Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

Kilenc esztendő után... Magyarország ma-és helységnévtára szerint Okánynak az 1950-es évek végén csaknem ötezer lakosa volt. Területe pedig meghaladta a 12 ezer holdat. Ezek a számok akkor érdekesek, ha tudjuk azt is, hogy a mai orkányi Alkotmány Tsz elődjét, az 1949-ben megalakult Ságvári Endre rizstermelő szakcsoportot, amely később az Új Élet nevet vette fel, 120 gazda hozta létre mindössze 1200 holdon. Az új élet tehát az okányi Új Élet. Tsz megalapításával az alkotmány születésének évében kezdődött a megyének ezen a vidékén. A történelem és a jelképek közötti összefüggés itt nem a véletlen műve. A név, a tsz mostani neve az Alkotmány” maga is jelkép. Hiszen 13 évvel ezelőtt, 1959-ben a Magyar Népköztársaság alkotmányának 10. évfordulóján négy közös gazdaságból 5200 holdon 800-an alakították ki a végleges kereteit a ma már a községi földek felén gazdálkodó tsz-nek. Az okányi Alkotmány Termelőszövetkezet nem tartozik a legjobb közös gazdaságok közé. De még csak a legszerencsésebbek közé sem. Tizenkét aranykoronás földjeiken 196-ban megjelent a belvíz és egészen 1971 tavaszáig maradt örökös „vendég”. Most ebben, az évben 9 esztendő után 11 és fél milliós beruházással, amiből több mint 8 millió az állami támogatás, végre megszabadulnak a sok kellemetlenséget okozó „útitárstól”, így ez az év egyben — a közös gazadság 540, valamennyi tagja reménykedik abban, hogy a kilenc szűk esztendő után a lábadozás első 365 napja lesz. Bíznak benne, hogy ezzel új korszak kezdődik az okányi Alkotmány Tsz-ben. Amikor július 25-én, az idén befejezték az 1900 holdnyi gabona aratását, kiderült, hogy 1959 óta, mikor még kézi kaszával arattak jóformán augusztus végéig, most először a hat kombájn 18 nap alatt rekordtermést takarított be. A 13 évvel ezelőtti nyolc mázsával szemben most 15 mázsa búza termett holdanként. Ez az eredmény az, aminél az alkotmány, az új kenyér ünnepét talán nem is lehetne szebben köszönteni Okámyban. Aohánni Alkotmány Tsz egyébként annak ellenére, hogy nem gazdag gazdaság, a kukorica kivételével mind a három fő növénye — a búza, a napraforgó és a cukorrépa — termesztésének gépesítését megoldotta már. Ami erre ösztökélte a tsz-t, az az, hogy mindössze 300 dolgozó tagja van és ezek is 55 évesek átlagosan. Harminc éves aluli pedig csak 40 dolgozik a gazdaságban. Igaz, hogy a fiatalok olyan jól végzik munkájukat, hogy 1968-ban még a KISZ KB vándorzászlaját is elnyerték. Ugyanakkor a tsz-ben kialakult viszonylag alacsony személyi jövedelmek miatt a tagság ragaszkodik a részes művelési rendszerhez. Ez pedig hátráltatja, lassítja a gépesítés folyamatát. Az 1966 óta 200 holdon termesztett napraforgó vetésterületét mégis 600-ra növelték úgy, hogy a termesztést egészében gépesítették. De a 200 holdnyi cukorrépához is megvásárolták tavaly a teljes gépsort. Az 500 hold közös és 500 hold háztáji kukorica termesztésének teljes gépesítését is szeretnék még ebben az 5 éves tervben megoldani. A tsz-ben az előbbieken, kívül mintegy ezer holdon évelő pillangósokat, illetve szálas takarmányokat termesztve töreksze-nek az évi 1800 hízott sertés és a 400 szarvasmarha takarmányszükségletét fedezni. Abraktakarmányból eleddig azonban csak 60 százalékig sikerült az igényeket vásárlás nélkül kielégíteniük. Terveikben egyelőre nem szerepel az állattenyésztés további fejlesztése. Ehhez ugyanis először a növénytermesztést kell megszilárdítani, hiszen a múlt, az 1970-es árvíz miatti 8,5 millió forintos veszteség, aminek következtében még 1971-ban sem fizettek a tagoknak kiegészítő részesedést — örökségül csak a gondokat hagyta. 