Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-21 / 170. szám
KÖRÖS TÁJ EXKLUZÍV 1990. július 21., szombat Miért hiányzik a könyvespolcról a Batsányi és a Balassi néptáncegyüttes históriája? Új szín a palettán: Megalakult a Balassi-táncosok Baráti Köre A fenti kérdést elintézhetnénk a „mert még nem írták meg" mondattal, de ne ironizáljunk. Az igazi ok: lyuk az életrajzon. Ugyanis a két együttest regöscserkészek alapították és az aranyliliomos mozgalom — tudvalevőleg — négy évtizeden át vörös posztó volt a hatalom szemében. A ’48-as centenáriumi verseny győztesét, a néptáncmozgalomnak a Kossuth-díjas, érdemes művész Rábai Miklóst adó Batsányi együttes n agyonhallgatták, s a ma már Európa-hírű Balassi első táncosainak a fennmaradásért, a próbateremért vívott héroszi küzdelméről sem illett szólni. A televízió tavaly őszi emlékműsorában egy szó sem hangzott el Rábai többéves, sikeres csabai tevékenységéről. Ráadásul a Magyar életrajzi lexikon (III. kötet, 633. oldal) szerkesztői összecserélték a két együttes nevét ... Most, amikor életrehívták a Balassi-táncosok Baráti Körét, ideje lenne méltó emléket állítani a mai néptáncmozgalom pionírjainak, és csokorba gyűjteni az utódok szereplésének megannyi érdekes epizódját. Rábai Miklós, Fáry Katalin, Gécs Jenő, Born Miklós, Mlinár Pál, Sztankó Károly, Kurtucz Borbála, Paulik Pál „fiókáiról” lenne szó! A kezdet: kanásztánc — furulyaszóra Kilencszáznegyvenöt őszén, a csabai evangélikus gimnázium nagy bajszos, ám alig 24 esztendős természetrajzi vegytan tanára, Rábai Miklós meglehetősen szabadjára engedett 14-15 éves „fiókáinak” a Kisgazdáknál (ma Balassi művelődési ház) megvívott biliárdcsaták helyett, valami mást, szebbet akart adni. A sport, a cserkészet, a regölés oldaláról közelítette meg őket. Polner Tibornak, Sajben Lajosnak, Szokolai Mihálynak, Vidovszki Kálmánnak egy boksztréning szünetében javasolta: pihenésként táncoljanak egy kicsit, s nyomban bemutatott néhány lépést. A fiiúk utánozták őt, s mert tetszett a dolog, hamarosan megtanultak egy kanásztáncot. Az ötödikeseket követték a fiatalabbak: Gyapjas István, Hankó Faragó Mihály, Sajben Miklós, Sík Ferenc, Vojnich Iván, Féja Endre és még egy tucat fiú. Október végén a Csaba cserkészcsapat regösei — jótékony célú előadáson, a múzeum nagytermében — már fel is léptek. Cserkészruhában kanásztáncot roptak, és tanáruk furulyajátéka volt a talpalávaló. A sikeren felbuzdulva, a következő év februárjában, a városi színházban — néhány gimnazista lánnyal kiegészítve — Kodály Székely fonójának rövidített változatát adták elő, szép elismerést aratva. Amikor már kifogytak a ’ Csabán ismert táncokból, dalokból, és biciklin vagy az „apostolok lorán” vidéki gyűjtőutakra indultak, így közvetlenül a néptől tanulhatták meg dalaikat, táncaikat. Közben a leánylíceumban — a negyvenes évek elejétől kezdve számtalan táncjátékot, a sportünnepélyeken szemet gyönyörködtető, ritmikus tornászszámot koreografáló — Fáry Katalin testnevelő tanárnő alakított regöscsoportot Antalfi Verával, Melis Edittel, Tűri Irénnel, Franciszci Lenkével, Valival, Koleszár Gabival az élen. 1946 őszén a két diákcsoport összecsiszolásában — a városban több kurzust tartó — kitűnő budapesti táncos, Krizsán Sándor