Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-15-17 / 64. szám

Kondoros kötődése 1848—49-hez, Petőfi Istvánhoz, Jókai Mórhoz, Batthyány Lajoshoz, Rózsa Sándorhoz „Inkább agarakat, mint osztrák katonákat!” ,,Ne felejtsétek a különbséget: igaz, hogy új rügyet bont minden új tavasz, de ha elszárad a gyökér, nincs többé se fa, se levél." (Krilov) Az emlékek fakulhatnak, a valóság keveredhet legendákkal, mondákkal. A gyökerek azonban már mélyen megkapaszkod­tak a kondorosi „földben”. A helyiek büszkék arra, hogy község­alapítójuk Petőfi István, a nagy magyar költő-forradalmár test­véröccse, hogy a nagymajori kastély a Batthyány család édes­keserű sorsát rejti, őrzi, hogy az 1848—49-es szabadságharc legfiatalabb katonája, Zlinszky István a település felvirágoztatá­sán munkálkodott. A kondorosiak nem felejtik Rózsa Sándort, a betyárkirályt sem, aki Kossuth Lajos hívó szavára szabadcsapa­tot toborzott a környéken, Jókai Mórt, akit felesége, Laborfalvi Róza női ruhában menekített, és több napig rejtőztek a kondorosi csárda zegzugos pincéiben. Apáról fiúra száll a hagyo­mány, hogy a száműzetésben élő Kossuth Lajos levelet küldött Turinból Zlinszky Istvánnak Kondorosra, és hogy a szabadság­­harc bukása utáni években az elsők között emeltek szobrot Kossuthnak a településen. Az idősebbek emlékeznek arra is, hogy kiscserkészekként minden március 15-én Petőfi István sírhelyénél, a nagycsákói cselédtemetőben ünnepeltek. Az emlékek fakulnak, a valóság keveredik legendákkal, mon­dákkal. Történelmünk dicső és fájó napjai azonban örökre beivódtak a kondorosiak tudatába. Köszönhető ez Rindó József helytörténeti kutatónak is, aki hosszú évtizedek óta gyűjti, bővíti a község történetét felölelő dokumentumokat és dr. Gulyás Mihálynak is, akinek Kondoros újjátelepítésének 120. évfordu­lóján, tavaly jelent meg könyve, képes emlékezése. Ők vezetik utazásunkat a múltba, 1848­—49 és a későbbi évek kondorosi világába. A legfiatalabb katona Kondoroshoz az 1848—49-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb katonája is szoros szálakkal kötődik. Zlinszky Ist­ván 1848. március 15-én azzal kezdte a napot, hogy otthagyta a pesti piarista gimnáziumot. Ti­zennégy évesen felcsapott nemzetőrnek, és az Attila hu­szárezredben alighanem ő volt a szabadságharc egyik legfiata­labb katonája. A világosi fegy­verletételkor már őrmester. Hosszas bujdosás után tért vissza Magyarországra és Kon­doroson telepedett le, uradalmi gazdatisztként ténykedett. Szo­ros barátságba került Petőfi Ist­vánnal, és kezdeményezője, irá­nyítója volt a község alapításá­nak. Munkálatait Kondoros díszpolgára címmel ismerték el. 1911-ben halt meg, Szarvason temették el. Rindó József — Kondoros élő emlékezete — a nagymajori kastélyépület előtt A betyárkirály „ajánlata” ,,Esik eső, szép csendesen csepereg, Rózsa Sándor a kocsmában kesereg. Kocsmárosné bort hozzon az asztalra Legszebb lányát állítsa ki strázsára!” Túlzás lenne azt állítani, hogy az 1840-es években a betyárok, a törvényen kívüli szegénylegé­nyek testesítették meg az ártat­lanságot a kondorosi pusztában. Kisebb-nagyobb bűn mindegyi­küket terhelte, ezért általában menekültek a hatóságok elől. Egyik központjuk a kondorosi csárda volt, amely pincéivel, rej­tett zugaival, alagútjaival kiváló menedékhelyet jelentett. Kos­suth Lajos hívó szavára Rózsa Sándor, a betyárvezér felaján­lotta szolgálataikat, cserébe am­nesztiát kért a szabadcsapat tag­jainak. A legenda szerint az am­nesztialevelet Jókai Mór vitte el személyesen Rózsa Sándorhoz. Kétszázötven betyár élén Rózsa Sándor részt is vett a szabadság­­harcban, és a betyárok sajátos harcmodorukkal az őrületbe kergették Jellasics katonáit. A betyárok nem a megszokott mó­don, karddal harcoltak, hanem a karikás ostort részesítették előnyben. Mire a horvátok ki­húzták fegyverüket a kard­hüvelyből, már lent is voltak a lóról, a földharcban pedig általá­ban nem az ő javukra dőlt el a küzdelem. A betyár szabadcsa­pat ugyanakkor sok fejtörést is okozott a