Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-18 / 14. szám
1979. január 18., csütörtök Helyzetkép A Békés megyei pályaválasztási játék második fordulójáról Értékelték „A mi világunkért” pályaválasztási játék második fordulójára beküldött pályázatokat. A máodik fordulóra 13 ötödikes, 1 hatodikos, 12 hetedikes és 5 nyolcadikos raj küldte be pállyázatát. Első helyen az orosházi József Attila Iskola Hunyadi és Kinizsi raja végzett, második helyen a Szarvasi 1-es számú Általános Iskola József Attila raja, harmadik helyen pedig a Szarvasi 1-es számú Általános Iskola Móra Ferenc raja. Az ötödik osztályosok öszszesített pontversenyében az orosházi 3-as számú iskola Béke raja áll az első helyen, második a Dévaványai Általános Iskola Béke raja, a harmadik helyet pedig a körösnagyharsányi József Attila raj, valamint a nagyszénási Derkovits István raj szerezte meg. A hatodik osztályosok közül első helyen a nagyszénási Zrínyi raj áll, a másodikon a mezőhegyesi Móra, harmadik helyen pedig a mezőhegyesi Ságvári raj, minimális pontkülönbséggel. A hetedik osztályos pályázók között is előkelő helyet foglalnak el a mezőhegyesi pajtások. A Pfiffner raj megőrizte korábbi első helyét, második az orosházi József Attila Iskola Lenin raja, harmadik a Békési 1-es számú Általános Iskola Petőfi raja. A hagyományokhoz híven az egyes fordulókban legjobban szereplő pajtások jutalomban részesülnek. A kisegítő iskolák számára meghirdetett „Készüljünk együtt” pályaválasztási játék második fordulójára négy raj küldte be pályázatát. Az összesített pontszámok alapján az orosházi kisegítő iskola Árvácska raja áll az első helyen, második a tarhosi iskola Petőfi raja, harmadik pedig a békési II. Rákóczi Ferenc raj. A Magyar Úttörők Szövetsége Békés megyei tanácsa és a Békés megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hamarosan eljuttatja az iskolákhoz a pályaválasztási játék harmadik fordulójának feladatait is. Békéscsaba: A peremkerületek oktatási ellátottsága Békéscsabának hét kerülete közül hat peremkerületnek számít, s ebből egymaga Jamina egy város nagyságú — 13 896 — lakost számlál, a VII. kerület pedig a volt Mezőmegyer. Egyéb adottságok, feltételek, követelmények tekintetében is van eltérés, viszont megközelítően azonosalapellátottságot kell mindenütt biztosítani. Ez vonatkozik az egészségügyre, a kereskedelmi és kommunális helyzetre, de kulturális és oktatási lehetőségekre is. Az I. kerületet — különválasztva a Lencsési úti lakóteleptől, mert az külön egység — 3560-an lakják. Helyzete erősen összekötődik mégis az új városrész problémáival: mind óvodai, mind az iskolai körülményekre jellemző, hogy a gyermekek 50 százaléka lakótelepi. A III—IV. kerület lélekszáma közel 8000. Egy új, egy felújított, s egy jelenleg felújítás alatt álló óvodája van. Évek óta állandó a túljelentkezés az Áchim-lakótelepen levőben, míg a Lenkey utcaiban fokozatosan csökken. A 4—8-as iskola területileg szétszórt, javulást hozott viszont az, hogy a volt 8-as iskola Szarvasi úti épületének átalakítása után a felső tagozat egy helyre került. Ezzel szemben több tanterem igen rossz állapotban van és hamarosan le kell bontani, s emiatt az alsó tagozatban délelőtt és délután is tanítanak. Jaminában négy tanácsi és két üzemi óvoda van, melyek együtt a városi átlagnál jobban kielégítik az igényeket. A két általános iskola közül a 11-esben egész napos, illetve szaktanári felkészítésű napközis oktatás folyik. Itt a főépület új, de a túlzsúfoltság miatt egy faházat is felállítottak tanteremnek. Tornateremmel rendelkeznek, ám az iskola udvara nagyon kicsiny, s ezért a gyermekek mozgása erősen korlátozott. Igen előnyös viszont, hogy az