Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-12 / 190. szám

BÉKÉS MC A MEGYEI PÁRTB­IZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Felhívás a megye ifjúságához Fiatalok a kongresszusi munkaversenyben Ülést tartott a KISZ Békés megyei Végrehajtó Bizottsága Tegnap, augusztus 11-én dél­előtt tartotta soron következő ülését Békéscsabán a KISZ me­gyei végrehajtó bizottsága. Az ülés egyik napirendi pontjaként a békéscsabai és gyulai fiatalok kongresszusi munkaversenyéről tanácskoztak. A megyeszékhelyein a verseny­­felhíváshoz mintegy ezer fiatal csatlakozott. A KISZ-alapszerve­­zetek 923 tagja nevezett be az alapszervezetek közötti, míg 21 if­júsági brigád 249 tagja az ifjúsági brigádok közötti versenybe. A kongresszusi vállalások megvaló­sítása során a munkafegyelem megjavítására törekednek a fiata­lok, s ez az egyik legfőbb pontja a vállalásoknak. A gyulai koszesek kongresszusi munkaversenyéről szóló jelentés arról számol be, hogy a város KISZ-szervezetei, ifjúsági brigád­jai lelkesen kapcsolódtak be a mozgalomba. A húsz ifjúsági bri­gád és a tizenegy exportbrigád 364 taggal versenyez. Kiemelkedő a húsipari vállalat 11 szocialista, két ifjúsági brigádjának vállalása. A város kiszesednek kongresszusi vállalása meghaladja az 1 millió 100 ezer forintot. A párti­ongresz­­szus tiszteletére minden KISZ-tag bekapcsolódott a 100 százalékos mozgalomba, tehát azok is, akik eddig 90—95 százalékos teljesít­ményt értek el, a jó munkamód­szerek átvételével teljesítik a 100 százalékot.­­ A KISZ megyei végrehajtó bi­zottsága a két város ifjúságának kongresszusi munkaversenyét ele­mezve elhatározta, hogy felhívás­sal fordul a megye ifjúságához, minél többen és minél aktívabban vegyenek részt a munkaverseny­ben. Az ülésen tárgyalt még a vb az őszi betakarítási munkák segíté­sére készített intézkedési tervről. Szabálytalan gabonaszárítás — jelentős tűzkár Elkerülhették volna a tűzeseteket A Békés megyei Tűzrendészeti Parancsnokságon tájékoztatást kaptunk a Farmer—63 típusú terményszárító gépek helytelen használata miatt keletkezett tü­­zekről. A tájékoztatás szerint megyénk mezőgazdasági üzemei­ben nem fordítanak elég gondot a szárítógépek helyes, biztonsá­gos használatára. Sokszor nem tartják be a tűzrendészeti előírá­sokat s ennek tudható be, hogy több alkalommal tűz keletke­zik.­­ Az elmúlt hónapokban hány alkalommal pusztítottak a lán­gok az F—63-as koksztüzelésű terményszárító gép nem meg­felelő használata miatt? — Az elmúlt télen és a tavasz­­szal hétszer kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, mert gondatlanul szárították a terményeket. A Tö­­viskesi Állami Gazdaságban túl­lépték a buktatási időt, a Szőlősi Állami Gazdaságban nem tisztí­tották meg megfelelően a szárí­tandó terményt, a csabacsűdi Le­nin Termelőszövetkezetben meg­szegték a technológiai előírásokat­, mivel a szárítási hőfok a megen­gedettnél magasabb volt. — Ezenkívül? — A Nagykunsági Állami Gaz­daságtan szintén a hőfoktúllépés, a kétsopronyi Hunyadi Tsz-ben­ és a Mezőhegyes­ Állami Gazda­ságban műszaki hiba, míg a ga­bonafelvásárló vállalat füzesgyar­mati keverőüzemében a túlfűtés okozott tüzet. — Legutóbb hol keletkezett kár? — A csabacsűdi Lenin Terme­lőszövetkezetben. Ide ebben az évben már kétszer vonultak ki a tűzoltók, s mind a két esetben az F—63-as terményszárító gépben keletkezett tűz miatt. A március 7-i tűzeset után rosszul végezték el a javítást, a rostalemezeket gondatlanul helyezték el, s így augusztus 3-án a