Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-28 / 123. szám
1981. május 28., csütörtök Folytatja munkáját a mongol pártkongresszus Sarlós István felszólalása Tisztelt Cedenbal elvtárs! Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében köszöntöm a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusának valamennyi részvevőjét. Megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehetünk kongresszusukon, s továbbíthatjuk önöknek, s önökön keresztül a testvéri mongol népnek a magyar kommunisták, szocializmust építő népünk és személy szerint Kádár János elvtársnak, pártunk Központi Bizottsága első titkárának elvtársi üdvözletét és legjobb kívánságait. A mongol és a magyar nép azonos célokért küzd. Pártjaink kapcsolatai a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveire épülnek. Népeink együttműködése és barátsága, hűen az országaink között 1965. október 2-án megkötött barátsági és együttműködési szerződés szelleméhez, évről évre erőteljesebb, és sokoldalúbbá válik a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt a múlt év márciusában tartotta XII. kongresszusát, amely megerősítette eddigi politikájának fő irányvonalát, és kijelölte a szocializmus építésének időszerű feladatait. Országunkban a néphatalom szilárd, érvényesül a párt vezető szerepe, sokoldalúan bontakozik ki a szocialista demokrácia, erősödik a szocialista nemzeti egység. Jelenleg a gazdasági feladatok megoldása áll munkánk középpontjában.» Tudatában vagyunk annak, hogy céljaink eléréséhez jobb, szervezettebb, hatékonyabb munkára van szükség az ipar, a mezőgazdaság, a tudományos élet, az államigazgatás és az irányítás területén. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Mongol Népi Forradalmi Párt együtt harcol a nemzetközi helyzet javulásáért, az imperialista törekvések meghiúsításáért. Szolidárisak vagyunk a nemzeti függetlenségükért és a társadalmi haladásért küzdő népekkel és forradalmi mozgalmakkal Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. * * * A kongresszus délutáni ülésén elsősorban a vidék küldöttei kaptak szót. Beszámoltak megyéjük, szövetkezetük vagy állami gazdaságuk eredményeiről és gondjairól, és — ami minden felszólalás közös vonása volt — egyetértésüket fejezték ki a Központi Bizottság beszámolójával. A kongresszus ma folytatja munkáját. TELEX - MOSZKVA Hivatalos tárgyalásai befejeztével, szerdán Husszein jordániai király koszorút helyezett el a Lenin-mauzóleumnál és a Kreml falánál, az ismeretlen katona sírjánál. , # HAVANNA Havannában kubai—csehszlovák megállapodást írtak alá a két ország közötti kulturális, tudományos és oktatási együttműködésről, valamint egy okmányt a két ország közötti kapcsolatok, barátság és együttműködés továbbfejlesztéséről. A dokumentumokat csehszlovák részről Bohuslav Chnoupek külügyminiszter, kubai részről pedig Isidoro Malmierca külügyminiszter írta alá. * SAN SALVADOR Fokozódik a jobboldali terror Salvadorban. Kedden két szakszervezeti vezetőt meggyilkoltak a salvadori fővárosban. Az elmúlt 24 órában az ország különböző részén 18 személy holttestét találták meg. A junta 1979. októberi hatalomátvétele óta mintegy 22 ezer ember vált a politikai terror áldozatává. * VARSÓ A szerdán ismertté vált orvosi jelentés szerint kedden nagymértékben romlott Stefan Wyszynski bíborosnak, Lengyelország prímásának az egészségi állapota. Súlyos zavarok álltak be vérkeringésében és légzésében, és ezeket csak részlegesen sikerült elhárítani. A bíboros állapota válságos. $ MADRID A spanyol rendőrség közölte, hogy Barcelonában találtak egy alagutat, amelyet feltehetőleg terroristák ástak, hogy merényletet hajtsanak végre János Károly király, ellen. Az alagutat az alatt az útvonal alatt fúrták, amelyen vasárnap, a hadsereg napja alkalmából végighaladnak egy katonai díszszemle résztvevői, köztük az uralkodó is. Az alagút bejárata egy üzlethelyiségben található. A szóban forgó üzletet a Banco Central elleni akcióban részt vett bandának éppen az a tagja bérelte