Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-20-21 / 271. szám

el Székés megyei hírlap. Gulyás György temetése A Debreceni Kodály Kórus november 11-én elhunyt alapí­tó karnagyának, Gulyás György Liszt-díjas, érdemes és kiváló művészének a teme­tése november 23-án 11 órakor lesz a Debreceni Köztemető­ben. A Kodály Kórus kéri azo­kat a tanítványokat, egykor ve­zénylete alatt énekelt zeneba­rátokat, muzsikustársakat, a Debreceni Kodály Kórus régi tagjait, akik tisztelettel, szere­tettel viszik magukkal életé­nek, munkájának értékeit, hogy búcsúztatásakor sírja kö­ré állva együtt énekeljük We­ber kórusművét „Szíveden bá­nat nem borong, örök fény vár és napsugár”. Békéscsabán is gyűjtenek Szerdai lapszámunkban köz­zétettük a Voks Humana em­berbaráti szolgálat felhívását a vajdasági magyarok megsegí­tésére. Szabó Károlyné, a szol­gálat békéscsabai megbízottja értesítette lapunkat, hogy a megyeszékhelyen a Botyánsz­­ki utca 38. szám alatt várják a megyei adakozóktól a gyógy­szert, élelmiszert, valamint gyermekek számára a téli ru­haneműket. Elmondta, az összegyűjtött segélycsomagot hamarosan szállítják a nélkülözésektől sújtott Vajda­ságba. Alapítványi hangverseny A békéscsabai római katolikus templomban 1993. november 22-én, hétfőn 19 órakor Al­­földy-Boruss Csilla orgona­estjét hallhatják a zenét kedve­lők. Közreműködnek: Al­földy-Boruss Eszter fuvolán, valamint a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar Rázga József vezényletével. A műsoron Bach, Beethoven, Gigout és Schubert művei szerepelnek. Testületi ülés Nagyszénás képviselő-tes­­tülete november 22-én 15 órai kezdettel tartja soros ülését, ahol napirendre kerül az ön­­kormányzat vagyongazdálko­dása, valamint a jövő évi költ­ségvetés koncepciója. Lakáseladás A Békéscsabai városi önkor­mányzat jegyzője, dr. Simon Mihály 1993. november 23- án, kedden délelőtt 10 órakor, a Luther u. 6/1. szám alatt (Mó­­dosz-székház) tájékoztatót tart az önkormányzati tulaj­donban lévő lakások értékesí­téséről és a vele kapcsolatos tudnivalókról. Szó lesz a for­galmi értékről, a megvétel mó­dozatairól, az adható kedvez­ményekről. A helyszínen az érdeklődők a lakáseladással kapcsolatban részletesen in­formálódhatnak. Munkáspárti nagygyűlés A Munkáspárt békéscsabai szervezetei ma délelőtt a vasu­tas művelődési házban nagy­gyűlést tartanak. Előadó: Nyí­rő Sándor, a Munkáspárt or­szágos alelnöke. KÖRKÉP Tárlatnyitás Békésen A békési Jantyik Mátyás Mú­zeum meghívója egyszerű kül­sővel invitálja az érdeklődket Görgényi Tamás festőművész ma nyíló békési kiállítására. A Körösi Csom­a Sándor Tanító­képző Főiskola adjunktusa — számos megyei és megyén túli szereplést, sikert megérve — első ízben mutatkozik be önál­ló tárlattal szülővárosának művészetet kedvelő közönsé­ge előtt. A Nagyház kiállító­termei félszáznál több alko­tást, főleg akvarelleket, kis­plasztikákat, portrékat kínál­nak az érdeklődőknek; a zsűri­zett képek megvásárolhatók. A kiállító művész az 1988- ban alakult, Dánfokon műkö­dő Ifjúsági Művelődési és Mű­vészeti Egyesület, az IMME képzőművészeti