Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-02 / 231. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS II MEGYEI TANÁCS LAPJA 1984. OKTÓBER 2., KEDD óra: 1,40 forint XXXIX ÉVFOLYAM, 231. SZÁM , Környezetvédelmi értekezlet • Tegnap országos értekezletet tartottak Budapesten, aiókai klubban a megyei környezetvédelmi titkárok, valamint a környezetvédelmi felügyelőségek és a nemzeti parkok igazgatói. Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke bevezető beszédében elmondta: a tanácskozás egyik célja, hogy közösen felmérjék milyen intézkedések születtek az utóbbi időben a környezet védelme érdekében, számba vegyék a legégetőbb gondolkat, valamint az ezek meg-s szüntetéséhez tennivalókat. Hangsúlyozta: ma már egyre erősebb az igény a környezet értékeinek megvédésére, ám az intézkedéseknek , körültekintőeknek kell lenniük, a helyi előnyökön, értekeken kívül számolni kell az esetleg máshol jelentkező káros mellékhatásokkal is. Felhívta a megyei környezetvédelmi szakemberek figyelmét arra, hogy a körnnznyezetvédelmi beruházásoksürgetésekor tekintetbe kell venniük a reális lehetőségeket. A drága beruházásokon kívül sokat lehet tenni a környezet megóvásáért jobb rászervezéssel, körültekintéssel, a károkozás elkerülésével. Mint mondotta, egyre fom fontosabb lenne már a tervezés stádiumában érvényesíteni a környezetvédelmi szempontokat, hiszen ezzel mentesülni lehet a többletköltségektől. Ugyaniscsak fontosnak mondotta az eddiginél következetesebb felelősségre vonást, , mert még mindig sokan okoznakkárt gondatlanság, hanyagság, a szabályok tudatos megszegése miatt. A megyék környezetvédelmi képviselői felszólalásaikban elismerték, hogy sok erőfeszítés történt már eddig is a tisztább, egészségesebb környezet kialakításáért, de még mindig vannak olyan hiányosságok, amelyek következtében egyes területeken az elfogadhatónál rosszabb az ivóvíz, szennyezettebb a levegő, kopárabb a vidék. Somogy megyében például úgy érzékelik, hogy nincs kellőképpen egyeztetve a mezőgazdaság és a környezetvédelem érdeke. Erről szólt Tarján Lászlóné felvetése. Elmondotta a megyei környezetvédelmi titkár, hogy a meliorációs tanulmányterv elkészítésénél a mostaninál határozottabban kellene figyelembe venni a balatoni üdülőkörzet környezetvédelmi szempontjait. Tolna megyében a rendeletek, utasítások megtartásával van még baj, sokan inkább vállalják a bírság kifizetését, mint a hatásos intézkedések megtételét. Szolnok megye környezetvédelmi képviselője ehhez hozzáfűzte, hogy sokszor nincs is meg a vállalatok anyagi lehetősége a szükséges berendezések megvásárlására. A Békés megyei Boros László azt nehezményezte, hogy gyakran a környezetvédelmi titkárok nem kapnak elégséges és megbízható információkat a szennyezésmérésekkel megbízott különböző szervektől, s javasolta, hogy a környezetvédelmi bírságokból befolyt összeg egy részét fordítsák mérőeszközök beszerzésére. Elmondta azt is, hogy a tilalmak ellenére igen nagyarányú volt az idén a tarlóégetés. Többen is felvetették, hogy a hatékonyabb megyei munka érdekében jobb információáramlásra lenne szükség a hivatal és a megyei környezetvédelmi szakemberek között. Országgyűlési tisztségviselők tanácskozása A Parlamentben tegnap tanácskozást tartottak az országgyűlés tisztségviselői, a megyei képviselőcsoportok és az állandó bizottságok vezetői. A képviselőket Apró Antal, az országgyűlés elnöke tájékoztatta a soron következő, őszi ülésszakkal kapcsolatos tudnivalókról. Az október 18-án kezdődő plénum várhatólag megvitatja a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló törvényjavaslatot, a külügyminiszter beszámolóját kormányunk nemzetközi tevékenységéről, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének tájékoztatóját a tanácstörvény végrehajtásáról. E témákat dr. Markója Imre igazságügyminiszter, Nagy János külügyminisztériumi államtitkár és Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke ismertette, majd Markója Imre tájékoztatást adott a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítésével összefüggő jogszabály-előkészítő munkáról. Értékelték a számítástechnika megyei helyzetét A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Békés megyei Szervezetének Végrehajtó Bizottsága ülést tartott október 1-én, tegnap Békéscsabán, a Technika Házában. A tanácskozás első napirendi pontjában Gál István, a MTESZ megyei titkára a szervezet második félévi munkarendjére tett javaslatot. Ezt követően a számítástechnika alkalmazása