Békés Megyei Népújság, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-13 / 86. szám

4 A népek barátságának ifjú hirdetői — Beszámoló a 15 éves Balassi-táncegyüttes jubileumi bemutatójáról — At békéscsabai Jókai Színház zsúfolásig telt közönséggel. A me­gye mind­en részéből érkeztek ér­deklődök, köztük népi táncosok; a gyulai, az elek! meg a herényi együttes tagjai testületileg, de még a nemrég Finnországban turnézó és legutóbb a TV-jen szereplő neves szolnoki Tisza Táncegyüttes sem sajnálta a fáradságot, és ellátoga­tott a jubileumi bemutatóra.­­ A várakozásteli percekben a Palotai Miklós vezette „Balassi népi zene­kar” tagjai próbálgatják hangsze­reiket. A kezdetig jut még e­gy kis idő elgondolkozni azon, hogy mi­lyen is volt az a „mély”, ahonnan 15 esztendővel ezelőtt nekiveselkedtek az útnak, efelé a mai ünnepi ma­gaslat felé. A válasz erre a már „kiöregedett”, és a mai — 16—18 éves — balassisták közt vasárnap délután tartott testvéri találkozón hangzott el. A két alapító tag: Gécs Jenő, az együttes — mondhatni atyai — vezetője és Bem Miklós, aki a balassisták közül nőtt orszá­gosan is elismert koreográfussá, meghatottan emlékeztek a „régi időkre”. Mikor 1947 őszén néhány diákkal, s akkor még inasként el­könyvelt ipari tanulóval — köztük a ma is az együttesben táncoló Timkó Zoltánnal és Viczián Jánossal — összedugták a fejüket, s arról ta­nakodtak, hogy miként lehetne egy életképes népitánc-együttest verbu­válni, álmukban sem mertek volna arra gondolni, hogy az megéri, és ilyen lendületes erőben éri meg a 15 évi jubileumot. Hőskorukban nem volt táncru­­hájuk, sem megértés nagyszerű tö­rekvésük iránt, holott nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint ennek a nemzetiségi vidéknek a népi tán­cait csokorba gyűjteni, s megeleve­níteni mindenki gyönyörűségére, s a népek, nemzetiségek barátságá­nak az erősítésére. Nemegyszer az ócskapiacon vett holmikat mosták ki, és varrták blúzzá, inggé, s az is megtörtént, hogy Dobozig gyalo­goltak kölcsöncsizmáért. Mégsem engedtek a huszonegyből! Gécs Jenő szeretettel, de erősen tartotta össze őket. Born Miklós pedig — menet közben — elvégezte a Színművé­szeti Főiskola táncrendező szakát hogy a balassisták méltóak lehesse­nek ősükhöz, névadójukhoz, a népi táncban is otthonos Balassi Bálint­hoz, méltók ennek a vidéknek gaz­dag táncanyagához, és a szocialista népművelés magas követelményei­hez. Vajon édemes volt-e a munka és a tanulás után adódó pi­henőidejüket az utolsó percig önte­vékeny művészi munkára áldozni? Válasz a csabaiaknak, de az egész megye lakosságának irántuk érzett nagy-nagy szeretete, válasz az or­szág minden részéből évről évre ér­kező sok-sok meghívás, válasz az ausztriai, albániai, lengyelországi, csehszlovákiai és franciaországi ven­dégszereplésük során elért siker­özön, s nem utolsósorban „A szoci­alista kultúráért” kitüntetés ... A­ színházban elhal a moraj, s a függöny elé lép Tuska Márta, a kis szőke műsorközlő, s bemondja a jubileumi előadás első részének méltó címét: „Tizenöt év legszebb táncai” és — már lebben a füg­göny, s ugranak is a színre a vidám lányok, legények. A strázsnicei fesz­tiválon végigtapsolt Pontozó itt, a Jókai Színház deszkáin is fergete­ges sikert arat, nem kevésbé a Menyecske-verbunk, mely a balas­sista lányoknak régi, kedvelt tán­cuk. Fel sem ocsúdhat a néző a lel­kesedéséből, s már