szekciójának a vezetője. Ez a csoport a me­gyei, zömében pedagógus al­kotókat tömöríti és szoros kap­csolatban áll a Nagybányai Művészeti Táborral. Tapasz­talatcseréik, megmérettetése­ik gyakoriak, élők. Görgényi Tamás régóta esedékes, „ha­zai” tárlatát ma 10 órakor Ban- sort a békési zeneiskola csel­ner Zoltán művészettörténész letriója és tanári fúvósegyütte­­nyitja meg. A hangszeres mű­­se adja. Görgényi Tamás Meditáció című mésztufa szobra Gyújtópontban az idegenforgalom Az első kilenc hónap gazdál­kodásáról számol be a polgár­­mester a gyulai képviselő­­testület hétfőn, 14 órakor kez­dődő ülésén. Szó lesz a gáz­közmű után járó részvények igényléséről, a köztisztviselők létszám- és bérhelyzetéről, az önkormányzat peres ügyeiről. Első olvasatban megismer­hetjük Gyula jövő évi költség­­vetésének koncepcióját. Ren­delettervezetet terjesztenek elő a városi kitüntetés alapítá­sáról, s az adományozás rend­jéről. Sok más mellett — a város idegenforgalmában dolgozók súlyos kritikái ellenére — na­pirendre tűzték a Gyulai Ide­genforgalmi Rendszer és an­nak gazdálkodási formáját megjelenítő közalapítvány létrehozását. A Tourinform Békés megyei idegenforgalmi információs irodájának létre­hozása, működtetése, az An­gol—Magyar Városfejlesztési Kft. társasági szerződésének jóváhagyása, a fürdővárosok szövetségéhez csatlakozás alapszabályának ratifikálása ugyancsak a képviselők aszta­lára kerül. A Justh Zsigmond-emlékév keretében Irodalomtörténeti pályázat Gádoros Nagyközség Önkor­,­mányzata irodalmi pályázatot hirdet Justh Zsigmond halálá­nak 100. évfordulója tiszteleté­re. A pályázat témája: Justh Zsigmond élete, munkássága, szerepe a realista prózairoda­lom megteremtésében. Eddig még nem publikált írások jel­igés benyújtásának határideje: 1994. január 20. Cím: Gádoros Nagyközség Önkormányzata, 5932 Gádoros, Kossuth u. 16. Az önkormányzat egy 10 ezer forintos első díjat és két 5 ezer forintos jutalmat ad ki. Eredményhirdetés 1994. febru­ár 16-án, Justh Zsigmond szüle­tésének 131. évfordulóján tar­tandó emlékülésen lesz. A díj és a jutalmak is ekkor kerülnek átadásra, valamint a díjnyertes pályamű felolvasása is ekkor lesz. Valamennyi pályamű a leen­dő Justh-emlékszoba irodalom­­történeti anyagát fogja képezni. Itt a Magyarország 2000! (Folytatás az 1. oldalról) megvalósítani. Összpontosíta­nak a lakáspiacra is, már két fővárosi önkormányzattal vannak tárgyalásban szociális lakások építésére. A vezér­­igazgató — aki tolmács segít­sége nélkül tartotta a tájékoz­tatót, hiszen a Humboldt­ Egyetem elvégzése után az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem Bölcsész Karán is diplomát szerzett, sőt 1981- ben magyar jogból kandidált — elmondta, hogy Németor­szágban az emberek 60 száza­léka él szociális lakásokban... Miután Magyarországon rosszak a lakásviszonyok, ezért jó jövőt jósol a lakásépí­téseknek. Mindeddig kárpót­lási jeggyel nem lehetett az ingatlanalapot jegyezni, mos­tantól viszont ezzel is felkeres­hetik az OTP-t. Az ingatlan­alap futamideje 10 esztendő. LALI „KI MAGASAN ÁLL, SOK VIHAR VERI, ÉS RONCSOKKÁ TÖ­RIK, HA LEZUHAN.” (Shakespeare) Ki nyer ma? -Erzsébetekkel Míg nemrégiben Gyulán, teg­nap Békéscsabán járt a rádió népszerű zenei műsora, a Ki nyer ma? tíz perce. A megyei könyvtár zenei részlegében ezúttal Magyar Kornél mikro­fonja előtt a békéscsabai mér­nöktanár, Kovács Márton vá­laszolt a kérdésekre. A játék az Erzsébet-naphoz kötődött, va­lamennyi zenei részletnek kö­ze volt a névnaphoz. A márciusban 25. évét be­töltő rádiós játék mind az öt kérdését sikerrel megvála­szolta a játékos. Ismerte Wag­ner Erzsébetet és Szilágyi Er­zsébetet a Hunyadi László cí­mű operából, tudta mit énekel Elisabeth Schwarzkopf és Házy Erzsébet, milyen Bar­tók-művet­ szólaltat meg Tusa Erzsébet zongorán. A rádió fődíja mellett számos, egy ze­neértőnek kedves ajándéko­kat vehetett át, így hangle­mezt, filharmóniai bérletet és a Tevan Kiadónak a Téli könyvvásárra megjelent Bar­­tók-könyvét. Lapunk kérdésé­re Kovács Márton ezt mondta magáról: — Legalább húsz éve, hogy az Astoriában először játszot­tam. Azóta Budapesten és Bé­késcsabán is többször voltam fődíjas és lemezdíjas. A mű­szaki egyetemre jártam, sok­szor hallgattunk zenét, de hangszeren egyikőnk sem tu­dott játszani. Nem így a kiseb­bik lányom: húsz éve játszik vadászkürtön a csabai fúvós­­zenekarban, a nagyobbik lá­nyom is kórusban énekel. Én, ha tudom, mindig hallgatom a zenét. Leginkább a klasszikus, a romantikus szerzőket szere­tem, de szinte minden muzsi­kát. Honnan a zene szeretete? Belülről... Családjában egyébként nincs Erzsébet, az egyetlen ilyen nevű nagynéni is meghalt. A névnap azonban bizonyára emlékeze­tes marad számára. Sz. M. Magyar Kornél mikrofonja előtt a békéscsabai mérnök­tanár, Kovács Márton FOTÓ: FAZEKAS FERENC 1993. november 20-21., szombat-vasárnap | O Miért jó a saját terjesztés? Napok óta sokan kérdezik: mit akar kiadónk az­­ előfizetéses saját terjesztési hálózattal? Íme a kérdésekre adott válaszunk: — Meghatározó kapcsolatuk legyen az előfizetőknek a kiadóval. — Az előfizetők minden igényét figyelembe véve juttas­sa el az újságot. — A kiadó, mint az áru tulajdonosa érdekelt abban, hogy gyors és pontos információval rendelkezzen az olvasók, az előfizetők igényeiről, mert csak így tud reagálni azokra. — Vállalni akarja az előfizetők teljes, jobb és pontosabb kiszolgálását. — Nem tudja tovább vállalni más helyett a működési költségekből adódó terheket, és nem akarja azokat tovább­hárítani az olvasókra. — Nem akarja — a helyi érdekek figyelmen kívül hagyása mellett — a Budapestről érkező vonatokhoz, az országos lapok megjelenéséhez, a vidéki levélkézbesítés és díjbeszedés időpontjához igazítani a saját kézbesítését. — A saját terjesztési rendszerrel maximálisan figyelem­be veszi a megye sajátosságait. — A terjesztési hálózatával több más munkahelyet tud teremteni. — Biztosítja a fővárosi lapoknak a rendszeréhez való csatlakozás lehetőségét. §• Ünnepség Medgyesegyházán (Folytatás az 1. oldalról) A bánkúti eseményekhez kapcsolódva a mai mezőgazda­ság politikai és gyakorlati prob­lémáinak megvitatására került sor Medgyesegyházán, a műve­lődési házban