Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-06 / 182. szám

NÍVÓDÍJ. (y) Az Accordia Kiadó által meghirdetett irodalmi pályá­zatra összesen 679 pályázó neve­zett az ország minden részéből. A zsűrizés alapelve az volt, hogy nincsenek alacsonyabb vagy ma­gasabb rendű műfajok, az írások üzenetértéke és esztétikai nóvu­ma együtt határozta meg a rop­pant nehéz döntést. A kiválónak minősített alkotásokat két kate­góriába sorolták a döntéshozók: a nyertes 12 szerző alkotásaiból összeállítanak és megjelentetnek egy kötetet, a szintén kimagasló értéket képviselő művek szerzőit pedig nívódíjban részesítették. Lapunk munkatársa, Csete Ilona ez utóbbit érdemelte ki publi­cisztikájával. KIEGÉSZÍTÉS: (p) A körös­­ládán, krómcserzett bőrhulladék sorsával kapcsolatos, július 30-ai lapszámunkban megjelent írá­sunkkal kapcsolatban a Körös-vi­déki Környezetvédelmi Felügye­lőség a következők közlését kérte. A krómcserzett bőrhulladék janu­ár 1-je óta sem az uniós, sem a ha­zai szabvány szerint nem minő­sül veszélyesnek. Ennek ellenére mind a hatezer köbmétert helyi tárolóba helyezték el, mert a jog­szabály előírja az ártalmatlanítást vagy a megsemmisítést. MISSZIÓ: (y) A Teljes Evangéli­umi Gyülekezet vendégeként negyvenhét fős holland missziós csoport érkezett Békéscsabára. Ma este fél héttől a Berényi utca 25. szám alatt, szerdán 19 órától az Áchim L. András téren, szom­baton ugyancsak héttől a Jókai színház előtt, vasárnap délután öttől pedig a Berényi utca 25. szám alatt tartanak előadásokat. ÜTKÖZTEK, (y) Szarvas külte­rületén tehergépkocsi ütközött személygépkocsival tegnap reg­gel. A baleset után egy könnyű sérültet kellett ellátni. BALESET: (y) Személygépko­csi ütött el segédmotor-kerékpá­rost Szarvas külterületén tegnap reggel. A motorkerékpárost könnyű sérülésekkel szállították kórházba. NEMI ERŐSZAK: (y) A békési rendőrök tegnap erőszakos kö­­zösülési kísérlet miatt őrizetbe vettek egy 38 éves gyulai férfit. TARLÓ ÉGETT, (g) Gyopáro­son tarlótűz miatt riasztották az orosházi tűzoltókat. Az anyagi kár nem jelentős.___________■ „A POLITIKAI VITÁKBAN A FORRÓSÁG FORDÍTVA ARÁNYOS AZ INFOR­MÁLTSÁGGAL ÉS A TU­DÁSSAL.” (J. G. C. Minchin) EGYEI KÖRKÉP Ma este: Csokonai-bemutató A várszínház produkcióját ősztől a fővárosban is játsszák A Gyulai Várszínház XXXIX. évadjának utolsó bemutatójára készül; ma este fél kilenckor a várszínpadon kerül közönség elé Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vígjátéka. A darab a Gyulai és a Kisvárdai Várszínház, valamint a Beregszászi Illyés Gyula Színház közös produkciója - kezdte a bemutatóval kapcsolatos sajtótájékoztatóját tegnap Gedeon József, a várszínház igazgatója. Gyula A várszínház idei huszonhat produkciójára - ebből öt volt bemutató és egy az ősbemutató - minden bizonnyal a Karnyóné című vígjáték te­szi fel a koronát, ez a darab most kerül a várszín­házban először színpadra - folytatta az igazga­tó. A produkció egyedi, különlegességét az adja, hogy a beregszászi színház, amely ötödször sze­repel Gyulán, két magyar színművésszel, Eper­jes Károllyal és Gáspár Sándorral egészül ki. A sajtótájékoztatón elhangzott: a próbák tíz napja folynak a fürdővárosban, a darab mai szellemű színpadra vitele Vidnyánszky Attila rendező ér­deme, aki az orosz fővárosban