Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-21 / 93. szám
1994. április 21., csütörtök Névadó ünnepség Békés Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye április 22-én, pénteken ünnepélyes keretek között veszi fel Hajnal István nevét. A program délután két órakor Hajnal István síremlékének koszorúzásával kezdődik, majd az intézmény központjában folytatódik. Az eseményen többek között részt vesz a névadó két dédunokája és Lakner Zoltán a Népjóléti Minisztérium államtitkára is. Jótékonysági hangverseny A „HÍV pozitív gyermekekért" alapítvány javára jótékonysági hangversenyt rendeznek április 22-én, pénteken este hat órakor Békésen, a művelődési központban. A koncerten közreműködik Fritz Ágnes (zongora), Fritz László (hegedű és nagybőgő) valamint Horváth Jenő (hegedű és dob), az est szólistája Simó Katalin, a Magyar Rádió és Televízió nótaénekese lesz. Magda helye Magda Lucian gyulai szobra felavatásának, valamint az Eminescu utcából nyíló új tér kialakításának megbeszélésére április 21-én, csütörtökön 17 órakor a Líceum téri Román Nemzetiségi Könyvtárban tanácskozásra ülnek össze a gyulai Magyar-Román Baráti Társaság tagjai. A rendezvény vendége Béres István, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és környezetvédelmi osztályának vezetője lesz. A honvédegylet felhívása Bajtársak! Magyar tartalékos és nyugállományú katonák! Felhívással fordulunk hozzátok, csatlakozzatok egyesületünkhöz, jelentkezzetek sorainkba! A Tartalékos Katonák Országos Egyesülete (Honvédegylet) 1991-ben alakult. Tíz országgyűlési képviselő összefogott, s megalakította a fenti egyesületet és a cégbíróságon bejegyeztette. Azóta egyesületünk megválasztotta — a demokratikus szabályok betartásával — az új országos és megyei elnökségeket. Egyesületünk pártpolitika-mentes egyesület. Tagjai a Magyar Királyi Honvédség, a Magyar Néphadsereg, a Határőrség és a jelenlegi Magyar Honvédség tartalékos és nyugállományba tartozó bajtársakból tevődik össze. Az egyesület célja: a haza védelmének társadalmi támogatása, katonai hagyományok ápolása, a tartalékosok továbbképzése, a tagsági viszonyból eredő érdekképviselet. Az egyesület jelenlegi létszáma mintegy hatezer fő, dinamikusan növekvő. A megyei elnökség címe: 5600 Békéscsaba, Helyőrségi Klub, Szabadság tér 6. Pf. 126. Telefon: 328-642. Korcsok István t. Ihdgy, A TEOE MEGYEI ELNÖKE MEGYEI KÖRKÉP Mezőhegyesi sikerkovácsok A Mezőhegyesi Fémipari szövetkezet vezetősége a közelmúltban megtartott mérlegzáró közgyűlésen impozáns eredményekről adhatott számot. A közgyűlésen közölhettük tagságunkkal: az első negyedév tapasztalatai alapján valószínűleg elérjük az 1994-re kitűzött célokat — mondja Kovács József, a szövetkezet elnöke. — Az idén 125 milliós árbevételre, illetve egy 10 millió forintos adózás utáni nyereségre számítunk. Az első negyedévben ezeknek több mint 25 százaléka realizálódott. Az eddigi árbevételünk 34 millió Ft, az erre járó prémiumot már ki is fizettük a dolgozóinknak. Mindehhez vegyük hozzá, hogy március 1-jével 20 százalékos béremelést is végrehajtottunk, illetőleg a közgyűlés előtt átlagosan 45 ezer forint osztalékot vehettek fel a tagjaink. Úgy gondolom tehát, hogy jól induló év az idei, talán még a tavalyinál is jobb. —Konkrétan mely termékeik iránt nőtt meg a kereslet? — A szerelvényezett tömlők, a gáztömlők és a vízbekötő tömlők iránt januárban akkora volt az igény, hogy a gyártásukhoz pluszműszakokat kellett szerveznünk. —Az ország egész területére szállítottak? — Gyakorlatilag igen. Megrendelőink jelentős része Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza környékén tevékenykedik. Ami megyénket illeti, elmondhatom, hogy a békéscsabai székhelyű, Nesztor-féle osztrák-magyar kereskedőházzal szerződést kötöttünk, ezentúl ők is bekapcsolódnak termékeink terítésébe. — Önöknek vannak beszállítóik is. Nem okoz ez gondot, ha váratlanul nagy kereslet támad a mezőhegyesi tömlők iránt? — Sajnos volt már arra példa, hogy anyaghiány miatt nem tudtunk dolgozni, ezért esetenként készletezünk. Most egyébként a tengeri olajkitermelésnél használatos rozsdamentes