Békés Megyei Népújság, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-01 / 77. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1978. ÁPRILIS 1., SZOMBAT Kibővített megyei pártbizottsági ülés Apró Antal előadása az oktatási igazgatóságon Tegnap, március 31-én délelőtt kibővített ülést tartott az MSZMP Békés megyei bizottsága Békéscsabán, az oktatási igazgatóság nagytermében. A tanácskozásba megyénkbe érkezett Apró Antalt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, az országgyűlés elnökét, Frank Ferencet, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a megyei pártbizottság első titkárát, Nagy Jenőt, Gyulavári Pált és Csatári Bélát, a megyei pártbizottság titkárait Juhász József, az oktatási igazgatóság vezetője és Varga Zsigmond, az országgyűlési képviselők megyei csoportjának vezetője fogadta. A kibővített pártbizottsági ülésen Apró Antal ismertette a párt Központi Bizottságának március 15-i határozatát a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetéről, fejlesztésének távlatairól. Apró Antal előadását tartja Megérkezés az oktatási igazgatóságra Tanácselnöki értekezlet a Parlamentben Alakásépítésben érdekelt valamennyi vállalatnak arra kell törekednie, hogy az új otthonokat ütemesen, a kapcsolódó beruházásokat — az óvodákat, az iskolákat és az üzleteket — pedig időben adja át — hangsúlyozták a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácselnökök pénteki, Parlamentben tartott értekezletén, amelyen az építésügy időszerű kérdéseiről tárgyaltak. Hangsúlyozták: a tervek csak úgy teljesíthetők, ha az építkezésekre kijelölt területeket megfelelően készítik elő és a korszerű lakásépítő kapacitásokat hatékonyabban használják ki. Hasonlóan fontos feladat a lakóépületek és a lakások korszerűsítésének fokozása, a felújítási elmaradások felszámolásának megkezdése. Ilyen célokra az V. ötéves terv végéig mintegy 30 milliárd forint fordítható. Országos díjkiosztó ünnepség A felszabadulás évfordulójának tiszteletére huszonhat szakma gyakorlatából és tizenegy elméleti tantárgy tudnivalóiból rendezték meg a Szakma Kiváló Tanulója versenyt. Budapesten és a megyei székhelyeken az elmúlt hetekben zajlottak le döntők. A díjkiosztó ünnepséget pénteken a Vasas-székházban tartották. Jelen volt Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára is. A 26 egyéni első helyezettnek, valamint a győztes ács, illetve kőműves tanulóbrigád tagjainak Nagy Imre munkaügyi miniszterhelyettes adta át a Szakma Kiváló Tanulója jelvény arany fokozatát, az emlékplakettet, a díszoklevelet és a kéthetes NDK-beli üdülésre szóló beutalót. Világ proletárjai, egyesüljetek! ! MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 11 MEGYEI TANÁCS LAPJA Ára: 80 fillér XXXII. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM . ülést tartott az Elnöki Tanács■ A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Kegyelettel ■ megemlékezett elhunyt tag- járól, Ortutay Gyuláról.■ Az Elnöki Tanács határo- zatot hozott a felszabadu- 5 lásunk 33. évfordulója al- A kaiméból adományozott ki- 5 tüntetésekről, majd hozzá- a járult a Eötvös Loránd Tu- dományegyetemen három, a pécsi tudományegyete- ■ men egy, a Semmelweis Or-vostudományi Egyetemen ■ pedig két végzős hallgató kitüntetéses doktorráavatá- sához. Végül bírákat men tett fel és választott is meg. Lassan kialakul a törökzugi lakótelep Gyulán. Az építők megkezdték az utolsó házak alapozását. Képünkön egy 28 lakásos OTP-ház alapozási munkái láthatók Fotó: Béla Ottó aaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaBaBaaaaBaBaaaaaaaaaaaBaaaaaa«aaaaaaBaaaaaaaaaaaaaaa Megyei díszünnepség Orosházán, KISZ-fogadalomtétel Békéscsabán Kitüntetések, koszorúzások, ünnepségek megyeszerte április 4-e tiszteletére Hazánk felszabadulásának33. évfordulója tiszteletére megyeszerte ünnepségeket, megemlékezéseket tartanak. Az idén valóságos vendégjárás lesz ezekben a napokban. Lapunkban már írtunk arról, hogy a testvéri Penza megyéből érkezett hozzánk delegáció, melynek tagjai ismerkedtek megyénk nevezetességeivel. Ezzel tulajdonképpen bizonyos mértékig meg is kezdődött az ünnepségsorozat. Ezenkívül ma érkeznek Arad megyéből vendégek, április 2-án mongolok és 3-án vietnamiak látogatnak szűkebb hazánkba. Az április 4-i megemlékezés fénypontja az orosházi megyei díszünnepség lesz, melyet a Petőfi Művelődési Házban tartanak meg április 2-án, szombaton este fél 7 órakor. Az ünnepség előadója Szabó Miklós, a KISZ Központi Bizottság és az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja, a KISZ Békés megyei bizottságának első titkára. Ezt követően színvonalas kultúrműsorra kerül sor. Az ünnepségen ott lesznek a szovjet vendégek és az Arad megyei pártbizottság képviselői. Ugyanitt délelőtt megkoszorúzzák a szovjet és román hősök emlékművét. Békéscsabán a városi díszünnepséget megelőzően, délelőtt fél 10 órakor a szovjet hősök sírjánál, 10 órakor a Felszabadulási Emlékműnél lesz koszorúzás. A koszorúzással egy időben tartják a hagyományos KISZ-fogadalomtételt a Felszabadulási Emlékmű előtt. A városi díszünnepség a MÁV-kultúrotthonban lesz, ahol az ünnepi beszédet hangulatos műsor követi. Ezenkívül több helyen lesz még megemlékezés. Békésen, a központi emlékműnél április 2-án délután 3 órakor tartanak ünnepséget, ugyanígy a kiemelt város környéki községekben is. Szarvason április 3-án a szovjethősök sírjánál és a város központjában levő Felszabadulási Emlékműnél koszorúznak. Este a művelődési házban ünnepi gyűlés lesz. Ez alkalomból az egyetemi és főiskolai országos folklórfesztivál részvevői adnak műsort. Gyulán április 4-én lesz koszorúzás és emlékünnepség. Kitüntetések átadása lesz ezenkívül április 1-én, ma délelőtt a megyei tanácsnál, 3-án az 1-es számú postahivatalnál és más munkahelyeken. Felszabadulásunk ünnepe alkalmából több létesítményt is átadnak, illetve átadtak. Dombegyházán egészségházat avattak március 31-én, Eleken a szociális otthon új pavilonját, Szeghalmon új OTP-fiókot, Mezőberényben pedig április 2-án adják át az új művelődési házat. Egészségházat avattak Dombegyházán, szociális otthont Eleken Ünnepélyes aktus zajlott le tegnap délelőtt Dombegyházán : egészségházat avattak. Négy és fél millió forintos költséggel készült el az egyemeletes épület, ahol helyet kapott a körzeti rendelő, fogászat és nőgyógyászat, valamint orvosi lakás. Az új egészségház felszereltségét a budapesti Weil Emil kórház segítette. Többek között EKG vizsgálóberendezést is adott. Az épület földszintjéntakarékszövetkezet és busztáró kapott helyet. Eleken működik már szociális otthon. Ennek bővítését határozta el a megyei tanács egészségügyi osztálya, mivel megyénkben is rendkívül sok azoknak a száma, akik elhelyezésre várnak. A most kibontakozó mozgalom szintén hozzájárul majd ahhoz, hogy a jövőben újabb otthonokat bővítsenek megyénkben. Az eleki szociális otthon bővítését egy régi malom átalakításával oldották meg. Erre a tanácsilió forintot fordítoa. Képünkön a dombegyházi egészségház Fotó: Martin Gábor