Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-17 / 223. szám

NÉPÚJSÁG Is pénzhiányt pótolhatja az emberség? Olasz szociálpolitikus magyar tanulmányúton Mauro Bellamoli, a megyénkben tartózkodó, családpolitikával, szociálpolitikával foglalkozó olasz delegáció vezetője, Veronában egy hatalmas rehabilitációs intézet igazgatója. A nyolctagú küldöttséggel pszichológus, gyógypedagógus, szociális gondozó érkezett hozzánk a megyénkből náluk járt egészségügyi szakemberek látogatásának viszonzásaként. — Honnan ered a baráti kapcsolat és mi érdekli önöket? — A baráti szálak az olasz és a magyar nép, Verona és Békés megye lakói között mélly gyökerűek, a kölcsönös rokonszenv történelmi eredetű — mosolyog Bellamolli úr. — A világ fiatal városait szeretnénk megismerni, hiszen mindenkitől lehet és kell is tanulni. A kulturális, egészségügyi és más delegációinkban ifjabb és tapasztaltabb szakemberek egyaránt helyet kapnak, hogy a folyamatos tudást biztosítsuk. Bennünket elsősorban szociálpolitikai, rehabilitációs, családgondozói kérdések érdekeltek. Amit láttunk, tetszett; az ország fővárosában és vidéken hasonlóan színvonalas és szervezett a nevelőintézeti munka, a családgondozói hálózat, a veszélyeztetett, a sérült gyermekekkel való törődés. Nálunk Észak- és Délellaszország között nagy a különbség észak javára. — Nyilvánvalóan összehasonlította a nálunk és az önöknél tapasztaltakat más vonatkozásban is? — Nehéz röviden jellemezni a tapasztalatokat. A jobb megértéshez önöknek is ismerniük kellene az olasz szociális, családgondozói rendszert, amely ugyancsak nem szakítható el a társadalom egészének gondjaitól és jellemzőitől. Úgy érzem, nálunk az anyagiak jobban biztosítottak, itt Magyarországon viszont a humanitás, az emberség, a törődés próbálja teljesebbé tenni a hátrányos helyzetű gyermekek és emberek életét. Mi gyakran vitatkozunk az állami irányítással: rengeteg pénzt fordítanak a társadalom perifériájára szorult emberekre, a veszélyeztetettekre, de a kiváltó okok (a kábítószerfogyasztás, egyéb társadalmi problémák) feltárására, megszüntetésére kevesebbet. — Néhány gondolattal bemutatná az ön által vezetett intézményt? — A CSERKISZ módszertani és szakemberképző intézmény több osztállyal a gyerekeknek, a fiataloknak, a magányos anyáknak. Biztosítjuk az átmeneti bentlakás lehetőségét és a szükség szerinti bejárást. Egészen kicsi, egészséges gyerekek is vannak nálunk, legfeljebb egy évig, amíg a családi problémáikat segítjük megoldani, hazakerülhetnek, vagy örökbe adjuk őket. A magányos terhes anyák, kisgyermekesek, veszélyeztetettek, kábítószer-fogyasztók társadalomba való visszailleszkedését is segítjük. Ugyancsak foglalkozunk a családjuktól hozzánk bejáró magatartászavarban szenvedő fiatalokkal, de külön intézeti elhelyezést is nyújtunk a nagyon súlyos esetekben. Van mozgássérült gyermekeket nevelő centrumunk, ahol például a budapesti konduktív kísérleti nevelési módszert is alkalmazzuk. Működtetünk szociális foglalkoztatót. Kísérletezünk, nevelünk, tudományos kutatómunkát folytatunk, mindez a lelkibeteg, elmagányosodott, veszélyeztetett, netán beteg embert szolgálja. Működésünket az állam finanszírozza. Mostanában már nálunk is fizet az a szülő, amelyiknek ezt megengedik az anyagi viszonyai, így talán a számtalan gyógyító szolgáltatás megfizetésével a zsebükön keresztül is felébreszthetjük a szülők felelősségérzetét. — A cserekapcsolat folytatódik? — Természetesen szeretnénk. A veronai kollégáink attól ,félnek, milyen sok új dolgot viszünk haza, amit majd meg akarunk valósítani. Valóban nem megyünk el hasznosítható tapasztalatok nélkül... Bede Zsóka Az olasz vendégek ellátogattak rá megyei egészségügyi gyermekotthonba is Fotó: B. o. Opel, Volkswagen és YUGO személygépkocsikat értékesít a Merkur Három új személygépkocsi-típus forgalmazását kezdi meg ebben az évben a Merkur — jelentették be tegnap