Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-03 / 129. szám
an. június 3. Egészségügy a csabai szövetkezetekben Békéscsabán a Magyar— Csehszolgok Barátság Tsz 3300 holdon gazdálkodik. Fele-fele arányban oszlik meg a növénytermesztés és az állattenyésztés. A szövetkezet tagjai a legutóbbi zárszámadáson 28 forint 10 fillért kaptak egy-egy munkaegységre. Ebben a termelőszövetkezetben tartotta csütörtökön a városi tanács egészségügyi és mezőgazdasági állandó bizottsága együttes ülését. Dr. Péterfy Gábor elnökletével — helyeselhető módszerrel — az állandó bizottságok tagjai előbb megtekintették a szövetkezetet, vizsgálták az egészségügyi helyzetet, majd utána kezdődött az igen hasznos beszélgetés, tapasztalatcsere. Azért is nevezem tapasztalatcserének, mert erre az értekezletre meghívták a Lenin Termelőszövetkezet, a Szabadság Termelőszövetkezet és a Május 1 Termelőszövetkezet képviselőit — igényelve, hogy ők is mondják el véleményüket, de beszéljenek saját gazdaságuk egészségügyi helyzetéről is. Maradjunk mégis elsősorban a Magyar—Csehszlovák Barátság Tsz problémáinál. A megbeszélés során ugyanis érződött, hogy egészségügyi szempontból itt vannak a legnagyobb gondok. Ennek egyik oka, hogy az épületei elavultak, a volt kastélyba települt szövetkezet központja emiatt eléggé nehéz helyzetben van. A düledező épületfalak, a szalmatetős istállók és ólak most már képszerűen is csak a múltra emlékeztetnek. Olyanok ezek már, mint a földesúri rendszer: valaha nagy hasznot hoztak tulajdonosuknak, ma már inkább ártanak, mint hasznot hoznának. Nem túlzás ez, hiszen még ha az épületekre jelen pillanatban szükség is van, bennük sem ember, sem állat nem érzi jól magát. Ezek után hogyan lehetne ott egészséges körülményeket teremteni? Stefanik Pál, a szövetkezet elnöke magyarázza a tanácstagoknak: — Mi azt nem tehetjük meg, hogy milliókat költsünk azért, hogy ezek az épületek valamenynyire elfogadhatóak legyenek. Felesleges pénzkidobás lenne. Az új gazdasági épületekben már biztosítani tudjuk a tisztálkodási lehetőségeket, a megfelelő munkakörülményeket az embereknek, az állatoknak pedig a biztonságot. Az elnökkel butaság lenne ezen vitatkozni. Igaza van. Ha milliók árán is csak éppen hogy elfogadhatóvá lehetne tenni a volt kastélyt és környezetét, akkor a milliókért inkább létesítsünk olyan gazdaságot, amely a mi igényeinknek jobban megfelel, és amit jobban is szeretünk, mert a miénk. Mégis maradjunk még az épületeknél, amelyek lényegében a mostoha egészségügyi körülményeknek az alapját jelentik. Kovács Pál elvtársat, az országgyűlési képviselőt hívom segítségül. Nagyon őszintén mondta, hogy ezt a központot a szövetkezet rendezetten, nem pedig elhanyagoltan kapta meg. Ludasak a szövetkezet tagjai is abban, hogy ilyen lélekrontó most ez a környezet. Építik már az új központot az új gazdasági épületekkel, de ha arra is csak így vigyáznak, akkor sorsa ugyanez lesz! A Az állandó bizottságok tagjai sok mindent láttak és észrevették a szövetkezetben. Szóljunk itt is a lényegesebb egészségügyi gondokról. A fentiekből érződik, hogy itt képtelenség megfelelő munkakörülményeket teremteni a tsz-tagoknak. Nincsenek mosdók — esetleg mosdóedények; nincs öltöző; nincs üzemi konyha. És sok minden más nincs... Ha meg van, az lassan rádől a használójára. Régi szövetkezet ez. Ez ideig mégsem