Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-04 / 259. szám

Egyetlen nap alatt ötmillió forinttal­­ növekedett betétállományuk Jól sikerült a világtakarékossági nap megyénk szövetkezeti pénzintézeteinél Létrejöttük óta mindig nagy eseményként tartják számon szövetkezeti pénzintézeteink ok­­tóber 31-ét, a világtakarékossági napot. És mint minden eszten­dőben, most is már hetekkel előtte készülődtek rá. Megannyi ötlettel igyekeztek e napot ün­nepélyessé tenni és a szokott­nál is közelebb kerülni tagsá­gukhoz, ügyfeleikhez. Több ta­karékszövetkezetnél — mint pél­dául Kondoroson — az általá­nos iskolások számára hirdet­tek takarékosságot kifejező fo­galmazványt, versek írására, rajzok elkészítésére versenyt. Más helyeken — így Békéssám­­sonban — szintén az iskolások számára szellemi vetélkedőt szer­veztek. Tótkomlóson az év ele­jén meghirdetett betétgy­űijtesi akció nyereménytárgyainak — többek között porszívó, kerék­pár és mosógép — kisorsolására került sor. A megannyi rendez­vény mellett szinte mindegyik takarékszövetkezetben virággal, feketekávéval várták ügyfelei­ket a megye szövetkezeti pénz-­­ intézetei. Az idei világtakarékossági­­ nap azonban nemcsak rendez-­­ vényekben, hanem kézzel fog-­­ ható eredményekben is felül-­­ múlt minden korábbit. Október­­ 31-én a megye 19 takarékszö-­­ vetkezetét 2232-en keresték fel.­­ Közülük 852-en helyeztek el ös­-­­­szesen 4 millió 800 ezer forint­­ összegben betétet Az említett­­ napon 319-en nyitottak új be-­­ tétkönyvet, ebből 78-an öt- és­­ tízezer forintos gépkocsinyere-­­ ménykönyvet. A világtakarékos- t­sági napon legnagyobb forgal­­l­mat az Endrődi Takarékszövet-­­ kezet ért el. E pénzintézetnél­­ október 31-én több, mint 1 mil­­­­lió forintot helyeztek el End- E­rődön, Gyom­án és Hunyán be­­­­tétként. Jól sikerült azonban a ■ takarékossági nap a Tótkomlósa­i Takarékszövetkezetnél is, ahol­­ — beleértve Mezőhegyest és­­ Kardoskútot is — 365 ezer fo-­­­rint betétet könyvelhettek el az­­ említett napon. Kép, szöveg: Barkai Imre * Október 31-én délután 3 órakor zsúfolásig­ megtelt várakozók-­­­kal a Tótkomlósi Takarékszövetkezet üzletháza. Fiatalok és­­ Idősek egyaránt kis blokkokat szorongattak kezükben. Vajon­­ ki nyeri a mintegy 15 értékes nyereménytárgyat, köztük a­­ porszívót, a kerékpárt, a mosógépet? A három főnyeremény­­ közül a porszívó perceken be­lül gazdára talált. Képünkön:­­ a boldog nyertes, Suta Pálné, ak­inek Sávolt Mihályné ügyvezető , átadja a nyereményt. ■ ! Űrállomások­­ és óceánok A partmenti tengervizek ki- • aknázását fokozni már nem­­ lehet. Nagyobb zsákmányért a­­ halászok egyre beljebb kény-­­­szerülnek a nyílt óceánokon.­­ Hogyan lehetne azonban a­­ nyílt óceánba hal tömegeket te­­­­lepíteni, amikor partközelben is­­ nehéz megtalálni őket? A halók és egyéb tengeri élő- E lények többnyire a vízfelszín­­ közelében — mintegy 330 láb­­ mélységben — .laknak”, s ott­­ gyűlnek össze, ahol a — hő- 5 mérsékletükben, só- és oxigén-­­ tartalmukban — különböző ten-­­­geri áramlatok találkoznak.­­ Vagyis, ahol élelmet és oxigént­­ találnak. Ezért az embernek, 5 nagyobb fogás érdekében a ten-­­ geri áramlatok pontos ismere-­­ tére van szüksége. Ez az infor-­­ máció azokon a helyeken hasz-­­ nálható fel, ahol az áramlatok 5 pontos vonalát 10—15 napra­­ előre jelezni tudják. A világ óceánjainak kutatási­­ területe mintegy 156 900—188 300­­ millió négyzetméter. Ilyen ha­­s­talmas területről a szükséges­­ adatok beszerzéséhez több ezer­­ hajóra lenne szükség! Ezt a­­ munkát csakis űrapparátusok­­ végezhetnék el. Mesterséges ■ holdak lehetővé tennék tudás-­­ anyagunk bővítését a víztöme-­­ gek mozgásáról, hőfokukról, só-­­ tartalmukról, sűrűségükről stb.,­­ s természetesen a halak helyze- E­téről. Egyébként az ehető halak­­ legtöbbje speciális zsiradékot­­ választ ki, mely filmbevonatot E alkot a vízfelületen. Ezeknek a E filmeknek a színképelemzése­­ hasznos lehet annak megállapí-­­ tásában, hogy egy-egy halfajta­­ az óceánnak mely részén tar-­­ tózkodik éppen? Nagy érdeklődés kíséri az­­ óceánban élő planktonok kuta-­­ tását is. Ezek az apró élőlé­­­­nyek nemcsak hogy a tengeri­­ lények többségének táplálékául­­ szolgálnak, de előbb-utóbb a­­ halászok is „kivetik rájuk há- E lójukat”... A planktonok fel-­­ kutatása is mesterséges holdak­­ segítségével történik majd. Ilyen­­jellegű űrrendszer épí-­­ tését az elkövetkezendő néhány­­ évben tervezik Ez lehetővé te-­­ szi az óceánok tanulmányozá-­­ sát, maximális kihasználását és­­ a haltömegek újratelepítését. • Sarkad, november 5. A politikai könyvnapok megyei megnyitója Hétfőn délután 3 órakor az MSZMP Sarkadi községi Bizott­ságának tanácskozótermében kezdődnek a megyei politikai könyvnapok, amelyen Várai Mihályné, a párt megyei vég­rehajtó bizottságának tagja mond ünnepi beszédet. A megnyitón kultúrműsorral lépnek fel az Ady Endre Gim­názium és Mezőgazdasági Szak­­középiskola irodalmi színpadá­nak tagjai s ugyanekkor könyv­kiállítást rendez a Kossuth Könyvkiadó Békés megyei ki­­rendeltsége. Az ünnepségen arany- és ezüst­jelvényt adnak át a tíz, illető­leg öt éve eredményes munkát végző terjesztőknek, akiknek nagy része volt abban, hogy az idei év első tíz hónapjában mintegy kétmillió forint érték­ben vásároltak politikai tárgyú könyveket a megye pártalap­­szervezeteinek tagjai. Politikai könyvnapok Hagyományokban gazdag, új­donságokban sem szűkölködő társadalmi esemény — így ösz­­szegezhetjük az idén megren­dezésre kerülő politikai könyv­napokat, immár sorrendben a tizenkettediket. A politikai iro­dalom címszó alatt összefoglal­ható művek népszerűsége, kere­settsége aligha szorul különö­sebb bizonyításra. Talán egyet­len adatot mégis: idén a mar­­ximus klasszikusainak húsz mű­ve látott napvilágot. 170 000 példányban ! Közöttük olyanok, amelyek már sok-sok kiadásban megjelentek. Információkban dúskál korunk embere, s éppen ezek áradata teremti, tartja fenn az összefüggések, az okok és okozatok iránti érdeklődését. Az érdeklődéstől pedig már egye­nes út vezet a tudás szondázá­sáig, s e szomjat enyhítő forrá­sok sűrűn a könyvekben lelhe­tők. A politikai irodalmi művek hazánkban a Kossuth Könyvki­adó gondozásában jelennek meg ,munkájában az elméleti, s a friss, napi, gyakorlati kérdé­sek állnak előtérben. Elég egy pillantást vetni a közelmúltban megjelent s a rövidesen az üsz­­letekbe,­ a munkahelyi terjesz­­tőkhöz kerülő könyvek listájá­ra, hogy megállapíthassuk: ösz­­szefoglaló munkák, kislexiko­nok éppúgy vevőre találnak, mint azok, amelyek részkérdé­seket vizsgálnak nagy alapos­sággal, tudományos mélységgel, de a nagyközönség számára is érthetően. Csupán utalássze­rűen: a Filozófiai kislexikon negyedik kiadása, a Vallástör­téneti kislexikon második, bő­vített nyomata sorakozik az Újdonságok között. A chilei tra­gédia érzelmileg is az olvasó­hoz köti azt az interjút, amely Luis Corvalánnal készült — 1972 decemberében —, s „Négy­szemközt a chilei forradalom­ról” címmel jelent meg. Hasonló, újságoldalakon sze­replő aktualitása van Bitó Já­nos—Sinka József könyvének — „Jövőnk kulcsa: az energia” —, s ugyancsak a széles közvé­lemény jobb eligazodását segí­tik a nemrég indított sorozat, a „Közgazdasági ismeretek” ed­dig közreadott darabjai. Nyers Rezső tanulmánya, „Népgazda­ságunk a szocializmus építésé­nek útján”, s dr. Jávorka Edit vizsgálódása, „Árak és jövedel­mek” tartalmat is jól kifejező címmel. Aligha jóslás, ha úgy véljük: nagy vevőköre lesz an­nak a dokumentum- és tanul­mánygyűjteménynek, amely a pártélet és a pártmunka idősze­rű kérdéseit öleli fel, a pártépí­tési kisszótárnak, a munkásosz­tály helyével, szerepével foglal­kozó kötetnek, amelyek a kö­zeljövő újdonságai. Így sorolhatnék hosszan szer­zők, művek listáját, s nem ke­vésbé a témákat — az üzem- és munkaszervezéstől, a tudo­mányos-technikai forradalom társadalmi következményeitől, az új baloldalt, a „lázadó if­júságot” górcső alá helyezésen át a­ nemzetközi munkásmozga­lom 1830—1945 közötti történe­téig —, de ezeknél is fontosabb­nak érezzük az esemény társa­dalmi jellegének, azaz kiter­jedtségének hangsúlyozását. Mert igaz, a politikai könyvna­­pok sikeréhez nagyban hozzájá­rulnak a városi, járási pártbi­zottságok sokrétű segítségnyúj­tásukkal, a munkahelyi könyv­­terjesztők — akik közül a tíz éve legjobban dolgozókat most arany jelvénnyel jutalmazzák —,de végső soron e siker leg­főbb letéteményese maga a kö­zönség, érdeklődésével, tudás­szomjával, kritikus mérlegelé­sével, évről évre növekvő igé­nyességével. (M) BÉKÉSCSABÁN, OROSHÁZÁN, GYULÁN, SZARVASON, november 20-ig a villamossági szak­üzletekben! Minden típusú tv-készülékhez 1 db asztali lámpát ajándékozunk! Ezen felül minden Videoton gyártmányú tv-készülékhez 300 Ft értékű vásárlási utalványt ajándékozunk! Csak november 20-ig, az Universal villamossági szaküzletekben Gyorsított OTP*n­yyím­ézás helyben — díjtalan házhoz szállítás! Univerzáj Kiskoiesl stíéknf *- Ű.irilí.’"1

Next