a vállalat székházában megtartott sajtótájékoztatón. A Merkur októbertől az NSZK-ból a Volkswagen Golf 1300-as és Opel Kadett 1200 LS, Jugoszláviából pedig YUGO 55 típusú gépkocsikat hoz forgalomba. Az autókat a MOGORT Gépjármű Kereskedelmi Vállalat importálja. Az Opel és Volkswagen gépkocsikra szeptember 19. és 24. között típusmódosítást fogadnak el azoktól, akik 1988. augusztus 31. előtt Lada 1500-as autóra fizettek be. Az igényeket az eredeti Lada 1500-as rendelések sorrendjében elégítik ki. A YUGO 55 típusra valamenynyi típusról elfogadnak módosítást, valamint új megrendelést, de előnyben részesülnek azok, akik Zastava vagy Lada 1500-as megrendelésüket módosítják. Az Opel Kadett irányára 532 ezer, a Volkswagené 605 ezer, a YUGO 55-ön pedig 390 ezer forint. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy a gépkocsik tényleges ára a napi árfolyamingadozás alapján változhat. A típusmódosítást kérő megrendelők a korábbi vételárelőleget az OTP-nél vagy a takarékszövetkezeteknél egészíthetik ki. A Merkur ebben az évben 500 Opel és ugyancsak 500 Volkswagen gépkocsit hoz forgalomba. Az autókért cserébe a General Motor’s céggel kötött kompenzációs szerződés értelmében magyar ipari termékeket szállítanak, így egyebek között a General Motor’s egyiptomi gyárába a magyar fél autóbusz-karosszériákat, a cég más vállalataihoz pedig autóipari alkatrészeket és gépipari termékeket szállít. A sajtótájékoztatón a személygépkocsik vevőszolgálatáról elmondták: az NSZK gépkocsik javítóhálózata már korábban kiépült. A Volkswagent az országban hat helyen, az Opelt pedig ugyancsak több szervizben javítják. A General Motor’s kötelezettséget vállalt arra, hogy a hazánkban levő konszignációs raktárból esetleg hiányzó alkatrészt 5 napon belül leszállítja. A YUGO 55 személygépkocsi alkatrészeit az Autótechnika Vállalat forgalmazza, s képviselői ígéretet tettek a folyamatos ellátásra. Az Opel Kadett 1200 köbcentis, 5 ajtós, utastere 5 személyes. Végsebessége 155 kilométer óránként, s a városi közlekedésben 8,4 liter benzint fogyaszt. A Volkswagen Golf 1300 köbcentis, ugyancsak 5 ajtós és 5 személyes. Végsebessége 151 kilométer, a városi közlekedésben 7,9 liter benzint fogyaszt. A YUGO 55 1100 köbcentis, 3 ajtós, utastere 5 személyes. Végsebessége 145 kilométer, a városi közlekedésben 8,9 liter benzint fogyaszt. Az érdeklődők mindhárom személygépkocsit megtekinthetik Budapesten, a Merkur Martinelli téri autószalonjában. Esett eső csendesen... (Folytatás az 1. oldalról) ECSEGFALVA, Egyetértés Tsz — Ha két hónappal előbb jön az eső, ma vidámabb ember lennék — mondja a megye északi részén 3600 hektárongazdálkodó termelőszövetkezet elnöke, Kenyeres Imre. — A hetes eső komolyan hátráltatott bennünket. Késtünk a napraforgó betakarításával, 540 hektárról szinte semmit nem tudtunk learatni, mert az időjárás közbeszólt. A napraforgó tányérja nedvesedett, ezért komoly szárítási költséggel kell számolnunk. Elmaradott térségben, kedvezőtlen adottságú tsz-ként emlegetik az Egyetértést — panaszolja az elnök. — De nem olyan borús a helyzetünk, mint ahogy azt sokan, gondolják. Még a csapadékos idő előtt betakarítottuk a szalmát, a magágy-előkészítéssel is végeztünk. Legelőink megújultak, kizöldültek, így a 3 ezres juhállomány és a 800 szarvasmarha takarmányozásával sem lesz gondunk. Ami még hátra van: 560 hektárról be kell takarítanunk a kukoricát. KÖRÖSTARCSA, Petőfi Tsz Bátori Sándortól, a növénytermesztési főágazatvezetőtől megtudtuk, a kiadós eső nem sokat javított a napraforgó és a kukorica terméseredményein. Az olajos növény 60 százalékát már betakarították, de a munkákat egyelőre szüneteltetni kell. Most tartós napsütésre várnak, hogy a föld kiszikkadjon, a napraforgótányérok kiszáradjanak. Rosszkor jött az eső, a szója érését is késleltette. Ennek betakarításával csúszni fogunk — tájékoztatott a főágazatvezető. — Valami jót is