Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-07 / 32. szám
1989. február 7., kedd N tizedik múzsa mostoha gyerekei Merre, hová amatőr film? A közvélemény egy része szerint az amatőr filmezés, illetve videózás egy szűk réteget képviselő kaszt úri passziója, amely ráadásul még belterjes is; a készült alkotások nagyképűek és önmagukért valók. Kétségtelen, hogy ma még nevesen engedhetik meg maguknak, hogy a műfajban az utóbbi egynéhány évben „hatalomátvételt végrehajtó” videotechnikát — s most csak a legegyszerűbbet számoljuk! — ötödmillió forintért megvásárolják. Arról már nem is beszélve, hogy a felvett anyagot aztán vágni (editálni) kell: a készülék csaknem egy millió, bérlése is egy néhány perces programhoz sok ezer forint... De az „ős”, a nyolc milliméteres filmanyag alkalmazása sem olcsó: egy valamire való kamera és a hozzávalók legalább százezerbe kerülnek, a laborálás sem olcsó, s a nyersanyag sem az. Támogatót, szponzort találni manapság szintén nem könnyű: a vállalatok, intézmények igencsak megnézik, mire adnak hatszámjegyű, legfeljebb csak erkölcsiekben megtérülő támogatást. A közvélemény sokszor hamis, megalapozatlan híresztelésekre épített általánosításokat vél igaznak, így van ez ebben az esetben is. A kétkedőket biztosan meggyőzte az elmúlt hónap utolsó hétvégéjén Szarvason megrendezett alföldi szemle, a két napon vetített harminckét film. Döntő hányadában a dokumentumfilm szerepelt a nevezett alkotások között: egyetlen egy sem akadt a mezőnyben, amely ne valamely közérdekű, mindannyiunkat foglalkoztató témáról szólt volna! Különösen a történelmi jellegűek keltették fel a figyelmet, uralva a mezőnyt. A másik nagy szeletre azt lehetne kategóriaként ráhúzni: jelen társadalmi valóságunk szubkultúráinak (a teljességet sajátosan modellező) megörökítései. Nem véletlen talán, hogy a zsűri alkotói különdíját, az első három helyezésért járó díjakat ilyen alkotások érdemelték ki. Az említett „főkülöndíj” — amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy az áprilisi, az idén Szombathelyen megrendezésre kerülő országos szemlére előzsűrizés nélkül úgymond, ,erőnyerőre’ javasolja a zsűriaz alkotást — nyertese Szőke András és Dobos Mária másfél órás vetítési idejű Citromdisznó című játékfilmje volt, amelyben hivatásos színészek (például Epres Attila, a megyénkben élő színházbarátok által is jól ismert Kovács Lajos, Ozsda Erika) voltak, s amelyre az alkotók a Balázs Béla Stúdiótól 120 ezer forintos támogatást kaptak. Más megközelítésből : kísérletinek is nevezhető ez a professzionálisan elkészített, már-már túlcsordulóan tömény, az ötletek százait magába sűrítő alkotás. Persze története is van, noha ez a mese a kevésbé lényeges: a színházban élők (vigyázat: nem a „vezető művészek”-ről van szó) napi kínlódásainak, utópisztikusan elvont, talán a soha be nem következhető önmegvalósít(hatatlan)ságának páratlan szín- és formagazdagsággal felvázolt (?), felfestett (?) freskója. A hírek szerint ez a film is (ahogyan a szerzőpáros egy korábbi alkotása) kiérdemli azt a jogot, hogy mozifilm-méretűre nagyítsák és a hazai filmforgalmazás rendszerébe bocsássák. Kétségtelen, hogy nem egy úgynevezett közönségfilm, de az is biztos, megéri a költségeket, megérdemli, hogy szélesebb körben láthassa a filmklubok ilyenre is éhes közönsége. Hasonló sorsa lesz az első díjas Russland című, Mészáros Róbert szegedi egyetemista által forgatott, több mint félórás videofilmnek is. Bár évek, évtizedek óta suttogtak róla, de hangosan nem beszéltünk erről: 1944— 45-ben nőket deportáltak a Szovjetunióba csak azért, mert német nemzetiségieknek vallották magukat. Zömük a 3—5 évi kényszermunka közben (például a Donyeck-szénmedence középkori technikai színvonalú bányáiban) halt meg... öt túlélő néni mesél ezekről a hónapokról — elmondhatatlan szuggesztivitással. Nos, a filmet hamarosan