tudták megoldani — idényjelleggel sem —, hogy étkeztetést adhassanak. Talán most a nyáron. Ez sem biztos, de az aratás idején valamit megpróbálnak tenni. A másik három termelőszövetkezet sem büszkélkedhet. Dr. Varga Zita, az egészségügyi osztály orvosa amellett, hogy a Lenin Termelőszövetkezetben nem engedélyezte az üzemi konyha működését, kifejezte az osztálynak azt a véleményét, hogy egyik szövetkezetünkben sem megfelelőek a konyhák egészségügyi feltételei. Igaz, működtetik őket, mert enni mégiscsak kell, kérdés azonban, hogy nagyobb gonddal, több törődéssel nem lehetne-e valamelyest is megfelelőbb helyzetet teremteni? Víz, víz, víz. Sem élet, sem fejlődés nincs nélküle. Hogy lenne akkor higiénikus körülmény? Elsősorban a Lenin Termelőszövetkezet és a Szabadság Termelőszövetkezet kínlódik emiatt. A Leninnél az I-es üzemegységben egyáltalán nincs ivóvíz. A Szabadság Termelőszövetkezet gyümölcsösénél az egészségügyi szervek leállították a kút vizének fogyasztását, az emberek mégis isszák. Mert szomjasak. Kút kellene — a kútfúráshoz pedig kissé több vezetői akarat. Mert így előbb-utóbb baj lesz. Nem hinnénk, hogy bárki is szeretne valamely tömeges megbetegedést. Akkor pedig sürgetni kell a kútfúrást! M A szövetkezetek képviselői beszámoltak a szociális alap felhasználásáról is. Ameddig ér a takarójuk, addig nyújtózkodnak. A Magyar—Csehszlovák Tsz-ben előbb két százalékot szavazott meg a közgyűlés az öregek és betegek segélyezésére, aztán emelni kellett, mert kevés volt az összeg. Itt is, másutt is még egyéb természetbeni juttatást próbálnak biztosítani a rászorult tagoknak. Így is kevés. Kiutat keresnek, de nem nagyon találnak. Azt hiszem, ezért is szükség van arra, hogy „fiatalítsuk” a szövetkezetek tagságát. Ha sok az idős, akkor több a beteg is. A fiatalabb korosztályt nehezebben támadja meg a betegség. Szám szerint nem tudom, hogy milyen arányban vannak az idősek és a fiatalok a „tagnyilvántartásban”, de azt hiszem, nem lenne baj, ha a fiatalok aránya sokkal magasabb lenne ... Mindebből érződik, hogy a békéscsabai termelőszövetkezetekben sokat kell még tenni az egészségügy javításáért. De az elmondottak mindennek csak egy része. Mint ahogy az ottlevő tanácstagok eléggé határozottan kifejezték: az egészségügyi felvilágosító munka alig több a semminél! Pedig! Valószínű emlékszik az olvasó arra a Népújságban megjelent hírre, melyben közöltük, hogy Kétegyházán egy 17 éves fiú véletlenül combszúrást kapott, és elvérzett. Ha az elsősegélynyújtásnak csak egy kicsit is jobb ismerői az ottlevők, nem halt volna meg a fiú. De maradjunk itt az állandó bizottsági ülésen. A szakszervezettől ottlevő egyik bizottsági tag ezt kérdezte: Mi szükség van arra, hogy évenként 5-6 embert eltemessünk, csupán áramütés miatt? Nem is beszélve az egyéb baleseteikről.,mi felvilágosítás nemcsak a balesetektől óvja meg az embereket, hanem az egyéb betegségektől is. Ebben a termelőszövetkezetben az egészségügyi emberek gyorsan észrevették a „pohár nélküli” ivóvízfogyasztást, a mosdóedényhiányt, és a higiéniának nem megfelelő tejkézlést. Kérdezték az elnöktől, miért nem törődnek ezzel többet. Mert az emberek nem szeretnek ilyen felvilágosító előadásokon részt venni. A válasz igaz, csak éppen nem fogadhatjuk el — az emberek egészségének érdekében! Mindenképpen módot kell keresni arra, hogy a