Békés Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-12 / 241. szám

6 Megalakult a­ Jókai Színház KISZ szervezete A Békés megyei Jókai Szín­házban a fiatal művészek és színházi dolgozók csütörtökön délután 4 órakor megalakítot­ták a KISZ-szervezetet. A KISZ szervezetbe 15 fiatal művész és műszaki dolgozó jelentkezett és a gyűlésen megválasztották ve­zetőségüket is. A színház KISZ- szervezetének titkára Sas Jó­zsef lett, vezetőségi tagok pedig Sárközi Zoltán és Kutas József. Az új KISZ-szervezet tagjai máris elhatározták, hogy élén­kebbé teszik a színház kultúr­aidőt és szabad idejükben üze­mekben és falvakban irodalmi délutánokkal szerepelnek. MEGY EZ MÁR EGYEDÜL IS. J Irénke már nagy lány, nem­csak otthon öltözködik önállóan, hanem az óvodában is egyedül fűzi a cipőjét. Igaz, hogy né­ha egy-egy lyuk kimarad, de azért ügyes kislány Valentáék kislá­nya, azt mondják a mezőhegyesi központi óvodában az óvónénik is. INNEN — ONNAN Eddig mintegy harminc fiatalt jelöltek tanácstagnak a megyé­ben. Ezek közül egyet megyei tanácstagnak, négyet járásinak, huszonötöt pedig a községi ta­nácsokba. -o-Gyulán, Gyulaváriban és más községekben átadták az ifjú se­­gítőbrigádok tagjainak — a 25, 50, 100 munkaórán felül teljesí­tő KISZ-tagoknak — a bronz-, ezüst- és aranyérmeket. Marsi Gyula gyulai KISZ-tag, pedagó­gus 114 munkaóráért aranyérmet kapott. Október 9-én a megyei KISZ- bizottságon értekezletet tartot­tak a járási, városi KISZ lány­felelősök. Az értekezleten a lányokra váró téli feladatokat, valamint a lánykörök munkáját beszélték meg. -o-A mezőhegyesi KISZ alap­szervezetek munkatervet készí­tettek november 7. megünnep­lésére. Több fiatal munkafela­jánlást is tett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszte­letére. békés megyei népújság Kacagva, keményen, büszkén a nyitott úton... (Tudósítónktól) A napokban Endrődön a terü­leti KISZ-szervezet titkárával beszélgettem. Azt kérdeztem tő­le: hogyan dolgoznak­­a fiata­lok? Azt vártam, hogy szeme felragyog, ajka mosolyra húzó­dik, hangja ércesen cseng, mondván: nagyszerűen! Ám épp az ellenkezője tör­tént. — — Mit mondjak? — kezdte. — Eleinte ment a munka, volt a­­karat, lendület a fiatalokban. Sok jót tettünk. Mo­st... most azonban nem tudom mi van. Mintha megállt volna minden. Tapogatódzó szavak, tanácsta­lan mozdulatok. A kezdeti büsz­ke mosoly most fanyar. Már az utóbbi taggyűlésen is kije­lentette ez a csupa lendülettel, tenniakarással fűtött leány, hogyha tovább is így megy a munka, akkor lemond. Az elkeseredés hangja nyo­­­­mán több gondolat támadt ben­nem. Először arra gondoltam, hogy valamivel kedvét szegték.­­ De nem! Jól dolgozik, mindenki • dicséri, ellátja dolgát. Aztán az ■ ötlött fel bennem, hogy talán • nem segítik, nem támogatják. Hát ez lenne az árnyék a • napsütés után? Lehet... Pedig : nagy utat tett meg az endrődi­­ KISZ-szervezet. Jól emlékszem , még, amikor a múlt év áprilisá­­­­­­ban, a párt hígít,javára,­­tizen­­­ nyolcan álltak csatársorba, ti­­­­zennyolcan kezdtek el járni az £ új szervezet akkor még elég £ göröngyös útjain. Nem sokkal­­ £ később, az egyik idősebb kom- £ S­munista jóleső érzéssel, szinte £­­ büszkén jelentette ki: Többet £ ■ tettek ezek a kiszesek egy hó- : ■ nap alatt, mint a DISZ egy év : ■ alatt. Mit csináltak hát? Amikor az : , alakuló gyűlés volt, elhatároz- • tái­, hogy megszervezik a szóra­kozást, a művelődést. Nos, ezt túlnyomó részben vérge is haj­tották. Hetenként klubeszéket, baráti találkozókat rendeztek más szervezetek fiataljaival. És a KISZ-hábak? Mert azt is ren­dezték többször és jól érezték magukat a fiatalok. Táncoltak, szórakoztak. Kétszer pedig, má­jus elsején és az alkotmány ün­nepén... igen, ezt nem felejtik el soha, mert ebből kiérezni a lel­kesedés, a tenniakarás tüzét... — a községi pártbizottság kérte meg a fiatalokat, segítsenek, meszeljenek időszerű