Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-17 / 193. szám
Maholnap Augusztus 18. Körösladány. — A művelődési házban este hétkor a Kolozsvári Magyar Operaház művészei adnak Nosztalgiázzunk címmel műsort a legnépszerűbb operettekből. Alföldi Napló ban szerdán jelentkezik ezen a héten az Alföldi Napló a TV2-n, 18.13-kor. A rendszerváltozás nemcsak a politikában, hanem a gazdaságban is új rétegeket emelt a hatalom közelébe. Akit régen igazgatónak hívtak, most general menedzsernek neveznek, a megbélyegzést sejtető maszek név is a múlté, vállalkozót használunk helyette. Sokan értetlenül, ám annál nagyobb irigységgel figyelik a jól öltözött hölgyeket és urakat. Még inkább irigység tárgya a pozíció, a jó beosztás, a biztos és nem éppen alacsony fizetés, a jobb körök forgataga. Hogy valójában hogyan élnek, miként dolgoznak a menedzserek nem igen tudja, aki maga nem tapasztalta. Hogy a tetszetős külső mögött milyen lemondások, feszültségek vagy éppen milyen előnyök és sikerek állnak, erre keressük a választ. Szerkesztő: Kiss Mónika. BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: de. 11-kor és du. 6 és 8-kor: Eddie Murphy: Beverly Hills-i zsaru 3. (sz., mb., am. film). KAMARATEREM: 5-kor: Apáca-show 2. (színes, zenés, am. vígjáték); 7 és 9-kor: Jég veled! (sz., mb. am. film); 7-kor: Meghalsz újra (sz., am. szerelmi „borzongató”). MŰSOR/HÍREK Nemo kapitány Nautilusán utazhatnak a látogatók. Új látványossággal ismerkedhetnek meg az Euro Disneyland látogatói. Verne Gyula emlékének hódoltak a Nautilus titokzatos utazása című attrakcióval. A látogatók beülhetnek a Nautilusba, lemerülnek a laguna vizébe, megismerkedhetnek a mélység világával, a hatalmas polip támadásával. 1995-re újabb szenzációt hirdetnek, kozmoszutazást meteorviharral, fejjel lefelé utazást, holdbéli bányászatot stb. FEB-fotó Hat halott egy tisztes polgári házban Orosz, vagy más kelet-európai bandára gyanakszik a német rendőrség a hétfői frankfurti bordélygyilkosság kapcsán. A német alvilág egyik központjának számító Frankfurt rendőrei már sok mindent láttak, de ők is megdöbbentek, amikor hétfőn kora délután hat halottra bukkantak a város egyik legelegánsabb negyedének egy tisztes polgári házában. A kétemeletes ház különböző szintjein hason fekve találtak valamennyi áldozatot: öt nőt és egy férfit. Valamennyiüket zsinórral fojtották meg, de dulakodásnak semmi jele nem volt. A helyszín alapos szemrevételezése, valamint a házat jól ismerő taxisok elbeszélése alapján kiderült, hogy az épületben valójában egy bordély működött több mint tíz éve. Ez azonban igazából nem volt nyilvános ház, mert csak előre bejelentett, a régi kuncsaftok által beajánlott vendégeket fogadtak. A ház valódi lakóiról mit sem sejtő szomszédok elmondása szerint Mercedesek, BMW-k parkoltak rendszeresen az épület előtt. A bejáratnál semmiféle névtábla, csupán egy kaputelefon volt fölszerelve. A frankfurti rendőr-főkapitányságtól mindössze néhány száz méterre fekvő házba csak kimondottan jól szituált üzletemberek jártak — nyilatkozta egy nő, aki korábban dolgozott ott. A férfi áldozatot Bartos Gábor néven azonosította a rendőrség. Az ötvenéves, magyar származású férfi egyik lába helyén protézis volt, ami egy korábbi motorbaleset következménye. Felesége szintén az áldozatok között van. A 20—25 év körüli négy lány személyazonosságát