Békés Megyei Népújság, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-13 / 86. szám
4 A népek barátságának ifjú hirdetői — Beszámoló a 15 éves Balassi-táncegyüttes jubileumi bemutatójáról — At békéscsabai Jókai Színház zsúfolásig telt közönséggel. A megye minden részéből érkeztek érdeklődök, köztük népi táncosok; a gyulai, az elek! meg a herényi együttes tagjai testületileg, de még a nemrég Finnországban turnézó és legutóbb a TV-jen szereplő neves szolnoki Tisza Táncegyüttes sem sajnálta a fáradságot, és ellátogatott a jubileumi bemutatóra. A várakozásteli percekben a Palotai Miklós vezette „Balassi népi zenekar” tagjai próbálgatják hangszereiket. A kezdetig jut még egy kis idő elgondolkozni azon, hogy milyen is volt az a „mély”, ahonnan 15 esztendővel ezelőtt nekiveselkedtek az útnak, efelé a mai ünnepi magaslat felé. A válasz erre a már „kiöregedett”, és a mai — 16—18 éves — balassisták közt vasárnap délután tartott testvéri találkozón hangzott el. A két alapító tag: Gécs Jenő, az együttes — mondhatni atyai — vezetője és Bem Miklós, aki a balassisták közül nőtt országosan is elismert koreográfussá, meghatottan emlékeztek a „régi időkre”. Mikor 1947 őszén néhány diákkal, s akkor még inasként elkönyvelt ipari tanulóval — köztük a ma is az együttesben táncoló Timkó Zoltánnal és Viczián Jánossal — összedugták a fejüket, s arról tanakodtak, hogy miként lehetne egy életképes népitánc-együttest verbuválni, álmukban sem mertek volna arra gondolni, hogy az megéri, és ilyen lendületes erőben éri meg a 15 évi jubileumot. Hőskorukban nem volt táncruhájuk, sem megértés nagyszerű törekvésük iránt, holott nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint ennek a nemzetiségi vidéknek a népi táncait csokorba gyűjteni, s megeleveníteni mindenki gyönyörűségére, s a népek, nemzetiségek barátságának az erősítésére. Nemegyszer az ócskapiacon vett holmikat mosták ki, és varrták blúzzá, inggé, s az is megtörtént, hogy Dobozig gyalogoltak kölcsöncsizmáért. Mégsem engedtek a huszonegyből! Gécs Jenő szeretettel, de erősen tartotta össze őket. Born Miklós pedig — menet közben — elvégezte a Színművészeti Főiskola táncrendező szakát hogy a balassisták méltóak lehessenek ősükhöz, névadójukhoz, a népi táncban is otthonos Balassi Bálinthoz, méltók ennek a vidéknek gazdag táncanyagához, és a szocialista népművelés magas követelményeihez. Vajon édemes volt-e a munka és a tanulás után adódó pihenőidejüket az utolsó percig öntevékeny művészi munkára áldozni? Válasz a csabaiaknak, de az egész megye lakosságának irántuk érzett nagy-nagy szeretete, válasz az ország minden részéből évről évre érkező sok-sok meghívás, válasz az ausztriai, albániai, lengyelországi, csehszlovákiai és franciaországi vendégszereplésük során elért sikerözön, s nem utolsósorban „A szocialista kultúráért” kitüntetés ... A színházban elhal a moraj, s a függöny elé lép Tuska Márta, a kis szőke műsorközlő, s bemondja a jubileumi előadás első részének méltó címét: „Tizenöt év legszebb táncai” és — már lebben a függöny, s ugranak is a színre a vidám lányok, legények. A strázsnicei fesztiválon végigtapsolt Pontozó itt, a Jókai Színház deszkáin is fergeteges sikert arat, nem kevésbé a Menyecske-verbunk, mely a balassista lányoknak régi, kedvelt táncuk. Fel sem ocsúdhat a néző a lelkesedéséből, s már