Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-24 / 225. szám
1905. szeptember 24. labdarúgó- Szegedi EAC-Bes. Előre 2:2(2:0) Békéscsaba, 500 néző. V.: Lévai. SZEAC: Korányi — Cserkó (Várhelyi), Kővári, Arató — Reményik dr., Pataki (Thékes) — Szekeres, Csömör (Nemes), Gyirkó, Lanka, Török. Edző: Moór Ede. Előre: Kucsera (Tóth) — Radnai, Frankó, Szikora (Ambrus) — Papp (Viczián), Rieger (Román) — Miklya (Sárhegyi), Bocsik (Hancsár), Szurgent (Bakó), Dobó, Batke (Kuba). Edző: Szombati György. A SZEAC vezette az első támadásokat, a hazaiak nehezen lendültek játékba. A 21. percben Gyirkó átment két védőn és laposan lőtt a bal sarokba. A tovább támadó szegediek második gólját Csömör érte el. Fordulás után a nagy lendülettel kezdő csabaiak az 57. percben Dobó révén lőtték első góljukat, öt perc múlva Sárhegyi beadását a jó ütemben érkező Kuba a léc alá vágta. A hajrában nagyon rákapcsoltak a vendégek, de a csabai védelem jól állt a lábán. A változatos, közepes színvonalú mérkőzésen a SZEAC nem nyújtotta a várt jó játékot, bár ebben „ludas” az Előre is, mert helyenként igen jó teljesítményt nyújtott. Jók: Korányi, Arató, Thékes, illetve Frankó, Papp, Dobó, Viczián. Ökölvívás Orosházi Üveggyár — Hódmezővásárhelyi Vasas 14:4 Ismét jól szerepeltek az Üveggyár ökölvívói ezen a barátságos találkozón. Érthetetlen, hogy amikor Orosházán eléggé kedvelt az ökölvívó sportág, ezt az összecsapást igen kis létszámú — igaz, annál lelkesebb — közönség nézte végig. A fiatal szakosztály nagyobb támogatást érdemelne, elsősorban a hatalmas üveggyár sportkedvelő dolgozói részéről. Szép fejlődést tapasztalhatunk Toldinál, Fejesnél, Zahorecznél és Komjátinál. Az üveggyáriak legközelebbi mérkőzése szeptember 26-án, vasárnap délelőtt lesz a békéscsabaiak ellen. Eredmények: (Elöl az orosházi versenyzők): Toldi pontozással győzött Vizi ellen. Fejes döntő fölénnyel nyert Kecskéssel szemben. Godár pontozással verte Tamást. Nagy ellen Doktor az első menetben feladta. Erdőst szabálytalan öklözés miatt leléptették Szabóval szemben. Kerekes a második menetben feladta a küzdelmet Nagy ellen. Zahorecz kiütötte Törzsöket. Komjátival szemben Szűcsöt leléptették. Sarkadi ellen Horváth az első percben feladta a kilátástalan küzdelmet. Közületek munkaerőigénye Azonnali belépéssel kályhás szakmunkásokat keres a Csongrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Teljesítménybérezés van. Munkásszállást és egyéb szociális juttatást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Hódmezővásárhely, Tanácsköztársaság tér 59. 118708 Az OM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz —a budapesti munkahelyekre — ács szakmunkásokat, építőipari vizsgával rendelkező könnyűgépkezelőket, vasbetonszerelőket, férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint: 405 A Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat István-malom üzeme, Békéscsaba, felvesz állandó munkára egy fő férfit lisztelhordónak. 