Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-21 / 249. szám
Milyen célt szolgál a panaszkönyv? Boldizsár Gyula tudósítónk szerint semmi esetre sem olyat, aminek tanúja volt Békéscsabán október 13-án délután 5 és fél óra között. A MÁv Utasellátó helyiségében az úgynevezett restiben két, már erősen ittasnak látszó fiatalember jelent meg, s hangos szavakkal italt kértek. A pénztáros ezt megtagadta, mondván, részükre nem szolgál ki csak feketét. Erre a két fiatalember panaszkönyvet kért, amit meg is kapott, s teljes három oldalon, nem éppen udvarias jelzőkkel közölték észrevételüket és kifogásukat. Majd lármás megjegyzéseket tettek, s csak amikor az arra járó rendőr távozásra szólította fel őket, mentek ki. Tudósítónk szerint a pénztáros igen helyesen járt el és a fogyasztók csak egy sor munkát csináltak azoknak a szerveknek, akiknek feladatuk az ügy kivizsgálása és a válasz megadása. Igaz, a panaszkönyv kiadását senki sem tagadhatja meg, de ez a kis írás legyen figyelmeztetés mindazoknak, akiket illet, hogy tudják, a panaszkönyv általában nem ilyen célt szolgál. Ezúttal ugyanis a beíróknak nem volt jogos a kifogásuk. Ezt feltehetően ma már kik is elismerik. Miért nincs zebra? ...kérdezi több olvasónk, mert szerintük Békéscsabán a Gábor Áron utcában nagyon is kellene. A Tanácsköztársaság úton a közelben van a 200 gyermeket befogadó óvoda, innen nem messze a gimnázium és az 1-es számú általános iskola. Sok gyerek és felnőtt jár ezen a szakaszon, s a legtöbben a Gábor Áron utca, felőli részen kelnek át az úttesten. Igen sok szülő kérése lenne tehát, hogy a forgalmas útszakaszon az illetékesek biztosítsák a megfelelő átkelőhelyet a Tanácsköztársaság úton egyik oldalról a másikra. Igaz, hogy a Jókai, valamint a Kazinczy út kereszteződésében van átjáró szakasz, mégpedig a megengedett határokon belül, mégis talán a szülők eme kívánságát nem lehetetlenség teljesíteni. BÉKÉS MBIBSI... 7 Válaszolna az illetékesek Lapunkban két alkalommal írtunk a békéscsabai Csemegeboltban tapasztaltakról: Szavatosság, és Sír a bébi címmel. Mindkét esetben a Csemegekereskedelmi Vállalat budapesti igazgatósága vizsgálatot tartott, és a következő választ adta: Az egyik bejelentéssel kapcsolatban megállapítottuk, hogy a Minőségvizsgáló Intézet az árut megfelelőnek találta, és értékesítését 1972. augusztus 31-ig engedélyezte. A másik esetben a panasz jogos volt, a vásárlótól személyesen elnézést kértünk, és kártalanítottuk. A bolt dolgozóit pedig vezérigazgatói figyelmeztetésben részesítettük. Kötelesség vagy szívesség — című írásunkra a Szegedi Postaigazgatóság válaszolt: „Megállapítottuk, hogy a Békéscsabai 1- es számú Postahivatal szabályosan járt el. A nyugdíj-postautalványokat ugyanis — december kivételével — minden hónap 22-e és utolsó napja közötti időpontban kell kifizetni. Annak érdekében, hogy a nyugdíjas a járandóságát havonta ugyanazon a napon kapja kézhez, a kézbesítőjáráson belül körzeteket alakítottunk ki, s meghatároztuk, hogy egy-egy körzetben melyik napon kell az utalványokat kifizetni. Erről a napról értesítettük az érdekelteket. A kérdéses esetben a kifizetés minden hó 26-án esedékes. Abban az esetben, ha közben munkaszüneti nap van,akkor 27- én. Szeptember 24-e vasárnapra esett, tehát a postautalványok kifizetése ebben az esetben 27- én volt esedékes.” Megjegyzésünk: "Úgy látszik a dátumokra a postaigazgatóságon sem ügyeltek eléggé. Mivel fenti levelükben azt közölték, hogy a kérdéses körzetben minden hó 26- án esedékes a kifizetés. Tudomásunk szerint ez hétköznapra esik, így semmi esetre sem volt indokolt a 27-i kifizetés. Nem tudjuk, hogy jön ehhez az az indoklás, hogy „24-e vasárnapra esett tehát a panaszosok postautalványainak kifizetése 27- én volt esedékes”. Egyébként írásunkban nem is annyira a dátumokat kifogásoltuk, hanem azt, hogy levélíróinknak tudomásuk volt arról, hogy a postás az utalványt napokig magánál hordta. Ez pedig szerintünk enyhén fogalmazva: figyelmetlenség. Választ kaptunk az Orosházi Városi Tanácstól is, mégpedig a Rákóczi-telepi