Békés Megyei Nap, 1999. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-29 / 227. szám
i n BÉRES MEGYEI NAP mmmmmummm 29* Szerda SZENT MIHÁLY HAVA A Nap kél: 6.41, nyugszik: 18.27 órakor. A Hold kél: 21.12, nyugszik: 11.11 órakor. NÉVNAP: Ma MIHÁLY (jelentése: az Istenhez hasonló) napja van. A mai Mihály nevünk a héber Mikaél névből származik. Ma ünnepli még névnapját Lotár, Mikes és Szabin is. ÉVFORDULÓ: 1758. szeptember 29-ikén született HORATIO NELSON, a legendás angol admirális. Ő volt a tengeri hadviselés történetének egyik legtehetségesebb hadvezére. Fényes győzelmek egész sorát vívta ki flottájával. Mivel akkoriban főként angol-francia küzdelem folyt szárazon és vízen, ő is Napóleon ellen aratta legnagyobb hadi sikereit. Komoly tekintélynek örvendett ellenségei szemében is. A francia Villeneuve ellentengernagy a fél világot körülvitorlázta előle menekülőben, de a kitartó angol mégiscsak utolérte, s végül a két flotta Trafalgar előtt ütközött meg. A híres csatában a francia-spanyol hadiflotta teljesen megsemmisült, de a sors fintora, hogy Nelson az ütközetben halálos sebet kapott, bár győzelmét még megérhette. Amikor meghozták a diadal hírét, állítólag így sóhajtott fel: „Hála Istennek, megtettem kötelességemet!” - s kilehelte lelkét. A valóságban azonban utolsó szavait tökéletes homály fedi. KOSIII. 21 .-IV. 20.) Amit tegnap még tehernek tartott, mára kívánatos csomag lett. Roppant erők feszülnek önben. Remekül érzi magát, kollégái, ismerősei irigykedve meg is állapítják, hogy úgy néz ki, mint aki egy hónapot a Kanári-szigeteken töltött. BIKA (IV. 21 .-V. 21.) Ma nyugodtan szervezhet, tervezhet, amit reggel elkezdett, estére szépen be is fejezi. Nem hagy elvarratlan szálakat. ------- Rendet rak itt is, ott is, a fejében is, és minden bizonnyal úgy érzi, hogy az életében is. Szívesen segítene másoknak, de ma valahogy minden probléma elkerüli. IKREK (V. 22.-VI. 22.) A mai nap feltámad önben kereső, kíváncsi természete. CJB Olyan területek iránt érdeklődhet, amelyekről ez idáig nem is nagyon vett tudomást. Most kipróbálhatja magát, ne féljen az újításoktól! Sikeresnek mondhatja magát, ha tudomásul veszi, hogy mások munkájában is találhat értéket. RÁK (VI. 23.-VII. 22.) Kicsit bizonytalanabb. Nem kedveli ezt az érzést, jobban szereti, ha mindenről pontosan tudja, mennyit ér. Ne szégyelljen segítséget kérni csupán csak azért, mert általában ura a helyzetnek, és ön segít megoldani mások problémáit. OROSZLÁN (VII. 23.—Vili. 23.) Ma mindent más fényben lát, mintha díszletek között mozogna. A látszat csal. Az egyszerűen lehetetlen, hogy minden -------- csak fekete vagy csak fehér. Az önben szunnyadó végletességnek ne ma adjon teret. Tartsa kordában szenvedélyes kitöréseit! SZŰZ (Vili. 24.-IX. 23.) Szellemi ereje alkalmassá teszi a szárnyalásra. És ebben az emelkedett állapotban szinte villámcsapásként éri a felisme* rés, hogy többet kellene törődnie a külsejével is. A hódításnak a kelléke az ápolt megjelenés is. Bár általában sajnálja a tükör előtt töltött időt, ma kivételt tesz. MÉRLEG (IX. 24.-X. 22.) Nem unatkozik. Ma az apróságokat is odaadó figyelemmel tünteti ki. Kivételesen élvezetet talál a házimunka taposómalmában is, hiszen az idejéből is futja. Nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki biztonságban érezze magát ön körül, ezért mindent elkövet. SKORPIÓ (X. 23.