Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-11 / 265. szám

1984. november 11., vasárnap SPORT SPORT SPORT 11. forduló „Matiné” a Vasassal Az NB I-es labdarúgó-bajnokság e hét végi fordulójá­ból öt mérkőzés maradt vasárnapra, mégpedig: Békéscsa­bai Előre Spartacus—Vasas SC, 11.00 óra, jv.: Puhl (Maczkó J., Lázin). MTK VM—Rába ETO, 11.00. Zala­egerszegi TE—II. Dózsa, 16.00. Videoton—SZEOL AK, 13.00. Tatabányai Bányász—Haladás VSE, 13.00. Noha a KK-fordulóban ve­reséget szenvedett a Békés­csabai Előre Spartacus lab­darúgócsapata, valljuk meg tisztességesen helytállt a gárda, az 1—0 elfogadható eredménynek számít idegen­ben. Különösen, ha figyelem­be vesszük az ellenfél játék­erejét, s a csehszlovák baj-­ nokságban elfoglalt helyét. S a KK-találkozót megelőző bajnoki mérkőzésen is meg­tört a jég: idegenből hoztak két pontot a lila-fehérek. „Mindez önbizalmat adott a csapatnak" — mondta teg­nap Süle István vezető­edző, majd hozzáfűzte: „Úgy tűnik, a védekezésben magára ta­lált a csapat. Bizonyíték erre a SZEOL AK elleni fontos pontszerzés, s a KK-beli eredmény. Bízom most is já­tékosaimban, hogy a vasár­napi «■matinén« folytatják ezt a jó hagyományt. Igaz, a Vasas nagyon jó csapat, jobb mint a tabellán elfoglalt he­lyük, de a pontokra nagyon szükségünk van. Abban is bí­zom, hogy sokan kíváncsiak lesznek szurkolóink közül a piros-kékek elleni összecsa­pásra, s buzdítják a miein­ket .. Nos, minden bizonnyal jó mérkőzésre, szórakozásra van kilátás a ma 11 órakor kez­dődő Vasas elleni fellépésen, amelyen a következő 11 lép pályára: Baji — Ottlakán, Kerekes, Baranyi, Fabulya — Steigerwald, Pásztor, Takács — Kanyári, Sulija, Szekeres. Készenlétben: Leb­oniczky, Királyvári, Plastyik, Melis, Fecsku, Vigh. Az NB I tegnapi forduló­­jának eredményei: Bp. Honvéd—Eger 2-1 (0-0) FTC—Csepel 1-1 (0-0) DMVSC—PMSC 2-1 (1-0) Ma A mai nap kiemelkedő Békés megyei sporteseményei. ASZTALITENISZ. Egyéni és páros bajnokság. Mezőberény, 1. sz. áll. isk.1­8.30. November 7. Kupa női verseny, Szarvas, óvónőképző intézet, 13.00. KO­SÁRLABDA. DSK elődöntő, Bé­kés, 9.00. OSK elődöntő, Szarvas, 9.00. LABDARÚGÁS. NB I. Bcs. Előre Spartacus—Vasas SC, 11.00. NB I-es utánpótlás-bajnokság. Bcs. Előre Spartacus—Vasas SC, 13.00. Területi bajnokság. Közös csoport. Szarvas—Békés, 13.00. OMTK—Miske, 13.00. Nagyszénás —Lajosmizse, 13.00. RÖPLABDA. NB II. Bcs. Előre Spartacus— NYVSSC, női, 10.30. SAKK­­Mozgássérültek országos baj­noksága: Békéscsaba, KISZ-ve­­zetőképző iskola, 9.00. Sakkozók a feljutásért Befejeződött Szolnokon a megyei sakkbajnokcsapatok körmérkőzése, de még nem dőlt el a feljutás kérdése. Ugyanis egy mérkőzés óvás alatt van. Az első fordulóban leját­szott Hajdúszoboszló—Gyu­lai SE találkozón 6:5-ös ál­lásnál egy játszma függőben maradt, s a szoboszlói ver­senyző borítékolta a lépést. A boríték felnyitásakor ki­derült, hogy a függő lépés javított, kétértelmű volt. Ilyen esetben a sakkszabá­lyok szerint a vétkes ver­senyzőt vesztesnek nyilvá­nítják. A versenybíró — Ve­­rőczi Béla — azonban jóhi­­szeműnek nyilvánította a tévedést, és a játszma foly­tatását rendelte el. A gyu­laiak játékosa — Révész Béla­­— a csapatkapitány egyetértésével azonban nem folytatta a játékot, hanem óvást nyújtottak be a sakk­­szövetséghez. Eredmények, 1. forduló: Gyulai SE—Hajdúszoboszló 5:6 (1), Szolnok—Szentes 7:5. 