iskolaépületben helyezték el az egyik jaminai fiókkönyvtárat. Az 586-os számú iskolában a két főépületen kívül még három más helyen tanítanak, s a Hegedűs utcai tantermek eladása után visszaállították a változó rendszerű oktatást. Tavaly csapatotthont kaptak, és itt helyezték el az iskolai könyvtárat. A VII. kerület óvodája megfelelő, csak a csoportok kialakítása okoz gondot, mert az ősszel is 45 kiscsoportos korú gyermeket vettek fel. Az iskolai tantermek szétszórtak, azonban komoly előrelépés, hogy a felső tagozatos osztályokat egy helyre sikerült tenni. Az elavult, régi tantermek rendbe hozása nagy társadalmi segítséggel — falburkolat, festés, világítás stb. — történt. Tornatermük nincs, így a testnevelési órákat a művelődési házban tartják. „A megszokás az ember természetévé válik” Bázisközpont Gyomán az iskolák és művelődési házak együttműködéséért Nyolc éve annak, hogy a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a Megyei Művelődési Központ kialakította a művelődési házak bázistevékenységi rendszerét. A bázisközpontok jelentősége az, hogy a közművelődés kiemelt feladatainak, egy-egy fontos részterületének fejlesztését, kísérletezését magukra vállalják. Ismerniük kell a szakterületük megyei és országos adatait, az elméleti kutatások eredményeit, így vesznek részt a megye művelődésének „munkamegosztásában". Saját tapasztalataikat közreadják, publikálják, cserelátogatások során ismertetik a többi intézmény munkájának megkönnyítéséért. Lényeges az is, hogy a bázisok nem helyettesítik, csupán segítik az igényes helyi művelődésiház-tevékenységet. Telefoninformáció a Megyei Művelődési Központból: — Az iskola és a művelődési ház szervezett együttműködésének bázisközpontja a gyomai művelődési ház. Nem az első bázisfelosztásnál kapták ezt a feladatot, hanem jóval később, 1974-ben. A legfontosabb egyelőre még a közvetlen környezetük alakítása, majd a járás területével bővül a kör. A hasonló nagyközségek közművelődési munkájával összevetve a gyomait, kiválóan dolgoznak ! Bázisfeladatuk gyakorlati részével hangsúlyozottan törődnek. Egyébként a kultúráért mindenkit mozgósítanak a községben, a legapróbbaktól a nyugdíjasokig. Elhasználódott, alacsony, régi épület a gyomai művelődési ház. Nem büszkélkedhet kiscsoportos termekkel, még a színházterem sem felel meg a nagyközség fejlődő igényeinek. Az irodákat, az ifjúsági klubot mostanában alakítják át, szépítik. Faburkolattal bevonva az öreg falak is mindjárt barátságosabbak. Nyáron, amikor Görögországból hazaérkeztek a Körösmenti táncegyüttes tagjai, kétfelé szaladtak társadalmi munkában dolgozni, festeni, építeni. A művelődési ház felújítása mellett segédkeztek még az egyes számú iskola tanterem- és szertárbővítésénél is. Kovács Gábor, a Gyomai 1-es számú Általános Iskola igazgatója, Urbán Vince, a mezőgazdasági szakmunkásképző igazgatója, Putnoki Elemér művelődésiház-vezető, valamint Kovács Károly pedagógus-népművelő jött el a művelődésházbeli randevúnkra. Élő tanúi, mindennapos támogatói ők a gyomai iskolák és közművelődési intézmények együttműködésének. Putnoki Eleméré találkozásunk alkalmával az első szó, hiszen a művelődési ház volt a kapcsolatok kezdeményezője. — Barátság, emberség, ismeretség, megértés a kölcsönös előnyök alapján — ez az alapja az iskola és a művelődési ház együttmunkálkodásának. Tulajdonképpen mi is ugyanúgy oktatunk és nevelünk a magunk sajátos eszközeivel, mint az iskola, s ha összehangolva, egymást segítve dolgozunk, jobbak az eredmények. Elsorvad az a művelődési intézmény, amelyből hiányoznak a gyerekek! Kovács Gábor láthatóan sokat pillant az órájára, nem bővelkedik az időben egyetlen iskolaigazgató sem. Mégis szívesen