Békés Megyei Nap, 2000. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-01 / 51. szám
HA MINDENT TUDNI AKAR A MEGYERŐL, Ára: 54 Ft, előfizetve 35 Ft | VII. évfolyam 51. szám (1775. lapszám) KAPCSOLAT | KOMMUNIKÁCIÓS 2000. MÁRCIUS 1., SZERDA PARTNERÜNK Autópiac A. Millenniumi programok A KAPCSOLAT III! ■ 111 11II Ilii II MA Változás a üOMisil A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának hét végi közgyűlésén tizenhat tagszervezet képviselői nem vettek részt az ebéd utáni munkában - ezzel megakadályozva a közgyűlés további munkáját majd az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben hívták fel a figyelmet arra, hogy szerintük a HÖOK elnöksége alapszabálysértő módon viselkedik. A tagságot felfüggesztő intézmények között volt a szarvasiként említett, valójában térségi főiskola, melynek a főiskolai hallgatói önkormányzata nem alakult még meg, de Papp Ferenc, a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, Víz- és Környezetgazdálkodási Karának hallgatója megbízottként viszi az ügyeket a HÖK-elnök megválasztásáig. Ő számolt be lapunknak arról, hogy már másfél éve észrevételezik a HÖOK elnökségének szabálytalanságait, amit a csúcsvezetés félmegoldásokkal igyekszik úgymond „jóvá tenni”, most azonban elérkezett az a pillanat, amikor drasztikusabb eszközhöz folyamodtak a változások, a szabályos működés érdekében. (Folytatás az 5. oldalon) Békéscsabán a Guliga-per Lapunk olvasói rendszeresen tájékozódhattak a lap hasábjairól Guliga György volt békéscsabai plébános polgári és büntetőperéről is. Mint emlékezetes, ez utóbbinál január 27-én a vádlott ügyvédje kifogással élt - megkérdőjelezve a megyeszékhelyi bíróság pártatlanságát a Békéscsabai Városi Bíróság ellen. (Folytatás a 6. oldalon) Szigorodtak a támogatás feltételei A mezőgazdasági termelők idei támogatásáról szóló rendeletet a miniszter az elmúlt hét közepén aláírta, az a napokban jelenik meg. Az igénybevétel feltételei jelentősen szigorodtak, erről kértünk tájékoztatást Mészáros Lászlótól, a FVM megyei hivatalának vezetőjétől. A hivatalvezető kiemelte: csakis az juthat támogatáshoz, aki regisztrációs kötelezettségének eleget tett és a földhivatalnál bejelentette a földhasználatot. A földalapú támogatás az egy hektárt meghaladó szántóföldterületre kapható, illetve fél hektárt meghaladó gyümölcsöst vagy szőlőt kell művelni. Jogosult az is a támogatásra, aki gyepterületet vagy halastavat használ. Az is kaphat támogatást, aki termő gyümölcsös ültetvényre, szántóföldi zöldségre, valamint hibridvetőmag-területre öntözővizet használ, amennyiben a tárgyévre előírt közcélú érdekeltségi hozzájárulást a vízműtársulatnak befizette. (Folytatás a 6. oldalon) AZ ÚJ FIAT PUNTO ÚJABB ÉS ÚJABB FELFEDEZÉSEKET TARTOGAT AZ ÖN SZÁMÁRA. Most különösen kedvező hitelfeltételekkel, közel 100 db-os raktárkészletünkből azonnal választhat! ELEKTROMOS SZERVOKORMÁNNYAL, VEZETŐOLDALI LÉGZSÁKKAL MÁR 1.995.000 FT-TÓL. Autó-Brill Kft., 5600 Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Telefon/fax: (66) 450-622. E-mail: autobrill@fiatma.hu A SZENVEDÉLY VIZIT MINKET Néprajz a Közéleti szalonban A Szlovák Kultúra Házában a Közéleti szalon következő témája a néprajz interkulturális szerepe lesz. Erről március 2-án 18 órától Krupa András néprajzkutató és Magdaléna Paríková, a Szlovák Néprajzi Társaság elnöke szólnak az Andó György muzeológus vezette esten. A házigazda és a szervezők - az MTA Békés Megyei Tudományos Testülete, valamint a csabai Szlovák Kultúra Háza - minden érdeklődőt szeretettel várnak. V. A. Átszervezték az egészségbiztosítót Az átszervezéseket követően új irányítási struktúrával működnek az egészségbiztosítási pénztárak Magyarországon. Mint arról korábban már beszámoltunk, a Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztár önálló jogi személyisége megszűnt s jelenleg mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztára működik. Január 20-ától a vezetésben is változás