vezérkarnak, hiszen nehezen kezelhetők voltak, ön­törvényűen harcoltak. Nem ér­tették több esetben, hogy miért fújnak visszavonulást, amikor ott helyben győzelemmel ke­csegtetett a csata. A betyárok többsége a sza­badságharc bukása után sem tért jó útra, így továbbra is bujdosni­uk kellett. Rózsa Sándor például börtönben, a mai Romániában, Szamosújváron halt meg. Ott is temették el. Sírjához a kondorosiak többször is elza­rándokoltak. A betyárok délvi­déki harcainak emlékét egy nagyméretű festmény őrzi a kondorosi csárdában, mely Cs. Pataj Mihály munkája, aki tanít­ványával, Mihály Árpáddal örö­kítette meg a betyárok harci stí­lusát. Rózsa Sándor hiteles fény­képe 1848-1849 1996. március 15-17., péntek-vasárnap A Batthyány-fa árnyékában Kondoros déli határrészén, a nagymajori kastélyparkban található egy történelmi fa, mely ellenáll az idő viharainak. Szilárd, méltóságteljes, nem hajlik el, hasonlóan telepítő­jéhez, Batthyány Lajoshoz, az első független magyar kor­mány miniszterelnökéhez. A fát Batthyány Lajos akkor ül­tette, amikor unokaöccsét, Batthyány Lászlót, a birtok tulaj­­­donosát látogatta meg Nagymajorban. A vadászkastély mé­lyebb titkokat is rejt magában, hiszen a pozsonyi reformor­szággyűlések előtt a tiszántúli bárók, grófok többször talál­koztak itt, és jelöltek ki követeket. A szabadságharc bukása után, a Bach-korszakban már titokban kellett az összejöveteleket megszervezni, megtarta­ni, ürügyként a vadászatot használták fel erre. Megalakítot­ták a Csákó—Pesti Falkavadász Társaságot, de a vadásza­tok, vagyis a találkozók komoly gyanút ébresztettek az osztrákokban. Nem bíztak semmit a véletlenre az osztrákok, és a betyárok megfigyelésének jelszavával zsandárkaszár­­nyát építettek fel a csárdával szemben. (Jelenleg ez Kondo­ros községházépülete). Elsősorban azonban nem a betyáro­kat, hanem azt figyelték, kik fordulnak meg a nagymajori vadászkastélyban. Mivel ez a megoldás sem nyújtott teljes biztonságot számukra, 150 osztrák katonát kívántak a kas­télyba telepíteni. Batthyány László erre így reagált: „Inkább 150 agazat, mint 150 osztrák katonát!” A császáriak ezt a kijelentést nem bocsátották meg neki, és tettek arról, hogy „megszabaduljon” birtokától. A Batthyány-fát a hagyomány szerint maga Batthyány Lajos miniszterelnök ültette Az oldalt írta és összeállította Nyemcsok László A kondorosi csárda a betyárok búvóhelyéül is szolgált A községalapító Petőfi ,,Elmegyek én katonának, az leszek. Vészben forog édes hazám, én megyek!” 1848-ban vetette papírra e sorokat Petőfi István, nagy költőnk, Petőfi Sándor testvéröccse. Önként jelentkezett a honvédseregbe, Buda ostrománál már főhadnagy, majd százados. A világosi fegyverletétel után közkatonaként sorozták be a császári hadseregbe. Megaláztatásokat követően 1857-ben szabadult a fekete-sárga hadse­regből. Katonabarátja, Bőhm János ajánlatára Gaylhoffer János dánosi birtokára szegődött el nevelőnek. Itt ismerte és szerette meg a földbirtokos leányát, Antóniát. A házasságkötési kísérletek kudarcai­nak hatására azonban István sógornőjéhez, Szendrey Júliához, Pestre menekült. Közbenjárásra állást kapott a nagymajori Geist-uradalomban, melyet a Batthyányak távozását követően vett meg Geist Gáspár. Öt évet dol­gozott már le itt István gazdatisztként, amikor végre megköttethetett a házasság Antóniával. Petőfi István haláláig, 1880-ig a birtokon élt, és gazdatiszti tevékeny­sége mellett Kondoros község alapításán is fáradozott, majd pénztárnokként működött itt. Közben Antónia eltá­vozott tőle, és csak István temetésére jött el. A fehérmár­vány sírkő, melyet István teteme fölé állítottak, ma is megvan, Rindó József helytörténeti kutató találta meg szakköröseivel a csákói cselédtemetőben. István holt­testét Budapestre szállították, és a Petőfi család sírboltjá­ban, a Kerepesi temetőben helyezték el. Az emlékkő jelenleg a kondorosi általános iskolában található meg, mely Petőfi István nevét viseli. Petőfi István nevét ma a helyi ál­talános iskola viseli .

Next