ki, aki az akció sorban életét vesztette. Lengyelországban bonyolódik a helyzet Lengyelországban az utóbbi időben a korábbinális bonyolultabbá, összetettebbé vált a társadalmi-politikai helyzet, s eközben sajnálatosan nem tapasztalható semminemű javulás a gazdaságban. Néhány nap múlva megkezdődik a Lengyel Egyesült Munkáspárt kilencedik, rendkívüli kongresszusa előkészítésének utolsó szakasza: beszámolásiválasztási értekezleteket tartanak a LEMP vajdasági bizottságai. Az eddigi előkészítő tanácskozások alapján elmondható, hogy még mindig jóval több a múltat boncolgató megnyilvánulás, mint a jövőbe tekintő, előremutató javaslat. Alig másfél hónappal a július közepére tervezett kongresszus előtt még nem biztos, hogy a történelmi jelentőségűnek nevezett tanácskozást egy, vagy két szakaszban tartják-e meg. Ez derült ki a varsói televízió kedd esti tv-híradójából, amelyben Tadeusz Grabski, a PB tagja, a KB titkára — aki egy varsói üzemi pártértekezleten vett részt — egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a jelenleg folyó vitában nehéz lenne erről dönteni. Így legjobb, ha maga a kongreszszus határozza majd el, hogy egy, vagy két szakaszban végzi-e munkáját? Az egész országot átfogó, mindenféle kérdésre kiterjedő, szűnni nem akaró viták, megbeszélések, konferenciák időszakát éli hónapok óta az ország. Az idegen eszmei befolyások nyomása alatt — amelyeknek, akárcsak a múltban, most is kedvez a párt soraiban meglevő jobboldali opportunizmus és burzsoá liberalizmus — az egész párt és tagjai is elvesztették a szocializmusért vívott harc eszmei-politikai programadó iránytűjét. Befejeződtek a szovjet—jordániai tárgyalások Szerdán Moszkvában befejeződtek a szovjet—jordániai tárgyalások. Szovjet részről a megbeszéléseken Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Tyihonov, Andrej Gromiko és más személyiségek vettek részt, jordániai részről Husszein király mellett a tárgyalóküldöttség tagja volt Mudar Badran, az ország miniszterelnöke és hadügyminisztere, Marvan Al- Kasszem külügyminiszter, Hasszán Ibrahim, a megszállt területek államminisztere és több más személyiség. A megbeszélések befejezéséről kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a tárgyalások baráti légkörben, a kölcsönös megértés szellemében folytak. Husszein király ismételten támogatásáról biztosította azt a törekvést, hogy ilyen módon érjék el a Közel-Kelet térségében az igazságos és tartós békét. A libanoni események megvitatása során aláhúzták, hogy a Szovjetunió szilárdan támogatja Szíriát az izraeli agresszió ellen foganatosított lépései során. Brezsnyev és Husszein megelégedéssel állapította meg, hogy eszmecseréjük hasznos volt, és megmutatta, hogy a megvitatott kérdésekben a felek értékelése és következtetése sokban egybeesik. (Telefotó) Dimitr Sztanisev látogatása hazánkban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására május 23. és 26. között látogatást tett hazánkban Dimitr Sztanisev, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára fogadta Dimitr Sztanisevet. Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára megbeszélést folytatott a bolgár vendéggel. A szívélyes, elvtársi légkörben, a teljes nézetazonosság jegyében lezajlott találkozón tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről és feladatairól. A megbeszéléseken részt vett Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. A bolgár vendég ellátogatott Heves megyébe, ahol Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a megye életéről. Dimitr Sztanisev elutazott Budapestről. Pertini tárgyalásai Sandro Pertini olasz köztársasági elnök szerdán tárgyalásokat kezdett az olasz pártok vezetőivel a kormányválság megoldásának lehetőségeiről. A nap folyamán konzultált Arnoldo Forlanival, a kereszténydemokraták vezetőjével, majd megbeszélést folytatott Enrico Berlinguerrel, az Olasz Kommunista Párt főtitkárával. Berlinguer találkozójuk után újságíróknak nyilatkozva megismételte korábbi álláspontját, hogy az OKP-t mindenképpen