Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
szut Wkfi. Helységneveink nyomában Kertészsziget A helységnév Kertész előtagjának alapja a kertész foglalkozásnév vagy a Kertész családnév, az utótag pedig a sziget főnévből ered. A korábbi Kertészzug névváltozatban az utótag alapja a zug (jelentése: sarok, szöglet) főnév volt. Kertészsziget 1952-ig Füzesgyarmathoz tartozott, akkor szervezték — más határrészekkel együtt — önálló községgé. A települést 1984. január 1-én 599-en lakták Hazai tájakon a föld alatti Pásztó Mind gyakrabban halljuk Pásztó nevét, s nemcsak a hely szép fekvése okán. A Mátra nyugati aljában, hazánk e legmagasabb hegységét a Cserháttól elválasztó Zagyva-völgy kisvárosa gondosan neveli nagy múltú hírét. A névtelen jegyző, Anonymus krónikája szerint Árpád serege itt pihent meg hegyvidékét meghódítva. A nyelvész, Kiss Lajos a szláv pásztor jelentésű szóból eredezteti a hely nevét, amely Patu, Paztku formában följegyeztetett a magyar középkor írásos emlékeiben is. Királyi udvar szálláshelye volt az ezerszázas évek első felében, bencés apátsággal, s annak a századnak a végén III. Béla király telepítette ide a ciszterci szerzeteseket: az ő emléküket idézi a városka legújabb értékmentő gyarapodása. Az idén tavasszal ugyanis örömteli eseményre gyűltek egybe a városuk múltját megbecsülő pásztóiak. A plébániatemplom oldalán egy még régebbi műemléket vehettek birtokukba. Egy 13. századi kétszintes és — ami ritkaság, legközelebbi hozzá hasonló az ausztriai Burgenlandban található — hatszög alaprajzú kápolnát tárt fel itt Walter Hona régész, s állítottak vissza régi alakjában Vladár Ágnes tervei alapján az Országos Műemléki Felügyelőség mesterei. Most a műves kis kápolna helyreállított alsó szintjén a helyben lelt régi kőfaragványok tanúsítják a hajdanvolt mesterek munkáját — a legbeszédesebben talán az egykori apátság nyugati kapujának alakos zárókövei, a rekonstruált felső szint pedig helyi egyháztörténeti kiállításnak ad helyet. Egyebek közt vörös bársonyba kötött másfél évszázados anyakönyvük látható itt barokk egyházi edények, ötvösmunkák, mester- és obsitoslevelek, vándorkönyvek és egy Mátyás király korából való gótikus áldoztató kehely társaságában. Ahogy a Rátótok jelvénye a hársfalevél volt, úgy jelképezte a szőlőlevél Pásztót. Mert nemcsak a nevének szláv jelentése szerinti pásztorkodásnak kedveztek a hegyoldalak, hanem a tőkék ültetésének, takargatásának, a rajtuk érlelődő fürtöknek is. Bizonyára a földet művelő és művelésére nevelő szerzeteseknek is szerepük volt e kultúra terjedésében. Nem véletlenül van annyi gótikus eredetű pince a pásztói főutca házai alatt — aranyló ősszel hajdan jó bornak érő levet tapostak a hordók fölötti helyiségekben. Pásztó nem oly régóta város, de városi múltja egy híján immár 580 éves. Jóval a pusztító török idők előtt, 1407-ben kapta mezővárosi rangját Zsigmond király uralkodása idején. A király hű vitéze, Tar Lőrinc volt akkor Pásztó földesura, aki 1401 tavaszán kardot rántva egymagában védelmezte Zsigmondot, amikor a főurak megtagadták, hogy fogságba vessék. Az a Tar Lőrinc, akiről a monda azt tartotta, alászállt a pokolba is. Tar Lőrincre is emlékezve szálunk alá a kis kápolna alvilágába, nem a pokolba, hanem éppenséggel a kegyes múlt emlékei, a történelmet idéző kövek közé, megcsodálva a bárány és a szerzetes kőbe faragott, idők morzsolta, töredékes alakját, búcsúzóul a föld alól kimentett Pásztóból. Németh Ferenc A kápolna hátsó nézete az egykori temetkezőhely bejáratával 1986. augusztus 9., szombat Megmaradás, jövőre hivatottság Debrecenben Számomra minden volt Debrecen, nem tudok róla elfogulatlanul írni. Bárhogy mondjuk, ejtjük: Debrezin, Debrecin, Debresin, Debresin vagy Debresin, török eredetében ez azt jelenti, hogy éljen, mozogjon. Élt, mozgott, megmaradt török, német között, ennek is, annak is megadva adóját. Ne tévesszük össze, a megmaradás és az Ady mondta: „maradandóság” nem ugyanazt jelenti. Amikor egyetemére hívtak, boldogan mentem, otthagyva a budapestit. Tudtam, hogy a város klímája nem kimondottan egészséges. A hajdani lapok helyén ma is feldudorodik az aszfalt, és kegyetlen a hortobágyiszél, toroknak, tüdőnek ártalmas. De a szellemi klímája igen jó volt a Nemzeti Kormány megalakulását követőn. Úgy éreztem, hogy örököse lehetek