-XI. 22.) S Egy kis figyelmesség is elegendő ahhoz, hogy derűssé tegye napját. Lelkesen olajozza a gépezet kerekeit. Élvezettel nézi, hogy a keze munkája nyomán minden simán gördül. Önt az eredményesség vágya hajtja, de ma apróbb sikerekkel is megelégszik. NYILAS (XI. 23.-XII. 22.) Ma a tervezetthez képest másként, de sokkal jobban alakulnak a dolgok. Olyasmit is el tud intézni néhány pillanat alatt, amiről azt hitte, órákat kell majd szentelnie rá. Az így felszabaduló időt mindenképpen családja körében kellene töltenie. BAK (XII. 23.-I. 20.) Üzleti ügyekben kedvező feltételeket csikarhat ki. Van valami a levegőben, csupán az nem teljesen bizonyos még, hogy milyen lesz, és mikor következik be a kedvező fordulat. Az volna a jó, ha minél előbb, mert ön nem bírja a gyűrődést, a várakozást. VÍZÖNTŐ (I. 21 .-II. 19.) Minden területen nagy lépést tesz előre. A régen keresett, lassan érlelődő magocska ma szárba szökken. Legyűrhetetlenül veti magát a munkába. Felhasználja alkotóereje minden egyes cseppjét. Egy szuszra szeretne mindent megcsinálni. Ne essen kétségbe, ha a nap huszonnégy órájából nem képes harminchatot kipréselni. HALAK (II. 20.—III. 20.) Kellemes izgalom bizsergeti. Úgy érzi, hogy hamarosan nagy horderejű események köszönhetnek önre. Talán így lesz, talán nem. Tudnia kell, hogy gyakran messzire ragadja a képzelete, és ott is csábos sziréneket lát, ahol pedig csak kedves bolti lányok mosolyognak önre a pult mögül. FILMSZÍNHÁZ Békéscsaba, Phaedra Nagyterem 15.45, 17.45, 20.00: Baljós árnyak (sz. am.). Békéscsaba, Phaedra Kisterem 17.00, 19.00, 21.00: 54 (sz. am.). Békéscsaba, Phaedra Kamara 18.30, 20.30: Őszi mese (sz. sr.). Gyula, Petőfi Nagyterem 17.45: A múmia (sz. am.); 20.00: Prérifarkas blues (sz. am.). Orosháza, Szivárvány 17.45, 20.00: Vadiúj vadnyugat (sz. am.). Szarvas, Turul 20.00: Csúcsformában (sz. am.). 1999. SZEPTEMBER 29., SZERDA KOSSUTH: 4.30 Reggeli krónika 9.00 és minden órakor: Hírek, időjárás 9.04 Napközben 11.04 Lemezjátszó 11.35 Déryné naplójából 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Emlékezzél, Úristen! 13.30 „Tebenned bíztunk eleitől fogva” 14.04 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.25 Tarjáni Ferenc kürtön játszik 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! 19.36 Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése 20.04 Népdalkörök és citerazenekarok 20.30 Határok nélkül 21.04 Könnyűzene 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 0.10 Himnusz PETŐFI: 4.30 Hírek, időjárás 4.32 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel. Közben: 6.30, 7.00, 7.30 és 8.00 Hírek, időjárás, közlekedés 8.44 Sportreggel 9.00 Petőfidélelőtt. Közben: óránként hírek, időjárás és közlekedés 9.10 Kabarépercek 9.40 Gordiusz plusz 9.50 Apró cseprő 10.10 Délelőtti vendég 11.05 Sporthírek 11.10 Hangalbum 11.48 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Nosztalgiadélután 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Számít a technika 19.04 Unikum 20.00 Jazzlista 21.00 Hírek, időjárás 21.04 A regényírás napja 21.47 Zene 22.00 Szabad sáv 23.00 Hírpercek 23.15 Korzó 0.00-4.24 Éjfél után... Óránként: hírek, időjárás 2.01 Éjszakai Rádiószínház 3.04 Slágerstaféta 4.03 Csárdásmuzsika BARTÓK: 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Muzsikáló reggel. Kb. 6.15 és kb. 7.03 Fővinform, útinform. Kb. 6.45 és kb. 7.45 Kulturális hírek 8.00 és minden, páros órakor: hírek, időjárás 8.06 Pódium 9.37 Kamarazene korabeli hangszereken 10.05 Rákosy Gergely: Beadvány a világ ellen 10.45 Kalmár László műveiből 11.06 Angela Gheorghiu és Roberto Alagna szerelmi kettősöket énekel 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek, időjárás 12.06 Gödöllői kastélykoncertek 1999 14.00 Hírek, időjárás 14.04 Műsorismertetés 14.05 Azúr-expressz 14.55 A Régi Zene együttes játszik 15.40 Hitélet és történelem 16.00 Hírek, időjárás, Közlekedés 16.05 Muzsikáló délután 18.05 A magyar zene évszázadai 18.55 Ez van! 19.05 A 20. század legszebb hangfelvételei az EMI gondozásában 22.20 Éjszakai muzsika 23.00 Éjszakai jazzklub 0.00 Hírek, időjárás. Szózat MTV 1: 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Szabadság tér. Reggeli információs műsor 9.00-12.30 Csak ma! Benne: 9.05 Bor és hatalom 10.00 A pampák királya 11.10 Erdészház Falkenauban 12.00 Hírek 12.30 Hírmagazin 13.05 Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 13.30 Román nyelvű nemzetiségi magazin 14.05 Szenzáció 15.00 A homok titkai 15.30 Gyerekeknek! 16.00 Thalassa - A tenger magazinja 16.35 Pearl 17.00 Mézga család 18.40 Vészhelyzet 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Önök kérték! 20.35 Telesport (Barcelona-Arsenal) 22.50 Híradó 22.55 Aktuális 23.20 Telesport MTV 25.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00-9.00 Szabadság tér. Reggeli információs műsor 9.05 Pompadour bikiniben 10.00 Az MTV archívumából 11.00 Száz szál szövetnek 12.00 Második lehetőség 13.00 Thalassa - A tenger magazinja 13.30 Hírmagazin, Híradó 14.00 Thonet 14.35 A fehér léggömb 16.00 Iskola utca 17.30 Szabad verseny 18.00 Telesport 19.40 Est mese 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Amerigo Tot 21.20 Vízi zsaruk 22.10 Elképesztő övezet 22.55 Záróra DUNA TV: 4.15 Egy óra Virradóra 5.30 Virradóra. Benne: 5.30-tól félóránként hírműsor 9.00 Reggeli muzsika 9.15 Gazdakör 9.45 Magyar ünnepek és hétköznapok Ausztráliában 10.40 Mozidélelőtt: Az orléans-i szűz 11.45 A szavak zenéje 11.55 Vers 12.05 Lapozó, hírműsor 12.20 Esti kérdés 12.30 Anziksz 12.45 Pop-sa-rock 13.15 Jobbágyfelszabadítás 14.20 Pandák - mi lesz velük? 15.20 Ember a vadonban 16.10 Tele-enciklopédia 16.25 Elfeledett tájakon 17.00 A titkos küldetés 17.25 Mese 18.00 Híradó 18.20 Valaki bennem tovább él... 20.05 Hej, hej, helyes beszéd! 20.10 Régiók 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.25 Sportpercek 21.40 Navigátor 23.45 Híradó 23.50 Vers TV 25.45 Faluvilág 5.55 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! Színes hírmagazin 8.30 Délelőtt a tv2-vel: Gazdagok és szépek 8.55 Riviéra 9.25 Baba-mama magazin 9.50 Zoom 10.50 Közvetlen ajánlat 11.25 Édes hármasban 11.50 Sunset Beach 12.35 Riviéra 13.00 Mozidélután: Szombat esti láz 14.45 Gazdagok és szépek 15.10 A szuper csapat 16.00 Sunset Beach 16.45 Rosalinda 17.40 Luz Maria 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar 20.00 Rex felügyelő 20.50 Esti Broadway 