Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-09 / 211. szám
1979. szeptember 9., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiállítások Gyulán és Budapesten Százötvenöt fotográfia Ennyit mutatnak be az idei, országos Székely Aladár-fotókiállításon, a gyulai múzeum Dürer-termében. A szokásosnál valamivel nagyobb szám a kiállítás előnyére válik: változatosabb, sokszínűbb, mint a legutóbbi. Ugyanakkor először érezni határozottabban, hogy a zsűri igyekezett lenyesegetni a kötelesen divatos vadhajtásokat, technikai ügyeskedéseket, elembertelenítő torzításokat, értelmetlen formai játékokat. Kiderült az is, hogy a fegyelmezettebbre igazított látásmód a bírálók részéről nemhogy hátrányára, sokkal inkább előnyére vált az összképnek is; attól, hogy elmaradtak ezek a fals felhangok, a rossz értelműen mellbevágó és még rosszabb értelműen csak látszólag avantgarde nézőpukkasztások — jobb lett az egész tárlat. Erre az itt látható anyagra, a 155 fotográfiára nyugodtan rámondhatjuk: majdhogynem mind egytől egyig szép, tartalmas tükre a valóságnak, szép, tartalmas kifejezője annak, ahogyan a kiállítók látják azt. Tehát — egyfelől — a bírálók jól állták a sarat, igyekeztek azigazi értékeket megtartani, és nem behódolni az ügyeskedésnek, a művészi ráérzést, tehetséget egészen mással pótló irányzatoknak, melyeket jószerével nem is szabad irányzatnak, csak egyszerűen: rossz iránynak kell nevezni. Másfelől azonban ezen az idei Székely Aladár-fotókiállításon is kísért a díjazásra érdemesek kiválasztása körüli balfogás. Többször szóvá tettük már, hogy évek során visszatérő: nem mindig a legjobbak kapják a díjakat, és Gyula város különdíját. Nem arról van szó, hogy ezek méltatlan alkotások, sorozatok, csupán arról, hogy szembetűnően jobbak esnek el a kitüntetéstől. Most is így történt. Horváth Zsolt első díjas sorozatában ugyan akad egy kiemelkedő kép, a 19 év, de az egész csak a „jobbak” között foglalhatna helyet. A második díjas Görbe Ferenc Tiszta szoba című képe is tetszetős, hangulatos, elgondolkoztató, de legalább három tucat társa található a falakon. A harmadik díjas Juhos Nándor képei közül a Memento Mohács míves munka, a Rejtelmes akt (szinte egyetlen e témakörből) azonban már csak rejtelmesen üres játszadozás szétvágott és újra kopírozott női testrészekkel. Gyula város különdíját Csik Ferenc kapta Papírgyárban című képéért, nem tudni, miért. Hogy mást ne mondjak, Varró lánya sokkal erőteljesebb, emberibb, vonzóbb. Nem hiszem, hogy a témát jutalmazták, mert a munkaképek között sem éri el a Papírgyárban az átlagszínvonalat. Néhány emlékezetes fotográfiát azonban meg kell említenünk. Ezek között is kiemelt helyen Balázs István Erkély, Balogh Ferenc Nyár, Zsigri Oszkár Tájkép és Tavasz című lágy tónusú, tekintetmarasztaló képeit, Kozák Albert Erők, Ilku János Derű című fotográfiáját, és Tóth István érzésekkel teli művészportréit. A közönség a vendégkönyvben ad hangot véleményének. Álljon itt kettő, befejezésül: „Több képet találtam, ami Egyéni szép világ Ha felkeressük Budapesten az Eötvös Loránd utcai Helikon Galériát, abban is a közelmúltban megnyitott kiállítást, Fülöp Erzsébet egyéni, szép világában gyönyörködhetünk. Annál is inkább, mert ez az ő egyéni, szép világa a mi világunk, minden rezzenetére-emlékére , jelen valóságára emlékezünk, tudjuk azt, és meglepve, a művészi kifejezés apró kis csodái előtt állva ismerünk rá újra önmagunkra, múltunkra, a rég volt évekre, melyeket apáink, anyáink, nagyapáink és nagyanyáink éltek át. Azt írja a kiállító művészről