bemutatja — egyelőre — a szegedi városi televízió. Szólni kell a megyénkbeliek dicséretet érdemlő, eredményes szerepléséről. Tizenhat alkotással neveztek: a szarvasi, és a két békéscsabai (Solaris és Video nevű) klubok tagjai. Nem egyszer írtunk már ezeken a hasábokon arról, milyen kisstílű hadakozások közepette dolgoznak megyénk amatőr filmesei (videósai), s hogy a gyulai és az orosházi éppen ezért számolódott föl, szűnt meg. Túlélve (?) a jóval korábban „elhalasztott” békésit... A szarvasi szemle után beszámoltunk a mieink szép sikeréről ; „szerencsére” annyira erős volt a felhozatal,, hogy ezért nem kaphattak több díjat, elismerést. Ismét a már említett „két kategóriában” futottak ezek az alkotások, egy kivételével videóra készítettek. A tizenhatból csupán egy volt olyan, amely — finoman fogalmazva — nem éri el a nagyközönség előtti bemutathatóság mértékét (egy kard ősi augusztus huszadiki népünnepély technikailag is rossz, szerkezetében is hamis álkrónikája). Külön nagyszerű, hogy a békéscsabai Tégla Közösségi Ház videotanfolyamainak végzőseiből klub alakult; közülük négyen neveztek (valamenynyien először!), s egy, Richweisz Tibor méltán vehette át az elsőfilmesnek járó különdíjat a csabai kötöttárugyárban készített (e sorok írójának meggyőződése: a vállalat vezetése úgymond referenciafilmként használhatná is anyagi hasznot remélve ezt a vagy nyolcperces filmet!) videójáért. Sajnos, nincs arra lehetőség, hogy minden megyénkben alkotást külön elemezzünk. Dr. Kutas Ferenc (Szarvas) II. díjat (és még két különdíját, így a közönség által megszavazottat is!) kiérdemelt Koszorú című, a második világháborúiban hősi halált halt Ipacs József honvéd által családjának hazaküldött tábori levelezőlapokból drámai feszességűre font dokumentum-játékfilmjéről szinte lehetetlenség beszélni: látni kellene ezt a 18 perces videót. Ugyanígy ifj. Major Gyula, Wollmuth Frigyes és Medovarszki Mihály (békéscsabai Solaris Klub) hatperces, Sylvania őslakói című videoalkotását, amely — a címből is kiderül — Románia nemzetiségpolitikájával foglalkozik. Mind tartalmában, mind filmes megoldásaiban olyan mélységeket tár föl ez az animációs megoldásokat, menekültekkel készített interjúkat, a Kondukátor életéből is jeleneteket fölvillantó részleteket tartalmazó alkotás, amelyhez hasonlót még a profi videósok (lásd: tévések) készítésében nem láthattunk. A szarvasi szemlén szó volt arról is, hogyan, miképpen lehetne ezeket az alkotásokat a nagyközönség elé tárni, hiszen nem túlzás azt állítani: igény van rá. Dékány Istvántól, a Magyar Amatőrfilm- és Videószövetség főtitkárától, a szarvasi szemle zsűrijének elnökétől megtudhattuk, hogy egyremásra nyílnak az országban a közművelődési intézményekben az amatőrfilmmozik . Szombathelyen, Budapesten — egyelőre csak az ország nyugati részén és a fővárosban. A szövetség archívummal rendelkezik, sőt pontos jegyzékkel is, amelyet bármely szervezetnek a rendelkezésére bocsátanak. Kiváló amatőr filmek, videók ezrei várják, hogy bemutathassák őket. Vetítve egy klubban, egy moziban, továbbítva a mind jobban terjedő városi-községi kábeltelevíziós rendszerben. Bár sok dicsekedni valónk nincsen, de szégyenkezni valónk sem nagyon: az elmúlt években például a csabai Lencsési Közösségi Televízió rendszeresen sugárzott amatőr filmet az alkotó portrériportjával együtt havi adásaiban. Aztán — ki tudja, miért? — elmaradtak a Solaris tagjait, az alkotásokat bemutató tízpercek. A Kontúr Moziüzemeltető és Kulturális Vállalat (még megyei moziüzemi vállalatként) több alkalommal a megyeszékhelyi moziban vetítéseket tartott. Sikerrel. Volt olyan is, hogy az említett Solaris Klub „házigazdája”, az ijúsági ház szintén bemutatókat rendezett más városok, más megyék klubjainak terméséből. Aztán ez is elhalt ... Ha jól számolom, akkor ma már gyakorlatilag minden megyénkben városban van — vagy