2. forduló: Gyula—Szen­tes 7,5:4,5, Hajdúszoboszló— Szolnok 7:5. 3. forduló: Gyu­la—Szolnok 6,5:5,5, Hajdú­szoboszló—Szentes 6,5:5,5. Amennyiben a Gyulai SE óvását elfogadják, úgy a Bé­kés megyeiek lennének a feljutók, mivel a másik két ellenféllel szemben fél pont­tal többet szereztek, mint a rivális hajdúszoboszlóiak. A gyulaiak legeredménye­sebb játékosa Marsovszki és Gombos volt, akik mind a három mérkőzésüket meg­nyerték. * * * Békés megye felszabadu­lásának tiszteletére a me­gyei tanács testnevelési és sportosztálya, valamint a megyei sakkszövetség nagy­szabású egyéni nyílt sakk­versenyt hirdetett meg, me­lyet két hétvégén fog meg­tartani. A kilencfordulós, svájci rendszerű vetélkedő első öt fordulójára novem­ber 16, 17 és 18-án kerül sor, a további négyet pedig 24—25-én tartják meg, 2—2 óra játékidővel és 15—15 perces rájátszással. A pénzdíjas verseny Bé­késcsabán, az ifjúsági és út­törőházban kerül lebonyolí­tásra, helyszíni nevezéssel. A megyei jubileumi sakk­versenyen bárki rajtolhat, korra, nemre és minősítésre való tekintet nélkül. Bízunk abban, hogy népes mezőnyű, sportszerű és ma­gas színvonalú versenyre ke­rül sor, ami méltó lesz ne­véhez, a 40. évfordulóhoz. Kézilabda NB-s csapatok nélkül 1. Kondoros 1616 --586-32032 2. OMTK 1612 2 2438-34626 3. Gyomae. 16 8 2 6365-38318 4. Mezőb. 16 8 2 6412-39318 5. Szegh. 16 6 3 7393-42415 6. Bcs. V. 16 6 2 8409-41914 7. Békés 16 5 110­299-36911 8. Sarkad 16 3 112349-4897 9. Tótkoml. 16 1 114307-4153 Felnőtt női 1. Mezőb. 22201 1467-24241 2. Békés 2220-2400-26740 3. Doboz 2215-7342-32930 4. OMTK 22141 7391-35129 5. Kamut 2213-9398-32926 6. Bcs. E. II. 2211110411-35323 7. Szarvas II. 2211110414-37523 8. Bsz.­andr. 22 6412316-31716 9. Gyomae. 22 5116245-38511 10. Sarkad 225­­17327-41010 11. Kondoros 22 4117279-3939 12. Mk.­háza 22 3119261-5006 Minikosár Szarvason, a 3. sz. iskola új tornatermében öt csapat részvételével November 7. Kupa mini leány-kosárlab­­datornát rendeztek. A kör­­mérkőzéses formában lebo­nyolított torna egyben a me­gyei minibajnokság II. for­dulója is volt. Eredmények: Szarvasi 1. sz. Ált. Isk.—Szarvasi 3. sz. Ált. Isk. 74:4 (42:4). Szarvasi 1. sz. Ált. Isk.—Mezőberényi 1. sz. Ált. Isk. 55:3 (25:2). Békési ÁFÉSZ—Szarvasi 3. sz. Ált. Isk. 44:15 (28:8). Szarvasi 1. sz. Ált. Isk.— Mezőberényi SE 59:1 (32:0). Békési ÁFÉSZ—Mezőberényi 1. sz. Ált. Isk. 37:14 (13:9). Mezőberényi SE—Szarvasi 3. sz. Ált. Isk. 37:12 (19:10). Szarvasi 1. sz. Ált. Isk.—Bé­kési ÁFÉSZ 40:15 (23:7). Me­zőberényi 1. sz. Ált. Isk.— Szarvasi 3. sz. Alt. Isk. 13:7 (3:6). Békési ÁFÉSZ—Mező­berényi SE 29:26 (18:10). NB-s csapatok nélkül Nők, megyei II. o. Serdülő leány 1. Mezőb. 18161 1386-19033 2. Békés 1816-2323-20932 3. OMTK 18121 5312-25725 4. Kamut 1811-7325-25922 5. Doboz 1811-7260-27322 6. Bsz.­andr. 18 5211250-24812 7. Sarkad 18 5 -13267-31210 8. Kondoros 18 4113231-3219 9. Gyomae. 18 4113191-2879 10. Mk.-háza 18 3­ 15223-4126 1. Gyula 15121 2375-21925 2. Kétsopr. 