iskola vízügyében. Íme: „Tisztelt Szerkesztőség! Mindenekelőtt elnézésüket kérjük, amiért Bauer Károly kérdésére kissé megkésve válaszolunk. A hallgatás is válasz, de.. . című glossza megjelenéséig magunkig vártunk, nevezetesen arra, hogy az Orosháza Rákóczitelepi általános iskola udvarán 1971. november 14-én megkezdett fúrás nyomán hátha rövidesen víz fakad. A munka indításának dátumát azért jegyezzük le pontosan, hogy lássák: a városi tanács nemcsak nyilvántartotta a Rákóczi-telepi gondot, hanem a megrendeléssel lépéseket is tett a vízhiány felszámolására. Sajnos, víz mind a mai napig sincs. A Rákóczi-telepiekkel együtt örülnénk, ha mielőbb tudósíthatnánk a lapot a víz biztosításáról.” A DÉGÁZ-nak és az Építőipari Vállalatnak címezzük a következő megjegyzésünket. Szeretnénk ha mielőbb válaszolnának két írásunkra, amely az Őr utcai lakások fűtésével, valamint egy korábban megjelent írásra,amely a Makk utcai gázvezetéssel kapcsolatos. Tesszük ezt azért, mert az idő sürget, egyre hidegebbek az éjszakák és a nappalok is, s ezekben a lakásokban még mindig nincs fűtés. Címzett a Volán „Sajnos nemcsak olvasója kell, hogy legyek-e rovatnak, hanem szerkesztője is” — írja Varga Pál. Újkígyósról. Majd közli, hogy hiába fordultak a külön-élöző szervekhez, ügyüket eddig nem sikerült elintézni. Először az Újkígyósi Tanácsot kérték járuljon hozzá, hogy az Illatvásár-térnél legyen autóbusz-megálló. A tanács természetesen lehetővé is tette, de a Volán 8-as számú Vállalata nem. Ekkor már közvetlen a Volánhoz fordultak, mégpedig 30 aláírással. Sajnos kérésüket elutasították, pedig olvasónk szerint a megálló létesítésére lehetőség van, nem beszélve arról, hogy ez sok ember érdekét szolgálná, tehát nem magánügy. Olvasónk javaslatot is tesz: szüntessék meg a Józsefmajori megállót, mert ott csupán két tanya van, s így nincs utas. Ezt a megállót lehetne áthelyezni az állatvásár-térhez. Indoklásként közli, hogy a közelben van a tsz-nek a zöldségkertészete, savanyítóüzeme, gépparkja és több lakóház is. Tehát az itt élőknek és dolgozóknak a Volán kényelmesebbé tenné a közlekedést, nem kellene kilométereket gyalogolni. Mi nem tudjuk a kérés jogosságát eldönteni, de továbbítjuk a Volánhoz, és biztosak vagyunk abban, hogy a lehetőséghez mérten talál módot arra, hogy az újkígyósiak kérése orvoslást nyerjen. 1972. OKTÓBER 21 : Divatbemutató, óh? Szeretem a szép ruhákat, így, hát kapva kaptam az alkalmon , mikor a plakátok divatbemutatóra hívtak Békéscsabán, az Ifjúsági Házba október 10-re. Izgatottan helyezkedtem el a széken és vártam a házigazdák — Univerzál Kisker. Vállalat és a Békés megyei Méretes Szabók és Szűcsök termékeinek felvonulását az OKISZ Labor rendezésében. A „Kék csillag” zenekar szórakoztatta a gyülekező közönséget. Kicsit hangosan, na de majd a bemutató alatt másképpen lesz. És megkezdődött. Sajnos nemcsak a bemutató, hanem a zene erősségének fokozása is. A hangszórók mindent elsöprő ereje lehetetlenné tette a ruhakompozíciók élvezését. Lopva körülnéztem, mert szégyenem , hogy csak én vagyok ilyen elmaradott, aki a zenei sivalkodást nem tudja összeegyeztetni az esztétikai élvezettel. De felvidultam, mert a mellettem ülő éppen vattát gyömöszölt a fülébe. Mikor meg- látta, hogy figyelem, bocsánat-t kérően magyarázta, hogy nem bírja a huzatot. Mondtam én sem, örömmel kisegített vattával. Beszélgetésünkből egy szolid vállkopogtatás riasztott fel. A szomszédom jelbeszéddel magyarázta — szavát nem értettem, mert a fülem be volt gyömöszölve vattával — adjunk neki is vattát, így már valahogy elviseltük az „aláfestő” zenét. Igaz, hogy bárgyún mosolyogtunk minden szóra — így a bemondó ismertetésére is — mert nem hallottuk. Dehát mindent a szemnek!.... Kétségek kergették egymást bennem olyan értelemben, hogy hová is tévedtem. Egy zenei műsorral aláfestett divatbemutatóra, vagy egy táncdalversenyre ahol a hézagok kitöltésére ruhákat is bemutatnak. Érzésem szerint az utóbbira. Vagy azért sikongatott annyira a zenekar és az énekesek, nehogy elmaradjanak nívó