éppen ezekben a hetekben-hónapokban épül ki a — kábeltelevíziós rendszer, amely alkalmas arra, hogy saját műsorokat is továbbítson. A szándék megvan rá, s ami a másik oldalt illeti: gond a „maszek műsor” nívós elkészítése. Meggyőződésem, hogy az átmenet kínos perceit fel lehetne oldani, ha ezeket a minden tekintetben értékes alkotásokat sugároznák. Már csak azért is, mert ezzel egy meglehetősen magas fokra helyezhetik a mércét, amely követhető, s amely legfőképpen a közönség, a hálózatba bekapcsolt lakások nézőinek érdekét szolgálhatja. Nemesi László Jelenet a Sylvánia őslakói című videofilmből inauraid Mezőberényről is szó van Viták és esetlegességek a két tannyelvű középiskolákban Az érdeklődés óriási volt, a tájékozottság — ahogy lenni szokott — felületes. Gondos szakmai előkészítés és a társadalom megkülönböztetett figyelme kísérte a tavaly nulladik évfolyammal (tehát ötéves képzésre tervezett) két tannyelvű gimnáziumok indulását. Egyéves intenzív nyelvtanulás után ezekben idegen nyelven folynak a matematika-, fizika-, földrajz-, történelem-, majd másodiktól a biológiaórák is. A minisztérium tervezett „menetrendje” szerint tehát ebben a pillanatban egy első és egy nulladik évfolyam tanul ilyen iskolákban országszerte, és ezekben a napokban kapták meg a jó hírt azok, akiket felvettek a következő évre. * * * Mint az Országos Pedagógiai Intézetben az érdekelt — orosz, angol, német — nyelvek oktatását felügyelő munkatársaktól megtudtuk, nem ilyen tiszta azonban a kép. Két németül is oktató iskola indult tavaly, Mezőberényben, Mosonmagyaróváron az eredeti, ötéves koncepció szellemében, s ezekhez csatlakozott az idén Nagykálló — mondja Bedő Éva —, Gyönkön és Miskolcon azonban működik négyéves, hasonló profilú, tehát néhány közismereti tárgyat is német nyelven tanító gimnázium, melyek vagy a tagozatos általános iskolai anyagra, vagy a nemzetiségi nyelvi tudásra építenek. — Angolból még színesebb a kép — teszi hozzá Nagy Edit. — Tavaly Sárospatakon és Budapesten indult ötéves képzés, az idén Balatonalmádiban. De vannak négyéves iskolák is négy helyen, ezek most szeptemberben kezdtek, az ötödik, a pécsi, azonban már a harmadik évfolyamot oktatja. A spanyol és az olasz nyelvvel az eredeti koncepció szerint dolgoznak egy pesti és egy pécsi iskolában; francia képzést — az ötéves formában — összesen három iskolában vezettek be eddig. — A viták eddig főként a felvételik körül folytak. Vissza is térünk még erre a kérdésre, de először az érdekelne, hogy a koncepció, az eredeti tervek a gyakorlattal szembesülve hogy állták meg a helyüket? — Megvan a gondos előkészítés eredménye — válaszol Bedő Éva. — Az egyéves nyelvtanulás után megírt — többnyire nemzetközileg kidolgozott — nyelvi vizsgát, mely csak egy kevéssé volt könnyebb a nálunk elfogadott középfokú vizsgánál, a gyerekek 82 százaléka teljesítette. — A felvételin nem is a nyelvtudást mérik, hanem azt, várhatóan mennyire bírják majd a gyerekek a rájuk váró terhelést. — Bizony, nem csekélység, amit tőlük kívánunk: egyéves nyelvtanulás után anyanyelvű tanár előtt kell majd megmutatniuk, mit tudnak matematikából, földrajzból, és idegen nyelven tanulják a történelmet, földrajzot is, igaz, többnyire magyar anyanyelvűek ezek a tanáraik — teszi hozzá Paál László. — Szerintem azonban ennél jobb megoldást kellene találnunk. — A történelemtanárok között ugyanis többen vannak, akiknek másik tárgya a szükséges idegen nyelv. De a földrajztanárok között elvétve akad, akinek nem okoz nehézséget az idegen nyelvű tanítás, és ezen édeskeveset segített a felkészülésként az anyaországban eltöltött néhány hét. Ez a gond csak fokozódni fog jövőre, amikor a másodikosoknak belép az idegen nyelvű biológia. Bedő Éva véleményét egészíti ki Nagy Edit, amikor a négyéves formában tanító iskolákról beszél: — Gyakorlatilag ezekben az iskolákban azt a