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Üvöltő szelek 0.20 Háló@világ 0.55 Magyarok a délszláv háborúban 1.45 Vers éjfél után RTL KLUB: 6.00 A Dunánál 6.30 Reggeli! Jókedvű ébredés 9.05- 12.57 Ismétlések: 9.05 Élettér 9.15 Receptklub 9.25 Lois és Clark 10.15 Barátok közt 11.15 A farm, ahol élünk 12.10 Paula és Paulina 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Top Shop 13.55 Lili, a virágangyal 14.25 Klipklub 14.45 Lassie 15.10 Az első csók 15.40 Második csók 16.10 Lois és Clark 17.00 A farm, ahol élünk 17.55 Paula és Paulina 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Csíííz! 20.55 Várom a párom 21.45 Este 22.20 Öreglányok 22.50 Dóra mozija 23.20 Bűnvadászok 0.15 Fókusz 0.35 Divatklip TV 35.50 Nap-kelte. Közéleti információs magazin 9.05 Dinasztia 13.10 Közvetlen ajánlat 13.40 Mozidélután: Valami vadság 15.45 Jövőnéző 16.15 Cinema 16.45 Beverly Hills 90210 17.35 Conan, a kalandor 18.30 Hír 3 19.00 Egy rém rendes család 20.00 Viszem a bankot 21.50 Nikita, a bérgyilkosnő 22.40 A dumagép 23.10 Hír 3 23.40 Cinema MSAT: 1.05 Music Box 6.50 Tipp- Top (ism.) 7.00 Nickelodeon 19.00 News-Da 19.30 Hír-M 20.00 Kereskedelmi műsor 20.05 Fifty-fifty 21.45 Kereskedelmi műsor 22.00 McBain 23.40 Hír-M 0.10 Tipp-Top 0.20 News-Da 0.55 Kereskedelmi műsor 1.25 Music Box SZÍV TV: 0.35 Music Box Classic 18.30 Van megoldás! 19.00 Vendéglátás 19.30 Hangoló 20.00 A kölyök 21.45 A hét sztárja 21.50 Music Box 0.10 Tipp-Top 0.35 Music Box MAGYAR ATV: 0.00 Képes magazin 18.00 Műsorajánlat 18.05, 19.55, 21.55 Stretching 18.10 Power kapitány 18.30 Nagy-Britannia 19.05 Esti lazító torna 19.10 Magyar mesék 19.20 Magyar ATV extra 20.00 Aeromagazin 20.30 Film 22.00 Premier plán 22.55 Lapszemle 23.00 Talpig kékben HBO: 6.30 Percy, a parkőr 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 Hollywoodi csemegék 8.00 Távol, ahol az elefántok... 9.50 Ámokfutók nyomában 11.25 Szupermanus 13.00 Fránya macska 14.35 Bűnben égve 16.25 A korona megmentői 18.00 Államérdek 20.00 Halálos mulatság 21.35 A cég 0.10 Blamázs 2.05 Éjféli játszma 3.50 Visszapassz 5.45 Hollywoodi akcióhősök SPEKTRUM: 8.00 Állati élet 9.00 Csillagsztráda 9.30 Távlatok 10.00 Szipus utcagyerekek 11.00 Ez volt a 20. század 12.00 Élet álomkivitelben 12.30 Kínai falatok 13.00 Repülőgép-hordozók 13.30 A közelmúlt háborúi 14.00 Mókás mechanika 14.25 Járványos betegségek 15.15 Lenyúlni, megvágni, átverni 16.10 Királyok és kamerák 17.05 A mélység titkai 17.35 Úton... 18.05 Háborúk titkai 19.00 Az ismeretlen Dél-Afrika 19.30 A videó művésze: Nam June Park 20.00 Famatuzsálem 20.30 Quantum 21.00 A tündérmesék filozófusa 21.30 Ön mivel mérgezi magát? 22.00 A terrorista 23.00 Utazás a világ körül 0.00 A vadon szíve 1.00 Génkertészet Az igényes ember hírlapja! BÉKÉS MEGYEI NAP Nyereményakciónk folytatódik! Ha októberre is előfizet a BÉKÉS MEGYEI NAP-ra, novemberig minden NAP nyerhet. Szerencsés előfizetőink közül naponta öten nyernek 1000-1000 forint értékben belépőjegyeket a békéscsabai Árpád fürdőbe. Nyereményakciónk fő támogatója a Békés Megyei Vízművek Vállalat. A GYE, Figyelem! A szerencsejátékban régi és új előfizetőink mellett részt vesznek azok a Népszabadság-előfizetők is, akik az országos lappal együtt a Békés Megyei Napot is megrendelik. HELYI