szerzett hervadhatatlan érdemeket. A 13—17 esztendős diákokból álló — még nevet sem választott — csoport tagjai öt hónapon át készültek szent megszállottsággal városi színházbeli fellépésükre. Voltak táncok, melyeket a vendégoktatóktól vettek át, saját gyűjtéseiket Miklós bá’ és Kati néni öntötte formába, de úgy, hogy hagyták a gyerekeket improvizálni. Már zenekaruk is volt, melyben három tizenhat esztendős fiú mellett a Rábai házaspár is muzsikált. A legnagyobb gondot a kosztümgst beszerzése jelentette. A dobozi népviseletbe öltözött lányok zsebpénzükből kemény forintokat fizettek a kölcsönkért szoknyákért. A fiúk fehér ingben, ismerősöktől, rokonoktól kölcsönkapott nadrágban, két-három számmal nagyobb csizmákban „jártak”. De minden nehézség ellenére hamarosan összeállt a közel kétórás műsor, melynek programjában leány-, legény- és párostáncok, énekszámok, szavalatok, ballada és mesejátékok szerepeltek. Az 1947. február végi premierre a gyerekek maguk hozták össze a közönséget de a két ismétlés zsúfolt nézőtér előtt, igazi közönségsikernek számított. Batsányi-győzelem az országos döntőben A nagyszerű helyi debütálás után Dobozon, Okányban, Békéssámsonban léptek fel, majd májusban, a fővárosban a Pest-vidéki tankerületi főigazgatóság kultúrversenyén megelőzték a vidék legjobb néptáncegyütteseit. Ekkor fedezték fel őket, s ettől kezdve állandó résztvevői lettek a budapesti bemutatóknak. A nyár a fiúk számára örökké feledhetetlen élményt hozott. Augusztusban 54 nemzet 30 ezer cserkészével együtt részt vehettek a franciaországi Jamboree-n. Jelentős sikerrel táncolták végig a 2 hetet, s talán mondanunk sem kell: beleszerettek a Fény Városába. Így talán már érthető, hogy a „vigyázó szemét Párizsra vető” költő emlékére, ballada- és néptánccsoportjuknak a Batsányi János nevet adták! A Rábai—Fáry-kettős vezette diákok tehetséggel, tiszta szívvel, szívós kitartással, páratlan összetartó erővel jutottak fel a csúcsra Gyulán, 1948. április 11- én. A ’48-as szabadságharc centenáriumának tiszteletére rendezett kultúrversenyen az egész ország néptáncmozgalmát átfogó, a regöscsoportokat felvonultató döntőjében — elsők lettek! Rekviem helyett — számvetés A nagy diadalt követően folytatódott a forró hangulatú megyei és országos bemutatók sora. Ősszel azonban búcsúzott Rábai, aki a TEK néptánctanára lett, s távoztak az egyetemre került alapító tagok is. A csoport munkáját az addig háttérbe húzódó Fáry Katalin irányította, az egyik táncos kislány édesanyja, Szeberényi Olgi néni segítségével. A haza-hazalátogató Miklós bá’ egy svájci vendégszereplésre készítette fel „fiókáit”, de a turné elmaradt. Hogy miért? Az illetékesek „kispolgárinak, politikailag fejletlennek” ítélték az együttest... Miután az 1948—49-es tanév végén a fiúk, lányok zöme leérettségizett, továbbtanult, a Batsányi néptánc- és balladacsoport felosztott. Az itthon maradottak a Balassi együttesbe léptek. És a fáradhatatlan Kati néni? Néptáncot oktatott a szegedi főiskolán, testnevelést tanított a csabai gimnáziumban, és sikerrel irányította a helyi szlovák iskola táncegyüttesét. Most pedig — rekviem helyett — a batsányisok utóéletéről. Az egyetemisták együttesét, a Mefeszt életre hívó Miklós bácsit tucatnyi tanítványa követte, majd