még nem sikerült egyértelműen tisztázni, de valószínűleg lengyelekről van szó, ugyanis varsói újságokat, lengyel termékeket találtak a szobákban. Bartos magánrepülőgépével rendszeresen járta Kelet-Európa országait és minden jel szerint így gyűjtötte be az új lányokat. Az egyik lap értesülése szerint Budapesten is van egy nyolcüléses Cessna típusú repülőgépe. A rendőrség szerint a tettesek bizonyára ismerték Bartost vagy a lányokat, mert erőszak nélkül jutottak be a házba és az áldozatok különösebb ellenállást nem tanúsítottak. Az első feltételezések szerint Bartos összetűzésbe kerülhetett egy embercsempészéssel foglalkozó kelet-európai bandával, vagy német stricik elégelték meg a konkurenciát. (A Majna-parti város a Kelet-Európából Németországba irányuló emberkereskedelem központja.) A gyilkosság módja egyértelműen valamely kelet-európai bandára enged következtetni — mondta a rendőrségi szóvivő. A Békés Megyei Hírlap és a Kurázsi című havilap együttműködése keretében szerdánként rendszeresen jelentkezik a Kurázsi sarok, melyben a civil szervezetek információi, pályázati felhívásai szerepelnek. Jó tudni Amennyiben úgy érzed, hogy nem nőtt még meg annyira a pH-érték a számban, hogy már csak üres közhelyeken tudsz rágódni, akkor tervezz egy kirobbanóan jó Trident pólót! Két kategóriában indulhatsz a Warner-Lambert cég által kiírt pályázaton: 16 év alatt és felett. Ezen belül mindegy, hogy ki vagy, amíg nem nyersz 100 000 Ft-ot az első és 50 000 Ft-ot a második díjként (persze mindkét kategóriában), mert utána még meg is valósulhat a terved. De ez még odébb van. Addig is gyűjtsd az ötleteidet, hogyan jeleníthetnéd meg legkifejezőbben a „Tridentséget” egy pólón. Ja, hogy milyen a Trident? Olyan, mint az élet: tele van kihívással, felfedezéssel és fantasztikus ízekkel (peppermint, spearmint, epres és fahéjas). A pólónak minden porcikáját felhasználhatod. Szerepelhet rajta bármilyen szöveg (ha nem sért másokat) angolul vagy magyarul, na és a tágókon is látható Trident felirat. A tervedet 1994. augusztus 31-éig add postára, lehetőleg egy A/4-es lapon, színesben, paramétereidet mellékelve (név, elérhetőség). Cím: 1519 Budapest, Pf.: 500. A beküldött pályamunkákat egy olyan zsűri fogja rangsorolni, melyben ismert művészek és zenészek foglalnak helyet. A 18 éven aluli nyertesek törvényes képviselők útján vehetik át a nyereményt. A pályázat benyújtása egyben hozzájárulást jelent ahhoz, hogy a nyertes pályázatok közül a Weiner-Lambert az általa kiválasztott munkát a továbbiakban saját jogon hasznosíthassa. Most aktuális! Pályázati felhívás. A Magyarországi 4H Klubok Szövetsége tagszervezetei és a szövetséghez csatlakozni szándékozó vállalkozói gyermek- és ifjúsági csoportosulások részére pályázatot ír ki. A pályázat célja: a már megalakult és formálódó 4H klubok, közösségek nonprofit jellegű (Pl. iskolai bolt, kézműves, kisállattenyésztő, mezőgazdasági) vállalkozásának ösztönzése. A pályázati támogatás célzott, kizárólag induló közösségi vállalkozások törzstőkéjeként használható fel. A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. A pályázó közösség megnevezése, címe, tevékenységének rövid bemutatása, képviselőjének neve, levelezési címe. 2. A kért támogatás üzleti terve (költségvetési tervvel, a saját erő megjelölésével). 