Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-29 / 100. szám
4 HIRER — Hajdú Péter harmonikaművész és atrakciós zenekara »Muzsikál a tavasz« című műsorával május 3-án este fél 9 órakor a békéscsabai Jókai Színházban vendégszerepel. Új táncdalokat, hangszerszóőket, énekegyüttes- és világhírű artista számokat, ze-nei paródiákat és vidám jeleneteket mutatnak be. Énekel: Erdélyi Nóra — A békési Viharsarok TSZ a tengeri kivételével minden tavaszi mag vetését elvégezte. Harminc hold tavaszi árpa és nyolc hold étkezési borsó már szépen ki is kelt s a borsó sarabolását már elkezdték. Hozzáfognak rövidesen a nősz hold cukorrépa sarasodásához is. A DISZ Békés megyei Bizottsága szerdán egésznapos tanácskozásra hívta össze a Viharsarok termelőszövetkezeti DISZ-szervezeteinek vezetőit, legjobb ifjú dolgozóit. A tanácskozás célja az volt, hogy megbeszéljék a tsz ifjúsági szervezetek tevékenységét és azokat a feladatokat, melyeket a párt 111. kongresszusa és a KV március 4-i határozata a DISZ-szervezetek elé állított. A Balassi táncegyüttes május 2-án, hétfőn este 8 órakor »Dallal, tánccal, muzsikával« cílen új műsorral lép a békéscsabai közönség elé. Előadásukat a Jókai Színházban rendezik. A táncokat Born Miklós tanította be. Megyei I. oszt. . B-csabai Agyagipar—Orosházi Petőfi: Baji. Gyulai Traktor—B-csabai Dózsa: Szafttán. B-csabai Vörös Meteor—B-csabai Törekvés: Flóra. Szarvasi Traktor—Szeghalmi Traktor: Geréb. Orosházi Kinizsi—Mezőkovácsházi Petőfi: Szombati. Mezőhegyesi Traktor—Gyulavári FSK: Simon II. Sarkad! Kinizsi—Gyulai VM: Kristóf. Mezőberényi VM—Tótkomlós FSK: Varga II. Megyei ifjúsági. B-csabai Agyagipar—Orosházi Petőfi: Hodroga. Gyulai Traktor—B-csabai Építők: Dujdús. B-csabai Vörös Meteor— B-csabai Törekvés: Kiss F. Szarvas—Szeghalom: Vranka. Orosházi Kinizsi—Mezőkovácsháza: Kollár. Mezőhegyesi Traktor— Gyulavári FSK: Barcs. Sarkad—Gyulai VM: Kunos. Mezőberény—Tótkomlós: Horváth. Megyei II. oszt. Gyoma—Gyula: Varga I. Békés—Dévaványa: Boldizsár. Endrőd—Bős. Vasas: Szűcs. Okány—Bős. Petőfi: Sipos. Kondoros—Mezőberény: Bontovics. Vésztő—Békésszentandrás: Gurcsó, Bcs. Építők II.—Mezőhegyes: Bereczki. Elek—Csorvás: Járási. Végegyháza—Bcs. Előre: Szabadkai. Gádoros—Battonya: Csíki. Gerendás—Medgyesegyháza: Simon I. Kevenyes—Kunágota: Lévai. PORTI Játékvezetői küldés az 1855. május 2-i mérkőzésekre MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Április 29—május 4: »A kis szökevény«. TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Április 28—május 2: »Vérül«. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Április 28—május 4: »Riadó a cirkuszban.« PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Április 28—május 4: »Elsőszámú közellenség.« BÉICE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Április 28—május 3: »Köpeniczki kapitány«. TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ, Szarvas. Április 28—május 3: »Hintónjáró szerelem.« BÁSTYA FILMSZÍNHÁZ, Békés. Április 28—május 4: »Simon Menyhért Kzilidlése.« SZABAJSÁG FILMSZÍNHÁZ, Cydua. Április 28—május 2. »Budapesti tavasz.« Kedd Kossuth Rádió 8.30 Nyári Károly és zenekara játszik. 0.00 Indulók. 9.15 Úttörő-híradó- 10.10 A könnyű zene kedvelőinek. 