Békés Megyei Népújság, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-30 / 76. szám
4 1 by" Y" ■TTADRA BOCSÁTLAK SOKAT DÉDELGETETT MUNKÁM” ! Életpályák Nagy Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán „A hosszú és feltartó munka, a erőfeszítés látható, kézzelfogható szegedi nyomdában.” A tenyérnyi irodában, az orosházi Szántó Kovács Múzeum emeleti kis helyiségében Nagy Gyula igazgató, kiváló néprajzkutató egy finom bőrmappát tesz elém. — Olvasson csak el egy párat belőle. Levelek, táviratok. Most kaptam mindet, a könyvem megjelenése után, s gondoltam, kár lenne eldobálni. Valóban kár, hiszen a jóbarátok, neves szakemberek elismerő soraiból, véleményéből máris kikerekedik Nagyf Gyula: „Parasztélet a ’Vásárhelyi-pusztán” című, néhány hete megjelent legújabb könyvének kritikája. A bevezetőül idézett soroikat,miszerint: „...a legjobb emberhez méltó erőfeszítés . .. eredménye megszületett a szegedi nyomdában”, Szabó Ferenc, a Békés megyei Levéltár igazgatója írta: Tovább böngészek. ..Kedves barátom! Kedves Gyula!.. . A boldog emberek közé tartozol, hogy egymásután ilyen értékes könyvek kerülnek ki a tollad alól, a kezed közül.” — aláírás: Ortutay Gyula, és a levél bal felső sarkán: Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport. És a következő levél, amelyet a halomból találomra kiemelek: Kulturális Minisztérium, dr. Füves Endre. ..ezzel a művel egy gazdag életműre tetted fel a koronát.” — Jólesnek persze ezek az elismerő sorok, de hogy igazán sikeres, tudományos értékű munkát végeztem-e, az majd úgy fél év múlva derül ki, amikor a szakfolyóiratokban a bírálóelemző cikkek kiveséznek — hárítja el a gratulációt a szerző, és könyve utószavára utal. Ebben írta: „...olykor szorongás fog el, vajon az a mérhetetlen energia, amit belefektettem, meghozza-e gyümölcsét? Olyan szeretettel fogadják-e, mint amilyennel én írtam. Én mindent megtettem, ami erőmből és tehetségemből tellett: utadra bocsátlak, sokat dédelgetett munkám, hogy hirdessed a hagyományos paraszti élet emlékét. Körülöttem halmokban mindenütt a most megjelent vaskos könyv, halványzöld borítóján a magvető parasztember figurája. A padlón könyvcsomagok, papír, zsineg, olló. — Most küldöm szét a barátoknak, ismerősöknek, közreműködőknek, szakembereknek, — magyarázza. — Alig győzöm utolérni magam, de már több mint ezer darabot sikerült postázni. Felemel az asztalról egy kötetet, forgatja, — ízleli az alkotás örömét. — Életem fő műve. Tudom, hogy ezek nagy szavak, de tényleg ez az igazság. Ebben a könyvben nemcsak az a hat év van benne, amíg gyűjtöttem az anyagát, írtam és vártam,hogy a nyomdában megszülessen, hanem az előző 25 év kutatómunkájának minden tapasztalata, anyaga, életismerete. — A Vásárhelyi-pusztáról először 1963-ban írt „Hagyományos földművelés a Vásárhelyipusztán” címmel. Aztán következett 1963-ban a másik: „Hagyományos állattartás a Vásárhelyi-pusztán” — mindkettő kötelező olvasmány az egyetemen. Most pedig ez az életmódmonográfia, melynek alig van párja a magyar néprajztudományban! Az első kettő a Budapesti Néprajzi Múzeum Néprajzi Közleményei, a mostani pedig a Békés megyei Múzeumok Közleményei sorozatban jelent meg, a Megyei Múzeumok Igazgatóságának kiadásában. Már az első könyv írásakor három kötetre tervezte a pusztán végzett gyűjtő — kutatómunka anyagának publikálását. — Amikor azelső könyv után kipihentem a fáradalma legjobb emberhez méltó eredménye megszületett a kár, vitt a lendület