Békés Megyei Napló, 2001. december (8. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-01 / 280. szám
A Hungarotel Rt. internet-szolgáltatása HOlOKONet www.globonet.hu ESSENS-*, 174 Első fokon pert nyert a Tappe Kft. Bíróságon a csabai szemét A hulladéktörvény megszületése óta számos probléma vetődött már fel a gyakorlati végrehajtás során. Természetesen a legtöbb a pénzről szól, az eszeveszett fogyasztási láz következtében felgyülemlő szeméttől megszabadulni ugyanis nem olcsó mulatság. A helyi rendeletekben az önkormányzatok próbálják minden szempontnak megfelelően szabályozni a szemétszállítás mikéntjét, ám ez nem mindig sikerül maradéktalanul. Ilyenkor jönnek a jogértelmezési és alkotmányossági viták: ki kinek fizessen, mennyit és milyen alapon? Békéscsaba is - ahogy mondáa: szokás - beleszaladt egy ilyen ügybe, a több ezer lakással foglalkozó lakásszövetkezet és a szemétszállítást végző Tappe Kft. között idén tavasz óta nem felhőtlen a kapcsolat. Az ügy hátteréről sok mendemonda kapott lábra, mi megpróbáltuk a tényeket összegyűjteni. (írásunk a 6. oldalon) Fotó: Nyári Attila Kis lépések (belvizes) taktikája Kolbászillatban úszott tegnap a megyeháza. Ugyanis a megyegyűlés előtt a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága és Ambrus Zoltán, a Csabai Kolbászfesztivál főszervezője a csabai disznótorok hagyományos eszközeit bemutató kiállítást rendezett az előcsarnokban. A testület - melynek ülésére ellátogatott Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter - közmeghallgatást tartott a megye területrendezési tervéről, elfogadta a megyei önkormányzat ez évi költségvetésének első háromnegyed évi teljesítéséről szóló beszámolót. A Csabai Kolbász Egyesület két oszlopos tagja, Uhrin Zoltán elnök, s a tavalyi fesztiválgyőztes Krajcsó Pál még kóstolóról is gondoskodott. A megyegyűlés elnöke, Domokos László, miután megnyitotta a kiállítást - amelynek szövegéből kiderült: ahány ház, annyi kolbász az egyesülettől díszoklevelet kapott. A hagyományőrzést követően a közmeghallgatáson a területrendezési tervet készítő VÁTI Kht. területi tervezési irodavezetője, Faragó Péter hangsúlyozta: az országos területrendezési tervre támaszkodva készítették el a Békés megyeit. (Az Országgyűlés az országos területrendezési tervet várhatóan jövő ősszel fogadja el.) (Folytatás a 9. oldalon) A miniszter kétpontosa „A test a lélek temploma” - ezzel a bibliai idézettel kezdte mondandóját Köröstarcsán Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter tegnap este, mikor az általános iskola udvarán felavatta a sportudvart. Majd így folytatta: a sportlétesítmények a testnevelés templomai, tehát akik ilyen létesítményt hoznak létre, azok templomépítők. Az avatóünnepségre a csípős hideg szél ellenére is sokan eljöttek. A hallgatóság előtt Deutsch Tamás kifejtette, hiábavaló lett volna a minisztérium segíteni akarása, ha a tarcsaiak nem lettek volna elszántak, hogy megépítik a sportpályát. A helybeliekben él a törekvés, hogy gyermekeiknek megadják a lehetőséget, amit az ország más részein élők is megkapnak. (Folytatás a 3. oldalon) A miniszter is kipróbálta a kosárlabdapalánkot. Fotó: Nyári Attila Előfizetéssel Skoda Fabiát és egzotikus utazást nyerhet! (Részletek a 8. oldalon) r----- —i btesiLel a k.___Kapcsolat ____________________A KOMMUNIKÁCIÓS PARTNERÜNK i W Új nap Minden sajtóvállalkozás életében vannak olyan kivételes alkalmak, amelyek nem egyszerűen a munkáról, hanem sokkal inkább a teremtés öröméről szólnak. 2001. december elseje a Körösi Napvilág Kft. (és reményeink szerint valamennyi olvasónk) számára ilyen ünnep. A Békés megyei emberek által hosszú évek óta ismert és megkedvelt „zöld” újság, a Nap ettől a jeles dátumtól kezdve ugyanis megújult formában, gazdagabb tartalommal, hetente többször színes fotókkal és hirdetésekkel ékesítve jelenik meg, Békés Megyei Napló néven. Ezen a különleges napon mi mást is kívánhatnánk régi és új előfizetőinknek, a lapunkat rendszeresen vásárló viharsarkiaknak, üzleti partnereinknek no és önmagunknak: tartsanak velünk mindennap! Kőváry E. Péter Réthi J. Attila alapító főszerkesztő lapigazgató AJÁNLÓNK____________ Jön az Auchan Csabára! A Tesco után egy újabb hipermarketlánc nyit áruházat a megyeszékhelyen - tudta meg a Békés Megyei Napló. A francia tulajdonban lévő cég 2005-ig az egész országot be akarja hálózni. Irodalom a tárgyalóteremben 5. oldal Igen kellemetlen szituációba került Grecsó Krisztián. A Békéscsabán élő fiatal írót az egyik novelláskötetében megjelentek miatt perelték be. 6. oldal