHz): 5.00- 9.00 Nosztalgiareggeli 9.00-13.00 Programajánlók, ismertetők a legfrissebb zenékkel 13.30 Telefonos játék 14.00-15.00 Élő kívánságműsor 16.30 BBC-hírek 17.30-19.00 Kívánságműsor 19.15 Esti mese 21.00 Problémamegoldó interaktív vitaműsor 23.00 Kívánságműsor 0.30 Éjszakai zenés műsor CSABA TV: 14.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.05 Kórház 18.35 Kifőztük, hogy mit főzzünk 19.00 Híradó 19.20 Megyei Tükör 20.00 Híradó 20.15 Hogyan növekednek? 20.30 Krebsz, az Isten 22.00 Híradó 22.15 Megyei Tükör (ism.) 22.40 Teleklub 23.35 Képújság DÉLKÁBEL TV: 18.00 Műsorismertetés 18.05 Zene 18.15 Telefonos játék 18.45 Zene 18.55 Hírtükör 19.25 A Balassi és a Békés Banda 19.45 Kábelhíradó 20.00 Hírek szlovákul 20.10 Fekete Gyöngy 20.55 Zene 21.05 A vizek veszélyei 21.50 Zene 22.00 Kábelhíradó (ism.) 22.15 Műsorzárás, képújság GYULA TV: 7.00 Napóra (ism.) 8.00 Segítő szeretet (ism.) 9.40 Zene 10.00 Képújság 17.00 Műsorismertetés 17.05 Salty, az oroszlánfóka (ism.) 17.30 G. I. Joe 18.00 Napóra 19.00 Teleklub 20.00 Krebsz, az Isten 22.00 Napóra (ism.) 23.00 Derrick 24.00 Képújság 19.00: Csárdáskirálynő Bérletszünet Térségi tudósítóink Medgyesegyháza: Baukó Ildikó (30) 985-7308 Mezőhegyes: Szabó Mihály (68) 467-068 Orosháza: Korbely György (20) 964-7036 Szarvas: Tatai László (66) 214-059 Szeghalom: Oravszki Ferenc (66) 371-208 Gyula: Haász János (20) 951-3266