jelmonda­tokat a község forgalmasabb útvonalaira. Egy volt az a tíz­tizenöt kislista, és hajrá. Mégis csüggedt ez a leány. Vajon miért? A taglétszám a­­lakulása aggasztja talán? Nincs rá oka. Jelenleg hatvanyolcan vannak, és most is vannak ú­­jabb jelentkezők. Micsoda erő! Katonáéknál majdnem egy szá­zad. De, ha ide számítjuk az akaratot, a lelkesedést, akkor egy ezrednyi erő. Egy erőd áll most a kiszisták előtt. Ezt az erődöt tudomány­nak hívják és igen sok ágazata van. Ezt az erődöt el kell fog­­lalniok, bármibe kerüljön és ezt a fiatalságnak kell elfoglalni, ha az új élet építője akar len­ni. Forradalmi fiatalság hadjá­rata a tudományért, ez kell ne­künk most, ez kell az endrődi KISZ-szervezetben is. Hamarosan itt is beindulnak a politikai oktatások. A szerve­zeten belül kettőre, a marxiz­­mus-leninizmus kérdéseire és az időszerű kérdésekre lehet je­lentkezni. Az idő már sürget annál is inkább, mivel a 18 tag­ból ezidáig még csak huszon­öten jelentkeztek oktatásra. Ez pedig elég kevés. Jó úton jár ,az endrődi KISZ- szervezet, csak több segítséget, nagyobb támogatást várnak a pártszervezettől, minden párt­tagtól! Ezt a KISZ-titkár ma­ga is elmondta, és szükségét ér­zik neki valamennyien. Mert ők tenni akarnak minden nap va­lamit, valami újat létrehozni, a­­mi jó. Csak ehhez segítségre van szükség, az idősebb kommunis­ták tapasztalatokban szerzett célravezető és okos tanácsai­ra. Már most gondolni kell a hosszú téli estékre és a párt­szervezetnek ebben is segítsé­get kell adni. Az anyagi alap megvan, hiszen több mint ezerötszáz forint készpénze van a szervezetnek. Csak figyelmez­tetni kell őket, hogy azt olyan dolgokra költsék, ami az egész tagságnak hasznos és célszerű. Nem kell hát elcsüggednie kedves endrődi KISZ-titkár! Az út nyitva, csak haladni kell raj­­ta egyenesen, vidáman, kacag­va, magasra tartósan,fővel, ke­mény, büszke léptekkel. Setanyik Károly 17 óra reggel mentem a gyárba dolgozni. Előttem görnyedthátú nő alakja bontakozott ki. Kabátjáról egyik mun­katársnőmre, Annuská­­ra ismertem. Bár ez a lassú járás nem vallott rá, mert valahányszor vele együtt jöttem vagy mentem haza a munká­ból, olyan fürge, gyors járása volt, hogy én, aki még csak 25 éves va­gyok, nem tudtam vele soha lépést tartani. Lép­teimet most megszapo­­ráztam, hogy Annuskát utolérhessem. Mikor mellé értem, vállát át­öleltem, s így szóltam hozzá: — Szervusz. Illő lenne már felébredni. De meg is bántam, h hogy ilyen könnyed hangon szóltam hozzá, mert Annuska szeméből csak úgy po­tyogtak a könnyek. — Ne sírj, nyugodj meg, nem szabad így el­keseredni — bár fogal­mam sem volt, miért a könnyzápor — vigasztal­tam őt. Ha te is úgy akarod, akkor fel­megyek hozzád a szünet­ben s elmondhatod hogy mi bánt. Bennem meg­bízhatsz, hátha tudok segíteni rajtad. És csak bólintott, de látszott rajta, na­gyon el van keseredve. Gyárunk kivilágított ablakai már látszottak, lépteinket gyorsabbra vettük. A gyár ajtajánál Annuska csak annyit suttogott: — Várlak Margitkám. Szünetet még nem vártam ennyire. A csengetés még el sem hangzott, én már An­­nuskához indultam. — Mi történt Annus­­ka? Mondj el min­dent. — Margitkám, én az éjjel nem aludtam ott­hon... nem, ne szólj köz­be. Az anyám tudod, kü­­lönváltan él apámtól már tíz éve. Több eset­ben kimaradozik, késő éjjel jön haza, kicsit spiccesen, jókedvűen. Sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége — itt elcsuklott a hangja, azt hittem, hogy újból sírni fog, de aztán tovább be­szélt. — Tegnap este Pistával voltam mozi­ban — tudod, aki udva­rol nekem. Amikor ha­zaértünk, az utcaajtó zárva volt. Az ablakot megzörgettem. Egy ide­gen férfi húzta fel az ab­lakredőnyt, hátra szól­hatott anyámnak, mert ő is odajött az ablakhoz. Kinyitotta és erélyesen rámszólt: — Mehetnél egy kicsit apádhoz is. Mégis tűrhe­tetlen állapot ez, hogy az ember a lánya miatt nem azt