11.00 Nők ViVarsaiak VLlytt A Jókai Színház békéscsabai műsora. Április 29-én fél 8 órakor: Wellington hercege. (Katona-bérlet.) Apróhirdetések Figyelem Az ÉM Békés megyei Állalmi Építőipari Vállalat, Békéscsabán, Sztálin u. 8. sz. alatt kőműveseket, vízvezetékszerelő-ket, kubikosokat, segédmunkásokat, Békéscsaba és Békés megye területén folyó munkákra keres és felvesz. Vidéken dolgozó munkásoknak munkásszállást, üzemi étkeztetést biztosítunk, családfenntartók különélési díjban részesülnek. Kéthetenként minden munkahelyen szabad szombatot tartunk. Mezőberényiiest játszik vasárnap az Építők csapata A Békéscsabai Építők labdarúgó szakosztálya a Ceglédi Lokomotív NB. II. bajnoki mérkőzését 1955 május 1-én délután háromnegyed 4 órai kezdettel rendezi meg Mezőberényben, a Vörös Meteor sporttelepén. A mérkőzés megtekintésére Békéscsabáról a délután 3 órakor induló vonattal lehet eljutni, visszautazás este 8 órakor. A mezőberényi közönség érezze magáénak a csapatot — a mérkőzés első percétől az utolsóig harsogjon, zúgjon a hajrá! A választói jogtól való megfosztás ténye intő példa legyen ne csak a sportkör, de a közönség részére is. Meg kell tanulni sportszerűen viselkedni és meg kell tanulni azt, hogy nem vagyunk jogosultak elégtételt venni vélt sérelmünkért, mert ezzel nemcsak a közönség józanabb részét, hanem magát az egyesületet is sújtjuk. Meg kell tanulni a közönségnek nyugodtnak, tárgyilagosnak lenni. Ha a játékvezető rosszul bíráskodik, vannak illetékesek, akik eljárnak ellene, megbírálják, vagy, ha a helyzet úgy kívánja, el is tiltják. Vasárnap szurkolóinknak Mezőberényben meg kell mutatniuk azt, hogy a két héttel ezelőtt történtek rádöbbentettek bennünket arra, hogy helytelenül viselkedtünk. A sportszerűtlenül viselkedőket pedig maguknak a szurkolóknak kell soraikból kizárni, hogy mielőbb megteremtődjék a rend és fegyelem a sporttelepen. Birkózás: Alföldi Béke Kupa ifjúsági csapatbajjnokság: Szegedi Törekvés—Gyomai Traktor líp:4 Gyoma, 500 néző, vezette: Dobó. Az OTSB Bács, Békés, Csongrád, Szolnok vármegyék csapatai részére írta ki a fenti bajnokságot. Megyénket a Gyomai Traktor képe viseli. Gyomán az Erzsébet-pavilonban telt ház előtt bonyolították le az első fordulót. A gyomai versenyzők nera játszottak olyan alárendelt szerepet, ahogyan az eredményből következtetni lehetne. Nincsen még kellő versenyrutinjuk és nehézsúlyban nincsen versenyzőjük. Részletes eredmények: Súlycsoportonként: Törekvés — Gyomai Traktor Lepke: Sáfrány győz Aranyi ellen 2:1 Lég: Szabó győz Zelenák ellen 4:0 Pehely: Bárkány győz Kiss ellen 6:0 Könnyű: Barna veszt Kovács ellen 6:2 Kisváltó: Tóth veszt Könczöl ellen 6:4 Nagy váltó: Mészáros győz Julis ellen 8:4 Kisközép: Koszó győz Bácsi ellen 10:4 Nagyközép: Cseh győz ellenfél nélkül 12:4 Félnehéz: Hódi győz ellenfél nélkül 14:4 Nehéz: Csonka győz ellenfél nélkül 16:4 — A békési Viharsarok TSZ egészévi sertésbeadási kötelezettségének 100 százalékig, tojásbeadási kötelezettségének 60 százalékig, baromfibeadási kötelezettségének 80 százalékig, tejbeadási kötelezettségének a tervnek megfelelő százalékban eleget tett. Takarítónőt azonnali belépésre felveszünk. Cím a kiadóban Állandó műsorszámok. Kossuth Rádió 4.30 Hírek. Időjárás jelentés. 4.10—8.22- ig Reggeli zenés műsor. — Közben 5.00 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Színházak műsora. 7.00 A Szabad Nép mai vezércikke. Hírek. Időjárás jelentés. 7.45 Naptár. 8.22 Műsorismertetés. 9-20 A Gyermekrádió műsora. 10.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás jelentés. 12.00 Hírek. Időjárás jelentés. 14.00 Hírek, közérdekű közlemények. 14.10 Időjárás- és vízállásjelentés. 17.00 Hírek. Időjárás jelentés. 20.00 Esti Híradó. Időjárás jelentés. 22.00 Hírek. Időjárás jelentés. Sport 24.00 Hírek. Időjárásjelentés és 0.22 Himnusz. Utána: Vízjelző szolgálat. Petőfi Rádió 6.30 A kisiskolások műsora. 