1972 tehát a jelek szerint az okányi Alkotmány Tsz-ben várhatóan a fordulat éve lesz. Ezt igazolja az előkészületben levő új, házi alkotmány is, a gazdaság megújuló alapszabálya, amely messzemenőleg gondoskodik a tsz-ben dolgozó nőkről, gyermekes anyákról is. Ennek annál is inkább nagy a jelentősége, mert a tagok 40 százaléka nő. Másfelől pedig az új alapszabály Okány község életét is befolyásolja majd, hiszen az okányi családok 70 százaléka „érdekelt” a község két termelőszövetkezetének valamelyikében. A Petőfi Tsz-ben, illetve az Alkotmány Tsz-ben. Az Alknimani Tssz elnöke, elnökhelyettese és párt- titkára egyébként tagja a köz-s ségi pártbizottságnak is, így a tsz csaknem 100 kommunista- ja képviseletükben közvetlenül ? is részt vesz a község politikai • és gazdasági életének alakításé- ban, irányításában. Alkotmá- ■ nyunk szellemében. Kőváry E. Péter ! A „gyorsolvasás" eredményes módszere A „gyorsolvasás” tíz évvel ezelőtt egyik legfőbb tantárgy lett az Egyesült Államok közoktatási rendszereiben. E módszer hívei és ellenzői makacsul védemezik álláspontjukat. A „gyorsolvasás” módszerének életképességét azonban jól bizonyítja az a körülmény, hogy az egyetemisták és főiskolások, a szabadfoglalkozású személyek és az üzletemberek háromszáz dollár tandíjat fizetnek, hogy részt vehessenek a „gyorsolvasási” tanfolyamokon, amelyek fokozatosan mindenütt elterjednek. Egyre általánosabbá válló nézet szerint a „gyorsolvasás módszere lehetővé teszi, hogy egy átlagos felnőtt olvasó a percenként 250—300 szónyi normális olvasási sebességet kétszeresen meghaladó gyorsasággal olvasson közönséges szövegeket (leveleket, újságokat, folyódra , tokát stb.). Abban mindenki egyetért, hogy a normális em- ■ ber a közönséges olvasási se- bességet könnyűszerrel megkét- szerezheti anélkül, hogy keve- sebbet értene meg az olvasott I anyag, lényegéből. Az ilyen gyorsaság határán túl kezdenek : megosztom a vélemények. Az 5 lantában nemrégen az „Evelyn Wood” gyorsolvasási tanfolyam ■ végén kéthetes külön tanfolya- • mot szerveztek új módszerrel. A hallgatók utolsó feladata az volt, percenként 1400 szó sebes ■ séggel olvassanak el szöveget. Az Egyesült Államok ,47 államának 150 városában és hét külföldi országiban működnek „Evelyn Wood”-féle gyorsolva- sási tanfolyamok. Bevezetésük — 1959 — óta több mint ötven- ezer ember tanul ezeken a tan- f folyamokon, közöttük sok köz- igazgatási tisztviselő is. • tant, augusztus 20. Jubilál a Balassi Néptáncegyüttes Emléktábla leleplezés és ünnepi bankett Békéscsabán Tegnap délután 6 órakor Bé-késcsabán, a 611-es számú Ipa-ri Szakmunkásképző Intézet Lenin úti épületének falán emléktáblát lepleztek le annak megörökítésére, hogy a Balassi Néptáncegyüttes ebben az épületben alakult meg 