91455 7 B békéscsabai városi labdarúgó-bajnokság állása 1. Konzervgyár 1917 11 71:25 35 2. Honvéd II. 1815 12 94:29 31 3. MEDOSZ 21142 5 50:38 30 4. Postás 211318 58:26 26 5. Spartacus 171016 39:37 216. MÁV II. 208111 30:58 17 7. Közlekedés 227213 23:42 16 8. Mezőmegyer 19 6211 18:40 14 9. Szabadkígyós 18 7—11 38:63 14 10. Baromfiipar 184 410 25:80 12 11. Agyagipar II. 19 5— 14 45:80 10 12. Vasas II. 22 4— 18 13:228 A békési körzeti labdarúgó-bajnokság állása A bajnokság állása a eredményes tartalékcsapatok nélkül 1.Vésztői FSK 14 14 —— 68: 4 28 2.Murányi M. 14 12 —2 51:17 24 3.Békési K. Tsz 12 9 —3 25:19 18 4.Gerlai Tsz SK 13 7 24 22:28 16 5.Kamuti Tsz SK 126 15 17:23 13 6.Bélm. Tsz SK 13 5 —8 9:12 10 7.Békési V. Cs. 12 3 —9 11:456 8.Békési V. SC 13 3 —10 7:336 9.Kétsop. Tsz SK 11 2 —9 10:144 10.Csárda. Tsz SK 141 112 4:293 Megválasztották az IB új vezetőségét A MOHOSZ Körösvidéki Horgászegyesületek Intéző Bizottsága az elmúlt vasárnap tartotta tisztújító dicsét. A 19 Körös-parti egyesület vezető és irányító szervének hároméves munkáját értékelte az elhangzott elnöki beszámoló, amely megállapította, hogy sok hasznos eredmény született. Megkezdődött végre itt is a vizek halasítása, élénkebbé vált több helyen az egyesületi élet, létrejött a horgász társadalmi ellenőrzés, valósággá vált a halász—horgász-barátság. Kialakulóban van az egészséges horgász vízparti rend. A beszámolók és a hozzászóló küldöttek kiemelték, hogy az új intéző bizottságnak még szorosabbá kell tennie a horgászközösségi tevékenységet. Sok kérdésben még jobb munkára van szükség. Mindez az fB feladata kell, hogy legyen. A küldöttek a vezetőségbe elnökül Bándy Rezsőt, a Orosházi HE titkárát választották. A további tisztségviselők: alelnök Paulik Mihály (Bcs. Építők HE) és Zoltán Ferenc (Mezőtúri HE). Titkár Romvári György (OK HE) pénztáros Szulimán Ákos (Bcs. Építők HE), horgászmester Szikora János (Bcs. Sport HE). Az ülésen felszólalt Nagy Sándor megyei halászati felügyelő is. A szervezeti élet erősítését javasolta az új vezetőségnek. Egyben rámutatott arra, hogy a társadalmi és közigazgatási szervek nagy fontosságot tulajdonítanak a helyes irányba tovább fejlődő horgászsportnak, mely a Körösökön több mint háromezer személynek biztosít pihentető felüdülést, egészséges szórakozást. Az új vezetőség megbízása három évre szól. Kelenföldi Hőerőmű Vállalat, Bp. XL. Budafoki út 52. felvesz 18 évet betöltött férfi segédmunkásokat Jelentkezés csak személyesen. Önköltséget nem térítünk. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán a munkaerőgazdálkodónál. 