Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-21 / 170. szám

­KÖRÖS TÁJ­ EXKLUZÍV 1990. július 21., szombat Miért hiányzik a könyvespolcról a Batsányi és a Balassi néptáncegyüttes históriája? Új szín a palettán: Megalakult a Balassi-táncosok Baráti Köre A fenti kérdést elintézhet­nénk a „mert még nem ír­ták meg" mondattal, de ne ironizáljunk. Az igazi ok: lyuk az életrajzon. Ugyanis a két együttest regöscserké­szek alapították és az arany­­liliomos mozgalom — tudva­levőleg — négy évtizeden át vörös posztó volt a hatalom szemében. A ’48-as centená­riumi verseny győztesét, a néptáncmozgalomnak a Kos­­suth-díjas, érdemes művész Rábai Miklóst adó Batsányi együttes n agyonhallgatták, s a ma már Európa-hírű Ba­lassi első táncosainak a fennmaradásért, a próbate­remért vívott héroszi küz­delméről sem illett szólni. A televízió tavaly őszi emlék­műsorában egy szó sem hangzott el Rábai többéves, sikeres csabai tevékenysé­géről. Ráadásul a Magyar életrajzi lexikon (III. kötet, 633. oldal) szerkesztői össze­cserélték a két együttes ne­vét ... Most, amikor életre­­hívták a Balassi-táncosok Baráti Körét, ideje lenne méltó emléket állítani a mai néptáncmozgalom pionírjai­nak, és csokorba gyűjteni az utódok szereplésének megannyi érdekes epizódját. Rábai Miklós, Fáry Katalin, Gécs Jenő, Born Miklós, Mlinár Pál, Sztankó Károly, Kurtucz Borbála, Paulik Pál „fiókáiról” lenne szó! A kezdet: kanásztánc — furulyaszóra Kilencszáznegyvenöt őszén, a csabai evangélikus gimná­zium nagy bajszos, ám alig 24 esztendős természetrajzi vegytan tanára, Rábai Mik­lós meglehetősen szabadjára engedett 14-15 éves „fiókái­nak” a Kisgazdáknál (ma Balassi művelődési ház) megvívott biliárdcsaták he­lyett, valami mást, szebbet akart adni. A sport, a cser­készet, a regölés oldaláról közelítette meg őket. Polner Tibornak, Sajben Lajosnak, Szokolai Mihálynak, Vi­dovszki Kálmánnak egy boksztréning szünetében ja­vasolta: pihenésként táncol­janak egy kicsit, s nyomban bemutatott néhány lépést. A fiiúk utánozták őt, s mert tetszett a dolog, hamarosan megtanultak egy kanásztán­­cot. Az ötödikeseket követ­ték a fiatalabbak: Gyapjas István, Hankó Faragó Mi­hály, Sajben Miklós, Sík Fe­renc, Vojnich Iván, Féja Endre és még egy tucat fiú. Október végén a Csaba cser­készcsapat regösei — jóté­kony célú előadáson, a mú­zeum nagytermében — már fel is léptek. Cserkészruhá­ban kanásztáncot roptak, és tanáruk furulyajátéka volt a talpalávaló. A sikeren fel­buzdulva, a következő év februárjában, a városi szín­házban — néhány gimnazis­ta lánnyal kiegészítve — Kodály Székely fonójának rövidített változatát adták elő, szép elismerést aratva. Amikor már kifogytak a ’ Csabán ismert táncokból, dalokból, és biciklin vagy az „apostolok lorán” vidéki gyűjtőutakra indultak, így közvetlenül a néptől tanul­hatták meg dalaikat, tán­caikat. Közben a leánylíceum­ban — a negyvenes évek elejétől kezdve számtalan táncjátékot, a sportünnepé­lyeken szemet gyönyörköd­tető, ritmikus tornászszámot koreografáló — Fáry Kata­lin testnevelő tanárnő alakí­tott regöscsoportot Antalfi Verával, Melis Edittel, Tűri Irénnel, Franciszci Lenké­vel, Valival, Koleszár Gabi­­val az élen. 1946 őszén a két diákcsoport összecsiszo­­lásában — a városban több kurzust tartó — kitűnő bu­dapesti táncos, Krizsán Sán­dor szerzett