Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-16 / 294. szám
Megyei énekkari hangverseny Sarkadon Aranydiplomát kapott a orosházi Madrigál Együttes December 12-én igen szép számú közönség előtt tartották Sarkadon, a Művelődési Házban a Bartók Béla emlékének szentelt megyei énekkari hangversenyt, melyen öt kórus vett részt. A szarvasi 2. számú Általános Iskola énekkara Privler Márta, az orosházi 3. számú Ének-zene tagozatú Általános Iskola együttese Dinnyés István, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Sárhelyi Jenőné vezényletével — közreműködőként — lépett fel a koncerten, ugyanígy Rideg Lajos, a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola klarinét-tanára és Vaszkán József csellista, az orosházi zeneiskola növendéke. Két kórus — Szokolav Bálint vezetésével az orosházi Művelődési Központ Madrigál Együttese és a Megyei Művelődési Központ Kökéndy József vezényelte Általános Munkás Dalköre —minősítésért versenyzett a hangversenyen. Az orosháziak egy Gesualdoművet, Morlay Tavaszi táncát, Udvardy József Attila: Tel című versére készített kompozícióját és Babits Mihály—Szokolay Sándor: A zene hatalma című kórusművet adták elő, a csabaiak műsorán pedig Mendelssohn: Búcsú az erdőtől és Doráti: Hej, fel táncra című alkotása, Friderici Baráti Köre és a Victor Hugo vemére készült Vincze-kórus, a Leszel a fény szerepelt — utóbbival elnyerték a Népművelési Intézet szakembereiből álló zsűri külön elismerését. Az összteljesítmény alapján a Madrigál Együttes aranykoszorús, az Általános Munkás Dalkör bronzkoszorús diplomát kapott. Ez az eredmény különösen értékes akkor, ha felidézzük a zsűri egy tagjának hangverseny utáni megjegyzését, mely szerint a magyar kórusmozgalom az utóbbi esztendőkben olyan magas színvonalat ért el, hogy a mai bronzdiploma értékétekintve azonos egy fél évtizeddel ezelőtti aranykoszorús minősítéssel. Szaktárgyi versenyek úttörőknek A Magyar Úttörők Szövetsé- gének Országos Elnöksége a Művelődésügyi Minisztériummal és más szervekkel közösen — a szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából — országos szaktárgyi versenyt hirdet. A kisdobosok részére olvasási, helyesírása, mesemondási, fogalmazási, számolási, környezetismereti versenyt rendeznek. Magyar nyelv és irodalomból, történelemből, földrajzból, fizi-kából, kémiából, élővilágból csak a 8ok osztályosok; orosz nyelvből, matematikáiból, illetve számtan-mértanból 7—8. osztályosok vetélkedhetnek. Ezenkívül lesz képző- és iparművészeti pályázat is. A szaktárgyi versenyekben a részvétel önkéntes, a nevezési, határidő 1971. január 31. A versenyen indulhat a kiírás szerint valamennyi általános iskolai tanuló, a bukottak kivételével. " Tehát nem úttörők és gyengébb tanulmányi eredményt elérők is részt vehetnek. (MTI) vizelnek, mert az undok parazitákat lespriccelték volna festéket és lakkot veszteni kezdő lábaimról. Egyre elkeseredettebben aggódtam jövőmért, amikor újra csikorgott a zár. Ekkor már arasznyi víz is lehetett a pincéből raktárnak minősített veremben. A felszivárgott büdös lé a patkányokat is fenyegette, s a rusnya dögök pihenő- és menhelyül szinte kizárólagosan az én házamat választották, innen indultak éjjeli portyára, s degeszre tömött kendővel heverésztek, pihenték