0.40 Torna. 11.30 Műsorzárás. 23 00 Műsorzárás. Hétfői flei negyedórája. 11.30 Glazunov. Hangversenykeringő. 11.40 Hajnali ének. Elbeszéllés. 12.10 A Magyar Rádió népi zene- kara játszik. 13.00 Könnyű hangszerszólók. 13.30 Részletek a »Palotaszáló« című operettből. 14.25 Hangverseny gyermekeknek. 15.00 Heti zenés kalendárium. 10.00 Ifjúsági műsor. 10.50 Szovjet kórusok énekelnek. 17.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30 Szív küldi szívnek szívesen. 18.00 A plakát margójára. Al- Iport műsor. 18.20 Lakatos Vince és zene- I kara játszik. 18.50 A magyar irodalom története. 19.30 Hidasi Hajós Éva zenekara játszik. 19.50 Csehszlovákiái képek. Riportsorozat. 20.20 Bartók összes zongoraműveiből. 21.20 Caruso énekel. 21-30 A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. 22.15 Magyar nóták és csárdások.23.00 A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának művészei játszanak. 0.10 Népzene. Petőfi Rádió 6.50 Szovjet uít örök énekelnek. 14.00 Népek zenéje. 15.00 A Moszkvai Rádiózenekara játszik. 15.30 Miskolci írók műveiből. 16.00 Verbind,ook, népdalok, csárdások. 17.00 Hangszerszólók. 17.30 A magyar nép történelmi küzdelme a német hatalmi törekvésekkel szemben. 17.45 Tánczene. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Csajkovszkij: Anyegin. Opera három felvonásban. 21.45 Hortobágyi dalok. 22.00 Zenekari hangverseny. Szerda 1 8.30 Népszerű operarészletek. 10.10 A muzsikáról. 10.30 Fehér liliomszál, óvodások műsora. 11.00 Kórushangverseny Kodály Zoltán műveiből. 11.30 Két elbeszélés. 12.10 Tánczene. 13-00 Balzacelbeszélése. 13.30 Vidám magyar népdalok. 11.25 Úttörő-híradó. 14.50 Kamarazene. 15.10 Öten a Barksa utcából. Rádiójáték. 16.00 Zenekari hangverseny. 16-40 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.10 Nemzetközi kérdések. 17.25 »Napfényes utakon«. Népdalok. 18.00 A virágzó mezőgazdaság útján. 18.30 Szív küldi szívnek szívessen. 19.00 Közös dolgainkról. 19-15 Jó munkáért — szép muzsikát. 19.53 Csehszlovákiai képek. 20.20 Szabó Pál szerzői estje. 21.20 A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 22.15 Tíz perc külpolitika. 22.25 A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 23.36 Mesélő muzsika. 0.10 Népzene. Petőfi Rádió 6.50 Csárdások. 14.00 Művészlemezek. 14.40 Táncok nagy zenekarra. 15.20 Ope rációm Május 2-től május 8-ig test részletek. 16.20 »Bűn«. Regényrészlet. 16.40 Szovjet népek dalaiból. 17-20 Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. 17.40 Kamarazene. 18.30 25 éves a turkesztánszibériai vasútvonal. 18.45 Operett részletek. 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.00 A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének műsora. 20.20 Sporthíradó. 20.40 Opera- és balettrészletek. 21.20 Milyen gyógyszerek készülnek vérből? 21.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 22.30 Vidám félóra. | Csütörtök'”] Kossuth Rádió 8.30 Zenekari hangverseny. 10.16 A debreceni népi zenekar játszik. 10.50 Táncok és balettrészletek. 11.30 »Bálután«. Lev Tolsztoj elbeszélése. 12.10 Francia operarészletek. 13.00 Az automatizálás átalakítja a technikát. Előadás. 13.20 Mai operettekből. 14.25 A Rádió Gyermekújság műsora a kisiskolásoknak.15.15 Népek zenéje. 15.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 16.00 Magyar fúvósegyüttesek műsorából. 16.20 Férfi a hajón. Versek. 16.10 Szív küldi szívnek szívesen. 17.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30 Egy falu — egy nóta.18.00 Mi újság a tudomány és a technika világában? 