dolgozó megtudja, hogyan védheti meg az egészségét. Ebben a TIT-nek is többet kell tennie és nem kétórás akadémiai szintű előadásokkal felkeresni a szövetkezeteket, hanem arról kell beszélni, amivel találkoznak az életben, és olyan szinten, amilyen szinten megértik az emberek. Talán így nem húzódozik majd senki az egészségügyi felvilágosítástól. Mikor az állandó bizottság beszámolásra kérte a Magyar— Csehszlovák Termelőszövetkezet elnökét, Stefanik Pál maga mellé ültette főagronómusát és főkönyvelőjét is. Egészségügyről volt szó. Mindhárom vezetőt érdekelte a tanácstagok véleménye. Ha ez mindenütt így lenne, már nagyobb biztosítékot látnánk arra, hogy a közös gazdaságok vezetői kezükben tartják a jövőben az egészségügyet. Varga Tibor Bevált a TEK—40 jelű borjútáp Eleken Éves átlagban 300 tehéntől már 3200 liter tejet fejnek az eleki Lenin Termelőszövetkezetben. Ezt az eredményt viszonylag korszerűtlen elhelyezési körülmények között produkálják. Épületeik legnagyobbrészt szerfásak, így ezek korszerűsítése a továbbiakban már nem jöhet szóba. A termelőszövetkezet éppen ezért úgy döntött, hogy a jövőben Elek határában két helyen alakítja ki a szarvasmarhatenyésztő központot. Jövőre két helyre összpontosítják az állományt. Nagy gondot fordítanak a törzskönyvezett tehenek tenyésztésére. Ezek utódait mesterséges úton nevelik. A TBK—40 jelű borjútáp etetése bevált. Egy kiló élősúly előállításának költségét 13 forintra csökkentették. Amióta ezzel a mesterséges tápszerrel is takarmányozták borjaikat, megszűnt az állatok bélbántalma. A szövetkezet napos korban felvásárolja a háztáji gazdaságok borjúszaporulatát. Évente 80 borjút vesznek át, s ezeket is mesterséges úton nevelik. FIGYELEM! A Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz békéscsabai cs erépká iy h ás rés zlag e ipari tanuió! vesz fel. Jelientkezés: Békéscsaba, Tanácsiköztársaság útja 18. szám. Telefonszám: 25—18. *•«■■■■■■ sbbbbbhbQbbbbbbb» ■■■■■■■» •■»■■■■■''■■■■■■■■a ■■■■■■■■ ■■■■■■*■!■■■■■■■■ ■■■■■■■■■■■ ■ ■«■■■■■ «■■■síBcslBaaaaB&aaaaaaBaMasKaHUQB itan-gaiMMHiitiBinsaiaalujiiiiiibikiibibbi BBBBBBHIi S« h S i: (J P 5 SiBBBBBBStí BH U BKPafl niHHSHUrinu BOaiBUSBCHil&iBBCSBV (9 B B ■ B ■ ■■ ■ 9 9 ■ ■ ■ ■ ■ 19 B 0 ■ ■ B ■ B BEI BBBBBBBB *BBBBB»IB ÍHB9K0BB« aBBBBBBB SBSSBUBHB laUIBIia BaBMBBBB BSBOMOIIRIIIBIII BHiiBBBI BBB BBBBBBBB IBBBBQttaKüBBHXHBa BOQBaHa «EIIIBttil« DIBBMBBBB B«aaOBBlj;D»«IBII ■BBBIBIB Bll ■ ■iifiatiiEDnaBiiKNaBaBsiiionBBRcasBitBBaiB HBaeanBBEtaü&fietfnflBeaieBBBS ibibbibbiiibbimaaa BBBBBBBB ■BBBBBBBEBBItBBB'UBBSBBllBBBaWBBiaatia, H V a EBBE Q ■ FI DK U S 3 W f! EK* SB BOÖ >!3 a ■ a a B a ■ 9 9 ■ 9 9 U * BP " BBBBBBBB BBBaBBBBl—BBMBB BBUBBJÜl BBBaBBBBflBBBaBBBB BmBBBBBj ■■BiiBWifi aBMBBBBB —■■■■»■! 6 Szombat Fcmtomas visszatér Jean Marais, mint Fontomas újból megérkezett, vadonatúj kalandokkal. A kalandfilmek kedvelőinek a megszokott színvonalú szórakozás. (Bemutatja a békéscsabai Brigád mozi június 3—7-ig.) A Magyar Tv műsora JÚNIUS 3-ÁN, SZOMBATON 15.05 Ökölvívó EB-döntők. 17.20 Kukkantó. 18.05 Híreik. 18.10 Pirvu Mutura festő. Román kisfilm. 18.20 A búsképű lovag országában. Boldizsár I Iván műsora. 18.40 André Segoviani- i tározóik. 19.05 A tv jeleníti. 19.50 Cicavízió. 20.00 Tv-híradó. 20.20 II. Fülöp. Tv-komédia. 21.25 Hotel Victoria. Zenés nyugatnémet film. 22.20 Tv-híradó . 