Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-03 / 78. szám
1979. április 3., kedd Kiváló címet nyert a békéscsabai Szabadság és a mezőmegyeri Petőfi filmszínház Tegnap, április 2-án, délelőtt fél 9 órai kezdettel a békéscsabai Szabadság filmszínházban ünnepi ülést rendezett a Békés megyei Moziüzemi Vállalat. A Himnusz elhangzása után Végh Andor, a vállalat igazgatója emlékezett meg felszabadulásunk ünnepéről, majd értékelte az ez évi szocialista munkaversenyt. Az összesített eredmények alapján az 1978. évi Kiváló Filmszínház címet normál kategóriában a békéscsabai Szabadság, keskeny kategóriában pedig a békéscsabai Petőfi filmszínház (Mezőmegyer) nyerte el. Az ünnepi ülésen került sor a szocialista brigádok ez évi munkájának értékelésére is. A nemrég alakult mezőberényi Petőfi Sándor brigád dicsérő oklevelet kapott. A békéscsabai Terv mozi „ötéves terv” brigádja elnyerte a Szocialista címet, ugyanígy a gyulai Petőfi brigád. A békéscsabai Szabadság mozi Szabadság Szocialista Brigádja ezüst fokozatot kapott, ahogy az eleki Május 1. és a csorvási Április 4. brigádok is. A vállalat központjában dolgozó Március 8. és Balázs Béla Szocialista Brigád az arany fokozatot, illetve ez utóbbi a vállalat Kiváló Brigádja címet érdemelte ki. A televízióból jelentjük András Kovács királysága András kovács, a leendő király egyelőre még a porban fekszik kissé elázott állapotban, s még sejtelme sincs arról, hogy milyen fényes jövő vár reá. Ám a palota tornácán már paraszti ruhába öltözött, csinos lányok sepregetnek, miközben jókedvűen évődnek a bolonddal. Különös királyság épült fel a tv egyik nagy stúdiójában. A palotaterem beillene egy nagy parasztház legszebbik szobájának, ahol régi paraszti bútorok, nemes, öreg asztalok és székek, falba épített festett, tulipános szekrénykék láthatók. Szentes Regináld: Rusticius Imperas avagy András Kovács királysága című régi magyar drámáját forgatják a televízió munkatársai. — A jezsuita szerző művét a diákok először 1780- ban adták elő — mondja Horváth Jenő rendező a kényszerű felvételszünetben, mivel a következő jelenet Szolnokról várt fiatal színésze még nem érkezett meg. Beszéltem a sátoraljaújhelyi pappal, aki elmesélte, hogy még megvannak az egykori színlapok is a bemutató előadásról. A darab rendkívül vidám, bő népi humorral töltött történet és ma is élvezhető. — Hogy került elő András Kovács drámája? — Dömötör Tekla gyűjteményében található. Mi is a Széchényi Könyvtárban végzett kutatásaink révén jutottunk hozzá, Zahora Mária dramaturg jóvoltából. — Végignéztük azokat az anyagokat, amelyeket a Tudományos Akadémia összegyűjtött — mondja a dramaturg. — A régi magyar drámák között még vannak olyanok is, amelyeket le sem fordítottak magyarra. Csak latinul olvashatók. Gondolom, vár ránk még néhány meglepetés. .. — Nem ez az első, régi magyar dráma, amit tv-képernyőre viszünk — folytatja a rendező. — Tavaly forgattuk az ismeretlen szerzőtől származó Bacchust. Most folynak az utómunkálatok a már elkészült darabon. — Miről szól András kovács drámája? — Ugyanarról, ami a más népek mondakörében is sokszor megtalálható. András kovács egy napra királyságot kap. Nem akármilyen királyságot, olyat, amely a magyar népmesékben is előfordul. A király és udvaronca éppen olyanok, mint a nép között élő, módosabb emberek, gazdag parasztok. A király egy paraszti kúriában lakik... Csakhogy az ő kendermagos tyúkja arany tojást tojik és kerekes kútjából víz helyett bor csurog... A király a palotájába viteti a részeg kovácsot. S mire felébred, királyi ágyban és köntösben találja magát A téma tehát ugyanaz, mint a többi mondabeli históriában: valóban az vagyok-e, akinek látszom? A felvételt folytatják. A palota udvarházában nagy hahotával a földön húzzák András kovácsot (Szilágyi Tibort) az udvaroncok, Gleobolus (Raksányi Gellért), Democles (Miklósy György), Stassimus (Szilágyi István és Demilus (Balázs Péter). — Ti meg mit cipeltek, vaddisznót? — kérdi a bolond (Kern András). — De mekkorát. Gyere bolond, segélj magad is! — Nagydarab vad, de férfi ábrázatja van, — nyugtázza a bolond. — Hu lőttétek? — Nem mi lőttük, ő lőtte saját magát, mi csak lettük — replikázik az egyik udvaronc. Később színre lép a király is. — Vigyétek a palotámba és észrevétlen ágyamba fektessétek. .. Szémann Béla Két hétig távol a hétköznapoktól Üdülés a gyulai