jött, mégis teremtett szabad időt magának, hogy a közművelődésről beszélgessünk. — Talán messziről kezdem közös munkánk magyarázatát, de fontos ez a háttér. Nemcsak életünk külső formáit kell alakítanunk, az embereket is formáljuk. A fejekben van a legnagyobb erőtartalék, s ezt kihasználva kell minőségi újat keresnünk, teremtenünk az oktatás és a közművelődés közös erejével. Sok olyan ismeret, tudnivaló szükséges még a gyerekeknek, amelyet az iskolában nem kapnak meg, de az ezer szállal az élethez kötődő művelődési intézményben igen. Mi már a közművelődési törvény előtt is a törvény gondolatai szerint dolgoztunk. — Hát persze túl szép lenne azt képzelnünk, hogy minden pedagógus, szülő és gyerek azonnal mellénk állt, ezt még ma sem állíthatjuk — idézi a múltat Putnoki Elemér. — Mindenki mindenekelőtt a maga munkáját akarja becsülettel elvégezni. Volt bizony olyan eset is, hogy a szakkörökben, művészeti csoportokban eltöltött időt némelyek sajnálták, úgy érezték, hogy az oktatás, nevelés bizonyos területeitől vesszük el a lehetőségeket. Ma már rendszeresen találkozunk az igazgatókkal, az osztályfőnökökkel, s gyerekenként egyeztetjük a gondokat. Tudjuk, ki hogyan tanul, a pedagógusok is értékelik a gyerekek közművelődési munkáját, szakköri produkcióját. A nevelőtestületi értekezletekre mindig meghívást kapunk, s az ott elhangzottakból kiszűrjük a művelődési ház feladatait. — Már évekkel ezelőtt felmértük a nevelési területeket: a zeneit, az irodalmit, s mind a többit. Volt pótolnivalónk, ma pedig már szégyelnénk, ha a megye iskolai, közművelődési versenyein hátul kullognának a sorban a gyerekeink. Ez közös eredményünk az iskolákkal, hiszen nemcsak a termelésben kell a KGST, hanem a közművelődésben is. Urbán Vince emlékszik még arra, hogy néhány éve, mikor a szakmunkásképző élére került, számtalan szemrehányást kapott a népművelőktől: többet várnának az iskolától és az is várjon, kérjen több segítséget a művelődési háztól. Azóta már órák kellenének a sok közös program, szakkör, találkozó, együttműködési terület felsorolásához. — Kollégiumban laknak a gyerekeink, így könnyebb a szervezésük — mondja az igazgató. — Sok érkezett közülük kisközségből, vagy tanyáról, nehezebb is az érdeklődésüket irányítani, a szabad idejük igényes eltöltésére nevelnünk őket. Ebben a nevelőmunkában is sokat segít nekünk a művelődési ház. A két-három év élményhatása változóan marad meg a gyerekekben. Van például egy baromfitenyésztő kislány, aki két éve nálunk végzett, itt kapcsolódott az irodalmi színpadi munkához, ma is rendszeres versmondó és egyre nagyobb a sikere. — „A megszokás az ember természetévé válik” — idézi a lengyel közmondást Kovács Gábor —, ezért viszszük már egészen kicsi korban a művelődési házba a gyerekeket. Az iskolában végzett feladatok után más jellegű munka várja őket. A siker bármelyik oldalon, a másik feladathoz is jobb kedvet szerez, nagyobb kötelességérzetet ébreszt. Egyetlen kikötésünk: nem mehet az iskolai munka rovására a kultúrházbeli tevékenység. Percről percre egyeztetjük az iskola és a művelődési ház életét, programjait. A népi táncra, a társastáncra, a művészeti szakkörökbe 150-nél is több gyerek jár tőlünk. Amikor területi versenyeken szerepelnek, vagy a zánkai úttörővárosban lépnek fel, természetes, hogy mi pedagógusok is velük vagyunk. Ma már nem az a gond, hogy ki menjen, hanem az, hogy ki mond le a közös élményről. Hallottam a gyerekeket nem egyszer arról suttogni, hogy „itt van igazgató bácsi is, miattunk jött, kíváncsi ránk!” Eddig mindenféle szerződés nélkül dolgoztunk együtt a művelődési házzal, talán most arra is jut időnk, hogy közös dolgainkat írásban rögzítsük. Gyomán