tekintetében a bemutatótól? Nem tudom. Ezen el kellene gondolkodni. De ezt ajánlanám a rendezőségnek is! (Várhalmi) Ideje lenne intézkedni A témáról már többször írtunk, mégis ismét foglalkozunk vele, mivel eddig sajnos jelzéseinknek nem volt foganatja. Most a békéscsabai Kulich Gyula lakótelep 17-es számú épületéből jött egy levél, a következő szöveggel: „Kérjük, jöjjenek el a Kulich Gyula lakótelepre, és nézzék meg mit művelnek a gépkocsik a 17-es épület és az építőipari vállalat bejárata közti szakaszon, valamint a Volán műszaki telepének bejáratával szemben. Az építőipari vállalat mellett „kisajátított’’ parkolóhely már olyan nagy, hogy egy gépállomásnak is dicséretére válna. Időnként 10—12 különböző jármű parkol, nemcsak az épület előtti szakaszon, hanem még a járdán is. A Volán műszaki telepével szemben pedig a gépkocsik felmennek az útpadkára, a kanyart teljesen levágják, s gödröket csinálnak, ahol az esővíz és sár összegyülemlik. Mind-két helyen felmennek a járdára, s valóságos sártengert hordanak fel, a gyalogosok sokszor meg sem találják hol az átjáró. Ez már vandalizmus! Egyesi gépkocsivezetőknek mindegy, s hogy a kanyart hol teszik meg, száguldoznak az épületek között, nem gondolva arra, hogy itt sok a gyalogos, nagy a forgalom, és különösen sok a kisgyermek. Ezt látni kell, írásban érzékeltetni nem is lehet kellően. Kérjük, nézzék meg, hogy mi folyik itt, és ha lehet, intézkedjenek annak érdekében, hogy ez megszűnjön, mert maholnap a város szégyene lesz a környék. Megnéztük, és le is fényképeztük. De az intézkedésre nincs jogunk, ezt másoktól várjuk. fiz útfenntartó vállalat figyelmébe akkor kérésünkre a DEMÁSZ gyulai emberei levágták a karvastagságú ágakat. Ezzel az ügy el volt intézve. De nem úgy az akác! Az nem hagyta magát! Ismét megnőtt, újra meglengtek az ágai, megint ő lopta az áramot. A történet nemrég újra ismétlődött, azzal a kis különbséggel, hogy a hívásunkra érkező vállalati kocsiban nem hoztak sem fűrészt, sem létrát, az akáccal „benyújtott peres ügyünk” elintézésre. Ellenben felszólítottak, hogy vágjam ki az akácot, melynek teteje a csupasz vezetékek között, gyökere pedig a vizes árokban lefedzett. Tiltakoztam ez ellen, félve egy 220 voltos árammal telt vizes fa érintésétől. Rövid vita után azonban ígéretet kaptam arra, hogy a közeli transzformátorból kikapcsolják a vezetéket Így már nyugodtabban mentem a baltáért, és jó negyedóra alatt megbirkóztam a tüskés ágakkal. Aztán jött a konzultáció a szeketővel. — Úgy gondolom — szóltam —, az áramszolgáltató jelző nem egészen illik a vállalatra. Hiszen most én szolgáltattam viszsza a fa által ellopott áramot Talán a vállalatnak kellene ellátni a fogyasztói árammal, s a velejáró munkával? — Igen — jött az ellenvetés —, de a vállalat a fát nem köteles kivágni. A két évvel előtti fanyeső brigádot meg is szüntették. Gyulán a városi kertészet, a határban pedig az útfenntartó vállalat emberei vágják le a gallyakat, vagy pedig a lakás tulajdonosa. — Engem egyikhez sen lehet sorolni. Nyugdíjas lakó vagyok, de szeretném látni azt az embert, aki ilyen körülmények között le meri vágni a gallyakat — volt a válaszom. És ha már ilyen jól kidolgoztam magam „közügyben”, legalább azt szeretném tudni kit szolgáltam ezzel a kis — nem egészen veszélytelen — munkával. Nem a várható elismerés miatt, csak úgy kíváncsiságból. Kérem, szíveskedjenek ezt eldönteni. Maradok a szerkesztőség tisztelő híve: Végh Sándor Gyula—Bicere 24.” Mi sem tudjuk. Talán az útfenntartó vállalat? Várjuk a választ! „Tisztelt Szerkesztőség. Gyulától 5 kilométerre, a békéscsabai műút mellett lakói nyugdíjas pedagógus vagyok. Az útmenti kerítéstől fél métere nyíre az árokból 6—3 méteres vadon nőtt akácfa nyúlt a 3a- ikásba vezető villanydrótok közé már évek óta. Ebből csak akkor lett baj, amikor déli szél fújt és hozzá csapkodta a gallyakat a vezetékhez. A lakásban ilyenkor az összes elektromos készülék megbolondult. Erre a „szél-cselre” már vagy két éve rájöttünk, és t A Szerkesszen velünk rovatot összeállította: Kasnyik Judit