a szerény kis leporellókatalógusban Kovanecz Ilona műtörténész, hogy „határozott, kiérlelt jelképteremtő erő rejlik” Fülöp Erzsébet képein, amelyeken „mélyenszántó, filozófiai érettségű gondolatokat és érzéseket” fogalmaz meg. És az sem túlzás, hogy figurális kompozíciói „sorskérdésszerűen megfogalmazott mondanivalókat hordoznak”. Végső soron, túl azon a különös érzésen, ami elfogja a szemlélőt a művész képei előtt; túl azon az együttrezdülésen, mely a múlt és a jelen képeit — jelképeit! — kíséri, kiteljesíti értelmünkben és érzelmeinkben; túl ezeken. Fülöp Erzsébet képeinek kulcsa a „sorskérdésszerűen megfogalmazott sokkal jobb, mint a Horváth Zsolt I. díjas képei. K. Mária”; „A kiállítás igen megnyerő, de az első díjakat nem a legművészibb fotók kapták. L. Mihály, Szolnok.” Tehát nemcsak a recenzens érzi úgy, hogy a díjak odaítélésével, a díjazottak kiválasztásával valami baj van. Hosszú távon, mondanivalókban” található. Ritka, kiemelkedő művészi tartás és valóságlátás egyegy műalkotássá nemesedett gondolatsorát kapjuk ezen a kiállításon, ezektől a képektől. Húsz mindössze, és mégis a teljesség erejével hatnak. Nyílt és őszinték ezek a képek, nemesek és embertféltőek a gondolatok, melyek átsugárzódnak hozzánk. Ismétlődő rekvizítumai: a petróleumlámpák, az asztalok, székek, függönyös ajtók és ablakok szinte valamenynyin feltalálhatók, ezek az ismétlések azonban más-más jelentést hordoznak, másmás a szándék velük, másmás az egymáshoz való kapcsolódásuk. A földek, a tanyák, a falusi emberek töltik be e húsz kép mezejét, időben távolról és közelebbről is. Időtávolságai mégsem idegenek, nem ridegek és még csak nem is nosztalgikusak: az élet a leglényegesebb bennük, az élet, mely van, lesz és volt is. A legszebbek, a legértékesebbek a húsz közül a Szomorkodó, a Szerelmespár, a Móri, a Hosszú út, a Várakozás és a Sötétség. Azt is jó érzés megállapítani, hogy az Orosházáról indult, Vásárhelyen élő művész budapesti sikere, egyértelmű. Sass Ervin Memento Mohács • Juhos Nándor felvétele Kovács György Ez jutott nekem A. Tibornak küldöm egy váratlan, kedves rámgondolásáért A sorsom rosszabb felétől ezt kaptam: fél-asszony, fél-hit, fél-megoldások. Életem jobb felétől meg annyit, amennyi egy tergenyésnek is sok. A vágyaim jól körüludvaroltak, mondván, a sokaság a Szivárvány. Hittem dőrén — mert ne hittem volna: sok barát közt nem maradok árván. Most, nem mondhatom, sokan körülállnak, és hüledeznek életkedvemen. — Elkésett dal, elkésett jószándék, félig élt élet. Ez jutott nekem. Bogár László Játék Tapsoltunk a kőszívű szélnek és csodálva hallgattuk, mikor furcsa dallamokat játszott a gyárak kormos-torkú kémény orgonáin. Visszamosolyogtunk az izzó napsütésre, körbe álltunk, hahotáztunk. Majd futottunk és megálltunk, sorba mentünk, aztán összevissza, kezünk kezet fogott vagy ökölbe szorult, néha dolgoztunk, csavarogtunk, szerettünk és szeretkeztünk. Végül férfiakká lettünk, arcunk megkeményedett, fejünket hó borította, mert meg is öregedtünk. Fülöp Erzsébet: Sötétség TÉKA Gondolatok egy ünnepi antológiáról Időben tőle egyre távolabb lélekben hozzá egyre közelebb emléke bennünk nemcsak megmarad de nőve nő... ... írja Gábor Andor 1925. III. 21-én, Évfordulón c. versében. Ezek a sorok mottóul szolgálhatnának a Kossuth Könyvkiadó 1919 május c. antológiájához, melyet Erki Edit válogatásában bocsátott közre. A kötet a Tanácsköztársaság 60. évfordulójának tiszteletére jelent meg. A címadó novella Nagy Lajos megrázó, klasszikussá nőtt írása. Drámai jellegét bizonyítja, hogy Új