Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-05 / 156. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1980. JÚLIUS 5., SZOMBAT Ára: 1,20 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 156. SZÁM Tanácskozott a KISZ Központi Bizottsága Pénteken ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A testület meghallgatta Maró­­thy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának tájékoztatóját az MSZMP KB június 24-i üléséről. Szólt az időszerű nemzetközi kérdé­sekről, a népgazdasági terv végrehajtásának eddigi ta­pasztalatairól, az országgyű­lési és a tanácsi választások­ról. Hangsúlyozta: a magyar fiatalok egyetértenek pár­tunk és kormányunk politi­kájával, ezen belül azokkal a törekvéseivel is, amelyek a leszerelést, a nemzetközi fe­szültség csökkentését és az enyhülést igyekeznek előse­gíteni. A testület ezután meghall­gatta és elfogadta az ifjúság szórakozásának néhány idő­szerű kérdéséről, az ezzel összefüggő teendőről szóló állásfoglalást. Memento 1944 dokumentum­kiállítás a munkásmozgalmi múzeumban Memento 1944 címmel do­kumentumkiállítás nyílt pén­teken a Magyar Munkás­­mozgalmi Múzeumban, amely a magyarországi deportálá­sok és nyilas tömeggyilkos­ságok 600 ezer áldozatára emlékeztet. Az auschwitzi emlékmúze­um magyar pavilonjában ez év tavaszán — az egykori haláltábor felszabadulásának 35. évfordulójára — rende­zett állandó magyar kiállítás számos dokumentuma látha­tó itt is. A múzeum aulájában be­mutatják a Magyar Tanács­­köztársaságot vérbe fojtó el­lenforradalmi rendszer fe­hérterrorjának és elnyomá­sának bizonyítékait. A de­portáltak levelei, újságcik­kek, térképek, hivatalos ada­tok szemléltetik. 1944 áprili­sa és júliusa közötti időszak­ban csaknem 500 ezer em­bert hurcoltak el koncentrá­ciós táborokba, főleg Ausch­witzba. A megrázó képsorok között vannak azok a fotók is, ame­lyeket két SS-tiszt készített, amikor a táborba érkezett magyar foglyok közül kiválo­gatták a munkaképeseket, s a gyengéket, öregeket, gyere­keket a gázkamrába terelték. A fasizmus, az embertelen­ség elleni harc, az ellenállá­si mozgalom több dokumen­tumát, harcra mozgósító röp­cédulákat, felhívásokat, az üldözötteknek készített men­leveleket, azoknak a szemé­lyiségeknek a fényképeit, akik életük veszélyeztetésé­vel sok embert mentettek meg a haláltól — állítottak ki. Ülést tartott a Békés megyei pártbizottság Az MSZMP Békés megyei pártbizottsága július 4-én, tegnap ülést tartott. Az ülé­sen Gyulavári Pál elnökölt, a párt megyei végrehajtó bi­zottságának tagja, a megyei tanács elnöke. A tanácskozá­son részt vettek a pártbizott­ság tagjain kívül a pártbi­zottság osztályvezetői, a me­gyei állami, gazdasági és tö­megszervezetek meghívott vezetői, valamint Rubik László, a Központi Bizottság munkatársa. A pártbizottság ülésének napirendjén szerepelt: 1. Tájékoztató nemzetközi kérdésekről Frank Ferenc megyei első titkár előterjesz­tésében. 2. Tájékoztató az 1980-as gazdasági év feladatainak időarányos végrehajtásáról Csatári Béla megyei titkár előterj­esztésében. 3. Tájékoztató az 1980. évi országgyűlési képviselő- és általános tanácstagi válasz­tások politikai tapasztalatai­ról. Előadója Nagy Jenő me­gyei titkár volt. 4. Végül a pártbizottság személyi kérdésekben dön­tött. Megyei szövetkezeti nap A Békés megyei szövet­kezetek tegnap délután em­lékeztek meg a nemzetközi szövetkezeti napról. Sarkadi István, a megyei szövetkeze­ti koordinációs bizottság el­nöke meleg szavakkal kö­szöntötte az ünnepségen megjelenteket: a mezőgazda­­sági, az ipari, a háziipari, a fogyasztási szövetkezetek képviselőit, nyugdíjasait, a párt-, az állami, a gazdasági, a