Békés Megyei Népújság, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-01 / 127. szám

Három könyv: versek, drámák, elbeszélések Az ünnepi könyvhét könyveinek is nevezhetjük a Szép versek 1971, a Rivalda 70—71 és a Körkép 72 című köteteket. Okkal, mert lassan egy évtizede már, hogy a könyvhetek változatos kínálata közben eza három cím az állandóságot, a folyamatosságot jelenti: az előző esztendő, színházi évad legjava verseit,, drámáit, elbeszéléseit. Kellemes megszokás, hogy a könyvhetet már el sem képzelhetnénk igazán ünnepinek e kötetek díjával, mely sorozat évenként megjelenő darabjai az olvasók tízezreinek ajándékoznak maradandó élményt. A három műnem válogatásai közül a verseké a rangidős. Kilencedik alkalommal jelentkezik a boltokban, alkalmi pavilonokban, frissességén, érdekességén azonban alig látszik ez a sorozatoknál nagyon tekintélyes kor. S ha igen, elsősorban úgy — erre már a Magyar Hírlap kritikusa is felhívta a figyelmet rá, hogy néhány alkotót tízesztendős verse képvisel a rangos seregszemlén. A címlapon egyébként felvillan mai költészetünk szinte valamennyi jelentős személyiségének portréja, Baranyi Ferencé és Zelk Zoltáné, csakúgy, mint Juhász Ferencé és Simon Istváné, vagy Nagy Lászlóé és Weöres Sándoré. Hasonlóan kiváló névsort idézhetünk , a Körkép-elbeszéléskötetből, az említett gyűjtemények talán legjobb darabjából. A huszonkét mű közül Lengyel József Így... című írására, Galgóczy Erzsébet és Kertész Ákos műveire, Kamondy László novellájára, Déry Tibor különös hangulatú Knockout úr útikalandjaiból című alkotására és Karinthy Ferenc ősbemutatójára hívnánk fel legelőbb az olvasóközönség figyelmét. Gazdag választékot nyújt az 1970/71-es színházi évad legsikeresebb bemutatóit összegyűjtő Rivalda. Komédiától a megrendítő oratóriumig, bravúros költői játéktól a tréfában elbeszélt tragédiáig egy sor különféle színpadi műfaj jó produktumait megtalálhatjuk a kötetben, melyből különösen jó szívvel olvastuk Illyés Gyula címéhez illően okos Bölcsek a fán című drámáját, Darvas József Pitypangját, s Devecseri Gábor klasszikus értékű, emberséges és rendkívül mély gondolatokat megfogalmazó Bikasiratóját. Amit talán a Rivaldából és a Szép versekből is leginkább hiányolhatunk: viszonylag kevés, az előző években megszokottnál kevesebb bennük a közvetlenebbül mai téma, a művészileg és művészien megformált hétköznapi valóság. Az a társadalmi körkép tehát, amit méltán olvashatunk címként az elbeszéléskötet címlapján. Végezetül egy hagyományosan jó gyakorlat: az említett könyvek az ünnep hetében féláron kaphatók. Ennél szerencsésebb szimbólumát nemigen lehetne találni a könyvhétnek, sőt, a könyv 1972-es egész esztendejének sem. Hímzések Gyomén Június elsején este fél 8-kor nyílik meg Gyomén a művelődési házban, a mezőkovácsházi művelődési ház „Népi hímzések” című kiállítása. Ebből az alkalomból Gyöngyösi László és dr. Szabó Imréné általános és szakmai tájékoztatót, tárlatvezetést tart. Június 3-án, szombaton délután 4 órakor a művelődési ház nagytermében látják meg a gyomaiak az iskolai év utolsó bázismegmozdulását. Ez lesz az endrődi és a gyomai általános iskolák, valamint művelődési házak úttörő művészeti csoportjainak évadzáró bemutatója. A pajtások énekekkel, táncokkal, versekkel szórakoztatják a közönséget Június 4-én, vasárnap este 7 órakor a Lézerbeat-zenekar várja a táncolni vágyó fiatalokat a művelődési házban. szólt mintegy összegezve Neill. — Nincs igazad — mondta határozottan Lobov. — Gondolkodni kell ezen. Ismered a régebbi űrhajósok véleményét a fantázziáról? — Ismerem — ütött Neill kezével a vállára, — de soha nem vettem azokat komolyan. Valaki kapcsolatot akar velünk keresni, ezért tesz ilyen meghökkentő kísérleteket, mint például az anyagi jelenségek mesteri utánzása. Ez nem lehet igaz. Van ennél akár ezer jobb,, természetesebb és ötletesebb