az általa vezetett Állami Népi Együttesben felesége, Hunyadi Ilona, Zahorán Ilona, Battai Gabriella, Sík Ferenc, Vojnich Iván, Danielisz László, Francziszcs Vali, Szobek Márta képviselte a csabai színeket. Rábai Miklós kitüntetéseiről fentebb már szóltunk. Hogy mire vitték a „civil” életben az egykori batsányisok? A prózai szakmák művelői mellett, hárman rendezői, balettmesteri, koreográfusi, hatan tanári, 9-en gyógyszerész-orvosi, tizenketten mérnöki oklevelet, diplomát szereztek. Úgy véljük, ehhez a felsoroláshoz nem kell kommentár! Jenő bá', a „Samuk” és a többiek A kis dohányzóasztalt Sajbenné Cseh Piroska, Fabáné Zsamoczai Judit, Csabainé Jakusovszki Erzsébet, Kolarovszki Pál ülte körül és a múltba mélyedve hallgatta, miként olvassa fel Viczián János Gécs Jenő bácsi — egykori vezetőjük — sorait a Balassi együttes indulásáról. „Egy szép október végi vasárnap délután — 1947-et írtunk ekkor — az iparostanuló iskola egyik tantermében tucatnyian jöttek öszsze az intézet volt és jelenlegi tanulói. Lázas hangulat uralkodik, hiszen arról van szó, hogy a már működő, országos hírű Batsányi mellett létre kellene hozni a városban még egy ütőképes néptánccsoportot, amely a helyi és a megyei igényeket kielégítené. Bár pénzünk, s még egy pár csizmánk sincs, megszületik a döntés: elindulunk! Lelkes, bizakodó a kis csoport, és erre bizony szükség is van, mert nagy a meg nem értés. Próbatermet az iskolában csak nagy könyörgés árán kapunk, mert egyesek félnek attól: tönkretesszük az olajos padlót. . . Nagyon várjuk a vasárnapi próbát, hogy együtt lehessünk és haladjunk a kitűzött cél felé. A fő mozgatók a „Samuk” — Gálik Pál, Kolarovszki Pál, Ber Miklós, Terhes Mihály, Erdész László — voltak. Hozzájuk csatlakozott az első oktató, a régi regös, Párzsa János, azután Bobcsek István, Timkó Zoltán, Viczián János, Kis Jóska, Gécs Ilona, Zsarnóczai Judit, Cseh Piri, Lipták Ősi, Cselovszki Pál, Jakusovszki Erzsébet, Tóth Jenő.” — Eddig olvasta a kéziratot János, majd megállt, s egykori táncos társaira nézett. — Ez mind igaz, csak éppen a gyökerek 1945-ig, az Árpád, a volt Munkácsy cserkészcsapat regészajának megalakulásáig nyúlnak viszsza — jegyezték meg szinte egyszerre az asztaltársaság tagjai, majd ezzel folytatták: — Persze, amikor a feledhetetlen Jenő bá’ visszaemlékezéseit 1968-ban papírra vetette, a regölés feketelistán szerepelt, s őt sokat piszkálták azért, mert cserkésztiszt volt, s a háború után is önálló kisiparosként kereste kenyerét... Nyitott könyv a történet Ezután felszakadtak az emlékezés zsilipjei. Dátumok, falvak, hazai és külföldi városok, táncok nevei, sztorik tucatjai repkedtek a levegőben. A régi történetek mozaikdarabjai — az 1948. március 15-i, csabai bemutatkozástól, a budapesti, bécsi, tiranai, varsói, St. Étienne-i, az 1953. december 13-án Győrött sorra került ezredik fellépésig — sokszínű, mozgalmas képpé rendeződtek. Az ötvenes évek közepétől a Gécs Jenő, meg a táncosból országosan is elismert koreográfussá váló Born Miklós vezette együttes tagsága sokszor változott, de mindig megújulva tovább élt, s életjük az európai hírnév megszerzéséig — hála a napi sajtónak — nyitott könyv az olvasók előtt. Gondoljunk csak az agrigentói, dijoni, párizsi