fémtömlők gyártása van felfutóban, nyilvánvaló, hogy partnerünknek, ez esetben a szegedi gumigyárnak is az az érdeke, hogy velünk együtt betörjön erre a piacra. Megjegyzem, hogy a KGST-időszakban ebből a termékcsoportból mintegy 40 millió forintos árbevételünk származott. Ez később visszaesett 3 millió forintra. Jelenleg úgy látjuk, hogy év végére elérhetjük a 10 milliós árbevételt, tehát ismét felszálló ágban vagyunk. — Elnök úr! Ha egyetlen dolgot kellene megneveznie a szép eredmények magyarázatául, mi lenne az? — Szövetkezetünk dolgozói létszáma változatlan. A munkaerő azonban kezd konvertálhatóvá válni. Dolgozóink több munkaterület ellátására képesek, mindenki azt a munkát végzi, amire éppen szükség van, így egyrészt nem kell állásidőt fizetnünk, másrészt pedig az éppen „csúcsra járatott” területeken enyhíteni tudjuk a túlterhelést. Ménesi György Balázs József gépbeállító hatcolos, rozsdamentes mélytengeri olajfúró-tömlőt készít. A gépet — saját tervek alapján — a szövetkezetben gyártották Miért drágább a kenyér Vizesfáson? Nem taposták agyon egymást az emberek a minap a tarhosi közmeghallgatáson: a művelődési házban harminckilencen ücsörögtünk, s hallgattuk meg Nagy György Miklós polgármester beszámolóját az utóbbi egy esztendőről. Elöljáróban a polgármester bemutatta a település új jegyzőjét, Bátori Árpádot, aki e napon foglalta el hivatalát. A polgármester háromnegyedórás beszámolójában részletesen szólt a falu költségvetésről. Elmondta: a település nehéz anyagi körülmények között gazdálkodik, tavaly 28 millió 805 ezer forint volt a bevételük, s 28 millió 35 ezer forint volt a kiadásuk. Az idei tervek szerint 31 millió forintos bevételt és kiadást tervezett a testület. Az elvégzett munkák soráról a polgármester részletesen szólt, így a közlekedésről, az ivóvízhálózat bővítéséről, az egészségügyi ellátásról, a szociálpolitika helyi eredményeiről és gondjairól, a foglakoztatásról és a közbiztonságról. A hozzászólásokra nem kellett biztatni a jelenlévőket. A vizesfásiak panaszáradattal érkeztek. Sérelmezték, hogy a Körös Volán Autóbuszközlekedési Rt. április 5-étől a szülők megkérdezése nélkül megváltoztatta annak az autóbusznak az indulását, mellyel az iskolások utaznak Tarhosra és Békésre, így a negyed nyolckor induló járattal közlekedő diákok nem érnek be nyolc órára az iskolába. Visszatérő problémaként vetették fel a vizesfási bolt nyitvatartási rendjét, árukínálatát és árait. Csak példának említették: a köményes kiscipó Békésen 54,50 forint, ugyanez a termék Vizesfáson 73,60 forint, vagy a méz a városban 60 forint, míg a tanyavilágban 100 forint. Jeney Sándor, a békési ÁFÁSZ igazgató-elnöke időt kért a válaszadásra. Végül Dr. Pásztor Gyula, a község országgyűlési képviselője tartott beszámolót a falugyűlésen. —sz— Vízimentők Szarvason Újfajta szolgáltatást vagy mondhatnánk úgy is, szolgálatot szervez a Szarvasi Vöröskereszt: a polgármesteri hivatallal karöltve elhatározták, vízimentő szolgálatot hoznak létre. Az önkéntes szolgálat munkatársainak olyan, elsősorban úszni tudó 18. életévet betöltött, büntetlen előéletű fiatalokat keresnek, akik vállalják a mentés nehéz feladatát. Tudniuk kell elsősegélyt nyújtani, ismerni a vízimentés, -közlekedés és a rádiós összeköttetés formáját is. Ez a rendőrséggel és a mentőkkel történő kapcsolatteremtés miatt szükséges. A szervezők várják mindazok jelentkezését, aki úgy érzik, alkalmasak erre a feladatra, s erre megvan a fizikai felkészültségük is. Külön előnyt jelent, ha valaki motorcsónak vezetésre szerzett már engedélyt. Akinek nincs ilyen, az akár egy helyben szervezett tanfolyamon kaphat kishajó vezetői engedélyt. A jelentkezők átfogó vízimentő tanfolyamon vesznek részt, melynek sikeres elvégzése előfeltétele a vízimentő szolgálatban való részvételre. Jelentkezni lehet a polgármesteri hivatalban és a Vöröskereszt helyi képviselőjénél. Olvasóink írják —■ ... .. — Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Közveszélyes munkanélküliség A napokban közölték a tv-ben, hogy Gyulán lebukott egy öttagú női társaság, akik autóval járták a boltokat és lopkodtak. Közülük