és a számítógép-állomány fejlődése volt napirenden. A titkár elmondta, hogy az év első felében létrehoztak egy bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy tekintse át a számítástechnika fejlődésének elmúlt tíz esztendejét Békés megyében. A bizottság többek között megállapította, hogy megyénkben a kis- és középgépek száma háromszorosára nőtt, a mini- és mikrogépek száma viszont megsokszorozódott. A számítógépállomány ilyen arányú növekedése megegyezik az országos helyzettel. Kialakult egy megfelelő szaktudással rendelkező műszaki gárda, amely magja lehet a továbbfejlődésnek. A harmadik napirendi pontban az Építőipari Tudományos Egyesület megyei szervezetének tájékoztatója hangzott el. Az írásos anyaghoz Nagy Sándor fűzött szóbeli kiegészítést. Ezután a MTESZ gyulai intéző bizottságának munkáját tekintették át. L. S. Őszi szállítású vasúton Javában benne vagyunk az őszben, megkezdődött a mezőgazdasági munkák dandárja. Ezek a hónapok, vagyis az év utolsó negyede a vasúti szállításban is a csúcsidőszakot jelenti. A szántóföldi termékek tömeges fuvarozása, a lakossági ellátást szolgáló ezernyi cikk, a vállalatok exportküldeményeinek továbbítása óriási erőpróbát jelent a fuvarozóknak és a megrendelőknek. Az elmúlt hónapokban országosan is gyengébben alakultak a szállítási teljesítmények, a MÁV mintegy 2,5 millió tonna áruval szállított kevesebbet, mint egy esztendővel ezelőtt, s mint amennyire képes lett volna. Tavasszal az előszállítások nem hozták a várt eredményeket. Ezek az eredmények Békés megyére is vonatkoznak, noha megyénk jobban áll az átlagnál. Az év első felében igen nagy mennyiségű ömlesztett tömegárut, követ, homokos kavicsot, tüzelőszert, cementet és betonelemet fogadott Békés megye 26 vasútállomása. A helyi, pontosabban 100 kilométeres körzetben a szállítási igények a két esztendeje bevezetett tarifamódosítást követően átrendeződtek. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok árut közútról vasútra „tereltek”, ami most ősszel a tömegáruk szállításában eleve többletfeladat. Aztán a megyén kívül termelt termékek, a belföldi és exportküldemények is vasúti kocsikat igényelnek. Ezekben a napokban a cukorrépa fuvarozása az egyik nagy munka: Szolnokra, Mezőhegyesre, Sarkadra és Kabára szállítják feldolgozásra a Békésben termelt nyersanyagot. A feladások mellett árut is fogadnak a vasútállomások. Nyers-anyag, késztermék érkezik kis és nagy tételben. Az előbb említettek csak töredékét jelentik a vasút munkájának. A MÁV érzi a feszültségeket, s a gondok enyhítésére már jó előre felkészültek, irány- és jordavonatokat állítottak be, több mozdonyt helyeztek üzembe, az árukezelési helyeket sűrítetten igyekeznek kiszolgálni. A szállítást illetően az idei ősz sem ígérkezik zökkenőmentesnek. A roppant tömegű áru fuvarozása jelentős szervezést igényel, mind a megrendelő, mind a szállító részéről. Az előre elkészített programokat gondos egyeztetés után a kölcsönös előnyök figyelembevételével lehet csak megvalósítani. S ehhez óriási segítséget adhatnak, adhatnának a megrendelők árufogadó készségükkel, a hétvégi és ünnepnapi rakodások megszervezésével. Csak így válhat folyamatossá és egyenletessé a vasúti szállítás. Mert mi tagadás: egy-két helytől eltekintve a hétvégi rakodás megyénkben sincs megszervezve, gyakran a péntek délben beállított rakott vagon a hétfői munkakezdésig kiürítetlenül vesztegel. Pedig ki lehetne rakni. S mindez gyakran ismétlődik, sok helyen még több vagont kivonva a forgalomból. Ez a drága! Mármint a népgazdaságnak. Mert a vállalat, a szövetkezet kifizeti ugyan a borsos kocsiálláspénzt, még akkor is, ha ez a nyereségét csökkenti. Ezzel a maga részéről letudja a gondot. Arra viszont már kevesen gondolnak, hogy amelyik vagon egyik helyen rakottan, vagy üresen vesztegel, arra a másik helyen égetően szükség lenne. Pedig csak egy kis odafigyelés, szervezés kellene, s máris zökkenő- és kapkodásmentessé válhatna a vasúti fuvarozás. — szekeres — Brit pártküldöttség látogatása hazánkban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szeptember 25—30. között hazánkban tartózkodott Nagy-Britannia Kommunista Pártjának küldöttsége, élén Ron Halversonnal, a Politikai Bizottság tagjával. A küldöttség ismerkedett az MSZMP bélés külpolitikai tevékenységével, a XIII. kongresszus előkészületeivel; tanulmányozta a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének kérdéseit, valamint a szakszervezetek szerepét. A küldöttséget