diplomázott ren­dezői szakon, s más felfogásban, igazi unikum­ként viszi színpadra a Csokonai-művet, amelyre minden jegy elővételben elkelt. Vidnyánszky Attila elmondta: Csokonaival ré­gi a „kapcsolata”, a Dorottya című vígjátékával vettek részt a moszkvai színházi olimpián, ame­lyet mintegy kétszáz bemutatott darab közül harmadiknak rangsorolt a szakmai zsűri. Nagy álma teljesült, ugyanis sikerült egy darabba ösz­­szehoznia Eperjes Károlyt, Gáspár Sándort és a fiatalok alkotta beregszászi társulatot. Már most, a bemutató előtt biztos: a kisvárdai színház és az egyik fővárosi teátrum is műsorára tűzi az új évadban a művet. A darab főszereplői - Szűcs Nelli, Trill Zol­tán, Eperjes Károly és Gáspár Sándor - leszö­gezték: kemény munka után minden bizonnyal remek előadást láthat a közönség. Eperjes Kár­oly zárásként elmondta még: sokadszor jár és játszik Gyulán, mindig örömmel jön, a város em­beri léptékű, van értéke az emberi cselekedet­nek, amit lakói „becsülnek”. SZEKERES ANDRÁS A rendszerváltó független jelölt Heten-nyolcan szállnak ringbe a polgármester-választáson . A hírek szerint várhatóan heten-nyolcan szálluak ringbe ősszel a polgármester-választások során a megmérettetésben — kezdte sajtótájékoztatóját tegnap délután Gyulán, a Száz­éves cukrászdában Markó István, aki független jelöltként sze­retné megnyerni a helyi választók bizalmát és voksát. Gyula Az 53 esztendős, független je­löltként induló politikus politi­kai előélete ismert, 1990 és 1994 között, a rendszerváltás első or­szággyűlésének az MDF színei­ben volt tagja, s képviselőként három bizottság munkájában vett részt. Mint mondotta, a helyhatósági választásokon a polgármesterségért való indulá­sában az motiválta, hogy a város ismét méltó, meghatározó ran­got érdemeljen ki a térség köz­­igazgatási, gazdasági és kulturá­lis életében, lakóiban erősítse a gyulaiságot. A rendszerváltás olyan időszakban érte a telepü­lést, amikor a gazdasági élete le­szálló pályára került, ez megosz­totta a lakosságot, s bizonyos fo­kú zavarodottságot is okozott, ami a régi helyi értékeket háttér­be szorította. Markó István hangsúlyozta: független jelöltként indul, de el­fogadja mind a jobboldal, mind a baloldal, mind a centrumban lévők támogatását, mindazokét, akiknek fontos a város. A „Gyula többre és jobbra hiva­tott” jelmondatot tartalommal szeretné megtöltetni, pénzügyi szakemberként nagyobb moz­gásteret, érdekérvényesítő sze­repet szeretne elérni a város ja­vára. Programjában szerepel egyebek között új munkahelyek teremtése, mind a belföldi, mind a külföldi lehetőségek kihaszná­lása, a fiatalok helyzetének átte­kintése és javítása, a velük való törődés erősítése, s nem utolsó­sorban az Alföld gyöngyszeme­ként ismert város idegenforgal­mát szeretné fellendíteni. Ki­emelte: nem a pénzért vállalna közfeladatot, nincsenek egzisz­tenciális gondjai, ugyanakkor huszonnégy órás polgár­­mesterként kívánja szolgálni a várost és lakóit, nyílttá tenni a képviselő-testület döntéseit, megszüntetve az ellentmondá­sokat és a huncutságokat. ____________________________________(SZEKERES) Nemzeti kincsünk a növénygenetika A Hortseed továbbra is élen jár a fajtanemesítésben (Folytatás az 1. oldalról)­­ A magunk vállalta önerőt jól kiegészítik a pályázati lehetősé­gek. Előremutató, hogy