1511­ 4324-14922 3. OMTK II.X 15 82 5225-20817 4. Csorvás 15 71 7195-24915 5. Tarhos 15 3111193-3447 6. Mezőberény II.X 15 1113196-3392 x 1 1—1 büntetőpont levonva. A békéscsabai kézilabdások az OIB-döntőben A Békéscsabai Előre Spar­tacus ifjúsági fiú kézilabda­csapata eddigi legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy az országos ifjúsági bajnokság Közép-csoportjából, mint ezüstérmes (az első helye­zett, de azonos pontszámmal álló Ferencvárossal együtt) a hatos döntőbe jutott. A leg­jobb hat között december 20 —23-án rendezik meg Ka­posvárott a finálét. A csapat edzője, Csulik János, két éve foglalkozik a fiatalokkal, de a gárda már serdülő­korában is együtt küzdött a bajnoki pontokért. Mint az edző mondta, nehéz megha­tározni a döntőbeli eredmé­nyességet, hiszen a Keleti, il­letve Nyugati csoportból fel­jutott csapatok előttük is­meretlenek. A szakember szerint egyébként a Közép csoport volt a legerősebb, amit bizonyít, hogy a Fe­rencvárossal azonos pont­számmal jutottak a döntőbe, s a bronzérmes, az egyéb­ként, NB I-es felnőtt gár­dával rendelkező DÉLÉP SC volt. Veress Erzsi felvételén a békéscsabai fiatalok, áll­nak, balról: Balogh (ifjúsági válogatott), Baráth, Csulik János edző, Gazsó, Tyetyák, Kovács J. Guggolnak: Han­­kó, Svanda, Kékes P., Szi­­kora, Kékes Cs., Gyulavári. Hiányzik a felvételről Kádi és Zentai.­ ­• Alaposan visszavágott az Újkígyósi TSZSK immár NB I B-s kézilabdacsapata a fe­rencvárosiaknak, az elmúlt évben a Mezőhegyes Kupán elszenvedett vereségért. Mint már beszámoltunk róla, az első kupasorozaton a Fradi valósággal leiskolázta a kí­­gyósiakat. Most, már a mér­kőzés első perceiben látszott, hogy az igencsak tartalékos — Csizmadiát, Fábiánt és Fodort nélkülöző — Ferenc­városnak az újkígyósiak egyenrangú ellenfelei. Már az előmérkőzésen — a 3. helyért folyó találkozón — kitűnő hangulatot terem­tett a közönség a csarnok­ban, valósággal űzte, hajtot­ta a két csapatot. Kupadöntőhöz méltó játék folyt a pályán, s az egész mérkőzésen végig szoros volt az eredmény (15. perc: 7—7. 25. perc: 11—11. 31. perc: 13 —11). A 43. percben húzott el az NB I B-s gárda, majd negyedóra elteltével fölzár­kózott 20—18-ra a Ferenc­város. Végül Bene újabb ta­lálatával növelték a kígyó­­siak az előnyt. Már-már úgy látszott, hogy könnyedén nyer a csapat, de még nem volt vége. Az utolsó két percben két gólt dobott a Ferencváros, így alakult ki a 21—20-as újkígyósi győze­lem. A mérkőzés krónikájá­hoz tartozik, hogy mindkét kapus kitűnően védett. •­ Eredmények. Az első helyért: Újkígyós—Ferencváros 21—20 (12—11). Mezőhegyes. 450 néző. V: Gőg, Horváth. Újkígyós: Koppányi — Bene 2, Bacsa 3, SKALICZKI 5, BÁNFI 5, Ha­rangozó 3, SZŐKE 2. Csere: ÁRKUS (kapus), Locsakai 1, Medovarszki. Edző: Kolarovszki Mihály. FTC: BAKOS — MÉRI 7, Roczó 3, Győrffy, Klemán, Kovács 6, Megyeri 2. Csere: Da­­róczi (kapus), Venczel 2, Mol­nár. Edző: Horváth István. A 3. helyért: Mezőhegyesi SE—Felszabadulás TSZSK (Szeged) 29—24 (15—10). V: Sidó, Lázár. MSE: KRCSMÉ­­RI — Gergely 2, KOLLER 3, Antal, Garzó 2, IMRE 16, Vár­nai 2. Csere: NYÁRI (kapus), Feifrik 3, Sebők 1, Krcsméri K., Soós. Edző: Sebők Antal. Felszabadulás TSZSK: NAGY — MARANCSIK 4, Polonkai 2, Leczky 3, Antal 1, Mészáros 3, HOVANTECZ 6. Csere: Prekopp (kapus), Lukacsenity 1, Draskó­­czy 1, Kovács 1, Demeter 2. Edző: Hollós Árpád. Helyenként jó játékkal