új szám következik: In memóriám Egres Kis Lajos. Nevezett 48-ban híres verbunktáncos volt, s megválva a katonáskodástól, öt megyére szóló népitánctanfolyamot szervezett, talán elsőt az országban. Barn Miklós egyedülálló virtuozitással eleveníti elénk régesrég porladó elődje hol tüzes, hol méltóságteljesen lassú verbunkosát. Aztán egy, az együttes megalakulásakor hívott táncbemutató következik. A zenekar játszik, és három „öreg táncos”: Viczián János, Timkó Zoltán és Bem Miklós ott helyben, nyomban rögtönöznek rá. A lendületes műsorindítás pihentetőjéül a Balassi fáradhatatlan népi zenekara Palotai Miklós vezetésével Rózsavölgyi: Lassú és friss című számait játssza, majd pedig magyar népdalok következnek. Az együttes művészi tevékenységét kiegészítő szólista, Somi Sándor, aki régi tag, s őket mindenüvé hűséggel követi, teli szívvel énekel, igazi népdalokat, nótákat, ő is jubilál most. Éppen tíz esztendeje él és munkálkodik önzetlenül együtt a balassistákkal. Méltán érdemli nagy tapsot. — A műsor első részét a kedves, sokhelyütt kacagtató humorral átszőtt Csabai fonó zárja le. — Ez is öreg táncunk Itt gyűjtöttük Csabán. Mikor ötvenháromban bemutattuk, azt mondta az egyik néző, egy idős szlovák asszony, a Sztankó néni: — Pontosan így csináltuk mink is fiatal korunkban... — jegyzi meg mellettem Kiss Jóska, aki jelenleg mezőgazdasági gépészmérnök a Szabadkígyósi Tangazdaságban, „egykor” meg a Balassi igen ügyes szólótáncosa volt. Itt vannak a nézők közt mind a „kiöregedettek”, és eszük szívük együtt táncol a nyomukba lépőkkel. Szűnni nem akaró vastaps jelzi, hogy vége az első résznek. A szünet után ismét a függöny elé libben a kis műsorközlő, s miután megrázó szépen elmondta Sallai Szép Kata balladáját, s megköszönte a nagy tetszésnyilvánítást, bejelenti a második részt, melynek címe: „Népek barátsága”. Magyar, orosz, német, szlovák, kínai és francia népi táncokból ötvözte művészi műsorrá Bem Miklós. Betyárverbunkkal és csárdással kezdődik. Rossa Ernő zenéjére járja Lipták Pál az ostortáncot, s Viczián az öregest. Aztán bezúdul a színre az egész együttes, megdübörögtetni a deszkákat. A következő számban, a hosszú selyem vörös lobogóval táncolt kínai szólóban Born felejthetetlent produkált. Kedvesek, üdék, és ügyeseik a májusfa körül lejtett táncukkal a legfiatalabb balassisták. Virtusos román legénytánc, a „briu” következik. Argyelán János, Igaz Pál, Mezei Imre és Born Miklós vérbeli román táncosok módján járják. Teljesítményüket vastaps és újrázás fogadja. Kedves facipős és gólyalábas francia táncok, bűbájos szlovák leánytánc, és a jubileumi műsort záró orosz szvit (N. Sz. Szmirnovnak, az OSZSZK érdemes művészének a koreográfiája) betetőzi az élményt. Mikor a „Béke és barátság” jelszavával ékes pirosbetűs, hófehér transzparenst az együttes kipirult, boldog tagjai a fejük fölé emelik, felzúg a taps és zeng, dübörög, mintha sohasem akarna véget érni. A szinte mámorító élmény ellenére is váratlanul tiszta, nyugodt mondatok gördülnek emlékézetembe. Az együttes vezetőitől hallottam nem is olyan régen: — Öntevékenyen is lehet művészetet adni, s hogy megértük mi, balassisták a másfél évtizedes jubileumot, annak egyszerű a titka: nem csináltunk hiúsági kérdést az együttes állandó frissítésénél. Nem féltünk a fiataloktól, holott kezdőket tanítani nagyon