Csokonainak, Hatvani professzornak, a debreceni felvilágosodásnak. A legnagyobb felvilágosodott uralkodókkal mérhető Domokos főbírónak, a környék jobbágygyerekeit a kollégiumba gyűjtő bölcsességnek, a tiszántúli iskolákat jól képzett mesterekkel ellátó rendszernek, és a városi polgárok ösztöndíjalapító nagylelkűségével együtt a magyar történelem egyik legszebb fejezetének. De hívott az őszi Vénkert égetett venyigéinek illata is, hívtak a Homokkert szegényes pöszmétebokrai, a városi levéltár szellemet érlelő tüze, a Déri Múzeum baráti légköre. Hívtak a város tágas terei, a régi Piac utca, Csapó utca, Hatvan utca, Simonyi óbester utcája, hívott a nincstelenekből verbuvált Bartók Béla Népi Kollégium, napjainkra jelessé vált történészek, írók mentsvára a Hatvan utca elején, ablaktalan szobáival akkor. Hívott az a Debrecen, amelyiket ma hiába keresem. A festő, atyai jóbarát, Holló László végtelenre nyíló kertjét bekerítették, s a kerítésen túl olyan panelházak tornyosodnak, hogy özvegye sem igazodik el közöttük. Hol találom még otthon magam? A Déri Múzeum előtt, Medgyessy szobrai között bizonyosan. A református kollégium előtt is megpihenek. A nagytemplom veszedelmesen reped, s a ki tudja, miért éppen elébe nyitott sivár, Debrecenhez méltatlan aluljárón nem szívesen járok. S bármely nagyszerű, hogy a középkori András-templom romjainak feltárt részei a nagytemplom tövében hirdetik a régvolt tisztességet, nem ellensúlyozzák a rohanó autók dübörgését, bűzét. A városra oly jellemző Bethlen és Darabos utca nagyobb része nincsen, és nincs Vénkert, Tócoskert, Libakert, Sestakert, de a Péterfián fogad Medgyessy Ferenc országosan szép múzeuma. Kárpótol-e azért, hogy szülőházát a Bethlen utcán lebontották? Ha Moszkva megbíz kellős közepén egy-egy öreg műemléki faházat, vajon mért lett volna terhére Debrecennek a Kölcsey-ház, Tóth Árpád és Ady lakhelye? Az SZTK-t a Déri Múzeum környezetéhez nem illő álmodern üveg toldalékkal csúfították, a művelődési ház pazarló terei pedig fölöslegesek, szinte sejtetik, hogy baj van a belső akusztikával. Nemrégen a tv meghívta a város illetékeseit, s egy elszármazott írót disputára. A főmérnök tartotta igazát, írónk rosszalta, s maradt minden úgy, amivé tették. Mire a bűnbánat bekövetkezett, hogy mégsem volt szükség a pusztításra, s hogy mégsem kellett volna tucatvárost építeni felfelé ott, ahol „száz mérföld a világ erre is, arra is”, vagyis szélüidehosszába is lehetett volna Le Corbusier, Alvar Analto által oly gyakran elmondott embermértékű házakat építeni, akkorra felépült az új Debrecen. Megmaradt a régi varázsa, szelleme? Nem nosztalgiáról van szó, nem visszavágyódásról. De nem különös, hogy a világot vonzó Debrecenből ma is és mégis mindig az öreg kollégiumot mutogatjuk botos diákjaival, a hagyományt oly csodálatosan tároló Déri Múzeumot, és arrább Klebelsberg Egyetemét, a klinikák pavilonjait — bármennyire ellenkeznek is a mai kórházépítés tömörítő rendszerével? Csak a venyige füstjével, kis kertek érett szilvafáinak illatával lett kevesebb Debrecen? Dohosabb öreg családi házakat, mint ezekben a múltbeli kertekben, alig képzelhetünk el. De a panelek huzata, ridegsége kárpótolja-e őket? Hová lett az emberközelség, ami Debrecenbe vonzott? Nincs négy évtizede, hogy tanítványaimmal együtt kubikoltuk a földet a reménybeli gyógyszergyárat alapozva, s ma a Biogál az ország egyik első intézménye. Milyen láz hajtott akkor, s hajtana-e napjainkban? Nem számonkérés ez, csak kérdés. A pályaudvartól az Alföldi Nyomdáig az újjá lett Debrecen tiszteletreméltó példáit sorolhatnánk, de hová lettek az összetartozás szálai, ezek a soha le nem írt, szabályokba, törvénybe nem foglalható vonzódások? Móricz Zsigmond még 1941- ben Debrecenben csináltatta gubaszőr takaróját. Egyik volt az övé, most is borítja leányfalusi ágyát, másik lett az enyém. Negyvenöt éve szolgál, hasznosan, szépségesen. Jelképesen mondom ezt, de arra gondolok, hogy a megtartó erő valahol még ott kell legyen Debrecenben, ha gubacsapók nincsenek is. Vannak tudós professzorai, írói, művészei, mesterségek művelői, van gyógyszergyára, ruhagyára, minden, ami a megmaradáshoz szükséges — és jövőre hivatott népe. „Őrzők a strázsán?” Koczogh Ákos A Debreceni Orvostudományi Egyetem új elméleti épülete Debreceni városkép A nagytemplom (MTI-fotó: KS)