szervezett agrár­fórumon. A fórumon hét előadó és több jeles vendég vett részt, akik a mezőgazdasági ágazat és a pártpolitika más-más területét képviselték. Mint azt az előadá­sokat megelőző sajtótájékozta­tón hallottuk, a mezőgazdaság a kormányzati munka legseké­­lyesebb pontja. A rendezetlen tulajdonviszonyok, a finanszí­rozási gondok, a szervezetlen­ség mind megoldásra váró kér­dés, hallottuk. A megoldás ke­resésében többek között szó esett a hitelszövetkezetek létre­hozásáról, a bankok szerepéről, az önfinanszírozási rendszerről és a tulajdonviszonyok átrende­ződéséről. „Itt az ideje a szám­adásnak, az önvizsgálatnak és egy nemzeti agrárprogram ki­alakításának” — mondta az egyik előadó. Egy másik megál­lapítás szerint pártoktól mentes, önálló gazdasági ágazatot kell kialakítani, valamint nem sza­bad a realitásoktól sem elru­gaszkodni. Az új földtulajdono­soknak még a gyakorlatban ke­vés esélyük van, de egy biztos, a mezőgazdaságot jövőnk érde­kében komolyan kel venni — mondták többen is. A fórum lapzártakor még tartott. H.M. Kétmilliós kapupénz (Folytatás az 1. oldalról) — Mikorra készül el az új bejárat? — Várhatóan december kö­zepére, s akkor címünk is Me­gyeház utca 5—7-re változik.­­ Ha két magánszemély között játszódna le ez a kapuka­land, furcsállkodnánk felette egy kicsit. Ha két vállalkozás szórná két kézzel a pénzt, ér­tetlenkednénk: nem olyan időket élünk. Ám itt két köz­hivatal az adózók pénzét játssza el nagyvonalúan, il­letve csak az egyik, mert a másik kényszerből cselek­szik. (Ez még akkor is igaz, ha a Kövizig, ez a hatósági jogkört gyakorló, területkö­zi államigazgatási szerv — mellesleg — egyben vállako­­zói tevékenységet is folytat saját szakterületén. Ennek összeférhetőségét most nem tisztünk firtatni.) Kiss A. János Sarokba szorítva A bandák életteret követelnek maguknak Az agressziónak már a fogalma is szorongást vált ki legtöbbünkből, a vele való együttélést pedig megszokni lehetetlen. Sajnos az ember hajlamos,arra, hogy a nagyvá­rosokban mindennapos vandalizmusról hallva olyan illú­ziókba ringassa magát, mely szerint kisebb vidéki városok­ban ilyesmi nem fordulhat elő. Ma már tudomásul kell vennünk, hogy—­ legalább is a megyeszékhelyen — egyre több randalírozó banda keseríti meg a város lakóinak életét. Az utóbbi egy-két évben feltűnően megnőtt azoknak a kamaszoknak a száma, akik az utcán töltik idejük jelentős részét. Iskolába nem járnak, munkájuk nincs, csoportokba verődve járják a várost, kinézik maguknak egy-egy szögle­tét törzshelyüknek, s ezzel vége is az ott élő polgárok nyugalmának. Késő éjszakáig ordítoznak, búgatják mo­torjaikat, köpködik a szotyolamagot, s ha az ott lakók mindezt szóvá merik tenni, megbosszulják, gyújtogatnak a lépcsőházban, bezúzzák a bejárati ajtó üvegét, megfenye­getik az őket molesztálókat. Az egyik lakótelepen már akadt olyan lépcsőház, amelynek lakói összeverekedtek az ő életüket hónapok óta megkeserítő bandával. A szociológusok idővel minden bizonnyal elemzést ké­szítenek a jelenségről, nekünk azonban itt és most tenni kellene valamit...­­­­.

Next