Békés Megyei Napló, 2002. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-05 / 4. szám
2 HATÁRON TÚL PUTYIN AZ ÉV EMBERE A moszkvaiak Vlagyimir Putyin orosz elnököt tekintik a 2001. év emberének - derült ki az Itogi című társadalmi-politikai hetilap és az oroszországi Gallup Intézet pénteken közzétett közös felméréséből. A reprezentatív minta alapján készült közvélemény-kutatás az orosz főváros munkaviszonyban álló, 25-55 éves polgárainak véleményét térképezte fel. Putyin valamennyi meghirdetett kategóriában magasan az első helyen végzett: ő lett az év legsikeresebb, legbefolyásosabb és legszimpatikusabb embere, emellett a moszkvaiak az államfőt találták az elmúlt év legelegánsabb közéleti személyiségének, illetve azon honfitársuknak is, aki a legkellemesebb meglepetést szerezte számukra. ILLEGÁLIS PAGODÁK LEROMBOLÁSA Negyvenkét „illegális” pagodát romboltak le a vietnami hatóságok a buddhizmus egyik fő kultikus helyének számító „Illatok pagodája” közvetlen közelében, az ország északi részén. Mint arról a Lao Dong című vietnami szakszervezeti lap pénteki számában beszámolt, a rombolás öt napon át, december 30-ától január 3- áig tartott a helyi rendőrség és a népi bizottság illetékeseinek vezetésével. A pagodákat nem sokkal a több százezer buddhista hívőt és turistát vonzó, a vietnami holdújévet követő három hónapos zarándoklat előtt semmisítették meg a hatóságok. TÖMEGES AUTÓBALESET Kalifornia amerikai szövetségi államban 70 jármű egymásba rohant a sűrű ködben. A Los Angelestől 150 kilométerre északnyugatra, egy gyorsforgalmi úton bekövetkezett tömeges balesetben egy ember meghalt, tizenöten pedig megsérültek - jelentette a dpa. A rendőrség adatai szerint a látótávolság 20 méternél kevesebb volt, de a kedvezőtlen időjárás ellenére sok autós túl gyorsan hajtott. A szerencsétlenség miatt az Észak- és Dél-Kalifornia közötti közlekedési útvonalat órákra le kellett zárni. DOLLY ÍZÜLETI GYULLADÁSA ízületi gyulladásban szenved Dolly, a világ első klónozás útján született báránya. Az 1997-ben született állat térd- és derékcsontjában észlelték a betegséget. Ian Wilmut professzor, az edinburgh-i Roslin Intézet tagja, Dolly egyik „megalkotója” pénteken a BBC rádiónak adott nyilatkozatában lehetségesnek nevezte, hogy a klónozási folyamat okozta genetikai károsodás váltotta ki a betegséget, és sürgette olyan átfogó kutatási program megindítását, amely a klónozásnak a megszületendő állatok egészségére gyakorolt hatásait vizsgálja. Dolly betegségének hírére állatvédő csoportok azonnal sürgették a klónozási technika beszüntetését az állatok szaporodásában. FEGYVERSZÁLLÍTMÁNY LEFOGLALÁSA Mintegy ötven tonnányi, nagyrészt Iránból származó és a palesztinoknak szánt fegyvert foglaltak le a Vöröstengeren az izraeli haditengerészet, légierő és belbiztonsági szervek közös akciója során. Mint Saul Mofaz altábornagy, vezérkari főnök pénteken tel-avivi sajtóértekezletén bejelentette, a Karin A nevű hajót csütörtökön tartóztatták fel és vizsgálták át az izraeli haditengerészet kommandósai Eilat izraeli kikötőtől 500 kilométerre. A legénység kihallgatása még folyik. A vezérkari főnök elmondása szerint a hajó egyértelműen a Palesztin Hatóság tulajdona, kapitánya a palesztin haditengerészet tisztje. OROSZ KÜLDÖTTSÉG INDUL ARAFATHOZ Az orosz-palesztin baráti és gazdasági együttműködési társaság delegációja, köztük tizenegy orosz parlamenti képviselő kíséri el a hét végén Betlehembe Jasszer Arafatot, ahol a palesztin nemzeti hatóság vezetője az ortodox keresztény karácsony megünneplésén vesz részt. Ezt a palesztin autonómia moszkvai nagykövetsége jelentette be pénteken. A külképviselet közlése szerint a vasárnap Rámalláhba érkező küldöttség tagjai találkoznak a palesztin hatóság több vezetőjével, és „megismerkednek a palesztin nép szenvedéseivel”. SZÖVETSÉGI ELŐRENYOMULÁS Csecsenföld szinte egész területéről összecsapásokról érkeztek hírek pénteken, a köztársaságban nagy erővel folytatódnak azok a „tisztogatásoknak” is nevezett