sem ment mindig ilyen „simán” a bázisfeladatok megoldása. Most már eljutottak odáig, hogy a járás esetleg még „szunnyadó” kis- és nagyközségeit ébresztgetik; járási találkozókat, vetélkedőket rendeznek a művelődési házak gyermekcsoportjai között. A jó gyakorlat azt bizonyítja, valóban szükség van a bázis művelődési házakra, ha tudásukat át tudják adni másoknak, s ha azt a többi közművelődési intézmények át is veszik. Bede Zsóka Mini könyvesbolt Februárban lesz egy éve, hogy a békéscsabai Kulich-lakótelepen mini könyvesbolt nyílt meg. A könyvekből és hanglemezekből több mint 700 ezer forintot forgalmaztak ez idő ata. Fotó: Demény Gyula Éneklő ifjúság Életünket szebbé, tartalmasabbá teszi az ének, a zene. Munkánkhoz ritmust, céljaink megvalósításához közös hangulatot teremt a dal. Sokszor elképzelem honfoglaló őseinket, akik nemzedékeken át sodródtakhömpölyögtek új hazájuk felé, s hogy együtt maradtak, az nemcsak a kövér legelők vonzásának, meg a vezéreik és ellenségeik parancsszavának, de a pusztába messze hangzó daluk mágneserejének is köszönhető. Később, évszázadokon át, a nemzet fennmaradását biztosító templomi hitnek is fontos része volt a közös ének. Népünk szabadságáért vérüket hullató vitézek is harsogó csatadallal bátorították magukat, és panaszos énekkel siratták a vesztett reményeket. A munkásmozgalom küzdelmeinek is jelentős csomópontjai voltak a különböző kórusok és dalárdák, a kivívott szabadság első éveiben pedig a kényelmesebb életet is tapintható közelségbe hozták a boldog holnapot hirdető dalok. És mire elérkezett mindaz, amiről elődeink csak a dalokban álmodhattak, mintha elhalkulóban lenne a szívet pezsdítő ének. Talán a technikai fejlődés miatt történhetett, hogy egyre inkább dalra némák lettünk? Bizonyos, hogy az életmód változása megváltoztatja a régi szokásokat is. Ma elképzelhetetlenek például az egykori aratások egész falunépét megmozgató — és dalra ingerlő — szertartásai. A hajdani dalos-nótás hagyományokat is jó esetben csak ápoljuk, de egyre kevésbé éljük. Ami pedig makacsul beivódott a szokások közé, az sajnos inkább a Schneider- Fánis, meg a zöldre festett rácsos kaput rigliző „művek” selejthangjaira épül. Igaz, új hagyományok is élednek, de ezek többsége ártalmasabb a semminél. Hiszen a dobhártyák tűrőképességét próbára tevő „modern” zene eleve némaságra kárhoztatja a hallgatóságot. Ha pedig valaki mégis együtt akar énekelni a hanglemezről, tv-képernyőről, rádióból vagy pódiumról megszólaló bálványokkal, jó ha előzőleg leckét vesz érthetetlen kiejtésből, szavakat kiköpködőelharapó stílusból, nyavakolásból, se fiú — se lány hangszínből. Nagy munkát vállal az magára, aki szembehelyezkedik minden ferde divattal, és az emberek lelkében élő — remélhetően kitörölhetetlen — tiszta hangokat bírja szólásra. Ezen tiszteletet érdemlő törekvések közé tartozik a rádióban időről időre műsorra kerülő Éneklő Ifjúság című sorozat, amelynek legutóbbi adásában a csabai Rózsa Ferenc Gimnázium kórusának bemutatkozását is hallhattuk. Sárhelyi Jenőné vezényelte a diákok dalárdáját, Bartus Károlyné adta a zongorakíséretet, a fiatalok pedig Balázs Árpád: Hősök dicsérete című művét énekelték szépen, tisztán, ifjonti lendülettel. Kodály Zoltán hazájában jó talajba kell, hogy hulljon a zeneszeretetet hirdető mag, hiszen Békés-Tarhos hagyományai a rangos békéscsabai, gyulai és orosházi kórusoktól a szabadkígyósi szakmunkásképző intézet közelmúltban alakult énekkaráig mindenfelé élnek és hódítanak. A csabai gimnazisták kedd délutáni rádiószereplése is egy állomás azon a csöppet sem könnyű úton, amelyet meg kell tennünk, ha a teljes emberi életre, a közös éneklés örömeire vágyunk. (Andódy)