évek óta kedvező jelét adta a szakmai fel­ső vezetés (FVM), hogy a gén­megőrzés és fejlesztés fontos, ál­lamilag támogatott feladat. Hozzáértésünkön túl, a sze­rencse is mellénk szegődött, miu­tán a benyújtott négy országos pályázatunk mindegyike nyertes lett. Ez megfelelő támogatást je­lentett a biológiai alapok terüle­tén kifejtett műhelymunkánknak. Ugyancsak nagy segítséget nyúj­tott a Békés Megyei Vállalkozás­­fejlesztési Alapítvány mikrohi­­tele, amelyből vetőmag-feldolgo­zási technológiánkat korszerűsí­tettük. A sort az előzőekhez kap­csolódó Széchenyi-terv kamattá­mogatására nyert pályázatunk zárja. - Milyen terveik vannak az év hátralevő részére? — Szeretnénk kiállítóként részt venni az Agrokomplex Me­zőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállításon és Vásáron, amelyet a szlovákiai Nyitrán rendeznek meg augusztus 15. és 20. között. Ugyancsak készülünk augusztus 27. és szeptember 1. között a Híres Hét Fesztiválra, Kecske­métre, a szeptember eleji kovács­házi napokra, a szeptember 13- 15-ei makói Hagymafesztiválra, valamint a 20-22-ei Hortus Hungaricusra. Emellett — mond­ta dr. Varga Sándor — már meg­tettük az első lépéseket a jövő évi új babfajtánk nemesítése érdeké­ben. HALASI MÁRIA Közmunkaprogramra pályáznak Feltétel: legalább 100 munkanélküli foglalkoztatása A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium pá­lyázatot hirdetett a munka­erőpiacon hátrányos helyzet­ben lévő rétegek foglalkozta­tását, valamint a foglalkozta­tási válsághelyzetekből adó­dó kedvezőtlen munka­erőpiaci hatások csökkenté­sét szolgáló közmunkaprog­ram megvalósítására. Tótkomlós A pályázat egyik feltétele, hogy a pályázók legalább 100 munka­­nélkülit foglalkoztassanak. Az Orosházi Térségi Önkormány­zatok Területfejlesztési Társulá­sa polgármesterei már tárgyaltak a pályázat közös benyújtásáról. Tótkomlós 10 közmunkás foglal­koztatását vállalná. A pályázók­nak a minisztériumtól igényelt támogatás 10 százalékával kell hozzájárulniuk a program meg­valósításához. A komlósi önkor­mányzat rendszeres szociális se­gélyben és jövedelempótló tá­mogatásban részesülőket foglal­koztatna, vagyis a ki nem fize­tett segély és támogatás összege fedezné a 10 százalékos önrészt. A pályázat benyújtásának határ­ideje augusztus 9. Ha eredmé­nyesen szerepel a kistérség, ak­kor már szeptember 1-jén kez­dődhet a közmunkaprogram. A támogatás nyolc hónapig, vagyis 2003. április 30-áig biztosítaná a foglalkoztatást. A képviselő-tes­tület úgy döntött, pénzeszköz átcsoportosításával vállalja az önrészt. _________________________ K. E. 2002. AUGUSZTUS 6., KEDD — 5. OLDALM Ünnepre készülnek Nagyszabású ünnepséget szervez Tótkomlós önkor­mányzata augusztus 19-én és 20-án. Tótkomlós Az első napon kiállításon mutat­ják be a helyi civil szervezetek életét, országos kispályás labda­rúgó bajnokságra és ünnepi úszóversenyre is várják a sport­­szerető közönséget. Az utóbbi program díszvendége Rózsa Norbert olimpiai bajnok. Meg­rendezik a 11. Szlovák Gasztro­nómiai Napot, ahol a helyi nem­zetiségi ételspecialitásokat mu­tatják be. Az ünnepi képviselő­­testületi ülésen átadják a dísz­polgári címet, felavatják a felújí­tott Hősök terét, majd elhelyezik az alapkövet a Rózsa Fürdőben. Az olvasók Závada Pál íróval is