fogadta Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára és Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A brit vendégek megbeszélést folytattak Baranyai Tiborral, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetőjével. Látogatást tettek Veszprémben, ahol találkoztak Pap Jánossal, a Központi Bizottság tagjával, az MSZMP Veszprém megyei bizottságának első titkárával, valamint ipari és mezőgazdasági üzemeket tekintettek meg. A küldöttség vasárnap elutazott hazánkból. Gyulán megnyílt a kereskedők áruháza Tegnap, hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között megnyílt Gyulán a Zrínyi Miklós téren a kereskedők áruháza, melyben a Budapesti Harisnyagyár Vállalat összes terméke kapható. A megnyitón részt vett a nagyvállalat vezérigazgatója, Szurovecz Béláné is. A gyulai harisnyagyár által üzemeltetett áruház — mint arról lapunkban már beszámoltunk — a kereskedők, a viszonteladók részére jött létre, abban csak nagy tételek megvásárlására van mód. Elsősorban — ahogy megnyitó beszédében Vidó Miklós, a gyulai gyár igazgatója is hangsúlyozta — a belföldi piac, ezen belül a környék jobb ellátása a cél. Az áruház üzemeltetésének legjelentősebb előnye a gyár szempontjából a piaci igények közvetlen érzékelése, a piacérzékenység növekedése. Ennek jótékony hatással kell lennie a termelésre és a gyártmányfejlesztésre. Az áruház jelenleg mintegy négy és fél millió forintos készlettel, teljesen „feltöltve” várja a kereskedőket. Teljes a termékskála Fotó: Fazekas László Ma visszatér a maratoni űrutazás legénysége Sikeresen végrehajtotta valamennyi kutatási feladatát, és ma visszatér a földre Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov. A három szovjet kozmonauta töltötte eddig a legtöbb időt a világűrben — leszállásukra útjuk 237. napján kerül sor. Az utóbbi napokban az űrhajósok minden idejét a visszatérésre való felkészülés kötötte le. A Szojuz T–11 űrhajó leszállóegységébe átszállították a február óta végzett kísérletek eredményeit tartalmazó tartályokat. Mivel a szovjet űrhajózásban már hagyománynak számít, hogy a távozó expedíciók tökéletesen tisztán hagyják maguk mögött az űrállomást, kitakarították a Szaljut–7-et is. A műszereket, az állomáson maradó berendezéseket szekrényekbe rakták, a kutatómunka során használt, s a továbbiakban felesleges berendezéseket pedig átvitték a Szojuz—T űrhajó orbitális és műszeres egységébe, amelyek a föld légkörébe visszatérve elégnek. A telemetrikus mérések és a személyzet beszámolója szerint a Szaljut—7—Szojuz—T—11 orbitális komplexum rendeltetésszerűen működik, a leszállásra készülő három űrhajós egészségi állapota és közérzete jó. . Egészségnevelési konferencia előtt Október 24—26-án tartják Budapesten a XIII. országos egészségnevelési konferenciát. Dr. Bágyoni Attila, az Országos Egészségnevelési Intézet igazgatója tegnap a sajtó képviselőinek elmondotta: intézetük az Egészségnevelési Szövetséggel együtt szervezi ezt a tanácskozást, amelyen szakorvosok, egészségügyi szakdolgozók, termelő, szolgáltató és kereskedelmi, valamint társadalmi szervezetek képviselői együttesen vitatják meg: a körzetekben — az alapellátás területén — miként lehetne hatékonyabb az egészségnevelés, hogyan lehet megelőzni az egészséges életmódra szoktatással az egészséget veszélyeztető kockázati tényezőket. Ezen a konferencián — amely az egészségkultúra hónapjának nyitánya is egyben — körzeti általános és szakorvosok, gyermek-, iskola és üzemorvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakdolgozók ismertetik nevelési módszereiket, ezek alkalmazásának tapasztalatait. Azt, hogy a mindennapi gyógyító és betegség-megelőző munkájuk közben miként segíthetnek formálni az egészséges táplálkozási szokásokat, életmódot. Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság, a kereskedelem és a vendéglátóipari vállalatok, intézmények segítségére számítanak annak érdekében, hogy az üzletek, étkezdék, éttermek áru-, illetve ételválasztékából ne hiányozzanak az orvos ajánlotta élelmiszerek és ételek, a kis- és nagytelepüléseken egyaránt megteremtsék a rendszeres testedzés feltételeit. A művelődési intézményeket, társadalmi szervezeteket arra biztatják: ismeretterjesztő előadásokkal és bemutatókkal segítsenek meggyőzni, főleg a fiatalokat: időben óvják egészségüket, szakítsanak az ártalmas étkezési, ivási szokásokkal, a káros szenvedélyekkel. Azon munkálkodnak, hogy az egészségnevelés ne csupán kampány, hanem folyamatos, állandó, szervezett tevékenység legyen.