hervadhatatlan érdemeket. A 13—17 eszten­dős diákokból álló — még nevet sem választott — cso­port tagjai öt hónapon át ké­szültek szent megszállott­sággal városi színházbeli fel­lépésükre. Voltak táncok, melyeket a vendégoktatók­tól vettek át, saját gyűjté­seiket Miklós bá’ és Kati néni öntötte formába, de úgy, hogy hagyták a gyere­keket improvizálni. Már ze­nekaruk is volt, melyben három tizenhat esztendős fiú mellett a Rábai házas­pár is muzsikált. A legna­gyobb gondot a kosztümgst beszerzése jelentette. A do­bozi népviseletbe öltözött lá­nyok zsebpénzükből kemény forintokat fizettek a köl­csönkért szoknyákért. A fiúk fehér ingben, ismerő­söktől, rokonoktól kölcsön­kapott nadrágban, két-há­­rom számmal nagyobb csiz­mákban „jártak”. De min­den nehézség ellenére ha­marosan összeállt a közel kétórás műsor, melynek programjában leány-, le­gény- és párostáncok, ének­számok, szavalatok, ballada és mesejátékok szerepeltek. Az 1947. február végi pre­mierre a gyerekek maguk hozták össze a közönséget de a két ismétlés zsúfolt né­zőtér előtt, igazi közönség­sikernek számított. Batsányi-győzelem az országos döntőben A nagyszerű helyi debü­tálás után Dobozon, Okány­­ban, Békéssámsonban lép­tek fel, majd májusban, a fővárosban a Pest-vidéki tankerületi főigazgatóság kultúrversenyén megelőzték a vidék legjobb néptánc­­együtteseit. Ekkor fedezték fel őket, s ettől kezdve ál­landó résztvevői lettek a budapesti bemutatóknak. A nyár a fiúk számára örökké feledhetetlen él­ményt hozott. Augusztusban 54 nemzet 30 ezer cserké­szével együtt részt vehettek a franciaországi Jamboree-n. Jelentős sikerrel táncolták végig a 2 hetet, s talán mondanunk sem kell: bele­szerettek a Fény Városába. Így talán már érthető, hogy a „vigyázó szemét Párizsra vető” költő emlékére, bal­lada- és néptánccsoportjuk­nak a Batsányi János nevet adták! A Rábai—Fáry-kettős ve­zette diákok tehetséggel, tiszta szívvel, szívós kitar­tással, páratlan összetartó erővel jutottak fel a csúcs­ra Gyulán, 1948. április 11- én. A ’48-as szabadságharc centenáriumának tiszteletére rendezett kultúrversenyen az egész ország néptáncmoz­galmát átfogó, a regöscso­portokat felvonultató döntő­jében — elsők lettek! Rekviem helyett — számvetés A nagy diadalt követően folytatódott a forró hangu­latú megyei és országos be­mutatók sora. Ősszel azon­ban búcsúzott Rábai, aki a TEK néptánctanára lett, s tá­voztak az egyetemre került alapító tagok is. A csoport munkáját az addig háttérbe húzódó Fáry Katalin irányí­totta, az egyik táncos kis­lány édesanyja, Szeberényi Olgi néni segítségével. A haza-hazalátogató Miklós bá’ egy svájci vendégszereplésre készítette fel „fiókáit”, de a turné elmaradt. Hogy miért? Az illetékesek „kispolgári­nak, politikailag fejletlen­nek” ítélték az együttest... Miután az 1948—49-es tanév végén a fiúk, lányok zöme leérettségizett, továbbtanult, a Batsányi néptánc- és bal­ladacsoport felosztott. Az itt­hon maradottak a Balassi együttesbe léptek. És a fá­radhatatlan Kati néni? Nép­táncot oktatott a szegedi fő­iskolán, testnevelést tanított a csabai gimnáziumban, és sikerrel irányította a helyi szlovák iskola táncegyütte­sét. Most pedig — rekviem he­lyett — a batsányisok utó­életéről. Az egyetemisták együtte­sét, a Mefeszt életre hívó Miklós bácsit tucatnyi tanít­ványa követte, majd