SZOT—MEDOSZ szállóban A nyaralás vagy téli üdülés minden ember életében egyet jelent a pihenéssel, esetleg az elfáradt idegek, a rohanásban megrokkant test gyógyításával. „Hagyjanak engem nyugton legalább két hétig az embertársaim!” — gondolják sokan. Azután eltelik három nap, és arról kezdenek érdeklődni, van-e szervezett program az üdülőben, kirándulás, mit lehet látni a környéken? A közművelődés szakemberei előtt is nyilvánvaló, hogy az üdülőkben, gyógyfürdőkben töltött hetek értékes időt jelentenek a kikapcsolódó embereknek. Az üdülők kultúrfelelőseinek a feladata, hogy valóban vonzó programokat, értékes élményeket nyújtó, vagy szórakoztató időtöltést biztosítsanak a hétköznapokból elvágyóknak. Gyulán, a SZOT-MEDOSZ gyógyüdülőben hagyományai vannak a közművelődésnek. Két kultúrfelelős, Farkas Edit és Molnár Magdolna gondoskodik az itt pihenők szórakozásáról, művelődéséről. Bányai Béla, a szálló igazgatója számtalan feladata mellett megkülönböztetett figyelemmel kíséri a kultúra ügyét is. — Ebben az évben várjuk a százezredik vendégünket, mert az 1970-es nyitástól ennyien fordultak meg nálunk — mondja az igazgató. — Négyszáz ember pihen egy-egy turnusban, s ez idő alatt mindig valami mást, jobbat, szebbet, tartalmasabbat várnak a napjaiktól, mint otthon. Ezt a jogos igényt szeretnénk kielégíteni. Már kilenc éve kutatjuk a jó módszereket, megoldásokat ehhez. A legfontosabb a vendég ellátásakor a jó közérzet biztosítása, tiszta, kényelmes szoba, megfelelő minőségű és mennyiségű ételválaszték, a fürdés, az orvosi gyógykezelés és a kultúra különböző formái. A süppedő szőnyegű folyosókon nesztelen léptekkel jönnek-mennek a fürdőköpenyes üdülők. Útközben, a víztől a szobájukig megpihennek a klubszobákban, az előcsarnok kényelmes foteleiben és újságot, könyvet olvasnak, szunyókálnak, televíziót néznek. Általában délelőttönként fürdenek, vagy keresik fel az iszapfürdőt, a fizikotherápiás kezelőhelyiségeket, a délutánt pedig szabadon töltik: városnézéssel, múzeumlátogatással, vagy a környékre szervezett kedvezményes kirándulásokkal. ■ — Minden csoportunk elmegy Békéscsabára, Kondorosra, Szarvasra, vásárolhat az Endrődi Cipész Szövetkezetben és a Békésszentandrási Szőnyegszövőben — sorolja a választékot Bányai Béla. — A kalandosabb lelkűek még Romániába is átmehetnek egy napra, Temesvárra és Aradra. Jegyet biztosítunk a Jókai Színház előadásaira, a Várjátékok, a Szegedi Szabadtéri Játékok élményének is részesei lehetnek üdülőink. A magányos természetűek, az otthonülők helyben is megtalálják a szórakozásukat, tévét nézhetnek, de bőséges a legújabb könyvek választéka is a 3500 kötetes könyvtárunkban. Szobai játékokkal, rexszel, sakkal, társasjátékokkal próbára tehetik az ügyességüket. Légpuska-, lengőteke- úszóbajnokságokat is rendezünk, ha a jó idő megérkezik. Újszerű szolgáltatásuk a jogi tanácsadás. Amiről otthon a vendégek nem szívesen beszélnek, itt elmondhatják, segítséget kérhetnek. Divatbemutatók, irodalmi estek, KRESZ-vetélkedők, s még egy különlegesség is csábítja őket: a kilencedik szinten a panoráma-periszkóp tiszta időben körbevetíti a város képét a nézőknek. Hamarosan testvére születik az üdülőnek. Állnak már a szomszédban a Csepel üdülő falai, s 1980 nyarára egybeépül a két szálló első emelete. Akkor már kéthetenként 1000—1100 pihenni vágyó embert, sőt családokat fogadnak. Ez a változás új feladatok elé állítja majd a közművelődés munkásait Gyulán. Bede Zsóka SZOT—MEDOSZ szálló halljában pihennek, olvasnak, beszélgetnek a vendégek, de innen vezet az út hazafelé is két hét után Fotó: Gál Edit Néhány napos nyitva tartás után úgy tűnik, hogy főként a fiatalok és a nyugdíjasok látogatják majd a Békés megyei Moziüzemi Vállalat ideiglenes keskenyfilmes moziját. Békéscsabán, az építők művelődési házában minden hét második felében, csütörtöktől napi két előadást játszik ez a mozi Fotó: Gál Edit Hangversenysorozat szeptembertől Zenei korszakok a televízióban Új zenei hangversenysorozat felvételei fejeződtek be a napokban a Nemzeti Galéria kupolacsarnokában: hat nyilvános koncertet vettek szalagra a tv munkatársai. A műsor készítői a különböző zenei korszakok műveiből összeállított hangversenyekhez kapcsolódóan a kor képzőművészeti alkotásait is bemutatják, így reneszánsz, a barokk, a klasszikus, a romantikus zenét bemutató koncerteket, valamint Bartók