speciális hadműveletek, amelyeket a szövetségi erők indítottak a tavalyi év utolsó napjaiban a szakadár fegyveres csoportok hadállásai ellen. A hadsereg jelentése szerint tavaly december 29. óta jóval több mint száz szakadárt semmisítettek meg, a szövetségi csapatok veszteségeit hivatalosan két halottban és 11 sebesültben jelölték meg. Lapunkat rendszeresen szemBtzi Magyarország legnagyobb módrafigyelése az BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. I 084 Budapest, Vill. ker. Auróra u. 11. Telefon: 303-4738, Fax: 303-4744 http://www.observer. h u BÉKÉS MEGYEI NAPLÓ E-mail: bmnaplo@bekesnet.hu • www.bmnaplo.hu Szerkesztőség és reklámiroda: 5600 Békéscsaba, Tessedik u. 51. • Szerkesztőségi telefonszámok: (66) 443-530,443-531. Fax: (66) 444-530. Reklámiroda: (66) 442-244. Hirdetésfelvétel: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 1-3. Telefon/fax: (66) 443-554. Hirdetésfelvétel: Primus-Népszabadság Média-képviseleti Kft. 1034 Budapest, Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680. Fax: 168-9857. Felelős vezető: László Éva médiamenedzser. Terjeszti a Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatósága, Köröshír Hírlapkereskedelmi Kft. Szolnok. • Előfizetési díj: fél hónapra: 590 forint, egy hónapra 1180 forint, negyedévre: 3540 forint, fél évre: 7080 forint, egy évre: 14 160 forint, a Népszabadság Békés megyei előfizetői számára 700 forint. Készült: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Szeged, ISSN 1587-8554 Dr. Kőváry E. Péter ügyvezető igazgató alapító főszerkesztő Igriczi Zsigmond, Nagy Ágnes felelős szerkesztők Pocsaji Richárd lapszerkesztő Bod Péter főmunkatárs Bakulya Mihály sportrovatvezető Fazekas Ferenc fotórovat-vezető Bacsa András tervezőszerkesztő Réthi J. Attila ügyvezető igazgató társfőszerkesztő Dr. Könczöl László értékesítési vezető Csók Ilona reklámiroda-vezető Kiadó: Körösi Napvilág Kft. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója ORSZÁG VILÁG A kedvezménytörvényről A kedvezménytörvényhez, a magyar-román egyetértési nyilatkozathoz kapcsolódó végrehajtási jogszabály-tervezetekről a közeljövőben konzultációt tart az Országos Munkaügyi Tanács (OMT), ehhez hamarosan megkapják az előterjesztéseket az érdekegyeztető partnerek - erről állapodott meg a testület kormányzati, munkaadói és munkavállalói oldala a témakörrel foglalkozó pénteki ülésen. Martonyi János külügyminiszter (képünkön) az egyeztetésen elmondta: a romániai magyarság és nem a magyar munkavállalók számára kedvezőtlenek az egyetértési nyilatkozat munkaerő-piaci kitételei, de a kedvezménytörvény egészének érvényesíthetősége miatt az RMDSZ is ezt a megoldást támogatta. A nyilatkozatot elfogadható kompromisszumnak, külpolitikai, diplomáciai sikernek nevezte a külügyminiszter. A szándéknyilatkozat és az annak alapján megkötendő megállapodás szerint nem csupán a romániai magyarság, hanem valamennyi román állampolgár igénybe veheti a kedvezménytörvényben biztosított, az általánosnál kedvezőbb munkavállalási lehetőséget. Ez a kedvezmény annyit jelent, hogy a munkavállalási engedélyt a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül adhatják ki számukra évente három hónapos időtartamra - ismertette Martonyi János. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy több más, az általános egyéves munkalehetőségre szóló munkavállalási engedély megszerzéséhez szükséges korlát számukra is fennmarad. Például megtagadható a munkavállalási engedély kiadása, ha az országos átlagnál alacsonyabb keresettel kívánja alkalmazni a munkaadó a külföldit. A külügyminiszter szólt arról is, hogy ez a lehetőség nem jelenti a román állampolgárok korlátlan munkavállalását. Az ország továbbra sem tud befogadni százezer, csak legfeljebb tízezer számra munkavállalókat. Ezek a befogadási korlátok, s azok érvényesítését szolgáló jogi eszközök továbbra is érvényben vannak. A gazdasági miniszter térségekre, szakmákra kiterjedően határozza meg az alkalmazható külföldiek maximális számát. A tárgyalás