2. kiadás. 22.40 Jó éjszakáit, felnőttek! Popeye és a törpe. Mozi JÚNIUS 3. Békési Bástya: Valérjéig romlott. Békéscsabai Brigád: Fanrtomas viszszatér. Békéscsabai Szabadság: Fantomas visszatér. Békéscsabai Terv: A fáraó I—II. Gyulai Erkel: A nevük azonos. Gyulai Petőfi: Hakkelin és szerelmese. Mezőkovácsházi Vörös Október: Lenni vagy nem lenni. Orosházi Béke: Fény a sötétben. Orosházi Partizán: Tízezer nap. Sarkadi Petőfi: Sellő a pecsétgyűrűn I—II. Szeghalmi Ady. Kedve© Brigitte: Szarvasi Táncsics: A hóhérmester. Színház műsora Június 3-án, szombaton este 7 óra- kor Békéscsabán: A KAKTUSZ VIRÁGA (Somlay-bérlet) Június 3-án, szombaton este 8 órakor Békésen: TÓTÉK A román tv műsora SZOMBAT 17.00 Asszonyoknak. 17.30 Kiesüknek film. 17.40 A tv esti híradója. 18.00 Pionírok napja. 19.30 Teleencikopédia. 20.30 Úton a melódiák. 21.10 Filmsorozat: Angyal kalandjai. 22.00 A tv éji szálkái híradója. 22.10 Telespont. 22.25 Műsorzárás. a jugoszláv tv műsora SZOMBAT 16.15—18.00 A Zagreb—Dinamó labdarúgó-mérkőzés. 181.15 Gyermekeknek. 19.00 Népi muzsika (Szarajevó). 19.15 Felvevőgéppel a világon át. 20.38 Humoriszitikus adás. 21.38 Valami új, valami régi. 22.05 Gideon a Scotland Yard-ból. 23.05 Felvétel a Franciaország—Szovjetunió labdarúgó-mérkőzésről. (Állandó adások: 18.00 Tv-híradó, 20.00 Tv-napló.) A rádió JÚNIUS 4-ÉN, VASÁRNAP Kossuth rádió. 8.10 Fjodor Saljapin énekel. 8.20 Édes anyanyelvünk. 8.25 Gyermek a betű birodalmában. 9.25 Vasárnap délelőtt. 11.02 A Rádió Lemezalbuma. 12.55 Egy korty tenger. 13.05 Népi muzsika. 13.45 Rádiólexikon. 14.15 A Krímtől a Kaukázusig. 15.08 Ki olvas többet? 15.48 Könnyűzene, tánczene. 16.37 Pillantás a nagyvilágba. 17.05 Csárdások. 17.12 Korunk költészete. 17.32 Operarészletek. 18.20 Közvetítés a Vasas—Ferencváros vegyes— Flamengó nemzetközi labdarúgó-mérkőzés H. félidejéről. 19.41 Richard Strauss: Don Juan — szimfonikus költemény. 20.00 Népi muzsika. 21.00 Színház. 22.20 Két gordonka-zongoraszonáta. 22.55 Egy éj Velencében. Operettrészletek. Petőfi rádió. 7.30 A református egy műsor a ház félórája. 8.00 Gaál Gabriella népdalokat énekel. 8.15 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 8.30 Mit hallunk a jövő héten? 9.04 Operakalauz. 10.04 A művelődéspolitikai rovat műsora. 10.19 Gabos Gábor zongorázik. 10.54 Vasárnapi koktél. 12.51 Elveszett varázsgyűrű. 14.08 Táskarádió. 14.58 A magyar költészet századai. 15.13 Cigányszerelem. 15.31 Az idei évad. 15.41 Fjodor Saljapan orosz dalokat énekel. 16.00 Ostorlámpák. 16.30 Művészlemezek. 17.05 Találja ki, hol járunk? 17.25 Közvetítés a Vasas—Ferencváros vegyes—Flamengó nemzetik, labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. 18.18 Euripidész drámája. 20.10 Közvetítés Torinoból. 21.20 Az Állami Népi Együttes műsorából. 21.40 Mesterek — mesterművek. 22.00 Randevú. Könnyűzene baráti rádiók műsorából. Expressz-tájékoztató Az alábbi útvonalakra fogadunk el jelentkezést 15-től 30 éves korhatárig: KIJEV—OGYESSZA. Részvételi díj 1950,— forint, plusz zsebpénz. A csoport július 3-án indul Budapestről és július 11-én érkezik Budapestre. BUDAPEST, NOVISZÁD, BELGRÁD útvonalon induló hajóútra. Részvételi díj 1500 forint, plusz zsebpénz. A hajó július 3-án indul és 8-án érkezik Budapestre. Jelentkezni lehet június 10-ig a KISZ Békés megyei Bizottságán az Expressz-szervezőnél. 132942