3. Két jogi személy (vállalkozók, önkormányzat, közérdekű alapítvány, oktatási intézmény ajánlása). 4. A vállalkozásért felelős felnőtt személy nyilatkozata. A pályázható összeg felső határa: 50 000 Ft. A pályázat beküldésének módja: a támogatási igényeket a Magyarországi 4H Klubok Szövetségétől igényelt adatlapon kell benyújtani kettő példányban. Az adatlapok igényelhetők felbélyegzett válaszborítékkal, illetve személyesen az országos iroda címén: Budapest, 1860, Kossuth tér 11. A pályázatokat az alábbi címre kérjük eljuttatni: Magyarországi 4. Klubok Szövetség Országos Iroda, Budapest, 1860, Kossuth tér 11. A pályázatot két fordulóban bíráljuk el két héten belül Első forduló beküldési határideje 1994. szeptember 30., második forduló beküldési határideje 1994. október 30. A kuratórium a pályázati anyagokat nem küldi vissza, döntéséről írásban tájékoztat, az eredményesen pályázóknak szerződést köt. Magyarországi 4H Klubok Szövetsége Hírbörze A Szent Bernát Alapítvány olyan családokat keres, amelyek a nyár folyamán két hétre kárpátaljai magyar gyerekeket látnának vendégül. Az akció célja, hogy az általános iskolás korú gyerekek — akiknek egy része ukrán iskolába járt, s ezért a magyar nyelvet sem beszéli tisztán — olyan kapcsolatokat építhessenek ki, amelyek segítséget jelentenek számukra az értelmiségivé váláshoz. Akik augusztus 26-tól vállalják a gyerekek fogadását írjanak Átányi László tanárnak (1119, Budapest, Etele u. 23.). Akik az utazás költségeihez kívánnak hozzájutni, az e célra szánt összeget átutalhatják az alapítvány számlájára. OTP, 1221, Budapest, Kossuth L. u. 32. számlaszám: 546-002449-5. Pocsajiné Fábián Magdolna 1994. augusztus 17., szerda Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak 11.05: Óvodások műsora 11.25: Mesezene 11.35: Fekete bojtár vallomásai 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Gyermekszemmel 13.15: Gyülekezeti énekek tára 13.30: A református egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: A Határok nélkül naplója 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 17.05: Hírvidék 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sport világ 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Sarusi Mihály 20.05: Népzenei emlékeim 20.30: Határok nélkül 21.05: Világstúdió 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Világszínház — Színházvilág 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek PETŐFI RÁDIÓ 4-30: Hírek, időjárás 4.32: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek, időjárás 8.05: Műsorajánlat 8.10: Ezt hallottuk anno... 8.50: Apró-cseprős gyerekekről 9.00: Hírek, időjárás 9.03: Zöld telefon 9.10: Zeneszó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek, időjárás 11.05: Családi persely 11.15: Szív küldi... 12.00: Nóták 13.00: Hírpercek 13.08: Műsorajánlat 13.10: Derűre is derű 13.31: Jazz 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Pihenőidő Benne: 15.00: Hírek, időjárás, 15.30: Korhatár nélkül 16.58: Útközben 17.00: Hírek, időjárás 17.03: Délutáni csúcs 18.00: Gördeszka 18.30: Segíthetünk? 19.00: Hírek, időjárás 19.03: Műsorajánlat 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Paptár 20.00: Egy órában egy élet... 21.00: Hírpercek 21.10: Sportközvetítés 21.50: Deutsch-warum nicht? 