tárgyat tanítják idegen nyelven, amelyikhez tanárt tudnak szerezni. Szolnokon a biológiaórát tartják angolul, Zalaegerszegen a történelmet és földrajzot... — Mosonmagyaróvárott pedig egy osztrák tanár jár át a határon túlról földrajzot oktatni — teszi hozzá Bedő Éva. — Természetesen a lefordított magyar könyvből, de olyan gazdag szemléltető eszköztárral, mely nagyon növeli az oktatás színvonalát. Minden nyelv pedagógiai intézeti szakértője egyetért abban, hogy ez a kavarodás, kapkodás előbb-utóbb mind a szaktárgyak, mind a nyelv tanulásának színvonalát rontani fogja. Javulásra pedig nem számíthatnak, hiszen négyéves két tannyelvű képzést gyakorlatilag bármelyik iskola bevezethet, míg az ötéves formának jóval több a feltétele. Igaz, ezek olyan feltételek, melyek egy része iskolán kívüli megoldást kíván. Hiszen kollégium kell, lakás az anyanyelvű lektornak, ezért aztán nem az iskola, hanem a tanács pályázik, s előfordult olyan is, hogy tanári kapacitás, jó színvonalú iskola akadt volna, de a tanács nem vállalta a feltételeket. — Az ellenkezője is előfordul — mondja Nagy Edit —, lehet, hogy kacsalábon forgó, szép iskola van, de nincs tanár. Sárospatakon, Nagykállóban például ilyen nehézségekkel küzdenek. Az utóbbi helyen egy családi kapcsolat mentette meg a helyzetet: Magyarországra jött férjhez a későbbi anyanyelvi lektor. — Nem tudjuk azt sem, mi lesz az érettségivel és a végzős gyerekekkel — mondja Paál László. — Az ötéves gimnáziumban már rendezték a nyelvi érettségi ügyét, a 4-es, 5-ös osztályzat felsőfokú nyelvvizsgának felel meg, a 3-as és 2-es még mindig eléri a középfokot. — Hogy ez a négyéves képzésnél hogy alakul, nem tudjuk, pedig a nyelvi érettségi itt is lehetne sokkal magasabb színvonalú a szokásosnál. És még egy nagy kérdés: pályázhatnak-e angol, francia, spanyol, olasz nyelvterületre, egyetemre rögtön érettségi után a két tannyelvű iskolákban végzettek? A tudásuk meglesz hozzá, ez biztos. És már most el kellene kezdeni a szervezést ahhoz, hogy erre legyenek majd idejében megfelelő — hivatalos — formák is. Molnár Gabriella Óra közti szünet a mezőberényi két tannyelvű gimnáziumbanFotó: Gál Edit Modellprogram a születési rendellenességekre Legalább százezer családot érint az a pedagógiai-pszichológiai-orvosi jellegű, közösségkialakító rehabilitációs modell elnevezésű program, amelyet dr. Czeizel Endre orvos-genetikus vezetésével a napokban indít az Országos Közegészségügyi Intézet: ennyi családban nevelnek ugyanis hazánkban olyan gyermekeket, akik valamilyen rendellenességgel jöttek a világra. Az Intézetben a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása alapján Magyarországon az utóbbi 16 esztendőben mintegy 150 ezer gyermek született különböző rendellenességekkel. A tapasztalatok szerint az ilyen kisgyermekeket nevelő családok többnyire elszigetelődnek környezetüktől, életviteli nehézségeik vannak, a gyermekek pedig beilleszkedési gondokkal küzdenek. Azt kívánják elérni, hogy az ilyen gyermekeket nevelő családok a későbbiekben lehetőleg önerőből, egymást segítve képesek legyenek problémáik megoldására. A családok közössége tehát valamennyi érintett számára információs és szolgáltató központként is működjék. Első lépésként a hazánkban leggyakrabban előforduló hét rendellenességgel sújtott — az archasadékos, a végtaghiányos, valamint a szív- és nagyér-, a nemi szervi és a nagyobb gyermeksebészeti beavatkozást igénylő, valamint a törpe és a Down-kóros — gyermekek családtagjait az év folyamán egy-egy alkalommal konzultációra hívják össze. A találkozókon orvosok tartanak előadásokat. A résztvevő szakemberek módszereket ismertetnek az életviteli problémák megoldására, és felkészítik a szülőket egyes nehéz helyzetek kezelésére. A gyermekek lelki panaszainak orvoslásához — például a gyakorta jelentkező kisebbségi érzés legyőzésére — szintén adnak tanácsot.