Békés Megyei Népújság, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-28 / 282. szám

Énekóra a színházban December 3-án este mutatja be a Békés megyei Jókai Színház Kál­lai—Innocent Vincze—Szenes—Horváth: Tavaszi keringő című ze­­­­nés játékát. Udvaros Béla rendező irányításával próbálnak az elő­adás szereplői, Dénes Piroska és Lukács József, a zongoránál Hol­pert János zenei vezető (Fotó: Demény) Bolgár zeneművek hangversenye Békéscsabán * November 29-én, hétfőn este 7.00 órától bolgár zenei hangver­senyt rendeznek Békéscsabán a Megyei Művelődési Központban. Műsoron Goleminov, Ilija Iliev, Diplov, Szogajev és más bolgár szerzők zongoradarabjai, szoná­tái, dalai szerepelnek. Az elő­adók közül néhány név, ének: Tombor Ágnes és Vámossy Éva, zongora: Bódás Péter, Delley Jó­zsef, Kenek Ferenc. Rendőrségi hírek ITTAS VEZETŐK A békéscsabai városi­­rendőr­­kapitányság közlekedési vétség miatt indított eljárást Petnehá­­zi Bálint 34 éves, Csárdaszállás, Kossuth u. 34. szám alatti lakos ellen, aki Mezőberény és Csár­daszállás közötti úton ittasan ve­zette személygépkocsiját. Ugyancsak közlekedési vétség miatt indítanak eljárást Szelesi László, 33 éves Békéscsaba, Eg­­ressy u. 49. szám alatti lakos ellen, aki Békéscsaba belterüle­tén ittasan vezette személygép­kocsiját. Az orosházi városi rendőrka­pitányság szintén közlekedési vétség miatt indít eljárást Tóth Gyula, 21 éves. Nagymágocs, Árpád u. 57. szám alatti lakos ellen, aki az Orosháza—Szentes közötti útszakaszon személygép­­kocsiját ittasan vezette. A há­rom eljárás folyamatban van. Szennyvízcsatorna épül Gyomán és Endrődön A Gyoma—Endrőd regionális vízmű megvalósítása után sor kerül a két szomszédos telepü­lés közös szennyvízcsatorna­rendszerének a kiépítésére is. A­ kiviteli terveket a Csongrád megyei Tanácsi Tervező Válla­lat készíti, s a gerincvezeték munkálatait 1977. második felé­ben kezdik el. A költségekhez hozzájárul az Országos Vízügyi Hivatal, a megyei tanács, a viz­es csatornamű vállalat. Az endrődi Nagyközségi Ta­nács fejlesztési alapjából ötmil­lió forintot fordít erre a célra. Vonatpótló autóbuszok A MÁV Szegedi Igazgatósága értesíti az utazóközönséget, hogy pályafelújítási munkák miatt 1476. november 29-től december 17-ig szombat és vasárnap kivé­telével a Mezőtúrról 9.25 órakor induló 7842. számú és 13.56 óra­kor induló 7844. számú, vala­mint az Orosházáról 12.03 óra­kor induló 7845. számú és 14.20 órakor induló 7843. számú vo­natokon utazókat Szarvas és Nagyszénás vasútállomások kö­zött vonatpótló autóbuszokkal szállítják. Ugyancsak hasonló okok miatt 1976. november 30-án a Buda­pestről 4.25 órakor induló 6812. számú és a Békéscsabáról 7.05 órakor induló 6617. számú vo­natokon utazókat Nagylapos és Gyoma va­súttállomások között szintén autóbuszokkal szállt­ják. Az autóbuszok közlekedésével kapcsolatos bővebb felvilágosí­tást a vasútállomásokon adnak. lottó Két ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten két darab ötta­­lálatos szelvény volt. Nyeremé­nyükre egyenként 1 577 903 fo­rintot fizetnek. Négytalálatos szelvény 214 darab, nyeremé­nyük egyenként 14 747 forint. Három találata 13 876 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 227 forint. A kéttalálatos szelvények száma 289 802 da­rab, ezekre egyenként 14 forin­tot fizetnek. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után ér­tendők, a közölt adatok tájé­koztató jellegűek.­ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn, a Népsta­dion sajtótermében rendezi a lottó novemberi jutalomsorso­lását. A húzáson a 47. játék­hét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: két Zsi­guli személygépkocsi és hét 50 ezer forintos vásárlási utal­vány. Az év utolsó lottóhúzását, szilveszterkor a tévé nyilvános­sága előtt tartják a Magyar Te­levízió egyik stúdiójában. Fokozódik a veszély az utakon (Fotó: Gál Edit) Hírel ̋*Híres ̋*Híres ̋ M­A: 1976. NOVEMBER 29. VASÁRNAP Stefánia napja A Nap kél 7.07 — nyugszik 15.57 órakor A Hold kél 12.01 — nyugszik 23.43 órakor HOLNAP: 1976. NOVEMBER 29. HÉTFŐ Taksony napja A Nap kél 7.08 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 12.26 — nyugszik —.— órakor Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1881. november 28-án született Bécs­­ben és 61 éves korában, 1942- ben halt meg Brazíliában Stefan Zweig osztrák regényíró és esz­­széista. Korán megpróbálkozott a vers­írással. Fiatalon kezdett fordíta­ni is: e tevékenysége alapozta meg barátságát Romain Rol­­land-nal és Verhaevennel. Az el­ső világháború idején egy nem­zetközi értelmiségi szövetség lét­rehozásával kísérletezett, s ek­kor írta meg Jeremiás című há­borúellenes drámáját. Barátsá­got kötött Európa humanista szellemű művészeivel, s 1928-ban ellátogatott a Szovjetunióba. Az első világháború után Salzburg­ban telepedett le, majd a fasisz­­ta terjeszkedés elől 1938-ban Angliába emigrált. 