délelőtti órák­ban ismét pusztítottak a lángok. Az utóbbi hónapokban jelentős kárral jártak az ilyen jellegű tűzesetek. — Melyek a leggyakoribb hibák s mire kell vigyázni a legjob­ban, hogy a gazdaságok elke­rüljék e tűzkárokat? — A gabonaszárítás során ügyelni kell a szárítólevegő hőfo­­kára, s csak megfelelő tisztasá­gú — 98 százalékos — gabonát le­het szárítani. A koksztüzelésű berendezéseknél a kokszon kívül más tüzelőanyagot csak a begyúj­táshoz szabad használni, mert a könnyű, izzó anyagot a ventillá­tor a szikrafogón keresztül a szá­rítótérbe hordhatja. A termény beadagolása csak akkor kezdhető meg, ha a kokszréteg füst nélküli izzó állapotba került. Ha a gép kezelésével megbízott személyek nem tartják be a buktatási időt, az is egy esetleges tűz keletkezé­sét idézheti elő. A napi munka vé­gén a szárítószekrényt ki kell üríteni. A továbbiakban elmondották a tűzrendészeti parancsnokságon, hogy az ellenőrzések alkalmával igen sok esetben tapasztalják: a szalmalehúzáskor nem tartják be a tűzrendészeti szabályokat. Vé­gül arról kaptunk tájékoztatást, hogy legutóbb augusztus 9-én ke­letkezett tűz a megyében. A déli órákban villámcsapás miatt ki­gyulladt a mezőmegyeri Béke Termelőszövetkezetben egy szal­makazal, s mintegy 15 ezer fo­rintnyi érték veszett kárba. nyelvtanfolyam több mint négyszáz községi művelődési otthonban A közelmúltban elkészült országos statisztika szerint tovább növekszik hazánkban a nyelvtanulás iránti érdek­lődés: egyetlen év alatt csak­nem 40 000 hallgató — há­romezerrel több, mint az elő­ző esztendőben — vett részt az iskolán kívüli különböző tanfolyamokon. Csupán a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat több mint ezer tan­folyamot rendezett ország­szerte mintegy 25 000 hallgató számára. A művelődési házak 680 kurzust tartottak. A fal­vakban 437 helybeli művelő­dési otthon szervezte meg az idegen nyelvű oktatást. Érde­kes, hogy a világnyelvek mel­lett sok egyéb nyelv iránt is nő az érdeklődés. A TIT tan­folyamain például 92 hallga­tója volt a svéd, 52 az arab és 72 a japán nyelvkurzusnak, s országszerte 62 eszperantó­s tanfolyam működött. (MTI) Vállalatok, üzentek, ktsz-ek, gépállomások, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek ! Elfekvő készletüket, szabad kapacitásukat, kapacitáskeresletüket, gyártmányaikat HIRDESSÉK a Békés Megyei NÉPÚJSÁG hirdetési különszámában, melyet az ország­­feszes válla­latainak, üzemeinek, gépállomásainak, termelőszövet­kezeteinek, állami gazdaságainak és ktsz-einek díjmen­tesen megküldünk. HIRDETÉSÜKET KÜLDJÉK BE a Békés megyei Lap­kiadó Vállalathoz, Békéscsaba, II., Tanácsköztársaság útja 5. x Ismételten felhívjuk az illetékesek figyelmét, hogy a Körös­csatornán a békéscsabai körgát melletti zsilipnél „élénk für­dőélet zajlik”. A gyerekek testi épségüket veszélyeztetve, a fürdést tiltó tábla alól ugrálnak a zsilipről. WHIlIH II I M IIHIUItlIH nmHmiiiHiiimniimMiimmniniiuuuiuii MiuiiiimiuuMtfflmiiii» HÍREK — Az óvoda, az iskolai napközi­­otthon, az iskola és a művelő­dési otthon gazdálkodásáról tárgyaltak augusztus 10-én a Zsadányi Községi Tanács Vég­rehajtó Bizottságának ülésén. — Hét földművesszövetkezeti nyúltársulás működik jelenleg a gyu­lai járásban. A gyulai, a dobozi, az eleki, a kertegyházi, az újkígyósi, a sarkadkereszttú­­ri és a sa­rkadi nyúli társulások 143 tag­ja 1045 anyanyúllal ren­delkezik.