4981 AZ ÉM BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT FELVESZ kőműveseket és segédmunkásokat VALAMINT asztalos és épületlakatos SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet Békéscsabán, a vállalat munkaügyi osztályán, Kazinczy utca 4 szám alatt. Orosházán: Orosházi Üveggyár-építkezés. _________________________________ 913831 Országos úszóverseny Mezőberényben, tehetségkutatás Gyulán Lassn végéhez közeledik az úszószezon, de a múlt hét végén a Mezőberényi Spartacus szakosztálya és a gyulai TS, a városi tanács művelődésügyi osztálya még kihasználta a napos időt és jól sikerült úszóversenyt rendezett. A herényi versenyen szolnoki, békéscsabai, szarvasi, mezőberényi versenyzők álltak rajthoz, különösen a gyermekszámokban születtek kitűnő eredmények. A mezőberényi tanácsi szervek és a szövetkezeti sportkör mostani kezdeményezése — reméljük — a jövő szezonban folytatódik majd. A gyulai Várfürdő uszodájában 15 általános iskolás vett részt a tehetségkutató versenyen. Volt olyan szám is, amelyben öt előfutamot kellett rendezni. Külön öröm, hogy a fürdő vezetősége igen kellemes, 25 fokos vizet biztosított az úszópalánták számára. A gyulai iskolások pontversenyét és ezzel a vándorserleget az 1-es számú iskola nyerte a 3-as, a 2-es és a román nyelvű általános iskola előtt. A tehetségkutató verseny megmutatta, hogy a gyulai gyerekek is élénken érdeklődnek az úszás iránt, sok tehetség van közöttük és most már csak a szakvezetőkön múlik, hogy az úszósport számára meglévő adottságokat gyümölcsöztessék. A MEZŐBERÉNYI SPARTACUS VERSENYÉNEK GYŐZTESEI Gyermek fiú gyors: 1. Törőcsik (Szolnoki Dózsa). Gyermek leány mellúszás: 1. Erdélyi (Bcs. Kötött). Újonc leány gyors: Tóth M. (Bcs. Kötött). Újonc fiú gyors: Rakonczai (Szolnok). Női mellúszás: Havasi (Bcs. Kötött). Gyermek fiú mell: Kürti (Szolnok). Gyermek lány gyors: Halász (Szolnok). Újonc leány mellúszás: Tóth M. (Bcs. Kötött). Újonc fiú mell: Takács (Szarvas). Férfi gyors: Varga (Bcs. Kötött). Gyermek fiú hát: Törőcsik (Szolnok). Gyermek fiú pillangó: Törőcsik (Szolnok). Férfi mell: Sásdi (Bcs. Kötött). Női pillangó: Havasi (Bcs. Kötött). Férfi hát: Halász (Szolnok). 4x190 m férfi vegyesváltó: 1. Bcs. Kötött (Futaki, Varga, Sásdi, Drienszki). 4x33 1/3 m gyermek fiú gyorsváltó: 1. Szolnoki Dózsa (Bánki, Czakó, Varga, Törőcsik). A GYULAI VERSENY EGYES SZÁMAINAK GYŐZTESEI Fiúk. Gyors: Nagy Károly (1. isk.), Ilich János (2. isk.). Mell: Nagy Károly (1. isk), Romhányi Kálmán (1. isk.). Hátúszás: Daróczi László (1. isk.), Romhányi Kálmán (1. isk.). Pillangó: Enyedi Gábor (1. isk.), Romhányi Kálmán (1. isk.). Lányok: Gyors: Nagy Julianna (1. isk.), Klinkovics Mária (3. isk.). Mell: Nagy Julianna (2. isk.), Klinkovics Mária (3. isk.). Hátúszás: Steigerwald Mária (3. isk.), Galbács Gabriella (2. isk.). Az egyes úszásnemekben 63 1/3 és 66 2/3 méteres távon versenyeztek a gyerekek. Versengés a tekebajnokság második helyéért A megyei I. osztályú tekebajnokság 16—17. fordulója a táblázat második helyéért való versengés jegyében zajlott le. A békéscsabai vasutasok néhány játékosa mélyen formája alatt szerepelt. A rangadónak számító Battonya—Gy. Kinizsi találkozón a battonyaiak gyengébb eredménnyel is fölényes győzelmet arattak. A Bes. Spartacus tovább folytatta jó szereplését. A Gyulai MEDOSZ kiváló csapateredményt ért el. A két orosházi együttes nagyon gyenge őszi szereplésének