25 évvel ezelőtt. Ünnepi beszédet Rábai Miklós, Kossuth-díjas koreográfus és Gécs Jenő, alapító tag mondott. Az ünnepi aktus után a jubiláló néptáncegyüttes vendégei, régi tagjai megtekintették a Megyei Művelődési Központban berendezett kiállítást, melyen az együttes negyedszázados működésének emlékeit mutatják be. Este 7 órakor a Körös Hotelben folytatódott a jubileumi eseménysorozat. Az ünnepi bankett előtt dr. Haraszti János, Békéscsaba város tanácsának elnöke, a városi tanács és a megyei tanács nevében Kis Nagy András szobrászművész alkotását nyújtotta át a jubiláló együttesnek. Ezután emlékplakettet adott Rábai Miklósnak, eméktárgyat Gécs Jenőnek, majd a Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt Tóth István zenei vezetőnek, Andó Mihály énekesnek, Alt Mária, Viczián János, Mlinár Pál és Regős László táncosoknak. Miniszteri Dicsérő Oklevelet kapott a régi táncosok közül Nagy Jánosné Rácz Erzsébet, az együttes mostani tagjai közül pedig Dombi Ilona, Sztankó Judit, Pintér Tibor, Zsíros Béla és Andódi Tiborné Pál Olga énekes. A Megyei Művelődési Központ jutalmát Bánfi Judit zenekari tag kapta, majd a Balassi együttes valamennyi tagja, régiek és mostaniak emléklapot vettek át a tanács elnökétől. A jubiláló együttest ezután meleg szavakkal köszöntötte Knyihár János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének elnöke, s átadta a szövetség ajándékait. Köszöntötte az együttest a gyulai Körös Néptáncegyüttes is és az újabb negyedszázadhoz sok sikert kívánt. Az ünneplő szavakat, kitüntetéseket, ajándékokat a Balassi Néptáncegyüttes nevében Born Miklós köszönte meg. A jubileumi banketten részt vett Enyedi G. Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese is, aki pohárköszöntőt mondott a jubilálónéptáncosok tiszteletére. Az együttes ünnepi műsorát ma délután 3 órakor és este 8 órakor mutatja be az Ifjúsági és Úttörőházban. Emléktábla a 611-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet épületének falán. Úttörők köszöntötték a téglagyári dolgozókat A Tégla- és Cserépipari Vállalat békéscsabai 2-as számú telepén tegnap, szombaton reggel fél 6-ikor a munkáiba igyekvő dolgozókat az alagút üzemiben a 6-os számú általános iskola úttörőcsapatának tagjai fogadták Ancsin Pálné úttörővezető irányításával. A pajtások alkotmányunk ünnepén köszöntötték a téglagyári munkásokat, munkásnőket, versekben és dalokban emlékeztek meg alaptörvényünk megalkotásának évfordulójáról. Az úttörők két munkásasszonynak virágcsokrot adtak át. A virágok jelképesen az üzem valamennyi dolgozóját illették. A rövid köszöntő után a pajtások már munka közben keresték fel a cserépgyártás dolgozóit, ezután a téglagyári dolgozók nevében a kettes telep párt- és gazdasági vezetői látták vendégül a gyerekeket a gyár kultúrtermében. •■■■■■■««•■•■■«Mai 18. Nem tehetek róla, ilyen vargyök. Sokan mondták már azt, hogy sose fogok megkomolyodni. Szerintem azonban ez tévedés, s ezt is a víztől tanultam, amely kitölti a hosszú poharat is, a kerek bögrét is, a teáskanna hasias részét ugyanúgy, mint a csőrét. Mindenkinek megvan a maga formája, de ha nincs benne elégmatéria, akkor vannak olyan részei, amelyek üresen maradnak, konganak. Én is ilyen voltam, most pedig mintha megmerítkeztem volna valamiben. Kijárok például a gáthoz, pedig nem is kellene. A munkát nem bámulom, azt senki nem szereti, keresek olyan helyet, ahol mér kész a nyúlgát, vagy tart a partia nézem, hogyan küzdi előre magát az áradat, hányja-veti hátán a jégtáblákat, nyomakodik, keresi?