lehetőség az első kapcsolat létrehozásához. És azt is meg kellene érteniük, hogy az utánzás minket egyenesen megijeszt! — Azt hiszed, ez olyan egyszerű, — megérteni egy másfajta értelmet? — Igaz. Nehéz ez, Iván. De hát körülöttünk pusztaság van. Sem hang, sem zaj, sem jelzések. Hol vannak az értelmese kapcsolatot teremteni akaró lények? Az egész Föld, sőt az egész Naprendszer szinte lüktet a munkánktól. Ennek nyomait akár tíz vagy száz fényév távolságról is észlelni lehet. Mutass nekem itt ilyen nyomokat, és akkor elhiszem a fantómia ilyen értelmezését. — És ha azok az értelmes lények más utat járnak alkotó munkájukban, amely nem olyan látható, mint a mienk? — kérdezte makacsul Lobov. Neill elmosolyodott: — Csak egy út van: fej — kéz — munka. Más lehetőség nincs! — És ha van? — Igen, ha van? — támogatta Remi Lobovot. — És milyen lehet az? — mosolyodott el Neill. Dumas vállat vont, de Lobov a képernyőn látható távoli csillagokra, galaktikára nézve elgondolkozva szólt: — Ki tudja? A világ hatalmas, és mi csak igen keveset ismerünk belőle... (Folytatjuk) a Most, hogy már eltelt másfél hét is a bemutató óta, változatlanul egy Ady-vers jut eszembe, a Görgey—Stark— Sándor produkciót idézve. A versből is csak ennyi „Te, pátriárkák és deli sarja, Te / Ki fogod mindig Lillád derekát, öleled e kis magyarságot / Te örök, és új huni poétaság. Óh ébredj, valahányszor ébresztünk.” És utána nyomban a kérdés: felébredt-e Vitéz Mihály szelleme ezen az előadáson? Persze, ki-ki ismerete, igénye, kívánalma szerint adhat erre választ, és azt hiszem, nem érheti szó a ház elejét, ha az előadást néző kritikus a legigazságosabb válaszhoz akar közelíteni. Hogy ez a Lillája derekát ölelő, ó és új huni poéta, ez a korában annyira félreismert nagy szellem, ez a szerencsétlen költő mennyire jött vissza a múlt időkből, hogy hozzánk is szóljon, nos, erre válaszolni nagyon nehéz. Kezdődnek a nehézségek ott, hogy az amit láttunk kimonddottan és bevallva nem Csokonai műve, hanem a Görgey— Stark—Sándor trióé, akik egy alig ismert Csokonai-vígjátékra, a Gerson du Malheureauxra, avagy Az ördögi mesterségekkel találtatott ifjúra és Csokonai egész életművére építkezve csináltak egy valami újat, belesűrítve abba mindent, amit csak hatásfokozónak véltek. Sokszor meglepő lehetőségeket ad az, ha az előadást, és az előadást magyarázó színházi műsorfüzet néhány mondatát összehasonlítjuk. Legyen számomra szintén megbocsátható, hogy most én is ezt teszem, de tálcán kínálja magát a dolog. Görgey Gábor írja: „...Rendezői színház — hajtogatják ma világszerte a rendezők, és megteremtik a maguk diktatúráját. Én szeretem a rendezői színházat, mindaddig, amíg nem csonkít, hanem többet nyújt. Az se baj, ha ez a többlet szélsőséget jelent... A rendezői „mámort” íróként akkor éltem át igazán, amikor Sándor János Vörösmarty vígjátékát, A fátyol titkait nyomta ,néhány éve a kezembe: tessék tökéletesen átgyúrni, tetszés szerint... Hasonló vállalkozás a Lilla és a kísértetek. A kiszemelt anyag Csokonai Vitéz Mihály: Gerson du Malheureaux, vagy Az ördögi mesterségekkel találtatott ifjú című kétfelvonásos vígjátéka. Néhány figurájából, és helyzetéből bontottam ki — ugyancsak Sándor János találmánya és ösztönzése alapján — az ,új, nyersebb komédiát. De nemcsak ez a kis vígjátékot, hanem az egész Csokonai-életművet vadászterületnek tekintettük.” Látva az előadást és előtte is ,és utána is elemezve az új darabot készítő triumvirátus Görgey által leírt szándékait, akadnak különbözőségek és adekvát dolgok is. Vagyis különbözőségek a szándék és a megvalósult hatás között, mert azért a színház mégiscsak hatni akar a nézőre és nem öncélú játék. És vannak örömteli szépségek is, hogy igen, ez az, ezt lehet, ezt kellett, ez jó volt! Valamit azonnal le kell szögezni: szinte lehetetlen mindenre kitérni, bizonyítani és bizonygatni; végtére is a