22.05: American mosaic 22.20: Csábítóvíz 22.47: A Platters énekegyüttes felvételeiből 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—4.00: Máról holnapra — éjfél után 4.03—4.20: Csárdásmuzsika BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Arany János: A nagyidai cigányok 10.50: Klasszikus kamarazene 11.40: Népdalkórusok, hangszerkettősök 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Hangverseny délidőben 13.34: Századunk kórusmuzsikájából 14.00: Hírek, időjárás 14.05: En francais 14.20: Az országépítő —- 2. rész 15.25: Barokk zene 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Magyar zeneszerzők műveiből 17.00: Metronóm 17.50: Most olvastam 18.00: Hírek, időjárás 18.05: A magyar zene évszázadai 19.35: A főszereplő Placido Domingo és Sherill Milnes 20.48: Hírek, időjárás 20.53: Visszapillantó 22.00: Hírek, időjárás 22.05: Hallgassuk együtt! 23.00: Örök művek világa 23.30: Demeter László együttesének felvételeiből 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Századunk zenéje 1.34: Jazz 2.00: Hírek, időjárás TV 1 5.57: Műsorismertetés 6.00: Falutévé 6.20: Határtól határig 6.30: Napkelte 7.00: Hírösszefoglaló 9.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Paradicsom szálló. Német tévéfilmsorozat 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.07: Üzlet 12.32: Sorstársak 12.47: Segítség! 13.02: Képújság 15.35: Műsorismertetés 15.40: Falutévé (ism.) 16.00: Híradó, időjárás 16.12: J. S. Bach: 5. Brandenburgi verseny 16.34: Nemzeti értékeink 16.44: Házipéntár 16.54:40 km/h. Dokumentumfilm 17.39: Külügyi ügyek 18.09: Tavaszi Tárlat ’94 18.24: A Cimbora szemle díjnyertes filmje 18.59: Zsákbamacska 19.26: „Maradjatok meg szeretetemben!...” 19.33: Krisztofóré. Magyar bábfilmsor. 20.00: Híradó 20.45: Coca-Cola kölyök. Ausztrál film 22.25: Magyarok 23.10: Nemzetközi atlétikai verseny 0.10: BBC-híradó 0.30: Képújság TV 2 15.40: Képújság 15.45: Műsorajánlat 15.48: Időjárás 15.50: Foxi Maxi 16.35: Szia, kapcsolj! 16.50: Korforduló 17.25: Családi csámborgó 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazinok 18.45: Medicina 19.04: Kisfilmek a nagyvilágból 20.25: Unitárius konferencia Kolozsváron 21.00: Mindent vagy semmit 21.30: Híradó 21.53: Időjárás 22.00: „A jognak asztalánál” 22.30: Európai Utas 23.10: Miniklip-mix 23.22: Kenny G. élőben. Angol film 0.45: Üzlet DUNA TV 14.00: Helyszíni közvetítés az ÁVÜ sajtótájékoztatójáról 15.30: Privatizáció határon innen és túl 15.50: Műsorajánlat 16.00: Hírmondó 16.25: Don Quijote 16.55: Mézga család 17.25: Erdei tó. Magyar ismeretterjesztő film 17.40: Kisvakond 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Csendőrök New Yorkban. Francia vígjáték 19.50: Eltűnt városok. Spanyol ismeretterjesztő filmsor. 20.45: Emlékképek — régi híradók * 21.00: Híradó 21.20: Nagy csaták. Francia dokumentumfilm 22.40: Radnóti Miklós: Pontos vers az alkonyról HBO 17.30: A kipusztulás szélén. Angol természetfilm 18.30: Haragban a világgal. Amerikai filmdráma 20.20: Mesterpilóták. Angol akciófilm 22.10: Éjszakai szemek 2. Amerikai akciófilm 23.45: Zenemánia. Sting-koncert KÖRÖS ROYAL TV Békéscsabán és Gyulán 16.00: Műsorismertetés 16.03: Zenés összeállítás 16.35: Sztár leszel. Amerikai film 18.00: Sport. Benne: összefoglaló a Békéscsabai Előre FC— Szegedi VSE Magyar Kupa mérkőzésről 19.00: TV4 műsora 22.15: Műsorismertetés 22.17: Körös Krónika 22.30: A nyomozóriporter. Amerikai krimi 0.00: Képújság