18.20 Részletek a Lili bárónő című operettből. 19.00 Ifjú Figyelő. 19.30 Tánczene. 19-53 Csehszlovákiai képek. 20.20 Operarészletek. 21-00 Szülőknek nevelésről. 21.20 Hanglemezek 22.15 Magyar dalok és népdalok. 22.45 Sanzondalok. 23.00 Éji zene. 0-10 Vidám hóták. Petőfi Rádió 6.50 Gyermekkórusok énekelnek. 14.00 Zenekari hangverseny. 14.40 Híres prímások műsorából. 14.55 Anyóka. Versek.15.30 Schubert-dalok. 15.42 A Berkes fúvós kamaraegyüttes játszik. 16.00 Szív küldi szívnek szívesen. 16.30 Fiatalok zenei újságja. 17.25 Spanyol muzsika. 17.45 A Szovjetunió II. világháborúban aratott győzelmének forrásai: a kollektív mezőgazdaság. 18.00 Kamarazene. 1900 Tell Vilmos: Schiller drámájának rádióváltozata. 20.26 Tánczene. 21 50 Vidám kórusok. 22.20 Schubert műveiből. sör gyár muzsika. 13.00 Tánczene. 1425 Útttörő-híradó. 14.50 Beethoven: Klarinétikió. 115.10 Rózsa és rezeda. Az ellenállás, költészete. 15.40 Dunajevszkij és Mililityinoperettjeiből. 16.00 Orosz nyelvlecke az Általános iskola VII. osztályának. 16.20 Fiatalok sporthíradója. 17.10 A Magyar Rádió tíz éve. 17.30 Szív küldi szívnek Szívesen. 18.00 A zalai olajmezőkön. 18-30 Székelyhídy Ferenc emlékezete. 19.00 Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 19.15 3ó munkáért — szép muzsikát. 19.53 Csehszlovákiai képek. 20.20 Tízéves a Rá-diózenekar. 21.30 Sporthíradó. 22-15 Tízperc külpolitika. 22.25 Táncoló billentyűk.22.50 Versek. 23.30 A Berlini Rádió zenekara játszik. 23.38 Lassan leszáll az éj. 0.10 Népdalok. Petőfi Rádió 1.50 A Berlini Rádió zenekarának műsora. 14.00 Erkel operáiból. 14-50 Népek dalai és táncai. 15.30 Dalok. 16-00 Népi zenekarok hangversenye. 16.40 Zenekari hangverseny. 17.30 Egy jámbor lélek.Elbeszélés. 18.00 Bach orgonaműveiből. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Kórusok énekelnek. 19-25 Válaszok a hallgatók politikai kérdéseire. 19.40 Népdalok. 20-20 Tánczene. 21.00 900 millió . .. 22-15 Részletek Wagner »Az istenek alkonya« című zenedrámájából. Szombat Kossuth Rádió . 8.30 Indulók és táncok. 8.50 A vidám Balaton. 10.10 Zenekari hangverseny. 11.00 A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. 11.30 Hogyan védekezzünk a trachoma ellen? 11.40 Népdalkórusok. 12.10 Dallal — tánccal a világ körül. 12.50 A ceruzarajz. Elbeszélés. 13.20 A soproni népi zenekar játszik. 13.10 Fúvószenekari hangverseny. 14.25 Átölellek emberiség. .. 15-20 Az erkölcsi politikai egység. Előadás. 15.40 Szív küldi szívnek szívesen. 16.10 A mikrofontóla vevőkészülékig. Riport-műsor. 1710 A Belügyminisztérium népi zenekarának műsora. 17.40 Válaszolunk hallgatóinknak. 18.00 Tánczene. 18-28 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Új időknek új dalaival . . . 19-53 Csehszlovákiai képek. 20.20 A Rádiószínház bemutatója. A maláji lány. 22.10 Helyszíni közvetítés a magyar-csehszlovák ökölvívó mérkőzésekről. 23.05 Tánczene. 010 Magyar dalok. Petőfi Rádió 6.50 Filmzene. 14.00 Operettrészletek. 14.50 Pató Pál úr és társai. 15.20 Az opera mindenkié. Ránki: Pomádé király. 16.20 Tánczene. 17.05 Ifjúsági műsor. 17.30 Kamarazene. 18.00 Új könyvek. 18.30 Német muzsika a XVI. századból. 19.00 Külpolitikai kalauz. 19.10 Szív küldi szívnek szívesen. 19.40 Híres előadóművészek hangversenye. 20.40 Klasszikus operettrészletek. 21.20 Tánczene. 22-00 Ze-nekari hangverseny. __,___ Kossuth Rádió 8.10 Egy falu — egy nóta.. 9 00 Zenebarátok köre. 10.00 ünnepi levél. 1010 Baba-majális. 11.00 Térzene. 