az ál­tala vezetett Állami Népi Együttesben felesége, Hu­nyadi Ilona, Zahorán Ilona, Battai Gabriella, Sík Ferenc, Vojnich Iván, Danielisz László, Francziszcs Vali, Szo­­bek Márta képviselte a csa­bai színeket. Rábai Miklós kitüntetéseiről fentebb már szóltunk. Hogy mire vitték a­ „civil” életben az egykori batsányisok? A prózai szak­mák művelői mellett, hár­man rendezői, balettmesteri, koreográfusi, hatan tanári, 9-en gyógyszerész-orvosi, ti­zenketten mérnöki oklevelet, diplomát szereztek. Úgy vél­jük, ehhez a felsoroláshoz nem kell kommentár! Jenő bá', a „Samuk” és a többiek A kis dohányzóasztalt Saj­­benné Cseh Piroska, Fab­á­­né Zsamoczai Judit, Csabai­­né Jakusovszki Erzsébet, Ko­­larovszki Pál ülte körül és a múltba mélyedve hallgatta, miként olvassa fel Viczián János Gécs Jenő bácsi — egy­kori vezetőjük — sorait a Balassi együttes indulásáról. „Egy szép október végi va­sárnap délután — 1947-et írtunk ekkor — az iparos­tanuló iskola egyik tanter­mében tucatnyian jöttek ösz­­sze az intézet volt és jelen­legi tanulói. Lázas hangu­lat uralkodik, hiszen arról van szó, hogy a már műkö­dő, országos hírű Batsányi mellett létre kellene hozni a városban még egy ütőké­pes néptánccsoportot, amely a helyi és a megyei igénye­ket kielégítené. Bár pénzünk, s még egy pár csizmánk sincs, megszületik a döntés: elindulunk! Lelkes, bizakodó a kis csoport, és erre bizony szükség is van, mert nagy a meg nem értés. Próbatermet az iskolában csak nagy kö­nyörgés árán kapunk, mert egyesek félnek attól: tönkre­tesszük az olajos padlót. . . Nagyon várjuk a vasárnapi próbát, hogy együtt lehes­sünk és haladjunk a kitű­zött cél felé. A fő mozgatók a „Samuk” — Gálik Pál, Ko­­larovszki Pál, Ber Miklós, Terhes Mihály, Erdész László — voltak. Hozzájuk csatla­kozott az első oktató, a régi regös, Párzsa János, azután Bobcsek István, Timkó Zol­tán, Viczián János, Kis Jós­ka, Gécs Ilona, Zsarnóczai Judit, Cseh Piri, Lipták Ősi, Cselovszki Pál, Jakusovszki Erzsébet, Tóth Jenő.” — Ed­dig olvasta a kéziratot Já­nos, majd megállt, s egykori táncos társaira nézett. — Ez mind igaz, csak ép­pen a gyökerek 1945-ig, az Árpád, a volt Munkácsy cserkészcsapat regészajának megalakulásáig nyúlnak visz­­sza — jegyezték meg szinte egyszerre az asztaltársaság tagjai, majd ezzel folytatták: — Persze, amikor a feled­hetetlen Jenő bá’ visszaem­lékezéseit 1968-ban papírra vetette, a regölés feketelis­tán szerepelt, s őt sokat piszkálták azért, mert cser­késztiszt volt, s a háború után is önálló kisiparosként kereste kenyerét... Nyitott könyv a történet Ezután felszakadtak az emlékezés zsilipjei. Dátu­mok, falvak, hazai és kül­földi városok, táncok nevei, sztorik tucatjai repkedtek a levegőben. A régi történetek mozaikdarabjai — az 1948. március 15-i, csabai bemu­tatkozástól, a budapesti, bé­csi, tiranai, varsói, St. Étienne-i, az 1953. december 13-án Győrött sorra került ezredik fellépésig — sokszí­nű, mozgalmas képpé rende­ződtek. Az ötvenes évek közepé­től a Gécs Jenő, meg a tán­cosból országosan is elismert koreográfussá váló Born Miklós vezette együttes tag­sága sokszor változott, de mindig megújulva tovább élt, s éle­­tjük az európai hírnév megszerzéséig — há­la a napi sajtónak — nyi­tott könyv az olvasók előtt. Gondoljunk csak az agri­­gentói, dijoni, párizsi