új szám követ­kezik: In memóriám Egres Kis La­jos. Nevezett 48-ban híres verbunk­­táncos volt, s megválva a katonás­kodástól, öt megyére szóló népitánc­tanfolyamot szervezett, talán elsőt az országban. Barn Miklós egye­dülálló virtuozitással eleveníti elénk régesrég porladó elődje hol tüzes, hol méltóságteljesen lassú verbun­kosát. Aztán egy, az együttes meg­alakulásakor hívott táncbemutató következik. A zenekar játszik, és három „öreg táncos”: Viczián Já­nos, Timkó Zoltán és Bem Miklós ott helyben, nyomban rögtönöznek rá.­­ A lendületes műsorindítás pihentetőjéül a Balassi fáradhatat­lan népi zenekara Palotai Miklós ve­zetésével Rózsavölgyi: Lassú és friss című számait játssza, majd pe­dig magyar népdalok következnek. Az együttes művészi tevékenységét kiegészítő szólista, Somi Sándor, aki régi tag, s őket mindenüvé hűség­gel követi, teli szívvel énekel, igazi népdalokat, nótákat, ő is jubilál most. Éppen tíz esztendeje él és munkálkodik önzetlenül együtt a balassistákkal. Méltán érdemli nagy tapsot. — A műsor első ré­szét a kedves, sokhelyütt kacagtató humorral átszőtt Csabai fonó zárja le. — Ez is öreg táncunk Itt gyűjtöttük Csabán. Mikor öt­venháromban bemutattuk, azt mondta az egyik néző, egy idős szlovák asszony, a Sztankó néni: — Pontosan így csináltuk mink is fia­tal korunkban... — jegyzi meg mellettem Kiss Jóska, aki jelenleg mezőgazdasági gépészmérnök a Szabadkígyósi Tangazdaságban, „egykor” meg a Balassi igen ügyes szólótáncosa volt. Itt vannak a né­zők közt mind a „kiöregedettek”, és eszük szívük együtt táncol a nyomukba lépőkkel. Szűnni nem akaró vastaps jelzi, hogy vége az első résznek. A szü­net után ismét a függöny elé libben a kis műsorközlő, s miután megrázó szépen elmondta Sallai Szép Kata balladáját, s megköszönte a nagy tetszésnyilvánítást, bejelenti a má­sodik részt, melynek címe: „Népek barátsága”. Magyar, orosz, német, szlovák, kínai és francia népi tán­cokból ötvözte művészi műsorrá Bem Miklós. Betyárverbunkkal és csárdással kezdődik. Rossa Ernő ze­néjére járja Lipták Pál az ostor­táncot, s Viczián az öregest. Aztán bezúdul a színre az egész együttes, megdübörögtetni a deszkákat. A következő számban, a hosszú se­lyem vörös lobogóval táncolt kínai szólóban Born felejthetetlent pro­dukált. Kedvesek, üdék, és ügyeseik a májusfa körül lejtett táncukkal a legfiatalabb balassisták. Virtusos ro­mán legénytánc, a „briu” követke­zik. Argyelán János, Igaz Pál, Me­zei Imre és Born Miklós vérbeli ro­mán táncosok módján járják. Tel­jesítményüket vastaps és újrázás fogadja. Kedves facipős és gólyalá­bas francia táncok, bűbájos szlovák leánytánc, és a jubileumi műsort záró orosz szvit (N. Sz. Szmirnov­­nak, az OSZSZK érdemes művészé­nek a koreográfiája) betetőzi az él­ményt. Mikor a „Béke és barátság” jelszavával ékes pirosbetűs, hófehér transzparenst az együttes kipirult, boldog tagjai a fejük fölé emelik, felzúg a taps és zeng, dübörög, mintha sohasem akarna véget érni. A szinte mámorító élmény ellenére is váratlanul tiszta, nyugodt mon­datok gördülnek emlékéz­etembe. Az együttes­­ vezetőitől hallottam nem is olyan régen: — Öntevékenyen is lehet művé­szetet adni, s hogy megértük mi, balassisták a másfél évtizedes jubi­leumot, annak egyszerű a titka: nem csináltunk hiúsági kérdést az együttes állandó frissítésénél. Nem féltünk a fiataloktól, holott kezdő­ket tanítani nagyon