RTV-MŰSOROK ALFÖLD RÁDIÓ (FM 104 MHz): 4.00- 6.00 ZeneZóna 6.00-7.00 Virradóra. Benne: 6.00 Hírek 6.15 Útjelentő 6.35 Időjárásjelentés 6.45 Napszemle 7.00- 8.00 Indulóra. Benne: 7.15 Útravaló 7.25 Időjárás-jelentés 7.30 Rövid hírek 7.45 Hírlapszemle 8.00-9.00 Utolsóra. Benne: 8.00 Alföld Krónika 8.15-9.00 Névnapok, születésnapok, napindító, horoszkóp, közéleti kvaterkák 9.00-12.00 Junior 9.45 Hírek 9.55 Útravaló 10.10 Pénzpercek 10.15 Kívánságműsor 10.45 Hírek 11.45 Sporthírek 12.00 Adászárás CSABA RÁDIÓ (FM 104 MHz): 12.00 Déli hírhullám 12.08 Élő meteorológiai jelentés 12.17 Műsorismertetés 12.25 Zenei évforduló 12.50 Névnapi köszöntő 13.00 Hírek 13.45 Telefonos játék 14.00 Hírek 14.45 Tőzsdei hírek 15.00 Hírek 15.15 Ma történt - rendőrségi hírek, információk, lakossági ügyek 15.30 BBC-hírek 16.00 Hírek 16.10 Műsorismertetés 16.30 BBC- hírek 16.45 Csak a zene - zenei műsor 17.15 Időjárás-jelentés 17.30 Pénz, világ, gazdaság 18.00 Hírek - élő meteorológiai jelentés 18.30 Kívánságműsor 19.00 BBC-hírek, meteorológia 20.00 Hírek, műsorismertetés 20.15 Sporthírek 20.30 Magyaróra (magyar előadók zenei felvételei) 21.00 Hírek 21.15 Lapszemle 21.30 Lemezkiadói ajánlat 22.00 Boszorkánysáv 23.00 BBC-hírek 23.05 Élő kívánságműsor 24.00-4.00 Zene CERVINUS RÁDIÓ (FM 92,1. MHz): 6.00 Reggeli krónika 6.30-7.00 Érdekességek a nagyvilágból 7.15 Telefonos időjárás-jelentés 7.25 Névnapköszöntő 7.35 Lapozgató 7.50 Évfordulók 8.05-8.30 Érdekességek a nagyvilágból 8.35 Programajánló 9.10 Matiné - hallgatói vélemények 11.00 Helyi információk 12.00 Déli krónika 13.05 Telefonos időjárás-jelentés 13.30 Deutsche Welle hírműsor 14.00 DL Stúdió 15.35 Helyi információk 16.10 Filmkockák 16.45 Tőzsdeinfó 17.10 Élő kívánságműsor 18.00 Esti krónika 19.40 Sportmagazin 20.10 DJ. Pierre Jam 21.00 DJ. Service (ism.) 22.00-6.00 Mindent bele! (A Cervinus Rádió éjszakai zenés műsora) START RÁDIÓ (FM 88,9 MHz): 5.00- 9.00 Nosztalgiareggeli 9.00- 13.00 Programajánlók, ismertetők a legfrissebb zenékkel 13.30 Telefonos játék 14.00- 15.00 Élő kívánságműsor 16.30 BBC-hírek 17.30-19.00 Kívánságműsor 19.15 Esti mese 21.00 Problémamegoldó interaktív vitaműsor 23.00 Kívánságműsor 0.30 Éjszakai zenés műsor CSABA TV: 14.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.05 Képes recept 18.35 Kifőztük, hogy mit főzzünk 19.00 Híradó 19.15 Békés megye az Országgyűlésben 19.45 Megyei Kamarás 20.00 Híradó 20.30 K. O. 22.05 Híradó 22.15 Békés megye az Országgyűlésben 22.40 Megyei Kamarás 22.55 Képújság DÉLKÁBEL TV: Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.05 Zene 18.15 Telefonos játék 18.45 Zene 18.55 Hírtükör 19.25 Galiba napok 19.45 Kábelhíradó 20.00 Hírek szlovákul 20.10 Fekete Gyöngy 20.55 Zene 21.05 Frankó-show 21.55 Zene 22.00 Kábelhíradó 22.15 Műsorzárás, képújság GYULA TV: 7.00 Napóra 8.00 Megtorlás 9.40 Zene 10.00 Képújság 17.00 Műsorismertetés 17.05 Salty, az oroszlánfóka 17.30 G. I. Joe 18.00 Napóra 19.00 Teleklub 20.00 K. O. 22.00 Napóra 23.00 Derrick 24.00 Képújság Térségi tudósítóink Medgyesegyháza: Baukó Ildikó (30) 985-7308 Mezőhegyes: Szabó Mihály (68) 467-068 Orosháza: Korbely György (20) 964-7036 Szarvas: Tatai László (66) 214-059 Szeghalom: Oravszki Ferenc (66) 371-208 Gyula: Haász János (20) 951-3266