tovább. Egyrészt már sok anyagom volt az állattartásról is, másrészt élt még az egyik kitűnő adatközlőm, Szántay István, így a paraszti gazdálkodás másik ágát is megírtam. Erre a harmadik kötetre sem készültem én tudatosan, de láttam, hogy hovatovább nyomtalanul eltűnik a régi paraszti életmód, és még elég erőt éreztem arra, hogy ezt is megírjam. Elkezdtem, aztán már úgy belelovaltam magam, hogy se éjjelem, se nappalom nem volt. A változó paraszti világ pillanatait örökítettem meg, azt az életmódot, ami öt év múlva már jóval szürkébb, elmosódottabb lesz, tíz év múlva alig, húsz év múlva pedig egyáltalán nem leljük a nyomát a könyvről. Hogyan kezdett hozzá, hogyan építette fel? — Ezt már az előző két könyv tapasztalatai birtokában írtam meg. Még ki sem mentem a pusztára, amikor már tartalomjegyzéket, állítottam össze, úgy 14—15 változatban. • Mikor már nem bírtam tovább javítani, odaadtam szakembereknek. Utána, megismerve az ő véleményüket is, megbeszéltük munkatársaimmal, Szabó Ferenc levéltárigazgatóval és Hajdú Mihállyal, az ELTE magyar nyelvtudományi tanszék docensével az egészet. A fontosabb egységeket, témaköröket tovább bontottuk kérdéscsoportokra, majd bevontam a munkába egy parasztembert, Koczka Pált is. Az egyes kérdésekhez kérdéscsoportokat szerkesztettem, hogy az anyaggyűjtéskor semmit sem felejtsek ki. A kéziratot is ilyen beosztással készítettem, és azt hittem, hogy ez végleges. Aztán — Miért éppen a Vásárhelyipusztát választotta? — Legelőször tulajdonképpen véletlenül néprajzi tárgyak gyűjtése végett jártam a pusztán, de aztán már tudatosan választottam kutatási területül. Kettős okom volt erre: az egyik ok röviden az, hogy a tenyészeti viszonyok, — talaj, éghajlat — a puszta szikes részein olyanok, hogy feltétlenül a régi, hagyományos termelési eljárásokra, módszerek alkalmazására kényszerítették az ott gazdálkodókat, még akkor is, amikor máshol már gépeket alkalmaztak. A másik ok pedig az, hogy ezt a nem nagy, de nem is túl kicsi, 35 katasztrális holdnyi területet, amely közel is van Orosházához, kétféle lakosság ülte meg. Orosháziak és vásárhelyiek is, és mind a két fajta egyenlő értékű, de egészen más mentalitású. Ezt a különbséget egy néprajzosnak nagyon izgalmas tanulmányozni. — Beszéljünk magáról , amikor a könyv általános lektorához, dr. Barabás Jenőhöz, az ELTE néprajzi tanszékének docenséhez került a kézirat, kiderült, hogy a beosztásom nem használható. Ő egészen más, modern beosztást ajánlott, hálás is vagyok érte — így lett a könyvnek 14 fejezete. Egyébként az általános lektor mellett szaklektorokat is felkértem, sőt tizenegy parasztembernek is odadtam a kéziratot, és figyelembe vettem a véleményüket. Hát így született ez a könyv. Rövid hallgatás után mondja: — Most ugye azt akarja kérdezni, boldog vagyok-e? — Nem mondok ellent, pedignem erről, hanem a további terveiről akartam még érdeklődni. Az apró ablakhoz lép, és a szemközti építkezést fürkészve, félig önmagának mondja: — Igen, boldog ember vagyok. Tóth Ibolya Rajzverseny a munkáról a kereskedő kerestetik Előzetes a Békés megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet akcióiról Sok irányú elkészítő munkát végeznek az intézetben a gyermekek sorsdöntő, életpályaválasztó gondjainak megoldásáért. A megyei úttörő szövetséggel karöltve pályaválasztási rajzpályázatot hirdettek kisdobosok és úttörők részvételével. Céljuk elsősorban a megyében fontos szakmunkáspályák, megismertetése, amelyhez szaktanárok, mozgalmi emberek segítségét kérték. Nagyon hasznosak az üzemlátogatások, ahol a gyermekek megfigyelhetik a munkafolyamatokat, bepillanthatnak egy-egy gyár életébe, példaképet választhatnak a munkásemberek közül. A gyermekek témaként választhatnak különféle munkamozdulatokat, eseményeket a munkások életéből, szabadon választhatnak a megjelenítés technikájában és nagyságában. 