­­ 135 százalékra teljesítettek a MÉH által kitűzött hulladék­­gyűjtési terrvfelada­tot ez év el­ső felében a na­gybánhegyesi általános iskolások. A 271 ta­nuló 614 kilogramm rongyot, 62 kilogramm papírt, és 20,42 mázsa vasat adottt át a MÉH- n­ek. — A Magyar Honvédelmi Sport­szövetség orosházi járási el­nökségi ülésére legközelebb augusztus 19-én, pénteken ke­rül sor. — Érettségiző dolgozók. Jövőre első ízben kerül sor érettségire Okányban a dolgozók gimnáziu­­maiban. Összesen 24 felnőtt ad számot felkészültségéről, tudá­sáról. — Az aranyember című magyar filmet vetítik augusztus 20-án, szombaton délután 5 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja mozitermében. — Korszerű tehénistállót építenek a végegyházi Szabadság Terme­lőszövetkezetben . A 108 férő­helyes istálló átadását szeptem­ber vég­ére tervezik.­­ Az Országos Fordító Iroda fi­gyelőszolgálata a pártkon­gresz­­szus tiszteletére külön kiad­ványban adja közre a szocia­lista országoknak a párt gaz­dasági irányító szerepével fog­lalkozó legújabb szakirodalma anyagait. A kiadvány díjtalan, s előjegyezhető az OFI figye­lőszolgálatánál. — A községi intézmények kihasz­náltságáról tárgyaltak a Bucsai Községi Tanács Végrehajtó Bi­zottságának legutóbbi ülésén. — A tervezett 570 négyzetméter belföldi perzsaszőnyeg helyett eddig 680 négyzetmétert gyár­tottak a Békéscsabai Szőnyeg­­szövő Háziipari Szövetkezet kö­­rösladányi részlegében. Krepp­­törülközőből 14 ezer 500-at ké­szítettek. — Modellezőpályát alakítanak ki Gyulán. A körrepülő- és autó­pálya építése során eddig mint­egy 90 ezer forint értékű társa­dalmi munkát végeztek. Az összes társadalmi munka értéke előreláthatólag 170 ezer forint lesz. Rövidesen kezdődnek az őszi nemzetközi vásárok • Külkereskedelmünk 12 találkozón képviselteti magát , ahol a kereskedelmi partnerek, sőt a konkurrencia képviselői je­len vannak. Árubemutatót szer­vez a Magyar Kereskedelmi Ka­mara az őszi lipcsei, a zágrábi, a brnói, a bécsi, a bari, a plovdi­­vi, a szaloniki, a damaszkuszi, a torontói, a helsinki, az izmiri és a müncheni nemzetközi vásáron. A kiállítások csak ízelítőt ad­nak a magyar exportkínálatból, anyaguk mégis több száz tonnára tehető, s a szállításnál igénybe vették a vasúton kívül a hajókat, sőt az autókaravánokat is. A vásárok sorát a torontói nyitja meg augusztus 19-én, egy nappal később ezt követi az iz­miri, majd augusztus 25-én kez­dődik a damaszkuszi. Lipcsében hat vásárházban ta­lálkozhatnak majd az érdeklődők a magyar ipar készítményeivel. Zágrábban elsősorban a szer­számgépekre, híradástechnikai berendezésekre, műszerekre, ve­gyi cikkekre, mezőgazdasági gé­pekre kívánják felhívni a figyel­met. A bécsi vásáron egészen új­szerű kiállítási megoldással pró­bálkoznak a magyar árubemutató szervezői, ezen a kiállításon egyébként főként az osztrák pia­con ismert és kedvelt közhaszná­lati cikkek, élelmiszerek kerülnek előtérbe. (MTI) Az őszi nemzetközi vásárok so­kaságának programjából a ma­gyar külkereskedelem különös­képpen tizenkét találkozót tart számon. Részt vesz azoknak az országoknak vásárain, amelyek­kel bővíteni kívánja kapcsolatait. Idő­j­ár­ás j­elentés Várható időjárás ma estig: Főként nappali felhőképződés, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérsék­let 25—29 fok között. Index: 25 051 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., m. em. Telefon: 21—96; 22—%. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanács­­köztársaság útja 5. Telefon: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 nőnapra 13,— Ft, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba.

Next