sikerült legyőzni az osztályozóra készülő Csongrád megyei bajnokot. További eredmények: Felsza­badulás TSZSK—FTC 22—31, MSE—Újkígyós 27—36, Felszaba­dulás TSZSK—Újkígyós 29—31, FTC—MSE 28—19. A torna végeredménye: 1. új­kígyósi TSZSK 6, 2. Ferencvá­ros 4, 3. Mezőhegyes 2, 4. Fel­­szabadulás TSZSK 0 ponttal. Az első helyezett egy évig vé­di a vándorkupát, s ugyanak­kor a Mezőhegyesi Mezőgazda­­sági Kombinát tiszteletdíját is átvették. A torna legjobb kapu­sa címét Bakos (FTC), gólkirá­lyi címét pedig Bánfi (Újkígyós) érdemelte ki. A közönségdíjat Koller (MSE) kapta.­­­• A napokban Lajosmizsén Fel­­szabadulás Kupa ’84. elnevezés­sel meghívásos kézilabdatornát rendeztek az általános iskolai fiúcsapatoknak. Négy megyéből érkeztek csapatok — Békés me­gyéből az újkígyósiak. Skalicz­­ki László testnevelő tanítványai harcos, küzdőszellemben ját­szottak, s veretlenül nyerték meg a tornát, így hazahozhat­ták a győztes csapatnak járó díszes trófeát. Az újkígyósiak eredményei: —Kecskemét 13—6, —Kistelek 13 —12, —Cegléd 19—2, —Lajosmizse 14—10. A tornagyőztes csapat: Fáber, Csányi Cs. Ecker, Süli, Varga, Török, Fekete, Révész, Huszka, Kovács, Mohácsi, Csányi Z., Ha­rangozó, Arató, Prókai. A különdíjak közül az újkí­gyósi Huszka János a legtech­nikásabb játékosnak bizonyult.­­ A Békéscsabai Előre Sparta­cus úttörő kézilabdacsapata a tavalyi szerepléshez híven is­mételten elnyerte a november 7. tiszteletére, a pécsi sportiskola által kiírt kupát. A rangos me­zőnyben, egyenletes teljesít­ményt nyújtó gárda veretlenül szerezte meg a győzelmet. A végső sorrend: 1. Bcs. Előre Sp., 2. Tatabányai Bányász, 3. Dunaújvárosi Kohász, 4. Pécsi Sí. Kiemelkedő egyéni teljesít­ményéért a legtechnikásabb já­tékos címet a békéscsabai Hoch­­rajter Rita érdemelte ki. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Békés megyei bizottsága negyedik alkalommal rendezte meg az egészségügyi dolgozók me­gyei teniszbajnokságát. Saj­nos, a női versenyek elma­radtak, mivel kevés volt a jelentkező. A megyei bajnokság vég­eredménye. Férfiak. Egyéni (16 induló): 1. dr. Bella Sán­dor (Gyulai Tüdőkórház), 2. Spák József (Gyulai Tüdő­­kórház), 3—4. dr. Bándy An­dor (Bcs. Kórház), dr. Rück András (Bcs. Fogászat). Pá­ros: 1. dr. Bella, Spák, 2. dr. Rück, dr. Bándy, 3. dr. Kiss, dr. Tóth (Békéscsaba). NÉPÚJSÁG Tenyésztési díj: 1. MLE Az Állattenyésztési és Takar­mányminősítési Intézet a Ma­gyar Lovasszövetséggel karöltve nemzetközi viszonylatban is egyedülálló kezdeményezésére az idén első ízben rendezték meg­­ az országos tenyésztői versenyt. A rendezvény lehetőséget bizto­sít a lovak, évjáratok összeha­sonlítására, a sport és a te­nyésztés minőségi változásainak lemérésére, új tenyésztési irá­nyok megjelölésére — egyszóval számos haszna van. Az első ver­­­­seny szép mezőhegyesi sikerrel zárult: az MSE 1218 ponttal első lett, és mindez 116 ezer forinntos nyereménnyel járt, mint azt dr. Papp Tibor igazgatóhelyettestől megtudtuk. Krucsó Ferenc, ezúttal Fakir nyergében BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz.: 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Tele­fon: 26-335. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bes., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next