1976. szeptember 30- ig beküldhetők a pályázatok. Áprilisban Békésen és Gyulán aszfaltrajzversenyt rendeznek hasonló témában, a döntő májusban Békéscsabán lesz. A felsőtagozatos és középiskolás cigánytanulók figyelmét a munkalehetőségek kiválasztására vers, rajz, fogalmazás pályázat meghirdetésével irányítják. A gyermekek különböző művészeti kategóriákban indulhatnak; szobor, dombormű, hímzett, kötött, kovácsoltvas munkákat is beküldhetnek. Gondol az intézet a középiskolát végzett fiatalok elhelyezkedési nehézségeire is. Fontos, hogy megtalálják a kedvükre való foglalkozást, ne az íróasztal után sóvárogjanak. Ennek érdekében három nagy mozgalomra készülnek. Gyulán április hónapban a művelődési központban a vendéglátóipari szakmákat ismertetik esáig 500 fiatallal. Bizonyára hatásos lesz a szemet-gyomrot gyönyörködtető díszasztal-terítés, ahol a nézők előtt, készítik a salátákat, lobban fel a rumos palacsinta lángja, egészben kerül ínycsiklandó sütő a tálra. A rendező szervek most próbálják színpadra álmodni a cukrász, pincér, szakács szakma szépségeit bemutató lehetőségeket, de a pálya nehézségeit sem kívánják eltitkolni. Április 22-től 30-ig a békéscsabai Körös Étteremben Tóth József vezető elképzelései szerint ételkülönlegességeket láthatunk és ehetünk. Április 28-án az Univerzál Kisker Vállalat, a Centrum Vállalat, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet rendezésében a békéscsabai ifjúsági ház nagytermében pályaválasztási játékra hívják a jövő kereskedő tanulóit. „Kereskedő kerestetik” — ez a jelszó. Színes próbatételek, fantáziamozgató játékok során dől el, ki lehet tanuló a ruházati szakmában, s ki az élelmiszeriparban. Nem közömbös a vásárlóknak sem, kit láthatnak viszont majd a pult másik oldalán. Áprilistól decemberig a legfontosabb szakmunkáspályák köréből vándorkiállítást rendeznek a megye különböző városaiban. B. Zs. t % A kóruséneklés közösségkovácsoló hivatás A Békés megyei Tanács 1973-ban Erkel-emlékérmet alapított a kiváló énekzenei nevelőmunkát végző pedagógusok jutalmazására. Azok közül, akik a kötelességüknél sokkal többet tesznek, ebben az évben Sárhelyi Jenőné vehette át jó munkája elismerését március 15-én. Békéscsabán, zenekedvelők körében, a Sárhelyi-házaspár reve hosszú ideje egyet jelent a művészi zene magasszínvonalú tanításával, bemutatásával. és Békéstarhoson tanultam zenét. A közösen éneklés örömét az itteni kórus nyújtotta először. A falu elszigetelt volt ugyan, de zenéből csak a legjobbat kaptuk minden mennyiségben. Végigénekeltük műsorunkat Méhkeréktől a berlini VIT-ig, rangos vendégeink voltak, többek között Novikov elvtárs és Kodály Zoltán. — Így kezdi emlékezését a gyerekek Lenke tanárnénije. — Hogyan választotta életpályául az ének-zene tanítását? — örökké él a muzsika szeretetete abban az emberben, aki Tarhoson ízlelte meg az éneklés örömét. Persze minden kezdő hibázik, azt képzeli, már az első mű, amit betanított, tökéletes lett. Várja, hogy mindenki lelkesítse, csalódik, ha nem ismerik el. Mindenki saját magának legyen elsőszámú, könyörtelen kritikusa. — Milyen énekkarokkal foglalkozik még a tanításon kívül? — Úttörő kórussal már a pályám kezdetén foglalkoztam. 