ki a lopás fáradalmait. ..Kik jöhettek?” — tűnődtem izgalmamban. Az ajtót sarkig nyitva hagyták, majd valaki felkattintotta a villanyt, s akkorát káromkodott, hogy pirulnom kellett volna a lakk alatt, de nem tudtam. Bokáig toppantott egy kék overálos ember a büdös tócsába. — Csizma kell ide! — kiabált az illető. Nemsokára visszacammogtak. — Ez lenne az? — mutatott rám száját fitymálva egy másik. — Ez van! Eszik, nem eszik, ezt kapják. Rajzoljak másikat? — kapott fel az előbbi, s már vitt is. Ismét egy bútorkazal tetején. Azt most éppen csak megemlítem, hogy a szaki, aki megragadott, nem lehetett tisztában jövendő pályámmal, mert amikor feldobott a kazal tetejére, megroppant egy másik lábam, talán le is bukfenceztem volna, ha meg nem akadok egy alulról felfelé kandikáló lábban (asztal volt-e vagy szék, az ördög sem emlékszik arra a nagy össze- visszaságra!). Bizonyára végleg felszállt volna minden reménnyem, hogy valaha is hasznos bútordarab leszek, dehát egyszer már nekem is kedvezhetett an-nyi szenvedés után a szerencse. „ Az, hogy új plezárt szereztem, már nem is izgatott, meg lehet az efféle kis kellemetlenséget szokni az én életemben. Mit tudtam én még akkor, a pálya első lépésein alig átzökkentett asztalka, hogy mi mindennek állok elébe! Csak a bizalom kezdett a bizseregni szikkadt rostjaimban, hiszen csupa új társak közé bejerültem, tehát velem is „akar- hatnak” valamit. A hosszú balsors után felüdülés volt számomra ez az út. Míg társaim egyegy zökkenőnél, hirtelen vett kanyarnál nyiszoregtek, fölényesen, a pálya legmélyét megjárt és megállt asztal magabiztosságával hallgattam méltatlankodásaikat. „Kis alig elkészült asz-tálkák!” — volt a véleményem mimózaérzékenységükről. „Vigasztaljalak benneteket az én • bús-keserves sorsommal? El sem hinnétek, mi mindent szenvedtem át. Persze, nektek könnyű, mert ti már a vállalati önállóság kísérletezési szakaszában készültetek, s igényesebben raktak benneteket össze. Bezzeg, mikor én tikoltattam!” (Még ekkor se tudtam, hogy közeledik az új mechanizmus. Bár valami már lógott a levegőben, de ezeket az országos gondokat nem kötötték egy asztal lábára). 8 (Folytatjuk) ! Késedelmes tankönyvek nyomában Közvetlenül az 1970—71-es oktatási év megkezdése után ötféle szakközépiskolai és technikumi szakmai tankönyv szerepelt a hiánylistán. Ezek közül tíz a Tankönyvkiadó Vállalat, a többi a különböző szakkiadók „adóssága" volt. Az MTI munkatársa megkérdezte az illetékeseket: hogyan állnak az ígéret beváltásával? Elmondották, hogy a tankönyvkiadó adósságának a felét már törlesztette, s december végéig a még hiányzó könyvek is megjelennek. Ami a szakkiadókat illeti, időközben több könyvnél a vállalt határidők eltolódtak. Emiatt néhány szakismereti tankönyvet a mai napig sem kaptak meg a tanulók. A Művelődésügyi Minisztérium többször is részletesen tájékoztatta a helyzetről az érintett iskolák igazgatóit, s egyidejűleg azt is előírta, hogy a késve elkészülő tankönyvek helyett átmenetileg mit használjanak. Év közben egyébként valamennyi megyei székhelyen a könyvesbolt — rendelés alapján — gondoskodik az évközbeni tankönyv-igények kielégítéséről. (MTI) Sajtótájékoztató a Fészekben Koós Károly: Az országépen című drámája a Várszínházban Hétfőn délután