egy volt írástudó, aki az autót vezette. Hazánkban korábban azért büntették azt, aki nem dolgozott, mert akinek nincs jövedelme az köztudott, hogy lopni kényszerül. Aluljárók fiai és hajléktalanok ugyanezt gyakran csinálták. Akkor még mindig lehetett munkát találni, most már sokszor egy szakmunkásnak is nehéz, nemhogy egy alulképzettnek. A gazdaság stagnál az árak pedig emelkednek. Ráadásul vannak maszekok, akik félnek fizetni a munkáért sőt becsapják az alkalmi mnkára alkalmazott egyéneket. Akik Romániából különösebb képzettség nélkül áttelepültek hazánkba a menekültáradattal, azok pedig a vesztükbe rohantak. Amíg a gazdasági helyzetünk nem fog javulni, addig nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a lopások, rablások, betörések mindennaposak lesznek. A börtönökben nem lesz hely, így az elkövető mondjuk 2085-ben kezdhetné büntetése letöltését. A rendőrök pedig tíz évvel korábban fognak nyugdíjba menni. Rokkantsági nyugdíjba idegi alapon. ifj. Salamon György Békéscsaba Jótékonysági műsor Békéscsabán A Békéscsabai Egészségügyi Gyermekotthon „Nyújtsd segítő kezed” Alapítványa és a Békéscsaba Belvárosi Római Katolikus Plébánia Szeretet Otthon Alapítványa javára jótékonysági műsoros rendezvény lesz április 25-én, 17 órától Békéscsabán az Ifjúsági Ház és Általános Társaskör nagytermében. Fellépnek: Varga Zsolt (gitár), Szász Júlianna (bongó) és Bellai Judit színművész, zongorán kísér: Rátkai József. A jótékonysági műsorra jegyeket több helyen is lehet vásárolni; az ifjúsági házban, a filharmóniánál, a gyermekotthonban, a katolikus plébánián és a megyeházán, a megyei szociális alapítványnál. Pályázatot hirdetnek a rendezésre Sárréti Piknik vállalkozásban Az elmúlt három év sárréti nyarainak jelentős eseménye volt az augusztus huszadikán a vésztő-mágori Csolt-monostor romjainál rendezett Sárréti Piknik, ahol mindig többezer érdeklődő jelent meg. A lassan már hagyománnyá váló rendezvényről beszélgettünk Mészáros Ferenccel, az ötletgazdával és Vésztő polgármesterével, Kaszai Jánossal. Mészáros Ferenc elmondta, hogy a piknik szervezésére három éve megalakult lelkes kis csapatot a rendezvény már „kinőtte”. Kezdetben még elég volt a lelkesedés, időnként talán maguk sem tudták, mekkora feladatra vállalkoztak. Ebben az évben ez az út már nem járható, a kezdeményezők nem tudnak ugyanolyan aktivitással részt venni a szervezésben. A három éve társadalmi tevékenységként, ellenszolgáltatás nélkül végzett munka sok időbe és energiába kerül, erre most nincs lehetőségük. Az idei piknik sorsa a Sárréti Piknik Alapítvány kuratóriumának kezében van. — Azt senki sem vitatja, hogy az idén is kell a piknik - veszi át a szót Kaszai János, aki egyben a kuratórium tagja is. — Az egykori kezdeményezők visszavonulását sajnáljuk, ám természetesen a továbbiakban is számítunk segítségükre, tapasztalataikra. Az idei Sárréti Pikniket vállalkozási alapon kívánjuk megszervezni, vagyis a rendezés jogát megpályáztatjuk, rövidesen meghirdetjük a Békés megyei Hírlapban. Bár a felhívás még meg sem jelent, máris vannak érdeklődők, többen nagy fantáziát látnak benne. Vésztő vezetése a mostani és a jövő évi pikniket is mintegy felkészülésnek tekinti a világkiállításhoz kapcsolódó 1996-os sárréti rendezvénysorozathoz. P Nemzetközi Információ Szolgáltató Kft. Adatbankjnból a következő információkat közöljük: Eladók az alábbi gépek, berendezések: — UTB-3,5 típusú rendfelszedő, rakodó — T—100 típusú traktor — UNBI—500 rakodógép — CSEF típusú ekék — PS—5 típusú ekék — TIGAR-ekék — Dl—75 típusú traktor — TH típusú, 7 késes mélylazítók — IFA típusú tehergépkocsik. Eladók kör- és idomacélok, durvalemez, színesfém, hegesztő elektródák, kötőelemek, acélcső összekötő idomok és gördülőcsapágy. Kérésre fentiekről jegyzéket küldünk. Kínáljuk az általunk gyártott import szövet férfinadrágokat és öltönyöket viszonteladók részére. Nadrág 1500 Ft + áfa, öltöny 5000 Ft + áfa (55% gyapjú + 45% PB). Keresünk kvótával rendelkező partnert 1994. évi termésű búza értékesítési szerződés céljából. Árpa-, napraforgó- és kukorica értékesítési szerződés is érdekel bennünket. .