1969-től a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium énekkarát irányítottam. 1973-ban alakult a pedagógusok női kara. Ez utóbbit a megyei művelődésügyi osztály hívta életre, segítette a első lépéseinket, s azóta már a városi művelődésügyi osztály és a pedagógus szakszervezet is ösztönöz bennünket a jó munkára. Jó kedvű, 30 tagú közösség forrott össze az éneklésben, közülük sokan karvezetői vizsgát tettek. Szerepeltünk már Arad megyében, a Zeneakadémián, szívesen járunk vidékre. Először a sarkadiak hívtak, vendégszeretetüket, ünneplésüket nem tudjuk elfelejteni. — Hogyan készülnek műsoraikkal, milyen terveik vannak? — Régi mesterektől a maikig sok alkotás szerepel repertoárunkban, csak a csontkemény modernnel próbálkozunk később. Mégis az a tapasztalatom, a minden művet méltányol, ha az előadás hiteles, értékes. A sok segítség ellenére sem könnyű a kórusoknak bemutatkozási lehetőséget találni, a feltételeket megteremteni. Sok a munkám, titkára vagyok a megyei KÓTA- szervezetnek, felügyelem az ének-zene tanítását Békésben. A forradalmi dalok megyei fesztiválján 20 együttes vett részt, nagyon széles skálájú az eredmény. Vannak együttesek, amelyeknek sok a pótolni valója. A legjobbakat boldogság hallgatni. Nívódíjas a Rózsa Ferenc Gimnázium énekkara lett, szorosan mögöttük halad a békéscsabai MÁV nevelőotthon, a gyulai Erkel gimnázium, a békéscsabai Sebes György Közgazdasági Szakközépiskolakórusa. Áprilisban a járási-városi úttörőénekkari versenyeket szervezzük, május végén lesz a megyei döntő. Ugyancsak május végén közös bemutatója lesz a Rózsa Ferenc Gimnázium kórusának és a pedagógus kórusnak. A gimnazistáknak május 2-án rádiófelvételük lesz az Éneklő Ifjúság területi döntőjén, majd május 30-án Kecskeméten, a Kóruspódium keretében örökítik meg éneküket magnószalagon. A pedagóguskarral Sopronba készülünk, az országos pedagógus kórusfesztiválra, május 16-án a Nemzeti Múzeum aulájában koncertmatinén találkozunk ismét a budapesti közönséggel. — Csodálatosan gazdag program vár önökre, de hogyan győzi mindezt erővel? — Gyakran beszélem meg gondjaimat a férjemmel, bár ő kicsit elfogult, ha rólam vanszó. Feltétlen szakmai segítséget jelent, ha együtt bontjuk ki egy-egy zenemű lehetőségeit. Nagyon igényes vagyok önmagammal szemben, csak úgy állok a kórusaim elé, ha a tanítandó művet már alaposan ismerem. Nagy öröm számomra, hogy sok volt tanítványom kolléga lett, ők átvehetik a stafétabotot, tökéletesíthetik az énekzene oktatás módszereit. Bede Zsóka ✓ Dughagyma az árokban Zsíros Mihályné, a csabaszabadi általános iskola csapatvezetője levélben keresett fel bennünket, s a következőkről adott hírt: Március 26-án fél 1 óra körül nagy sebességgel haladt el iskolánk előtt egy pótkocsis vontató. Járművén magasra pakolva, lekötetlenül ugráltak a zsákok. Erre mindnyájan felfigyeltünk. A jó időt kihasználva szorgalmas diákjaink délután az utászok által levágott nyárfaágakról szedték a rügyet. Nem is a kilogrammonkénti 8,50 forintos ár miatt, hanem azért, mert tudták, hogy fontos alapanyag. Másfél órai munka után indultunk haza, s akkor leltünk egy teli zsákra, az árok szélén. Megnéztük. Dughagyma volt benne, mintegy 25 kilogrammnyi. Ez körülbelül 500—600 forint értékű, s valahol bizonyára hiányként jelentkezett. Jogos tulajdonosa átveheti nálunk. 4 1976. MÁRCIUS 39.