Budapesten, a Fészek Klubban — már hagyományosan — sajtótájékoztatónismertették a Gyulai Nyár jövő évi programját. Dr. Bereczky Sándor, a városi tanács vb-titkára vázolta az eseménydús programot, melynek keretében újból megrendezik az Eszperantó Nyári Egyetemet, a Székely Aladár fotó-emlékikiállítást, az alföldi amatőrfilmesek szemléjét. Az idén az Erkel Diákünnepj pék kulturális eseménysorozataival is gazdagodik a Gyulai Nyár. Érdekesnek ígérkezik az az emlékkiállítás is, melyet Albrecht Dürer születésének 509. évfordulóján rendeznek a kiállítócsarnokban és az a grafikai pályázat, melyet szintén ebből az alkalomból hirdetnek meg. A Gyulai Várszínház nyolcadik évadjába lép 1971-ben. Július 8-án Koós Károly Az országépítő című drámáját mutatják be Miszlay István rendezésében, majd július 24-én Moreto Donna Dianna című klasszikus vígjátékét." Ezt a darabot Sándor János rendezi. A megbeszélésen arról is tájékoztatták a sajtó képviselőit, hogy a Békés megyei Tanács a Gyulai Várszínház tízéves jubileumára országos drámapályázat meghirdetését tervezi. MEGVÉTELRE AJÁNLUNK használt elektromotorokat 0,25 kW—92 kW-ig. TÉGLAIPARI VÁLLALAT, BÉKÉSCSABA JANUÁR ELSEJÉVEL keltetőnőket veszünk fel Érdeklődni lehet: Gyula Baromfikeltető Vállalkozás, Gyula, Engels u. 5. sz. Telefon: 88. sz. SMMmss. 5 1970. DECEMBER 16. ** Csiky Gergely: A nagymama A Jókai Színház .Csiky-drámát mutatott be ugyan, de nem ez a századforduló előtti nagy realista írónk igazi habitusa, noha A nagymama című vígjátéka kirobbanó siker volt az ősbemutatón is. A millennium dicsfényében sütkérező úri világ, amely olykor-olykor viszolyogva fogadott egy-egy Csikyművet, rosolyogva nézte végig a színpadi történést, hiszen élvezhette Csiky nagyszerű drámaírói technikáját anélkül, hogy akár gondolkodnia kellene a látottakon, akár találva érezné magát. Könnyű fajsúlyú mű ez a Csiky-drámák sorában! Maga az író is vissza akarta vonni a bemutató előtt, mert érezte, hogy e darabjával pályáján olyan irányba kanyarodott, amelyet eddig elkerült. A „hasznos színház” (theatre utile) új mérce már korábban is megkísértette, azonban rövid, alig egy évtizedes írói pályájának végéig elvetette a csak kasszasikerre menő, a szirupos szórakoztató termékeket produkáló polgári színműipar látványos, de talmi sikereit. Erre bizonyos értelemben a pap-jogászból lett színiiskolai tanár katedrája is predesztinálta, s éppen ezért nehéz mit kezdenünk ezzel az életművet záró darabbal. Szinte csak egyetlen magyarázat van arra, hogy ez az éles szemű, a keményebb társadalmi kritikát is merészen vállaló író A nagymama c. vígjátékával egy édesbúsán szórakoztató színpadi történet megírására vállalkozott: speciális szerepdarabot írt a kor ünnepelt művésznője, Primeile Kornélia számára. A vígjáték hősei jellegzetesen a kor típusai ugyan, de koránt sincs olyan társadalmi súlyuk, mint a korábbi Csiky-darabok hasonló zsánerű figuráinak. E művéből éppen az hiányzik, ami írói ereje: a nevettetően könyörtelen bírálat, annak ellenére, hogy az ő munkásságát is behatárolja a kiegyezést követő két-három évtized történelmi vákuuma, legértékesebb darabjaiban (Ingyenélők, Cifra nyomorúság, Buborékok) nagy leleplezője kora úri világának. Nem tudott ugyan olyan egyetemes erővel hatni tudó