során a munkáltatói érdekképviseletek azután érdeklődtek: milyen közhasznú intézményt kell létrehozni a külföldi munkavállalók egészségügyi ellátásának finanszírozására. A külügyminiszter ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy egy önfinanszírozó intézményről, ellátásról lesz szó. A munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek egyaránt szóltak arról, hogy a három hónapra biztosított munkavállalási lehetőséget követően - annak igénybevevői nagy valószínűséggel továbbra is illegálisan munkát vállalnak Magyarországon. A magyar munkaerőpiacot tehát nem csupán az engedéllyel, legálisan jelentkezők veszélyeztethetik. A szakszervezetek ezért a munkaügyi ellenőrzés feltételeinek javítását, sűrűbb és szigorúbb ellenőrzéseket javasoltak. A munkaadói érdekképviseletek ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy ezek a szigorúbb ellenőrzések nem sérthetik a törvényeket betartó, a legális szférában tevékenykedő munkáltatók érdekeit. A harmadik hely a cél A Független Kisgazdapárt a harmadik helyet fogja elérni az áprilisi országgyűlési képviselő-választásokon és a kormányalakításnál megkerülhetetlen tényező lesz - vélekedtek a párt vezetői pénteken tartott sajtótájékoztatójukon, Budapesten. Torgyán József pártelnök - aki csak a sajtótájékoztató kezdetekor volt jelen - közölte: befejeződött az egyéni választókerületekben induló kisgazda képviselőjelöltek kiválasztása. Szavai szerint az áprilisi választásokon 1998-hoz képest egy lényegesen erősebb FKGP fog részt venni. Béres Béla alelnök úgy vélekedett: reális esély van arra, hogy megismételjék, vagy akár felül is múlják a párt 1998-as választási eredményét. G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök a jelöltekről szólva megjegyezte: a korábbiakhoz képest sokkal kevesebb jogász, ugyanakkor több pedagógus, orvos és „becsületes gazdálkodó” indul az FKGP színeiben. A sajtótájékoztatón részt vevő politikusok azt hangsúlyozták, hogy a párt január 19-ei kongresszusán mutatják be jelöltjeiket és az FKGP választási programját. Béres Béla szólt arról, hogy elfogadhatatlannak és a kedvezménytörvény szellemiségével ellentétesnek tartják a magyar és a román miniszterelnök között létrejött egyetértési nyilatkozatot. Az FKGP alelnöke leszögezte: nem támogatják a státustörvény módosítását. Több nyugati ország példájára hivatkozva hozzátette: céljuk az, hogy helyreállítsák a határon túli magyarok állampolgársági jogait. ÜGYELETI TELEFONSZÁMUNK: 06 (30) 207-5471. 2002. JANUAR 5., SZOMBAT Székely Zoltán levele Székely Zoltán, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő független országgyűlési képviselő csatlakozni kíván az MSZP-frakcióhoz, ezért levelet írt a képviselőcsoportnak, amelyben „mint független kisgazda, együttműködést ajánlott a szocialistáknak az áljobboldali Fidesz-diktatúrával szemben” - erről a politikus levélben tájékoztatta az MTI-t. Katona Béla szocialista frakcióvezető-helyettes pénteken az MTI érdeklődésére azt mondta: a képviselőcsoporthoz eddig nem érkezett levél Székely Zoltántól. Az MSZP képviselőcsoportja nem foglalkozik sem Székely Zoltán ügyével, sem esetleges felvételével a frakcióba - fűzte hozzá. Székely Zoltán az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az MSZP-hez küldött levelében részletesen ismerteti „az újszászi-szolnoki csatornázási beruházás fideszes panamáját”, illetve az abban szereplő politikusok névsorát. Úgy fogalmaz: a levélben tényszerűen bizonyítja, hogy „Polt Péter legfőbb ügyész miként tussolta el ezeket a törvénysértéseket”, és leírja azt, kinek milyen szerepe volt és van a Fidesz-botrány kirobbanásának megakadályozásában. Az MTI-nek küldött tájékoztatójában Font Sándor MDF-es képviselő, Stumpf István kancelláriaminiszter, Boross Péter volt kormányfő és Balla György vállalkozó nevét említi. A Fidesz egymilliárdos ügylete, valamint az ezzel összefüggő 700 millió forintos károsítás, melyet az államkincstár szenvedett el, 2000. december 26-a óta elfekszik Polt Péter