bizonyára belső okai vannak, amit nem ártana tisztázni a helyi TS- nek. A Gyulai MEDOSZ visszavágott a Bcs. MÁV-nak a 17. fordulóban. A battonyaiak végre idegen pályán is tudásuknak megfelelően szerepeltek. A csapateredmények a 17. fordulóban az előző heti teljesítmények alatt maradtak, sajnos, Orosházán nem került lejátszásra az Oh. Spartacus—Gyulai MEDOSZ mérkőzés állítok hiányában, egyébként ezen a találkozón a gyulaiak csak öt játékossal jelentek meg. A 16. forduló eredményei: Gyulai Lendület—Bcs. MÁV 7:1 (2485:2344), Battonya—Gy. Kinizsi 7:1 (2491:2182), Bcs. Spartacus—Bcs. Pamut 8:0 (2457:2170), Gy. MEDOSZ—Oh. MÁV 8:9 (2529,1823), Oh. Spartacus—Mezőberény 2,5:5,5 (2166:2219), Bcs. Kötött—Gy. Spartacus 6:2 (2173:1810). Megyei H. osztály: Mezőberény—Gy. Lendület 7:1 (2176:2015). A 17. forduló eredményei: Gy. Kinizsi—Oh. Spartacus 8:0 (2376:2141), Bcs. MÁV—Gy. MEDOSZ 2:6 (2297:2361 )h. MÁV—Bcs. Spartacus 1:7 (2229:2396), Gy. Spartacus—Battonya 1:7 (2267:2423), Sarkadi Kinizsi—Bcs. Pamut 2,5:5,5 (2178:2236). Megyei I. osztály: Gy. Lendület—Gy. Kinizsi 6:2 (2263:2170). AZ I. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Állásai: Gy. MEDOSZ 17 15 — 2 40697 107 2. Gyulai L. 17 12 — 5 39950 93,5 3. Bcs. MÁV 17 13 — 4 39076 91 4. Bcs. Spart. 16 12 — 4 38018 89 5. Gyulai Kinizsi 16 10 2 4 36345 83 6. Battonya 17 11 — 6 36891 79 7. Mezőberény 17 9 7 7 36237 71,5 8. Oh. Spartacus 17 6 1 10 37328 64,5 9. Bcs. Kötött 16 5 — 11 34560 50 10. Bcs. Pamut 17 5 1 11 35889 42,5 11. Gy. Spartacus 16 3 2 11 34947 39 12. Ok. MÁV 17 3 1 13 34297 34,5 13. Sarkadi K. 16 ------- 16 34297 18,5 Az orosházi járási labdarúgó-bajnokság állása 1.Oh. üveggyár 119 11 54: 7 192.Békéssámson 115 4 2 16: 9 14 3.Gerendás 115 3 3 23:16 13 4.Szentdtornya 114 4 3 15:14 12 5.Kiscsákó 124 26 16:26 106.Oh. Faipar 114 2 5 11:2010 7.Pusztaföldvár 101 4 5 8:276 8.Pusztaszőlős 111 28 12:361 Azonnali belépéssel FELVESZÜNK GÉPÍRNI TUDÓ NŐT, AKI A SZÁMLÁZÁSBAN ÉS ÁLLÓESZKÖZNYILVÁNTARTÁSBAN JÁRTAS. Jelentkezés személyesen a Budapesti Bútoripari Vállalat 8. sz. gyáregységében, Gyula, Zrínyi tér 5. 81936 Péntek Apróhirdetések Figyelem! Gyökeres szőlőoltványok, lugasgyűjtemények kifogástalan minőségben, őszi szállításra kaphatók. Vanskó László, Abasár, Újszőlőtelep 175 3158 Szőlőoltvány-szükségletét őszi szállításra kielégítheti Magony Imre, Abasár, Rákóczi út 16. 80158 Rózsaszükségletét őszi szállításra rendelje már most meg 180 féle bokor-, futó-, babarózsák csodálatosan szép, nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szálkai rózsakertészet, Pusztaszabolcs. 7624 Tizenegy hónapos úsző eladó. Gyula, Hódi u. 2. 81930 230-es Pannónia eladó Gyula, Arany János u. 38. Érdeklődni: 4 után. 81935 Super Octavia 32 000 kilométerrel eladó. Domokos László, Békés, Tangazdaság. Rsga Gyula, Bárány u. 6 számú ház beköltözéssel eladó. Érdeklődni: „Gelka” melletti szabóüzletben. 81932 Wartburg de Luxe príma, újszerű állapotban eladó, Gyula, Béke sugárút 2. 91470