diada­lokra, tévészereplésekre, szólófesztiválokra, a nép­tánciskola csöppségeire, a fiatalokból álló Rábai együt­tesre, a Samu bácsiról, Mli­nár Pálról Kurtucz Borbá­láról, Sztankó Károlyról, Paulik Pálról írt cikkekre. És mégis, hiányérzetünk van! Igen, hiányérzetünk van,... ... mert megyénk kulturális életének egyik reprezentán­sáról, a 2150. fellépésén túl­jutott Balassiról, meg a nagy előd Batsányiról még egy kis, emlékidéző könyvecs­ke sem jelent meg, pedig az országos szaksajtóban olyan kiválóságok szóltak róluk elismerően, mint Pór Anna, Maácz László, Váradi Gyu­la. Az egykori kitűnő tán­cos, későbbi nagyszerű ko­reográfus, Gyapjas István 1970 decemberében fejezte be a személyes élményekkel átszőtt, szakmai szempont­ból páratlan értékű Batsá­­nyi-tanulmányát. Ez három folytatásban jelent meg a Táncművészeti Értesítő 1976- os számaiban. E témában publikált Sík Ferenc és Voj­nich Iván is. És idehaza? Gécs Jenő bácsi a Balassi­­történet megírásával — saj­nos — csak 1962-ig jutott el. Viszont Petrovszki Pálné, a 9. sz. általános iskola tanára „A néptánc nevelő ereje” cí­mű szakdolgozatában emlé­ket állított a két együttes tagjainak. Az 1985-ben ké­szült, 50 gépelt oldal terje­delmű, fotókkal gazdagon illusztrált művet jelesre ér­tékelte a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola bírálóbizottsága. Az osztály­zat jogosságát bizonyítja az a tény, hogy a szakdolgozat másolata szőrén-szálán el­tűnt a megyei pedagógiai in­tézet könyvtárából. Nyilván nagyon megtetszett valaki­nek ... Még szerencse, hogy az eredeti a szerző birtoká­ban van! Bern Miklós archívu­m­ában több tucat olyan dossziét őriz, melyek mélyén páratlan értékű do­kumentumok rejlenek, írá­sos emlékekben tehát nincs hiány. A Batsányiban több mint ötvenen ropták, ezer­­ötszázan vallhatják magukat balassisnak és eddig közel ötszáz fiú és leány táncolt a Balassi utánpótlás-együtte­sében, a Rábaiban. Közöt­tük a kutatók jeles kútfőkre találhatnak. Ez év március 15-én élet­re hívták a Balassi-táncosok Baráti Körét, melynek ala­pító tagjai augusztus 4-én, szombaton egésznapos pik­nikre­­ várják a szanazugi, Galamb utcai, Viczián Já­nos- és Mazán András-por­­tára az együttes egykori és jelenlegi tagjait. Biztosra vesszük, itt is megnyílnak az emlékezés bugyrai! Két év múlva, 1992-ben ünnepli fennállásának 45. évforduló­ját a Balassi együttes. Hisz­­szük, ha a Batsányi-sztori­­val kiegészítve megírásra kerülne a jubiláns és a Rá­bai együttes históriája, nem­csak a különböző évjáratok­hoz tartozó táncosok, éneke­sek, zenészek, hanem azok is érdeklődéssel forgatnák a monográfia lapjait, akik a rég- és a közelmúltban vé­gigtapsolták előadásaikat. Machalek István Rábai Miklós (balról) és Gécs Jenő a Balassi fennállásának negyedszázados jubileumán rendezett találkozón. Mindket­ten beszédet mondtak az emléktáblát avató ünnepségen Batsányi sok fellépés előtt a csabai színház udvarán. Balról jobbra: Sajben Lajos, szemben vele Sík Ferenc, Hankó Fa­ragó Mihály, Gyapjas István. Mögöttük félkörben: Czapári Miklós, Szobek Márta, Zahorán Ilona, Polner Tibor, Szebe­rényi Sára A Balassi együttes táncosai, zenészei, énekesei 1951-ben a fellépések színhelyét ábrázolt tablóval. Ha most készülne a fotó, Európa és Észak­-Afrika térképére is szükség lenne *• (Csicsely Mihály képei)

Next