nehéz, és látszatra háládtatlan feladat, de mi is így kezdtük, s tudtuk, hogy a fáradság előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Íme, ilyen ízes szép gyümölcsöt érlelt a balassisták és az őket segítők önzetlen és fáradhatatlan munkája. Kívánjuk igaz szívünkből, hogy erőben, egészségben haladjanak tovább a szocialista kultúra és a népek barátsága szolgálatában újabb sikerek és jubileumok felé! Huszár Rezső Húsvétkor mutatják be új műsorukat az endrődi színjátszók Az endrődi művelődési otthon színjátszói a Nyári kaland című háromfelvonásos zenés vígjátékot tanulják be. Palotai Ferenc irányításával hetek óta rendszeresen járnak el a próbákra a színjátszók és úgy tervezik, hogy húsvétkor a közönségnek bemutatják új műsorukat. Távolabbi tervük, hogy a környező községekbe is ellátogatnak vendégszereplésre. 1962. április 13., péntek Társadalmi munkás Békéscsabán a IV. kerületben talán nincs is olyan ember, aki vm ismerné Fazsiai Dezsőnét, ezt az örökifjú, mindig vidám, mozgékony asszonyt, a kerület Vöröskereszt-titkárát. Ott látjuk a különböző rendezvényeken mint szervezőt és vendéget egyaránt. A IV. kerületi Vöröskereszt aktívái ismertek, s a rendezvényeket is szeretik a környék lakói. Példa erre, hogy az egészségügyi előadások alkalmával mindig zsúfolásig megtelik a terem. Javul az úttörő-munka a gyomai járásban A gyomai járás úttörő-titkára tájékoztatása szerint az elmúlt évekhez viszonyítva jelentősen megjavult az úttörő-mozgalom munkája a járás területén. Ennek tudható be az is, hogy a járásban a kisdobosok létszáma már elérte az ezret. A megnövekedett létszám megköveteli, hogy az eddigieknél is nagyobb gondot és figyelmet fordítsanak a jövőben a kisdobos rajokra. Ezért a legfontosabb feladatuk a jó rajvezetők megszervezése. Rosza elvtárs elmondása szerint most folynak az általános iskolákban a nyolcadikosok felkészítése és átadása a KISZ-szervezetnek. Ezúttal — az elmúlt évektől eltérően — ebben az évben őrsönként mennek át a KISZ-szervezetekbe a volt úttörők. Dobi János Perzselő napsütés és a mezőgazdasági gépek hangzavara fogad Ecsegfalván. Vontatók jönnek, vontatók mennek. Az egyik házból hegedűhangok szűrődnek ki, az út szélét követő árok partján pedig egy fáradt hóeke pihen. A község felé vezető út bal oldalán néhány ház áll, mintegy takargatva a mögöttük meghúzódó búzatáblát, amely egész a templom faláig nyúlik. A tanácsháza a község mellett áll, csaknem elszakadva a többi háztól. Csak az „ONCSA”-házsor nyúlik el odáig. Valamikor Kolozsvári Kiss Árpád földbirtokos rezidenciája volt. A tanácsházához a műútról hosszú téglaút vezet. Míg ezen lépegetek, valahogy úgy érzem, hogy a tanácsház, a község irányító szervének székhelye egy kicsit elszakadt a községtől. Olyan, mint... — ha szabad ilyen hasonlattal élnem — mint az a kotló, amely elhagyta a csibéit. No, persze a valóság — amit a falakon belül megtudtam — megvigasztalt. Nem, nem rossz „kotló” ez a tanács — de egynémely „csibéje” valóban elszakadt tőle, és nem tudta mind visszahozni védőszárnyai alá. Ezeket már Bogya Elek, a tanácstitkár mondotta el. Tavaly a tanácsüléseinkre alig 50—60 százaléka járt el a tanácstagoknak. Alig volt határozatképes. Sokan maradtak távol sértődöttség miatt, no meg azért is, mert a szövetkezet rosszul zárt, és a gyenge gazdasági eredmény közügyekkel