teheti, amit a­­kar. Azután becsapta az ablakot, majd a redőnyt engedte le, és én csak álltam ott, nem tudtam, mit tegyek. A Pista hangja térített magam­hoz. — Nem mondom, gyö­nyörű fogadtatás. Egy a­­nya, aki elzavarja leá­nyát egy pasasért. '’T'n még mindig nem E* akartam elhinni a történteket. Védelmem,­be vettem anyámat. — Pista ne higgye el, hogy az anyám ilyen, nem hiszem, hogy... de többet nem tudtam mondani, sírni kezdtem. Pista egy ideig ott állt mellettem, aztán megve­regette a vállamat, s megjegyezte: — Na, én megyek­. Csak azt akarom monda­ni még, hogy ezután le­hetőleg ne ismerjük meg egymást. — Ejnek idején ottha­gyott. Margitkám, ha po­fon vágott volna, nem esett volna olyan rosz­­szul, mint ez a mondás. Úgy éreztem, hogy men­ten végem van. Egy este elvesztettem az anyámat, boldogságomat és hajlé­komat is, fagyot sóhajtott, szeméből kitörölte a könnyet és folytatta: — Aztán elindultam a­* párnákhoz. Ott sem fo­gadtak szívesen. Apám második felesége, aki nem szeretett, meg is je­gyezte: — azt hitte, nem hallom kint a konyhá­ban. — A leányod sem lesz különb az anyjánál. A­­pám csitította, hogy hal­kabban beszéljen. Ez­után csak suttogást hal­lottam. Margitkám, mondd, mit vétettem én, hogy mindenki ilyen rosszat gondol rólam? Reggel persze apám is kiadta az utamat, mert meg kell értsem, ő is nyugodt életet akar. Most már tudod, mi az én bánatom. Nincs hova lehajtsam fejem estére. Mindenkinek az útjában vagyok, jobb lenne nem élni — és újból zokogás fogta el. — Én, aki olyan bátor­nak gondoltam magam, most egy szót sem tud­tam szólni, legszíveseb­ben sírtam volna Annus­­kával. De aztán mégis sikerült erőt vennem magamon, és vigasztalni kezdtem. — Ne sírj Annuskám, bízzál bennem, a dolgo­zótársaidban. Segítünk rajtad. — A csengő a tíz­perc végét jelezte s én otthagytam Annuskát. De nem a munkahe­lyemre mentem, hanem az ÜB-irodába, és el­mondtam Annuska ba­ját. Az ÜB-titkárnő meg­nyugtatott, hogy segít. 17 év óra múlva An­nuskát az igazga­tói irodába hívták. Most már biztosan éreztem, hogy amit a szülei és az a fiatalember elkövetett ellene, azt jóváteszik. Másnap reggel izgatot­tan vártam Annuskát a gyár ajtajában. Jött is a leányszállóból társai­val, s én dolog voltam, mert láttam, hogy An­nuska arcáról eltűnt a szomorúság. A M­USKA­ * Nefelejcs jeligével megjelent a Ruhagyár üze­mi lad­ában­l 1958. október 12., t'Túranp Megtanuljuk a munkát zóinak. A cukorgyár dolgozói igen értékes ajándékkal lepték meg iskolánk KISZ-szervezetét, asztalos-szerszámokat és e­­r­­gapadot ajándékoztak nekünk. Ezzel szervezetünk szakkörökön és egyéb foglalkozásokon megis­­meretti az ifjúsággal a termelő munkát, így már az iskolában, a munkára, helytállásra tudjuk nevelni a fiatalokat, s az élet­ben, hogy ha majd kikerülnek az iskola padjaiból, becsületesen teljesíthetik kötelességüket. Márpedig sok olyan tanuló lesz, aki érettségi után nem értelmi­ségi pályát választ, hanem a termelő munkában helyezkedik el. S ha ezek a fiatalok szere­tik munkájukat és lelkismere­­tesen teljesítik kötelességüket, ak­kor, és csakis akkor válnak szocialista társadalmunknak hasznos tagjaivá. Ebben is nevelő munkában se­gítettek nekünk a cukorgyár dol­gozói, amikor értékes ajándé­kukkal megleptek bennünket. Ezért vagyunk hálásak, és ígér­jük: arra törekszünk, hogy mi­nél több és jobb eredményt ér­jünk el. Tóth Lívia III. gimn., Battonya A Battonyai Állami Mikes Kelemen Gimnázium KISZ-szer­­vezete nevében szeretnék ez­úton is köszönetet mondani a Mezőshegyesi Cukorgyár dolga- Egésznapos kirándulás A Vésztői I. sz. Általános Isko­la fiú- és leány úttörő csapata ok­tóber 7-én egésznapos kirándu­lást rendezett a kertmegi erdőbe. A csapatok útjelek és nyomok mentén haladtak. Az erdőbe érve, a tűzrakás, főzés, akadályverseny, általános segélynyújtás, tájékozó­dás, valamint ügyességi próbákat tettek az úttörők.

Next