asztalán - állítja Székely Zoltán. RÖVIDEN KETTEN SZTRÁJKOLNAK Az irányítótoronyban szolgálatot teljesítő hat irányító közül kettő sztrájkol - közölte péntek reggel Metes György, a sztrájkot hirdető Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének (MLSZSZ) elnöke az MTI- vel. Péterffy Gábor, a HungaroControl megbízott szóvivője elmondta, hogy a forgalomban semmilyen fennakadás nem lesz. Hozzátette: a reggel hét órai váltást követően közvetlenül a légiforgalmi irányításban 57-en teljesítenek szolgálatot Ferihegyen. A szóvivő megerősítette, hogy a sztrájkolók egy külön helyiségben tartózkodnak. ADÓKEDVEZMÉNYT A LAKBÉRHEZ A Fidelitas azt javasolja a kormánynak, hogy 2003-tól biztosítson az albérletben, vagy bérlakásban élő fiatal házasok számára adókedvezményt - közölte a Fidelitas alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Rogán Antal szerint ezzel az intézkedéssel teljessé válhatna az állami otthonteremtési támogatások rendszere. A Fidesz alelnöke úgy látja: az adókedvezmény bevezetésével azok számára is biztosítani lehetne az állami kedvezményeket, akik még nem tudták felvenni a lakáshitelt. MÁTYÁS-TEMPLOM A szakvélemények szerint összességében 3-4 milliárd forint szükséges a budavári Mátyás-templom rekonstrukciójához és tervezett felszín alatti bővítéséhez - közölte Fenyő Róbert, a templom idegenforgalmi és művészeti irodájának vezetője pénteken az MTI-vel. Tájékoztatása szerint elkészültek az épületdiagnosztikai vizsgálatok, és ezt követően megkezdődhet a rekonstrukció tervezése. A vizsgálatok során feltérképezték a tető, a födém, a falak, a szobrok és a falfestmények állapotát is. BŰNÜGYI MÉRLEG Csongrád megyében tavaly nem maradt felderítetlen gyilkosság - közölte évértékelő sajtótájékoztatóján pénteken Szegeden a megye rendőrfőkapitánya. Lukács János ezredes a még nem végleges adatokat ismertette. Elmondta: sikerült felderíteni a tavaly elkövetett nyolc emberölést, s megindult az eljárás a gyanúsítottak ellen. A főkapitány hangsúlyozta: jelentősen csökkent a rablások és a vagyon elleni bűncselekmények - ezen belül a lakásbetörések - száma. Emelkedett viszont a gépjármű-, főként a gépkocsilopások száma, de csökkent a felderített ügyek száma is. Stabil üzemanyagárak Stabil, 200-220 forintos üzemanyagárakra lehet számítani az idén - mondta Geszti László, a Mol ügyvezető igazgatója pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: az elmúlt napokban kisebb áremelkedés indult meg a világpiacon, egyelőre azonban nem látnak okot az árváltoztatásra. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a Mol folyamatosan figyeli az árak mozgását. Geszti László elmondta: ha szükséges a következő 8-10 nap adatai alapján döntenek árváltozásról. A Mol becslései szerint az idén a kőolaj ára 20-24 dollár között mozog, az ügyvezető igazgató azonban hozzátette, hogy a világ szakértőinek becslései jelentősen szóródnak. Az üzemanyagárakat jelenleg a magas készletek tartják alacsonyan. A készletszint csökkenésére a gazdasági növekedés megindulásával lehet számítani - hangzott el a sajtótájékoztatón. A Mol az idén a magyarországi üzemanyag-fogyasztás 2-3 százalékos növekedését várja. A cég becslései szerint a forgalom tavaly 3 százalék feletti mértékben bővült, így az üzemanyag-felhasználás az 1999-es szintre emelkedett. A forgalom növekedésében a következő 5-6 évben várható egy nagyobb ugrás - hangzott el. Jelenleg ugyanis egy ember átlagosan 470 liter körüli üzemanyagot használ egy évben az országban, míg ez a szám Ausztriában 700 liter körül van. A forgalomra a tavalyi jelentős árcsökkentés nem volt komoly hatással - mondta Geszti László. A 95-ös motorbenzin ára tavaly májusban már 250 forint körül mozogott, míg jelenleg 200 forint körüli összeget kell fizetni literjéért. A forgalom jelentős növekedésére az életszínvonal, és az ezzel együtt járó fejlődő motorizáció esetén lehet számítani - tette hozzá. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a Mol folyamatosan figyeli az árak mozgását.