be kell vonni a kormányzásba. Egyúttal azonban kizárta a kommunisták részvételét egy kereszténydemokraták vezette kabinetben. Az államfő Bettino Craxit, az Olasz Szocialista Párt főtitkárát is fogadta. A Forlani vezette koalíciós kormány kedden, az úgynevezett PS 2-es botrány kirobbanása nyomán mondott le. Sikertelen Had A Fehér Ház szerdán reggel hivatalosan közölte, hogy Philip Habib volt amerikai külügyminiszter-helyettest, aki a libanoni konfliktusban részt vevő felek között próbált közvetíteni Reagan elnök személyes megbízottjaként, visszarendelték Washingtonba, hogy „küldetésének menetéről és jövőjéről folytasson konzultációt”. Philip Habib, aki három héten át sikertelenül próbált közvetíteni Szíria és Izrael között az úgynevezett libanoni rakétaváltág ügyében, bejelentette, hogy visszatér Washingtonba. A bejelentés azután hangzott el, hogy szerdán délelőtt ismét találkozott Begin izraeli miniszterelnökkel. Az amerikai diplomata nem adott magyarázatot arra, hogy miért szakítja meg ingázó misszióját, csupán annyit közölt, hogy „a diplomáciai erőfeszítések folytatódnak”. Bejrúti megfigyelők szerint elkerülhetetlenné vált a washingtoni konzultáció, hiszen Habibnak a legkisebb mértékben sem sikerült közelítenie egymáshoz a homlokegyenest ellenkező szíriai és izraeli álláspontot. Begin miniszterelnök szerdán ismét megerősítette, hogy Habib nem követelt semmiféle engedményt Izraeltől. Az Al- Baath című damaszkuszi lap viszont ugyanaznap azt írta, a küldetés hogy Begin és Habib várakozhat, ameddig csak akar, Szíria nem fogja módosítani jól ismert álláspontját. Mint emlékezetes, Damaszkusz elutasítja azt az izraeli követelést, hogy vonja ki feltétel nélkül a Libanonba és a libanoni határ szíriai oldalára telepített légvédelmi rakétáit, amelyek az izraeli légierő által április vége óta sorozatosan támadott arab békefenntartó erők védelmét szolgálják. Közben mind Libanonban, mind Szíriában nagy felháborodást keltett Beginnek az a beismerése, hogy Izrael előbb 1978 augusztusában, majd ez év április nyolcadikén kötelezettséget vállalt arra, hogy légi támogatást nyújt a libanoni jobboldali milíciáknak Szíriával szemben. Ez a beismerés — írja a damaszkuszi Al-Baath — rávilágít a libanoni bonyodalmak és fegyveres konfliktusok eredetére. Szolimán Frangié volt libanoni elnök pedig egyenesen azt indítványozta, hogy a libanoni parlament az ellenséggel való együttműködés , és hazaárulás vádjával vonja felelősségre és váltsa le Szárkisz köztársasági elnököt, aki — Frangié szerint — az izraeli ügynökök — azaz a falangista párt — „zsoldjába szegődött” és „az ő képviselőjükként lépett fel Szíriával üzemben”. HÍREK HÍREK HÍREK Emil. Csanád napja A Nap kél 4.54 — nyugszik 20.29 órakor A Hold kél 2.28 — nyugszik 13.57 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1881. május 28-án született Sopornyán és 77 éves korában, 1958 márciusában halt meg Budapesten Peterdi Andor költő és műfordító, a magyarországi szocialista költészet egyik korai művelője, Várnai Zseni költő férje. — MA ISMÉT: Megkérdezzük a minisztert. Este ismét jelentkezik a tv-ben a Megkérdezzük a minisztert sorozat. Ez alkalommal Hetényi István pénzügyminiszter válaszol a nézők kérdéseire. Az ország pénzügyi helyzete és lehetőségei mellett szóba kerül a családok költségvetése, a beruházások és a támogatások kérdése. A beérkezett levélkérdések alapján nagyon sok állampolgárt érdekel a külföldről felvett hitelek sorsa, az ár- és béremelkedés, a nyugdíjak alakulása. A nap során délelőtt 10 órától az adás befejezéséig telefonon — a 180-455-ös hívószámon — is lehet feltenni kérdéseket a miniszternek. Az adás 21.25-kor kezdődik az első programban. * — AZ OROSHÁZI AKG 30 lakás vevőkijelölési jogát vásárolta meg az idei évre. Ezeket a lakásokat főleg az új acélöntődébe érkező szakembereknek juttatják. — KŐSZEGEN szerdán kezdi meg kétnapos vándorgyűlését a Magyar Közgazdasági Társaság statisztikatörténeti szakcsoportja. Ez alkalommal Kőszeg borászati múltjáról