mondjak, ugye? A talajelőkészítésnél jól jött a nedvesség. Kevesebb energiaráfordítással tudtunk dolgozni. A jövőre nézve egy csepp esőt sem kívánok magunknak, mert most jön a munka dandárja: a kukorica és a rizs betakarítása, a búza vetése. November 10-ére kérjük a következő „menynyei áldást”! BUCSA, Új Barázda Tsz — Nem is ártott, de nem is használt az elmúlt napok esőzése — mondja Barta Béla, a tsz főkönyvelője. — Mint mindenütt, így nálunk is elsősorban a napraforgó betakarítását nehezítette a vihar. A csapadékos idő előtt sikerült a termés 40 százalékát learatni. Ami még talpon van, azt a rothadás veszélye fenyegeti. A minőséggel bizony lesznek gondjaink. Hektáronként 24 mázsás terméshozamot terveztünk, sajnos, 19 mázsánál nem lesz több. Forintban ez 2-2,5 milliós kiesést jelent. Kukoricánknak már semmit sem ért az eső. A hatszáz hektáros terület felét már learattuk, a meglévő silókukorica betakarítása még hátra van. Nagy reményeket nem fűzünk hozzá. Béla Vali—Csete Ilona Növekvő idegenforgalmi bevitelek A hazai idegenforgalmi főszezon befejeztével Czeglédi József, az Országos Idegenforgalmi Tanács (OIT) titkára tájékoztatta az MTI munkatársát az idei tapasztalatokról, az év végéig hátralevő időszak kilátásairól. Mint mondotta, egyelőre még csak az első hét hónapról vannak számszerű értékelések. Ezek tanúsága szerint továbbra is élénk az érdeklődés Magyarország iránt. Bár öt százalékkal kevesebb külföldit fogadtunk, mint tavaly ilyenkor, de számuk így is elérte a 8,5 milliót, a dollárbevétel pedig az év végéig várhatóan megközelíti a 650 milliót. A rubel elszámolású országokból 4,2 millióan érkeztek, a dollár elszámolású országokból pedig csaknem 4,3 millióan. Kedvező tapasztalat, hogy csaknem 30 százalékkal nőtt a szovjet turisták száma, ugyanakkor azonban Csehszlovákiából és Lengyelországból 20-30 százalékkal kevesebben érkeztek, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Romániából összességében 15 százalékkal mérséklődött, júliusban azonban 50 százalékra esett vissza a forgalom. Az áfa bevezetése megdrágította a magyarországi utakat, s emiatt főként a szervezett turizmus csökkent a szocialista országokba. 1988. szeptember 17., szombat Tanácsülés Szeghalmon Eltörölték a tehót Fizessenek-e tehát, vagy sem, ez volt a legfontosabb kérdés, amelyről Szeghalmon, a tanácsülésnek a napokban döntenie kellett. Varga Istvánné, a városi tanács elnöke, miután megállapította, hogy a testület határozatképes, tájékoztatta a városatyákat a legutóbbi tanácsülés óta történt jelentősebb eseményekről, intézkedésekről. Következő napirendi pontként az alkoholizmus elleni küzdelem szerepelt. Dr. Szántó Mária osztályvezető főorvos írásos jelentése szerint a városi ideg- és alkoholbeteg-gondozóban 54 szeghalmi alkoholistát tartanak nyilván. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy e probléma megoldása nemcsak az egészségügy, hanem az egész társadalom feladata. A túlzott alkoholfogyasztás viszszaszorítására intézkedési tervet fogadtak el. Szinte felpezsdült a terem, amikor a tanácselnök bejelentette előterjesztését a településfejlesztési hozzájárulásról szóló tanácsrendelet módosítására, majd ismertette a két javaslatot. Az első szerint, a befolyt összegből tanácstagi alapot hozzanak létre, amit egyenlő arányban osztanak szét a választókerületek között. Felhasználásáról a lakosság véleményének figyelembevételével a tanácstag döntene. A második változatban a teho eltörlése szerepelt ez év december 31-től. Zelei István, a várospolitikai bizottság elnöke elmondtal, hogy a bizottság az első változattal nem ért egyet, mert a választókörzetek nem egyenlő összeget fizetnek a tehóra. Váradi László vb-tag, a Csepel Autógyár 4. számú gyárában 60 dolgozóval beszélt, közülük csak egy mondta, hogy kell a teho. Kovács Imre tanácstag szerint aszeghalmiak csak fizetnek, de nem látják, hogy mi épül meg