kritikát olvasó néző, vagy színész, vagy író, vagy rendező — kiki a kritika tárgyához való kapcsolatától objektíve és szubjektíve is (bocsánat a közhe- lyért) vezéreltetve fogadja el a kritikusi szót, okfejtést, véle- 5 ményt. Ezért valóban csak röviden. ■ Nekem, és hiszem, hogy ebben nem vagyok egyedül, tetszenek az olyan vállalkozások, ■ hogy irodalmunk nagyjait visz■ szadozzuk. De nem biztos, sőt, egyáltalán nem biztos, hogy ezek a most kialakuló formák ■ (vagy divatok?!) a legalkalma- I sabbak erre. Azért, mert Jézus « Krisztusból Amerikában szupersztárt csináltak rock-muzsikával, és Júdás mikrofonba énekli songjait, nem biztos, hogy ez a mi szegény „ó és új Shunn” poétánk csak bömbölő ■ technikával képes XX. századi lelkivilágunk kozmikus magányán rést ütni, és megmutatni: * a történelemben csak az idők ■ változnak, az emberek és a * módszerek csak külsőségeikben és nem lényegükben alakulnak át. (Ha egyáltalán ez * így helytálló lenne!) . Ha most valaki azt gondolná: konzervativizmus ez az egész. * azt arra kérem, ne vesse el túl ■ hamar a surkot, mert — sajnos , — nincs igaza. Ha egyszer a * közeg, a színpadi helyzet, pil■ lanat ellenáll valaminek, akkor hiába minden magyarázat; ; ha viszont öntörvényűen kapcsolódnak az új dolgok, for- mák, kifejezési eszközök a ré* giekhez, semmi baj. A példa: * az első rész mikrofonos— , machinációi kínosak, ugyanezek a másodikban természe■ tesek. Persze, a színpadi bely■ zetek nem voltak azonosak. Hol van hát az igazság? Di■ van? Valljuk be — az is. Machi* náció? Az is. Sikeres ötletek * sorozata? Az is. Szóval kísérlet. „Lilla és a kísérletek ..Tizennyolcadik századi hangulat, aztán mindezt falba billenti a ma csodája, a fülrepesztő hang-sokk, mert Lilla, szegény, csak így férkőzhet a szívünkhöz, és Magyar Mihály (alias Vitéz Mihály) költő ébresztése is reménytelen, ha nincs korszerű szuper-technika. Aztán még egy, a végére. Egy igazán ügyes szerző-trió további sikereit nem biztos, hogy csak a szüntelen dicséret segíti, gyorsítja. Mert az sem biztos, hogy már megtalálták azt a fix pontot, amivel ki lehet mozdítani a színházi világot állítólagos stagnálásából. És az sem biztos, hogy Csokonai Vitéz Mihály életműve, aki korában, ahogy Ady mondja, „ölelte e kis magyarságot”, szóval, hogy ez az életmű csak egyszerűen „vadászterület” arra, hogy abból csináljunk egy új komédiát. Csinálhatunk, persze, a nemzet kincse már, de azért ez a Vitéz Mihály mégis csak a magyar irodalom egyik óriása. Szerény, szerencsétlen óriása, ki Lilláját sohasem érte el, ki az eszményeiért való küzdelmében csak a kitaszítást és a kudarcok ízét kapta. Aki így búcsúzott a debreceni kollégiumtól: „Állottam ott, s mentem ott, ahol állani vagy menni jónak láttam. Néha hibáztam, megvallom, de aki nem hibázik, angyal az, aki hibáját meg nem ismeri, gazember az.” Vitéz Mihályt kerestük mi ezen a színpadon, és hiszem, hogy csak részben jött el oda. Csak villanásokban. Többet nem adott ,mint amit eddig tudhattunk róla. És aki nagyon keveset tudott róla, annak csak egy forgatagos, helyzetkomikumok sorára épülő, precízen megrendezett, beállított második felvonást, néhány kitűnő alakítást — Dénes Piroska, Cserényi Béla, Csernák Árpád — néhány jó alakítást — Dobos Ildikó, Széplaky Endre, Kalmár Zsuzsa, Gálfy László — és a többi szereplők becsületes, színészi munkáját — Szerencsi Hugó, Vajda Károly, Flórián Antal. Élményszerű színpadképeket Csányi Árpád Jászai-díjas művészi világából, szép jelmezeket Ék Erzsébettől, és a Stark-zenét interpretáló, igyekvő zenekart Holpert János vezényletével. És Ady kérdése? „Óh, ébredj, valahányszor ébresztünk.” Felébredt hát Vitéz Mihály? Az a jó, ha nem túlozzuk el a dolgokat, és azt mondjuk: most még nem. Talán több alázattal és „a hibák megismerésével”, majd egy újabb alkalommal. Sake Ervin Színházi jegyzet Vitte Mihály ébresztése?