vendég érkezett címmel a televízióban és színpadainkon is otthont talált. Közel hatvan év magyar irodalmi terméséből válogatott Erki Edit. Az első írás 1919-ben, az utolsó 1977-ben kelt. A szerkesztő a bőség zavarával kellett megküzdjön, hiszen az 1919. március 21-től augusztus 1-ig eltelt hősi 133 nap, a Tanácsköztársaság időszaka alatt nagyon mozgalmas volt a magyar irodalmi élet. A legtöbb író, költő kilépett írószobája falai közül. Publikációikat a Mindenki újakra készül c. négykötetes szöveggyűjtemény foglalja össze. E témáról olvashatunk József Farkas: Rohanunk a forradalomba c. tanulmánykötetéből is. Ezúttal egy olyan antológiát kaptunk kézhez, amely e rövid, de történelmileg meghatározó jelentőségű időszak ihletéséből született műveket sorakoztat fel. Beszéljenek a számok? — Legyen. 76 írást 10 prózai művet, 66 verset olvashatunk. 35 költő, 10 író szerepel a kötetben, melyben nincs rangsor. A szerkesztés döntő szempontja az 1919-es év ihlető ereje volt, így egy sorba került az alig ismert Körmendi Zoltán, az irodalmi berkekben vitát kiváltó Mácza János ilyen költőkkel, mint Kassák Lajos, József Attila, Illyés Gyula. Érdekesség, hogy Veres Péter és Déry Tibor nem a rájuk elsősorban jellemző műfajban, prózával, hanem verssel szól hozzánk. •* A szerkesztésmód időrendi. Ez a korszakok kiemelését teszi lehetővé. Kitapinthatjuk a magyar munkásmozgalom jelentős, bár olykor szomorú emléknapjait is. Gelléri Andor Endrétől pl. az Ukránok kivégzése c. Sallai és Fürst emlékének szentelt, 1936-ban írt novellát is megtalálhatjuk. Más előjellel, de nagyon szép összképet mutat a 40-es évfordulót köszöntő, 1959-ben, az 50-es jubileumra emlékeztető, 1969-ben írott művek sora. Több, már régről ismert, a kort kiválóan jellemző vers mellett (Juhász Gyula: Dózsa feje, Hamburger Jenő: Latinka ballada, Madarász Emil: Csihajda) számos, e szempontból még nem öszszegzett költemény van a könyvben, s nyilvánvaló, hogy még így is sokat mellőzni kellett. A kiadó a fülszövegben írja is: „Hatvan év magyar lírájának forradalmi gazdagsága arra szorított bennünket, hogy csak azokat a verseket válogassuk a gyűjteménybe, amelyek konkrétan idézik 1919- et.” Nincs olyan antológia, amely fel ne keltené az ellentmondás ingerét. E kötetet lapozgatva is valószínűleg felmerülnek majd kérdések. Megkérdezhető pl. hogy Tóth Árpád miért nem az Új istennel szerepel? Megkérdezhető továbbá, hogy miért nem találunk a kötetben riportot is? Szép lett volna olvasni az Új közönségről, vagy épp a jubiláns Móricz Zsigmond termelőszövetkezeti tapasztalatairól. összegezésül azt kell megállapítani, hogy a kötet méltó az évforduló ünnepéhez. A válogató gondos munkájára vall, hogy a legtöbb írás kötetcímadó lehetett volna. Már a címében kifejezi a Tanácsköztársaság ihletését jó pár írás. Ilyenek pl: Kis Ferenc: Márciushoz, Várnai Zseni: Tizenkilencre viszszanézve, Hollós Korvin Lajos: Emlékezés a napra, Garai Gábor: Látomás a forradalomról c. költeményei. A szépprózai részt Goda Gábor: 1919 egy úriszobában c. írásának szatirikusan bölcs látásmódja, Major Ottó: Testamentumának gondolatébresztő ereje, Illyés Gyula: Beatrice apródjai c. művének a hajdani szociográfiákat is felidéző hangütése teszi élvezetessé. A szerkesztő nagy érdeméül kell feljegyeznünk: sikerült a téma homogenitásán belül is változatosságot teremtenie. Az idézett szövegek az alkotók egyéniségét rendkívül plasztikusan érzékeltetik, jellemzők az adott kor stílusirányzataira, s nemcsak 1919-et, de azt a kort is kifejezik, amelyben íródtak. Szabad Olga