műveiből és egy mai szerző alkotásaiból összeállított programot megfelelő képzőművészeti alkotásokkal, festményekkel illusztrálják. Az adások idején Éri Gyöngyi, a galéria főigazgató-helyettese segít a nézőknek a különböző zenei és művészi korszakok közötti eligazodásban. A tervek szerint szeptembertől kéthetenként, vasárnap esténként jelentkező műsor zenei anyagának tolmácsolásában közreműködik a Camerata Hungarica, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusa, a Filharmónia fúvósötöse, a Bartók vonósnégyes, valamint Schiff András, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Jandó Jenő zongoraművész. Május elején a Mátyástemplomban Verdi Requiemjének nyilvános felvételét rögzíti a televízió stábja. A várhatóan a budapesti zenei hetek keretében képernyőre kerülő komolyzenei produkcióból részt vállal a Rádió szimfonikus zenekara és énekkara — Kobajasi Kenicsiro vezényletével —, s a világhírű szólistáink közül Sass Sylvia, Gáti István, Hamari Júlia, Kovács Kolos, Kelen Péter. A második negyedévben két alkalommal jelentkezik a zenés tv-színház: április 6-án mutatja be Jean-Paul Sartre Lendvay Kamilló: A tisztességtudó utcalány című tvoperáját. KÉPERNYŐK, csodás természet Amikor vasárnap délután szinte egymást követően sugározta a televízió dr. Homoki Nagy István Vadvízország című természetfilmjét, és a Magyar tájak sorozatban a Velencei-tó életét bemutató rövidfilmet, elgondolkodtam, hogy az utóbbi időben mennyire gyakoriak lettek a képernyőn az olyan alkotások, amelyek a természeti környezettel, az embert körülvevő élővilággal foglalkoznak. Mintha az utolsó órában felismert szükségszerűség diktálná a parancsot: ismerjük meg, szeressük, védjük a természetet, hiszen mindnyájan részesei vagyunk a nagy körforgásnak, s önmagunk ellen vétünk, ha környezetünket károsítjuk. Ha csak az elmúlt napok tévéműsorait idézem, különös összefüggéseket kell észrevennem a különböző alkotások között, ha azok valamilyen formában a környezetünket is bemutatták. A Természetbarát, a Telesport turisztikai magazinja interjút készített azzal a lengyel hegymászó nővel, aki a gyengébb nem képviselőjeként a világon elsőnek jutott fel a Himalája csúcsára. A riporternek arra a kérdésére, hogy miért vállalja a kockázatot, mi hajtja a sziklacsúcsok felé, egyszerű volt a válasz: mert ott vannak... Az ember ősi, eredendően nagyon emberi ösztönei sűrűsödtek ebben a három szóban, hiszen ha fajunkat valami kiemelte a többi élőlény közül, akkor a megismerési, meghódítási, a világot az ember szolgálatába állítani igyekvő akarások feltétlenül segítettek fejlődésünkben. Mondom, eredendően emberiek voltak e törekvések, ám az idők folyamán nagyon sokat ártottunk akkor, amikor túlzottan le akartuk igázni a természetet. A Velencei-tóról készült kisfilm például arra emlékeztetett, hogy már az elmúlt században egyszerűen le akarták csapolni hazánk e páratlan természeti kincsét. És az ásóval, lapáttal, kubikostalicskával beavatkozó idők óta mennyit változott a világ, amíg eljutottunk a tömegesen használt kémiai anyagok és a nagyüzemi vízszennyezések koráig. Igaz, a természetvédelem fegyverei is hatásosabbak lettek, bizonyítja ezt éppen a Velencei-tó példája, ahol mederkotrással, szélcsatornák készítésével akadályozzák meg a tó öregedését, segítik a vízfrissítést, az életet. A Delta legutóbbi száma is zömmel az embert szolgáló élővilág még kihasználatlan tartalékairól tudósított. A tengerek halállományának tudományos módszerekkel történő hasznosításáról, védelméről, és azokról a kísérletekről volt szó, amelyekkel háziasítani próbálnak egyes állatfajokat. A szibériai kísérleti telepeken való rókaidomítást látva azon zsörtölődtem, milyen kár, hogy nem említették, nehogy nálunk is bárki megpróbálkozzék a népmesék ravaszdijának háziasításával, hiszen Európában a „szelíd” róka a veszettség legfőbb hordozója. Vasárnap délután egyike adódott azon ritka alkalmaknak, amikor sajnáltam, hogy nem színes készüléken nézhetem a műsort. Bár dr. Homoki Nagy István természetfilmje, a Vadvízország fekete-fehéren is csodálatos élményt jelentett. Közel 3 évtized telt el a film elkészülte óta, időközben bizonyára sokat változott az idilli háborítatlanságot élvező táj, ám a természet pompájának e sűrített bemutatása sokat segített, hogy más szemmel lássuk, más emberként védjük környezetünket. (Andódy)