tartanak külön előadást, majd túlnyomórészt a mezőgazdasági statisztikával foglalkoznak. BÉKÉS MEGYÉBEN jelenleg 47 kertbarátkor, 44 kertészeti és 140 kisállattenyésztő szakcsoport, valamint 9 kisállattenyésztő egyesület működik. A szakmai ismeretek bővítése céljából évente mintegy 320 előadást tartanak a mozgalom résztvevőinek. SZÁZKÉT éves asszonyt köszöntöttek Rábaköz kis falujában, Barbacson. özvegy Giczy Andrásné, született Kuczor Izabella a gratulációkat korához képest jó egészségben fogadta 18 unokájától, 31 dédunokájától és 7 ükunokájától, valamint az állami és társadalmi szervektől. — DOMBIRATOSON az évek óta elenyészően kevés kényszervágás miatt szükségtelenné vált a hatósági húsbolt üzemeltetése. Ezért az illetékes szervek — a lakosság igényeit szem előtt tartva — azt tervezik, hogy új tejátvevő helyiséget alakítanak az épületben, s annak helyén pedig még áligén modern ABC-áruházat létesítenek. — A KGST Hegesztéstechnikai Koordináció Központjártak X. tanácsülésén az Inte-ig szóló közös hegesztéstechnikai kutatási tervről kezdtek tanácskozást Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió, Románia és hazánk szakértői. A kutatóközösséghez 70 intézet, főiskola és nagyvállalat tartozik. Meleg idő Várható időjárás ma estig: változó felhőzet, elszórtan eső, zápor, zivatar. Nyugatira forduló, sokfelé erős déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22—27 fok között alakul. — A TATABÁNYAI Delta Ipari Szövetkezetben új típusú nyúlketrecet gyártanak a háztáji tenyésztőknek. A variálható ketrec felállítása kifizetődő, akár szőrme-, akár hústermelésre rendezkednek be a gazdálkodók. A több szintesre is összeállítható egységcsomagban árusított ketrecekből ebben a negyedévben 10 ezret készítenek. A MEGYÉNK ISKOLÁIBAN, üzemeiben, a művelődési házakban ezen a héten összesen 14 előadást tart dr. Tóth Sándor alezredes, a Hadtörténeti Intézet Múzeumának osztályvezetője, a „Századunk” és az „Októberi vasárnap” című alkotások szaktanácsadója. Előadásait „Magyarország a II. világháborúban”, illetve „Aktuális katonapolitikai kérdések” címmel tartja. — A SZARVASI Szirén Ruházati Szövetkezet technológiai segítséget nyújt egy Ho Si Minh-városbeli konfekciógyárnak. A szövetkezet küldöttsége a napokban érkezett vissza Vietnamból, ahol felmérték, hogy milyen segítségre van szüksége az üzemnek. , — A DUNA legveszélyesebb gázlójának kotrását fejezték be a Szigetközben, Bagamérnál. A folyó 800 méter széles, kanyargós területéről 145 ezer köbméter hordalékot emeltek ki. Gönyünél folytatják a munkát a magyar és a csehszlovák vízügyi szervek dolgozói, és az idén a Rajka—Duna-kanyar közötti szakaszon mintegy 400 ezer köbméter sódert kotornak ki a mederből a gázlóknál. A BÉKÉSCSABAI Padrach Lajos Általános Iskola pénteken délután 5 órai kezdettel tartja sportnapját. A rendezvényre a Bessenyei utcai TASK-sportpályán gyűlnek össze a résztvevők.A VÁLASZTÉKCSERESZERZŐDÉSEK keretében, amelyet a HUNGAROCOOP Külkereskedelmi Vállalat kötött a pozsonyi TRANSAKTA céggel, a megállapodás szerint az eddigi 385 ezer rubel értékű szállítmányon kívül további 160 ezer rubel értékű pelenka érkezik a hazai ellátás javítására. A külkereskedelmi vállalat ezért naposcsibét szállít Csehszlovákiába. OROSHÁZÁN az üveggyár művelődési bizottsága szervezésében tegnap, május 27-én kiállítás nyílt a gyári művelődési központban. A Salgótarjáni Öblösüveggyár gravírozói — üvegvésői — Szikszai Pál, Palik József, Biszkóczi Jánosné és Bozsik László mutatkoztak be az érdeklődők előtt. — A BÉKÉS MEGYEI 8. számú Volán — a közöltektől eltérően — nem vasárnap, hanem szombaton rendezi meg a már hagyományos Volán-nappal egybekötött Volán-bált a két sopronyi Rákóczi étteremben. AZ OROSHÁZI KÖZÉP 563 Thermopress kazánt gyártott az elmúlt évben 153 ezer kilowatt összteljesítménnyel. Ezzel az általuk készített teljesítménytartományban a hazai igények 80 százalékát elégítették ki. A fejlesztő beruházás múlt évi befejezésével ez az arány tovább növekszik. *