“ hol könynyebbülhetne meg, hol szabadulhatna attól a kínzó feszültségtől, amely eltölti. Istenbizony sajnálom inkább a Dunát, mintsem utálom, hogy gonosz, örömét leli a pusztításban, meg effélék — így írnak róla az újságok. Szerintem ez a szöveg arra való, hogy felpiszkálja azokat, akik a gáton dolgoznak. Roham előtti rumadag, hogy megfeledkezzenek a hidegről, a fáradtságról é® a veszélyről. „Harc a megvadult elemmel”, írják, s bennünket is meg akarnak vadítani. Akkor már százszor, inkább Parázs elvtárs módszere, aki mindig halk, a szeme tükre teli vérerekkel, s mégis türelemmel fürkészi maga előtt az embert, a tárgyat, bárki, vagy bármi legyen is, a mondatai kerekek, egyszerűek, az utasításait kétszer-háromszor is elismétli. Nem ordít, mint Tönköly — igaz, Tönkölyt nem lehet irigyelni, a fuvarosokkal foglalkozik, s ha nem a természet rendeli a lovat erősebbnek, mint az embert, ak»kor az embereknek, a fuvarosoknak kellene húzni a kocsit, s a lovak hajtanának, s jobban menne a munka. Verekedtem már én is elégszer — jobban mondva: bekerültem egy-két bunyóba, ahol aztán olyan laposra vertek, mint egy cintányért, de miért? nem azért, mert rövid volt a karom, vagy gyönge az ütésem, hanem az idegeim miatt. Minden fájdalomtól kiborulok, s nem tudom mit csinálok. Márpedig az győz, akinek tiszta marad a feje. » Ebben a mostani verekedésben is ilyen a helyzet. A víznek nincs esze, csak jön, támad, hozza a jégtáblákat és töri a fákat vele, átszivárog a gáton, s zúg, csikorgatja a fogát — nekünk, embereknek tiszta kell, hogy maradjon a fejünk, s akkor mi fogunk győzni. No, ilyen gondolatok feszítenek engem, s már-már én is szétrepedek, hogy nincs kinek elmondanom. Az öreg, Parázs elvtárs ha egy percre egyedül marad, lebukik a karjára és alszik. Miskát rég láttam, persze akkor se lehetne dumálni vele, ha itt volna a másik csizmámban, a történtek után. Volna még a pilóta, akivel úgy utáljuk egymást, hogy nosza... S itt volna a háziasszony, akire azonban gyanakszom. Mikor ideérkeztünk, ebbe a községbe, az öreget azonnal ebbe a házba irányították, hogy ez a főutcán van, meg ez jó nagy, sok szoba van benne, az udvarra be lehet állni akár öt autónak is, a „Tera” meg tud gondoskodni a parancsnok elvtársról... Ott voltam az elnök irodájában, amikor elhadarta, nagy darab, bajuszos, de afféle puha, pipogya ember, megfigyeltem, hogy mindig mindenki máshová küldött, ő soha semmit nem intézett. Mentünk a címre, ott állt egy kövér asszony, a szájában aranyiásak, „egiljenek csak, gyűljenek”, mondta kedélyesen, nem sandított a sáros csizmánkra, nem törődött azzal se, hogy végignézzük férfiszemmel, amint hajolgat és kilátszanak a vastag lábikrái, meg a térde alatt hurkába tekert harisnyaszár. Nem öreg, szerintem nincs több harmincs-harmincötnél, csak a képe olyan furcsa, tele van futva kis ráncokkal. Azt hallottam, özvegyasszony, a férjéé volt a