1940-ben to­vább menekült, előbb az Egye­sült Államokba, majd Brazíliá­ba, ahol a fasiszta háborús szö­vetség kezdeti sikerei öngyilkos­ságba kergették. Sok műve ismert és olvasott nálunk is. Egyik leghíresebb al­kotása a Sakknovella, amely a fasizmus művészi oszicbolö®iai ábrázolása. Stefan Zweiget rész­ben regényes életrajzai, részben történelmi miniatűrjei tették a század egyik legsikeresebb író­jává, ezek között sok nálunk is ismert. • • * Száztizenöt évvel ezelőtt, 1861. november 29-én halt meg — 25 éves korában — Nyikolaj Dob­rel­jubov, nagy orosz forradalmi demokrata, materialista filozó­fus, irodalomkritikus és utópis­ta szocialista. Papi családból származott, maga is teológusnak indult, de csakhamar elhagyta a papnevel­dét és a pétervári pedagógiai fő­iskola elvégzése után a Csemi­­sevszkij, valamint Nyekraszov által szerkesztett haladó Szovre­­mennyik (Kortársi című folyó­irat kritikai rovatának lett a ve­zetője, később külön szatirikus rovatot indított a folyóiratban. Rövid idő alatt a forradalmi de­mokraták mozgalmának egyik 1 e°tevéken vebb, leabel hlvá­so­­sabb vezető alakja lett. Fiata­lon pusztult el, tüdővészben. Műveiben élesen bírálta az oroszországi jobbágyrendszert, az önkényuralmat. ..a sötétség birodalmát”, s leleplezte a libe­rálisokat. Irodalmi kritikáiban kiválóan alkalmazta a materia­lista ismereteeméletet, ezen be­lül a tükröződni e­méletet és a realizmus követelményeit. Az irodalom pártosságát hirdette, pedogneiája nedje az igazságért kiáltó med­vorn a’kavó hat­os ember nevelését tűzte ki célul. W­A KNER NYOMDÁBAN a­z idei tanévben 119 fiatal vesz részt különböző oktatásokon. Az Ifjúsági­­vitakör, az Akti­visták köre és az Ifjúsági fó­rum keretében, 84-en KISZ- oktatáson, továbbá 15-en párt­oktatáson bővítik ismereteiket. Melegebb lesz Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, számotte­vő csapadék nélkül, zúzmara-le­rakódással. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: plusz 1, mí­nusz 4, legmagasabb nappali hő­mérséklet: általában 3—8 fok között, a tartósan ködös helye­ken 0 fok körül. — ÖSSZESEN 159 LAKÁS át­adását tervezi még az idén a megyei tanácsi építőipari válla­lat. Ezenkívül Szeghalmon, Gyulán, Tótkomlóson és a me­gyeszékhelyen több mint 200 lakás, Gyulán egy 75 férőhe­lyes óvoda, a fa- és fémbútor­­ipari szövetkezet üzemcsarno­kai, az új posta, Tótkomlóson új művelődési ház készül a vállalat kivitelezésében. — AZ 1976. JÚLIUS 1-ÉN élet­be lépett honvédelmi törvény lesz a témája annak a fórum­nak, amelyet november 29-én, hétfőn délután tartanak az oros­házi Táncsics Mihály Gimná­zium és Ipari Szakközépisko­lában. — NÁDUDVAR. 1977 ben 52 Békés megyei tsz vesz részt a nádudvari KITE munkájában. Így a rendszer Békés megyei összterülete 91 ezer 900 hek­tár lesz.­­ AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖ­ZÉPISKOLÁKBAN a nevelő­­testületek sorra megvitatják a KISZ IX. kongresszus határo­zatai alapján rájuk háruló fel­adatokat. Ez lesz a téma a bé­kési középiskola nevelőtestületi értekezletén, amelyet november 29-én, hétfőn tartanak. Mező­berény­ben, Mezőkovácsházán és Sarkadon november 30-án, ked­den lesz középiskolai nevelő­­testületi értekezlet. A BRIGÁDVEZETŐK TA­NÁCSKOZÁSA. November 23- án tartották meg a Békéscsa­bai Forgácsolószerszám-gyár­ban a szocialista brigádvezetők tanácskozását, melyen a 35 bri­gádvezető 420 brigádtagot kép­viselt. Az ülésen értékelték a szocialista brigádok munkáját, a végrehajtandó feladatokat, majd 15 küldöttet választottak a Budapesten tartandó decem­ber 21-i vállalati tanácskozás­ra. — SZOCIALISTA SZERZŐDÉS. A Békéscsabai Kötöttárugyár szocialista szerződést kötött a kisegítő általános és a gyors- és gépíróiskolával. Együttműkö­dési szerződés jött létr­e a vál­lalat KISZ-bizottsága és a Tll­es Ipari Szakmunkásképző In­tézet kihelyezett textiltagozatá­nak KISZ-bizottságával. Ezen­kívül még hét szocialista bri­gád patronál általános iskolai úttörőrajokat. V­ ILMMBSS Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács Lapja Főszerkesztő: En­yedi G. Sándor Főszerkesztő-helyettesi Deák Gyula Szerkesztőség* 50 WH­Bé kés csaba — Pf.­ 111 Munkácsy utca 4. szám telefon; u-196. 12-03­. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: IKi Telefon- 0-02- 11-661 Felelős kiadó- Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a posta­hivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési 011 ezro hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda, Békéscsaba Igazgató! Háromszék! Pál Index • tv?v.

Next