diadalokra, tévészereplésekre, szólófesztiválokra, a néptánciskola csöppségeire, a fiatalokból álló Rábai együttesre, a Samu bácsiról, Mlinár Pálról Kurtucz Borbáláról, Sztankó Károlyról, Paulik Pálról írt cikkekre. És mégis, hiányérzetünk van! Igen, hiányérzetünk van,... ... mert megyénk kulturális életének egyik reprezentánsáról, a 2150. fellépésén túljutott Balassiról, meg a nagy előd Batsányiról még egy kis, emlékidéző könyvecske sem jelent meg, pedig az országos szaksajtóban olyan kiválóságok szóltak róluk elismerően, mint Pór Anna, Maácz László, Váradi Gyula. Az egykori kitűnő táncos, későbbi nagyszerű koreográfus, Gyapjas István 1970 decemberében fejezte be a személyes élményekkel átszőtt, szakmai szempontból páratlan értékű Batsányi-tanulmányát. Ez három folytatásban jelent meg a Táncművészeti Értesítő 1976- os számaiban. E témában publikált Sík Ferenc és Vojnich Iván is. És idehaza? Gécs Jenő bácsi a Balassitörténet megírásával — sajnos — csak 1962-ig jutott el. Viszont Petrovszki Pálné, a 9. sz. általános iskola tanára „A néptánc nevelő ereje” című szakdolgozatában emléket állított a két együttes tagjainak. Az 1985-ben készült, 50 gépelt oldal terjedelmű, fotókkal gazdagon illusztrált művet jelesre értékelte a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola bírálóbizottsága. Az osztályzat jogosságát bizonyítja az a tény, hogy a szakdolgozat másolata szőrén-szálán eltűnt a megyei pedagógiai intézet könyvtárából. Nyilván nagyon megtetszett valakinek ... Még szerencse, hogy az eredeti a szerző birtokában van! Bern Miklós archívumában több tucat olyan dossziét őriz, melyek mélyén páratlan értékű dokumentumok rejlenek, írásos emlékekben tehát nincs hiány. A Batsányiban több mint ötvenen ropták, ezerötszázan vallhatják magukat balassisnak és eddig közel ötszáz fiú és leány táncolt a Balassi utánpótlás-együttesében, a Rábaiban. Közöttük a kutatók jeles kútfőkre találhatnak. Ez év március 15-én életre hívták a Balassi-táncosok Baráti Körét, melynek alapító tagjai augusztus 4-én, szombaton egésznapos piknikre várják a szanazugi, Galamb utcai, Viczián János- és Mazán András-portára az együttes egykori és jelenlegi tagjait. Biztosra vesszük, itt is megnyílnak az emlékezés bugyrai! Két év múlva, 1992-ben ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a Balassi együttes. Hiszszük, ha a Batsányi-sztorival kiegészítve megírásra kerülne a jubiláns és a Rábai együttes históriája, nemcsak a különböző évjáratokhoz tartozó táncosok, énekesek, zenészek, hanem azok is érdeklődéssel forgatnák a monográfia lapjait, akik a rég- és a közelmúltban végigtapsolták előadásaikat. Machalek István Rábai Miklós (balról) és Gécs Jenő a Balassi fennállásának negyedszázados jubileumán rendezett találkozón. Mindketten beszédet mondtak az emléktáblát avató ünnepségen Batsányi sok fellépés előtt a csabai színház udvarán. Balról jobbra: Sajben Lajos, szemben vele Sík Ferenc, Hankó Faragó Mihály, Gyapjas István. Mögöttük félkörben: Czapári Miklós, Szobek Márta, Zahorán Ilona, Polner Tibor, Szeberényi Sára A Balassi együttes táncosai, zenészei, énekesei 1951-ben a fellépések színhelyét ábrázolt tablóval. Ha most készülne a fotó, Európa és Észak-Afrika térképére is szükség lenne *• (Csicsely Mihály képei)