tömegszervezetek vezetőit, Csatári Bélát, a megyei párt­­bizottság titkárát, Gyulavári Pál megyei tanácselnököt, dr. Szabó Sándor általános elnökhelyettest, Klaukó Má­tyás országgyűlési képvise­lőt. Csatári Béla megyei titkár mondott ünnepi beszédet. Szólt arról, hogy a szövet­kezeti eszme és a munkás­mozgalom kezdettől össze­fonódott. Nagy múltját és erejét mutatja, hogy a Szö­vetkezetek Nemzetközi Szö­vetsége már 85 éve meg­alakult, s azóta is egyedüli szerve e terebélyes mozga­lomnak. A szövetkezeti mozgalom igazi kiteljesülése — hang­súlyozta a szónok — csak a szocializmusban következ­het be. A szocializmusban ez az egyetlen forma, amely a kisárutermelők tömegeit a szocialista termelés útjá­ra viheti a lenini elvek al­kalmazásával , az önkéntes­ség, a fokozatosság érvénye­sítésével, az állam aktív anyagi támogatásával. A szö­vetkezet ugyanakkor társa­dalmi szervezet is. Szerepük a szocialista demokrácia fej­lesztésében jelentős. Békés megye szövetkeze­teinek megkülönböztetett szerepe van — mondta Csa­tári Béla. Ezt számokkal is igazolta. Az iparban például 36 szövetkezet dolgozik me­gyénkben. • Termelési érté­kük meghaladja a három és fél milliárd forintot, s mind­ezt az állóeszközök 8 száza­lékos megyei arányával érik el. E szövetkezetek közül többnek már nemzetközi ne­ve is van. Szövetkezeteink legna­gyobb hagyományokkal a forgalmi tevékenységi kör­ben rendelkeznek. A tizen­hat általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetünk a megye minden településén jelen van. Az ellátás több mint felét ők szolgáltatják. De szövetkezeteink között kétségtelenül a legnagyobb jelentőségűek a mezőgazda­­sági termelőszövetkezetek, s az idekapcsolódó társulások. Részletesen elemezte az ünnepi szónok e szövetkeze­tek gazdasági eredményeit is és politikai jelentőségüket. Majd a megoldandó felada­tokról szólt. Végül sok sikert kívánt a most soron levő mezőgazdasági munkák vég­zéséhez, a feladatok megol­dásához. Az ünnepség végén ki­tüntetésekre, jutalmazá­sokra került sor. Szebelédi János, a szeghalmi ÁFÉSZ elnöke és Vecsei Kornél, az orosházi ÁFÉSZ párttitkára a SZÖVOSZ Kiváló Szövet­kezeti munkáért kitüntetését kapták, s öten jutalomban részesültek. Napirenden: a közlekedés biztonsága A közúti és a vasúti köz­lekedés biztonságáról tár­gyalt, ezen belül a közleke­dési útvonalak kereszteződé­seinek fokozott biztonságá­val foglalkozott pénteken a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vezetői érte­kezlete. Az 1975-ben hozott mi­nisztertanácsi határozat cél­ja az volt, hogy az V. ötéves tervben minden olyan vas­úti közúti kereszteződést, ahol menetrendszerű autó­buszforgalmat bonyolíta­nak le, megfelelő módon biztosítani kell. 1975-ben 8115 közúti-vasúti kereszte­ződés volt hazánkban. Ezek számát több mint 1200-zal csökkentették, sok­ vasúti átjárót megszüntettek. Ezen­kívül az útépítések, a csomó­pontok korszerűsítése, re­konstrukciója során alul- és felüljárók építésével több mint kétszáz szintbeni ke­reszteződésnél szétválasztot­ták­ a vasúti és a közúti for­galmat. A szakemberek véleménye szerint közlekedési jelző­rendszereink, technikai esz­közeink megfelelnek a cél­nak, az európai színvonal­nak. Ennek ellenére előfor­dulnak súlyos balesetek, mert a járművezetők, gya­logosok megszegik a közle­kedési szabályzatokat. Ezért fontos feladatuk a közleke­dés vezetőinek, szakembe­reinek és minden érintett szervnek, hogy érvényt sze­rezzenek a rendelkezések­nek, s a nevelés, a rendsze­res ellenőrzés fejlesztésével is segítsék a közlekedési morál javítását. ­Nagy sikerű alkalmi virágvásárt rendezett a Békéscsabai Ke­reskedelmi és Vásári Iroda a szombathelyi Kertész