nehéz, és lát­szat­ra háládtatlan feladat, de mi is így kezdtük, s tudtuk, hogy a fá­radság előbb-utóbb meghozza gyü­mölcsét. Íme, ilyen ízes szép gyümöl­csöt érlelt a balassisták és az őket segítők önzetlen és fáradhatatlan munkája. Kívánjuk igaz szívünkből, hogy erőben, egészségben haladja­nak tovább a szocialista kultúra és a népek barátsága szolgálatában újabb sikerek és jubileumok felé! Huszár Rezső Húsvétkor mutatják be új műsorukat az endrődi színjátszók Az endrődi művelődési otthon színjátszói a Nyári kaland című háromfelvonásos zenés vígjátékot tanulják be. Palotai Ferenc irá­nyításával hetek óta rendszeresen járnak el a próbákra a színjátszók és úgy tervezik, hogy húsvétkor a közönségnek bemutatják új műso­rukat. Távolabbi tervük, hogy a környező községekbe is ellátogat­nak vendégszereplésre. 1962. április 13., péntek Társadalmi munkás Békéscsabán a IV. kerületben talán nincs is olyan ember, aki vm ismerné Fazsi­ai Dezsőnét, ezt az örökifjú, mindig vidám, mozgé­kony asszonyt, a kerület Vöröskereszt-titkárát. Ott látjuk a külön­böző rendezvényeken mint szervezőt és vendéget egyaránt. A IV. kerületi Vöröskereszt aktívái ismertek, s a rendezvényeket is szere­tik a környék lakói. Példa erre, hogy az egészségügyi előadások alkalmával mindig zsúfolásig megtelik a terem. Javul az úttörő-munka a gyomai járásban A gyomai járás úttörő-titkára tájékoztatása szerint az elmúlt évekhez viszonyítva jelentősen megjavult az úttörő-mozgalom munkája a járás területén. Ennek tudható be az is, hogy a járás­ban a kisdobosok létszáma már el­érte az ezret. A megnövekedett létszám meg­követeli, hogy az eddigieknél is nagyobb gondot és figyelmet for­dítsanak a jövőben a kisdobos ra­jokra. Ezért a legfontosabb fel­adatuk a jó rajvezetők megszer­vezése. Rosza elvtárs elmondása szerint most folynak az általános iskolák­ban a nyolcadikosok felkészítése és átadása a K­ISZ-szervezetnek. Ezúttal — az elmúlt évektől el­térően — ebben az évben őrsön­ként mennek át a KISZ-szerveze­­tekbe a volt úttörők. Dobi János Perzselő napsütés és a mezőgazdasági gépek hangzavara fogad Ecsegfalván. Vontatók jön­nek, vontatók mennek. Az egyik házból hegedűhangok szűrődnek ki, az út szélét követő árok part­ján pedig egy fáradt hóeke pihen. A község felé vezető út bal ol­dalán néhány ház áll, mintegy ta­kargatva a mögöttük meghúzódó búzatáblát, amely egész a temp­lom faláig nyúlik. A tanácsháza a község mellett áll, csaknem elszakadva a többi háztól. Csak az „ONCSA”-házsor nyúlik el odáig. Valamikor Ko­lozsvári Kiss Árpád földbirtokos rezidenciája volt. A tanácsházához a műútról hosszú téglaút vezet. Míg ezen lé­pegetek, valahogy úgy érzem, hogy a tanácsház, a község irányí­tó szervének székhelye egy kicsit elszakadt a községtől. Olyan, mint... — ha szabad ilyen hason­lattal élnem — mint az a kotló, amely elhagyta a csibéit. No, persze a valóság — amit a falakon belül megtudtam — meg­vigasztalt. Nem, nem rossz „kotló” ez a tanács — de egynémely „csi­béje” valóban elszakadt tőle, és nem tudta mind visszahozni vé­dő­szárnyai alá. Ezeket már Bo­­gya Elek, a tanácstitkár mondot­ta el. Tavaly a tanácsüléseinkre alig 50—60 százaléka járt el a ta­nácstagoknak. Alig volt határozat­­képes. Sokan maradtak távol sér­tődöttség miatt, no meg azért is, mert a szövetkezet rosszul zárt, és a gyenge gazdasági eredmény köz­ügyekkel szembeni