szembeni passzivitást váltott ki a tanácstagokból, elsősorban a szövetkezet tagjaiból. Ezen segített az az egyéni beszélgetés, amelyet a végrehajtó bizottság folytatott, lakásukon felkeresve az előbb említett elmaradozókat. Ez hatásos volt, mert a tanácsülések látogatottsága lényegesen megjavult, és ez a javulás — máig is tart. Hasonló volt — és nem is sokat változott — a helyzet a meghívottak részéről sem. A tanácsülések mindig nyilvánosak, de csak a napirendre meghívott szakemberek jönnek el, meg néhányan a lakosság közül. Ezen a jövőben sokat szeretnének változtatni, hisz a tanácsülés minden napirendje a község sorsával, jövőjével foglalkozik, amely egyben a lakosság legközelebbi problémája, így érthetetlen ez az érdektelenség. A tanácstagok — mintegy huszonöten — dolgoznak, de csak néhány végez igazán tanácstagi munkát, és foglalkozik a választóival: rendszeresen beszámol, sőt egyesek felkeresik őket a munkahelyen és lakásaikon is. Most folynak az első félévi tanácstagi beszámolók. Ezeken sem kielégítő a megjelenés. Tavaly a választópolgárok 35—40 százaléka hallgatta meg a tanácstagokat, viszont sok javaslat és még több panasz hangzott el, elsősorban a szövetkezet ellen. Jó munkát végez Bence László tanácstag, akinek mint pedagógusnak jó a kapcsolata a szülőkkel, a választókkal. Cinege Gyula, az ÁG dolgozója és Fodor Ferenc tanácsi dolgozó is jó kapcsolatot teremtett választóival. A szövetkezeti tagok közül pedig Kelinger József és V. Tóth András munkája dicsérendő, valamint Gyányi László gátőré. Ezek legtöbbje minden alkalmat megragad, hogy tájékoztassa választóit, ezért sűrű vendégek a tanácsházán és negyedévenként beszámolnak a munkáról. A társadalmi munka most kezd kibontakozni, elsősorban a járdalapok lefektetésénél látjuk jó példáját. De segítenek a villamosításban és a parkosításnál is. A társadalmi ünnepségek, főleg a névadó családi ünnepek megrendezésében szépek. Ebben nagyon sokat segít a nőtanács és a KISZ. Minden ünnepség szép, impozáns, ahol sokan szoktak megjelenni munkatársak, rokonság és idegenek is. Ezek valóban ünnepélyessé váltak, és népszerűek is. — Legnagyobb problémánk, ami a tanácsi munkában is érezteti hatását, a szövetkezet gyengesége — mondja Bogya Elek vb-titkár. Hogyne, hiszen az egész falu tsz-tag, vagy az állami gazdaságban dolgozik. A hétezer holdas tsz jó vagy rossz éve erősen befolyásolja a község hangulatát. Viszont a kapcsolat a tanács és a szövetkezet között— enyhén szólva — nem kielégítő. A szövetkezet elnöke nem megy el tanácsülésekre, még akkor sem, ha meghívják, sőt még akkor sem — arra is volt példa — ha éppen a szövetkezet ügyét tárgyalja a tanács. Bizony ezen sürgősen változtatni kell, akár a tanács vezetőiben, akár a szövetkezet vezetőjében keresendő is a hiba. Ez az állapot Ecsegfalván is tűrhetetlen, és nagyon káros. Reméljük viszont, hogy rövidesen megszűnik ez a „haragszom rád”-játék, amelyre ilyenkor tavasszal — de máskor sem — „nincs idő”. A tanács tervei — az öt- és a tizenötéves — megvalósíthatók. Legfontosabb, amit felsőbb szervek figyelmébe is ajánlunk, egy új tanácsháza építése valahol a község közepén, hadd öleljék körül a házak, utcák. Addig ez a tanács biztos, hogy még közelebb kerül az emberekhez is, hiszen efelé a legjobb úton halad. Kollárik János A tanács és a lakosság Ecsegfalván