belőle. A felszólalók után már nem volt meglepő, a tanácstagok egyetlen ellenszavazat nélkül 1988. december 31-től eltörölték a tehót. M. L. A vízlépcső A vitát, amely kirobbant a Duna vízlépcsősítéséről, kezdetben még élveztem, ma már elkeseredetten szemlélem. Amit először az agyonhallgatás miatt „büntetésnek” tekintettem, azt egyre inkább valami eltorzult, ízléstelen politikai küzdelemnek látom. Zöld színbe bújtatott harcnak, amelynek a zöldhöz— érzésem szerint — hovatovább semmi köze nincs. Szűk, szakmai kérdésekbe ezúttal nem kívánok belebonyolódni (talán a közeljövőben, a helyszínen szerzett tapasztalatok alapján a lap más helyén megteszem), bár véleményem az ügyben, honfitársaim százezreihez hasonlóan nekem is van. Igaz, olyan személyes benyomások is gyötörnek, hogy sokan, talán a többség anélkül fogadja el a vízlépcső ellenzőinek véleményét, hogy az alapvető kérdéssel tisztában lenne: mi is épül valójában a Dunán. (Természetesen nemcsak Nagymarosnál!) Mondom, ehelyütt nem kívánok szakmai kérdésekkel foglalkozni, mert jobban izgat az előttem, előttünk folyó vita, és annak tanulsága. Ahogy figyelem a tömegkommunikáció „jóvoltából” kissé egyoldalúra sikeredett szóváltást (amelyben a nemhivatalos fél nagyobb hangot kapott), egyre csak egy jól ismert vicc jár az eszemben. A szocializmus hajója megreked a tengeren. Jönnek a szakemberek, egyik a másik után, hogy megjavítsák. Mindegyikük babrál valamit rajta, de a hajó csak nem mozdul. Ekkor Marxot hívják. Ránéz a hajóra, és máris mondja a diagnózist: Elvtársak! Minden gőz a kürtön van. Volt idő (az utóbbi tíz évben), amikor sajnos a mi kürtjeinken is a kelleténél több gőz volt. Hogy mennyi, azt most kezdjük tapasztalni igazán, s fizetni is most kell érte. Ám úgy látszik, semmit nem tanultunk belőle. Túl sok gőz van megint a dudákon — csak most a másik oldalon. Azon, ahol a kormány, vagy a politikai vezetés lejáratását készítik elő. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem értek egyet a vízlépcső megvitatásával. Sőt! Beszéljük meg, tudja meg a nép, hogy kincse, vagy terhe kerül a Dunára. De könyörgöm, higgadtan, észérvekkel! Ne olyan játékszabályokkal, hogy annak van igaza, aki hangosabban mondja a magáét. Legyen vita! Értelmes, szakszerű. Nem olyan, mint az eddigi volt, amelynek eszközei láttán az ember kétségbeesve teszi fel a kérdést: ez lenne a demokrácia? Akik hétfőn, a képernyőn látták a budapesti tüntetést, tanúsíthatják, hátborzongató volt. Csak a televízió diszkréciójának tudható be, hogy nem volt még felkavaróbb. Mert a nyugati újságok által felkapott transzparens feliratok az adásban háttérben maradtak: „Ceausescu a településeket, Grósz a Dunát rendezi”, „Világ buldózerei, egyesüljetek”, „Grószmaros”. De nemcsak a feliratok voltak felkavaróak, hanem a nyugati lapoknak adott nyilatkozatok is. Azosztrák Kurír szerint a szervezők egyike azt mondta, hogy a kormány keresztül viheti ugyan az erőmű felépítését, de lehet, hogy belebukik ebbe a vállalkozásba. (Csak tudnám, kinek a nevében hangzott el a fenyegetés? A Budapesten tüntető tízezrek, vagy a tíz és fél millió nevében? Mint ahogy azokat az ’56-ban idegenbe szakadt botcsinálta tudósokat sem értem, akik hazafias tettnek tartanak olyan kijelentéseket, hogy ha Nagymaros megépül, megvonják Magyarországtól a kölcsönöket.) Az ember csak néz, és úgy érzi, hogy a célgömböt a kormányra irányították. (Egy nyugalomra vágyó, bár roppanni kész, de kiútját csak az összefogásban és a munkában levő országban.) A vízlépcsőről folyó vitát — mint mondtam — már nem élvezem. Ezt a fajta demokráciát sem. A környezetvédők iránti illúzióim is lassan szertefoszlanak. Mert vallom, hogy egy zöldmozgalomnak, ha tisztességes, nincs szüksége politikai eszközökre. Hacsak nem politizálni akar a környezetvédelem zászlaja alatt. Mostanában viszont mintha ilyen lobogókat fújna ez a kegyetlenül forró magyar szél.