passzivitást váltott ki a tanácstagokból, első­sorban a szövetkezet tagjaiból. Ezen segített az az egyéni be­szélgetés, amelyet a végrehajtó bi­zottság folytatott, lakásukon fel­keresve az előbb említett elmara­­dozókat. Ez hatásos volt, mert a tanácsülések látogatottsága lénye­gesen megjavult, és ez a javulás — máig is tart. Hasonló volt — és nem is sokat változott — a helyzet a meghívot­tak részéről sem. A tanácsülések mindig nyilvánosak, de csak a na­pirendre meghívott szakemberek jönnek el, meg néhányan a lakos­ság közül. Ezen a jövőben sokat szeretnének változtatni, hisz a tanácsülés minden napirendje a község sorsával, jövőjével foglal­kozik, amely egyben a lakosság legközelebbi problémája, így ért­hetetlen ez az érdektelenség. A tanácstagok — mintegy hu­szonöten — dolgoznak, de csak néhány végez igazán tanácstagi munkát, és foglalkozik a választó­ival: rendszeresen beszámol, sőt egyesek felkeresik őket a munka­helyen és lakásaikon is. Most folynak az első fél­évi tanácstagi beszámolók. Eze­ken sem kielégítő a megjelenés. Tavaly a választópolgárok 35—40 százaléka hallgatta meg a tanács­tagokat, viszont sok javaslat és még több panasz hangzott el, el­sősorban a szövetkezet ellen. Jó munkát végez Bence László tanácstag, akinek mint pedagó­gusnak jó a kapcsolata a szülők­kel, a választókkal. Cinege Gyula, az ÁG dolgozója és Fodor Ferenc tanácsi dolgozó is jó kapcsolatot teremtett választóival. A szövet­kezeti tagok közül pedig Kelinger József és V. Tóth András munká­ja dicsérendő, valamint Gyányi László gátőré. Ezek legtöbbje minden alkal­mat megragad, hogy tájékoztassa választóit, ezért sűrű vendégek a tanácsházán és negyedévenként beszámolnak a munkáról. A társadalmi munka most kezd kibontakozni, elsősorban a járda­lapok lefektetésénél látjuk jó pél­dáját. De segítenek a villamosí­tásban és a parkosításnál is. A társadalmi ünnepségek, főleg a névadó családi ünnepek meg­rendezésében szépek. Ebben na­gyon sokat segít a nőtanács és a KISZ. Minden ünnepség szép, im­pozáns, ahol sokan szoktak meg­jelenni munkatársak, rokonság és idegenek is. Ezek valóban ünnepé­lyessé váltak, és népszerűek is. — Legnagyobb problémánk, ami a tanácsi munkában is érezteti ha­tását, a szövetkezet gyengesége — mondja Bogya Elek v­­b-titkár. Hogyne, hiszen az egész falu tsz-tag, vagy az állami gazdaság­ban dolgozik. A hétezer holdas tsz jó vagy rossz éve erősen befo­lyásolja a község hangulatát. Vi­szont a kapcsolat a tanács és a szövetkezet között— enyhén szól­va — nem kielégítő. A szövetkezet elnöke nem megy el tanácsülé­sekre, még akkor sem, ha meg­hívják, sőt még akkor sem — ar­ra is volt példa — ha éppen a szövetkezet ügyét tárgyalja a ta­nács. Bizony ezen sürgősen változ­tatni kell, akár a tanács vezetői­ben, akár a szövetkezet vezetőjé­ben keresendő is a hiba. Ez az ál­lapot Ecsegfalván is tűrhetetlen, és nagyon káros. Reméljük vi­szont, hogy rövidesen megszűnik ez a „haragszom rád”-játék, amelyre ilyenkor tavasszal — de máskor sem — „nincs idő”. A tanács tervei — az öt- és a tizenötéves — megvalósíthatók. Legfontosabb, amit felsőbb szer­vek figyelmébe is ajánlunk, egy új tanácsháza építése valahol a község közepén, hadd öleljék kö­rül a házak, utcák. Addig ez a tanács biztos, hogy még közelebb kerül az emberekhez is, hiszen efelé a legjobb úton halad. Kollárik János A tanács és a lakosság Ecsegfalván

Next