12-15 Jó lebédhez szól a nóta. 13.00 Jó munkáért szép muzsikát. 13.30 Hangos Naptár. 14.15 A Magyar Rádió ( szimfonikus zenekaránál, hangversenye. 15.20 Szív küldi szívnek szívesen. 15.50 Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. 16.50 Hariglemezújdonságainkból. 17.30 Zenés, verses összeállítás májusról. 18.00 Tánczene. 18.50 »Májusfa«. Zenés népi játék. 19.20 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.10 A Rádió Világszínháza. Don Juan. Moliére komédiájának rádióváltozata. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 »Közkívánatra...» 23.20 Bemutatjuk új tánclemezeinket. 0.10 Verbunkosok. Kossuth Rádió Petőfi Rádió 8.00 Népek zenéje. 9.30 Miska bácsi lemezesládája. 10.10 Szív küldi szívnek szívesen. 10.12 Slangversenyközvetítés Torinóból. 12.30 Mese felnőtteknek. 13-00 Művészlemezek. 14.00 Halhatatlan szerelmesek: János vitéz és Iluska. 15.00 Kossuth-díjasok a mikrofon előtt. 15.20 A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 16.00 Részletek Bizet »Carmen« című operájából. 17.00 A szeleburdi. Rádiójáték szovjet mesefilmből. 17.40 Könnyű szimfonikus zene. 18.37 Ibériai esküvő. Riport. 19.30 Helyszíni közvetítés Budapest zenés szórakozóhelyeiről. 20.20 A »Tartós békéért népi demokráciáért« című lap ismertetése: 20.35 Tánczene. 21-30 Sporty híradó. 22.00 Zenekari hangverseny. | Péntek| Kossuth Rádió 8.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 9.00 Tömegdalok. 10-10 Gábor Artemisz énekel. 10.30 A kisunoka. 10.50 Az Okos Mackó. 11.00 Nők negyedórája. 11.15 Filmzene. 11.30 Részletek magyar és szovjet operákból. 12.10 Színes ma 1955 április 29., péntek Vasárnap Kossuth Rádió 6—8-ig: Reggeli zene. 8.10 Egy falu — egy nóta. 9.00 Zenés fejtörő. 10 00 Vasárnapi levél. 10.10 Családi ünnep. 11.00 Műsor a szabad Magyar Rádió 10. születésnapja alkalmából. 12.15 ,Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Jó munkáé — szép muzsikát. 13.30 Rádiólexikon 14.15 A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 15.30 Egy hét a külpolitikában. 15.45 Szív küldi szívnek szívesen. 16.15 Helyszíni közvetítés Oslóiból a Magyarország—Norvégia nemzetek közötti válogatott labdarúgó-mérkőzésről. 17.00 A csodálatos doboz. 17.45 Tánczene. 18.10 Kincses Kalendárium. 19-10 Csehszlovákiai képek. 19.20 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.25 Hangverseny Mozart műveiből. 0.10 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Petőfi Rádió 8.00 A Prágai Rádió műsora. 9.00 Népzene. 9.30 Miska bácsi lemezesládája. 10.10 Szív küldi szívnek szívesen. 11.00 Félóra könnyű zene. 11.30 Tavaszi hangverseny. 12.30 Az elbeszélés miszterei. 13.00 Művészlemezek. 1400 Népszerű operettekből. 15.00 Berlin eleste. 15.20 A Rádió Gyermekszínházának műsora. 16.00 Bemutatók a Drezdai Operaházban. 17.00 Tápai meregetőn... zenés játék. 17.40 Könnyű szimfonikus zene. 18.35 Emlékkönyv. Beszélgetés Ungár Imre zongoraművésszel. 19.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 20.20 A »Tartós békéért, népi demokráciáért« című lap ismertetése. 20.35 Tánczene. 21.30 A vasárnap sportja. Totóhírek. 22.00 Zenekari hangverseny. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békés megyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Bíró József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba. Szabadság-tér 19. Telefon: szerk. és kiadóhiv. 22—96. Gyulai Nyomda. Felelős nyomdavezető Kendra György* Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hirlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 forint