Mgtsz-szel karöltve. A csabai vásárcsarnoknál lebonyolított árusítás rendkívüli sikerét garantálta, hogy a cserepes virágokat az országos átlagárnál 40 százalékkal olcsóbban adták, a megyei árak pedig az országos átlagnál is magasabbak. Az érdeklő­dők ma is vásárolhatnak Fotó: Martin Gábor r „A legnemesebb hivatás életet menteni, gyógyítani” Semmelweis-ünnepség Békéscsabán A Békés megyei Tanács egészségügyi osztálya és az Orvos-egészségügyi Dolgo­zók Szakszervezetének me­gyei bizottsága tegnap, jú­lius 4-én délelőtt Semmel­­weis-emlékünnepséget ren­dezett Békéscsabán. A meg­hívott eg­ézségügyi dolgozók körében megjelent többek között dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyette­se, Bocskai Mihályné SZMT- titkár, Bereczka István, a megyei pártbizottság mun­katársa, Csamangó Vilmos, az egészségügyi szakszerve­zet megyei titkára és őz Fe­renc, a Vöröskereszt megyei titkára. A vendégeket dr. Horváth Éva megyei főorvos köszöntötte, majd az Egész­ségügyi Minisztérium főosz­tályvezető-helyettese, dr. Várdi Pál mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett Sem­melweis Ignác forradalmi jelentőségű munkásságára, a szülő asszonyok, anyák életét mentő felfedezésére, amelyet életében nem sike­rült elfogadtatni a közvéle­ménnyel. Fanatikus hittel küzdött a gyermekágyi láz legyőzéséért, a profilaxis el­ismertetéséért. Felfedezése általánossá válását nem ér­hette meg, s munkássága holta után is viták össztüzé­be került. Németes hangzá­sú neve miatt kétségbe von­ták magyarságát, fanatikus zsenialitását visszájára for­dítva magyarázták. Ma már életrajzírói, munkásságának elemzői hitet tettek emberi nagysága mellett, amely pél­daként áll az egészségügyi dolgozók előtt. Felfedezése arra szolgált bizonyítékul, hogy nemcsak laboratóriu­mokban, tudományos kated­ra előterében lehet kutatá­sokat végezni; a mindennapi élet, a hétköznapi gyakorlat is vezethet döntő jelentőségű felismerésekhez. Az ünnepi megemlékezést követően az egészségügyi miniszter kitüntetéseit nyúj­tották át a megye több mint hetven egészségügyi dolgozó­jának. Többek között kiváló munkáért kitüntetést kapott a nagyszénási szociális ott­hon ápolónője, Pálvölgyi Mihályné, Csótya Imréné mezőgyáni védőnő, dr. Ré­­dei József eleki körzeti or­vos, Lukács Zoltán, a megyei KÖJÁL osztályvezetője, Ne­mes Irma orosházi, Kondor Jánosné szarvasi, Boár Áron­na battonyai egészségügyi dolgozó. Többen vehették át az egészségügyi miniszter dicsérő oklevelét, s megju­talmazták a megyei egészség­­ügyi intézmények vezetőit is. A résztvevők gratulál­tak a budapesti központi ün­nepségen kitüntetetteknek: a Kiváló Orvos címet nyert dr. Kási Gyula igazgató fő­orvosnak és a Kiváló mun­káért címmel jutalmazott dr. Márkus János iskolafogász­nak. A bensőséges hangulatú ünnepély a megyei gyógy­szertári központ kamarakó­rusának műsorával ért vé­get. B. Zs. A nyári munkákról tárgyalt a MEDOSZ A mezőgazdasági üzemek felkészültek az aratásra, s eleget tettek a dolgozók szo­ciális ellátásával kapcsolatos kötelezettségeiknek — ezt ál­lapították meg a MEDOSZ központi vezetősége pénteki ülésén, amelyen a nyári munkák teendőiről tanács­koztak. Dr. Dénes Lajos me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes elmondot­ta, hogy az aratás csak a hét végén, illetve a jövő hét elején kezdődhet meg, tekin­tettel arra, hogy az időjárás továbbra is kedvezőtlen. A MEDOSZ központi veze­tősége felhívta a dolgozókat arra, hogy veszteség nélkül használják ki a rendelke­zésre álló időt. A gyors üte­mű munka azonban nem me­het a biztonság rovására, a balesetek megelőzésére soro­zatos munkavédelmi ellenőr­zéseket tartanak majd.

Next