történt, ugyanis Kapás József igazgató helyett a megyei egészségbiztosítót Opauszki Zoltán hivatalvezető irányítja. Az új vezetőtől megtudtuk, hogy az átszervezések során ez év január elsejével megszűnt az ország valamennyi megyei egészségbiztosítójának önálló jogi személyisége, s egységesen az OEP irányítása alá kerültek. Ezzel párhuzamosan a szakmai munkát a szakterületeket felügyelő főigazgató-helyettesek irányítása alá rendelték, s így a statisztikai régióknak megfelelően területi főosztályok jöttek létre. Ezek alá tartoznak a korábbi MEP-ek, a Békés megyei a szegedi székhelyű Dél-alföldi Területi Főosztály irányítása alá. Az új vezető elmondta, ezekből a változásokból az ügyfelek semmit nem érzékelnek, a korábbival megegyező módon és létszámmal fogadják az érintetteket, mint eddig. Az átszervezésnek irányítási és gazdasági okai voltak, de arról még korai lenne beszélni, hogy az új rendszer hogyan működik. Egyelőre ugyanis még nem látható, hogy az esetleges döccenők azért jelentkeznek, mert rossz az új rendszer, vagy azért, mert még nem működik olajozottan. Ez leghamarabb három-négy hónap múlva ítélhető meg. Az új működéssel, struktúrával kapcsolatban azt is megtudtuk, még nem lépett életbe az új szervezeti és működési szabályzat, csak néhány hét múlva várható. M. A. Piacbezárás a megyében is? A Népszabadság hétfői számában hírül adták, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) az elmúlt évben folytatott átfogó ellenőrzés-sorozat után több piac bezárásának elrendelésére készül. A döntés oka legtöbb helyen a jövedéki törvények megsértése vagy a devizakülföldi - vagyis nem magyar és hazánkban vállalkozói engedéllyel nem rendelkező - állampolgárok árusításának engedélyezése volt. A román határ mellett főként ez utóbbinak lehet fokozott jelentősége, ezért kérdeztük a békéscsabai VPOP parancsnokhelyettesét, Bereczki Zoltán főhadnagyot, hasonlóra lehet-e számítani az illetékességi területükön is. A békéscsabai parancsnoksághoz tartozó településeken többször volt piacellenőrző akció, főként a frekventált helyeken. A VPOP ezek hatékonysága érdekében több településen a polgárőrséggel és a polgármesteri hivatallal is megállapodott az együttműködésről. Az ellenőrzések során a 35/1995 (IV. 5.) számú kormányrendeletben foglaltak szerint jártunk el, főként a jövedéki adóval kapcsolatos szabálysértéseket és a devizakülföldiek árusítására vonatkozó tilalom betartását vizsgáltuk. Előfordult, hogy szabálytalanságra akadtunk, ilyenkor szabálysértési eljárást indítottunk, elkoboztuk az árut, más esetben pénzbírságot szabtunk ki. Olyan súlyos esetre azonban még nem akadtunk, aminek a következménye egy piac bezárása lett volna. Haász János A feketén árusítás már a múlté? Kiss Zoltán archív felvétele NISSAN RENDKÍVÜLI AKCIÓK _______________________________________________________________B PRIMERA 1.6 FULL 25 ajtós: PICK UP DC NAVARRA 2.5 tdi -ABS 4 x 4-es tesztautó: - KLÍMA -ABS - könnyűfém felni - DIGIT KLÍMA - ködlámpa - elektromos ablakok - szervokormány - vonóhorog - légzsák - zárt felépítmény - és még számtalan extrával: - galytörőrács csak 3 990 000 Ft + metál - és még számtalan extrával: nettó 501 000 Ft kedvezménnyel: 5 750 000 Ft + áfáért. ALMERA 1.4 FITT 5 ajtós 2 290 000 Ft-tól - elektromos tükrök - állítható magasságú kormány - motoros - 87 LE-s.motor fényszórómagasság-állítás PRIMERA 1.6 COMFORT 4 ajtós TESZTAUTÓ 2000-es -ABS - DIGIT KLÍMA - gyári magnós rádió - ködlámpa - szervokormány - 4 légzsák - és még számtalan extrával: 380 000 Ft kedvezménnyel: 4 550 000 Ft-ért. A személygépkocsikra 5 év vagy 100 000 km, a haszonjárművekre 3 év vagy 100 000 km garancia. Az akciók korlátozott darabszámban, a készlet erejéig tartanak. ----------------------------------------------------------------1 A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésnél, a Körös-Q1 Kft.-nél: 5600 Békéscsaba, Gyóni Géza u. 14-16. Telefon/fax: (66) 449-934, 06 (20) 923-5460. NISSAN