figurákat alkotni, mint Mikszáth, s ez az egyik lényeges különbség is egyben köztük. Csiky csak belemarkolt a kor valóságába, míg Mikszáth, ha itt-ott a kedélyeskedés látszatába is bur-kolózik, könyörtelenül felszán totta. Ez a különbség annak ellenére megmarad, hogy Csiky a polgár megítélésében messzebbre jut, mint Mikszáth, de csak rávillant a társadalmi realitásokra: a feudálkapitalista Magyarország megoldásra váró problémáit nem tudja megfelelő szintézisbe hozni. A mához ez a Csiky-darab már csak annyiban szól, hogy jóízűen nevettet vagy édesbúsan szomorkodtat annak tudatában, hogy a borúra derű mindenképpen bekövetkezik. Mára mű alapötletében ott lappang ez a tendencia, hiszen a szentimentális történet két olyan idős emberről szól, akik annak idején nem lettek egymásé, de egy váratlan, már nem remélt fordulat (unokáik egymásba szeretnek) számukra is meghozza a kései vigasztalódást, rafta vágyaik már túl messzire nem szállhatnak, de hátra van még számukra a nyugalmas öregkor lelki sebeket gyógyítgató illúziója. Máté Lajos rendező munkájából érezni lehet, tisztában volt azzal, hogy elég naív történetet kellett úgy szórakoztatóvá tennie, hogy megszabadítsa azt a századforduló környéki színházlátogató közönség egy jelentős részének ízlését kielégítő szirupos gőzöktől. Rendezésének értéke éppen abban van, hogy a ma már dramaturgiailag is túlhaladott színpadi fogásokat igyekezett maivá tenni, s a mű szecessziós cikornyáit jó érzékkel leegyszerűsítette, bár a „portalanítás” helyenként bátrabb is lehetett volnak. Az előadás legfőbb erénye a kiegyensúlyozottság, amenynyire csak lehetett, elkerülte a szerepdarab-jelleget, s inkább — éppen a zenés vígjátékká adaptálás következtében — eltolódott az operettszerűség felé. Rendezői elképzeléséből különösen tetszett az egyes karakterek kontúros szétválasztása, s a megfelelő invenciójú alakítási lehetőség biztosítása a címszereplő mellett más figurák számára, is. A szereplők közül — nemcsak azért, mert címszereplő — kiemelkedik Barcsa Éva Szerény grófnéja, noha kissé fiatalos „nagymama” volt. Igen disztingváltan élt a címszerep adta lehetőségekkel, s éppen ez váltotta le produkciójának megérdemelt sikerét. Cserényi Béla mint Örkényi báró kitűnően alkalmazta a rendező ötleteit, a monarchia nyugalmazott ezredesének katonás darabosságával és mentalitásával sajátos kortípus tudott lenni. A fiatalok szerelmi négyszögében Felkai Eszter (Mária), Gonda György (Ernő), Páva Márai (Piroska) és Garai Róbert (Kálmán) tetszettek, különösen Felkai Eszter és Gonda György játéka sokszínű, hangulatos volt. A leánynevelő-intézet jellegzetes figurái voltak Mátyás Jolán (Karolin), Széplaky Endre (Tódorka) és Dénes Piroska (Szerafin), de a Szerafin-Tódorka kettős helyenként talán mértéktartóbb lehetett volna. A többi szereplő közül kiemelhető még Cseresnyés Rózsa (Galambosaié) és Szerencsi Hugó (nyugalmazott tábori lelkész) alakítása. Székely László díszletei találóak, különösen a nevelőintézet enyhén stilizált szobája, de jól hatott a fürdőhely élénk, impresszionista színhatású miliője is. Harmonikusan érzékeltették a kor divatját a Vágvölgyi Ilona által tervezett jelmezeit is, Tóth Lajos Harcza Éva és Cserényi Béla az előadás két kiemelkedő alakítását nyújtotta.