találkozhatnak. Emlékezetesnek ígérkezik a zeneiskola volt nö­­vendékeinek koncertje, k.e. Korábban a narancssárga volt a divat. , VÉLEMÉNY KISS A. JÁNOS Dinnyék, tavasz és ősz között Gondoltam, a gazdag dinnyeszüretről, netán az őszi választásokon közreműködő szavazatszedő bizottságok összetételéről kellene szólnom. És/vagy. Úgy döntöttem: és. Gazdag a dinnyeszüret, szegények a dinnyések. Mármint a termelők. Az úton, útfélen felhalmozott dinnyepiramisok tövében nem okoz gon­dot a választás. Van olyan gazda, aki jelöli is a görögjét, mások azt mondják: méresse meg önmagát az a dinnye. A dinnyeválasztás nagy előnye a polgármester- és képviselőjelöltek „kínálatával” szemben, hogy a dinnyénél a minőség egyszerű léke­léssel is könnyen megállapítható. Rá­adásul — a dinnye — tenyérrel való megpaskolása nem minősül könnyű testi sértésnek. Úgy jó, ha kong. Saj­nos ez a módszer nem vihető át egy az egyben a polgármester- és képvise­lőjelöltek fejenkénti minősítésére. Míg korábban a narancssárga volt a divat, manapság egyre inkább csak piros bélű görögdinnyékkel találkoz­hatunk. Szomorú, de mindkettőnek vastag a bőre, pontosabban a héja. Ez a hétvége a medgyesegyházi dinnyefesztivál jegyében telik. Kérdés: úgy van-e a dinnyezsűrizésnél is, mint a választásokon köz­reműködő szavazatszedő bizottságok esetében: az emberek nem nagyon akarnak részt vállalni belőle. (Az hallom, hogy a tavaszi vá­lasztások utáni bizonyítatlan vádaskodások miatt a polgármesteri hivatalok dolgozóinak elegük lett a „jóból”. Egyre többen azt mondják, kínlódjanak a vasárnapi plusz műszakkal azok a dinnye pártok. Ugyan nem akarják azt mondani a hivatali feletteseiknek, hogy „nem vállaljuk”, de sorra jelentenek be összeférhetetlenséget, mert hozzátartozójuk jelöltként indul a választáson. Azt rebesgetik, ezek a rokonok majd időben visszalépnek... Ügyes.) Magvas gondolattal találkoztam: mi lenne, ha egy idő után újraszám­­lálnánk a lenyelt dinnyemagokat?! Gondolják, lesz, aki beveszi ezt? ■ Erdőcsere és fasorvizsgálat Erdőtermelést tartanak Bé­késcsabán. A túlkoros, öreg fákat kivágják, ősszel tölgyfa­­csemetéket ültetnek a he­lyükre. Békéscsaba A megyeszékhelyen a múlt heti felhőszakadáskor a szél­­ két fát csavart ki, amelyek személygép­kocsikra zuhantak. Személyi sé­rülés nem történt. A fák eltakarí­tásában a tűzoltóság segített, a maradványokat a békéscsabai Li­on Kht. szállította el. - Sok káros fa van a városban, de ezek szerencsére ritkán esnek áldozatul egy-egy ádázabb vihar­nak - mondta Fehér Lászlóné, a békéscsabai polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának munkatársa. — A fák kidőlését nem mindig lehet megelőzni, de mindannyiunk felelőssége, hogy vigyázzunk rájuk. Építkezés mi­att sajnos gyakran átvágják a tar­tógyökereiket, nem ritka a szak­szerűtlen gallyazás sem, ami súlyponteltolódást okoz, így szin­tén veszélybe kerül a növény. A fák állapotát műszerekkel vizsgálják. Ebben az évben az Ár­pád soron, az Andrássy úton és a Szent István téren lévő fákat ve­szik górcső alá. A város más pontjain pedig — a 15 évre szóló terv alapján - egész fasorcsere történik. Ennek keretében vágták ki véghasználat miatt az ifjúsági tábornál található akácerdőt is, amely helyére ősszel tölgyfát ül­tetnek. F. O. K. Fejlesztik a tűzoltóságot A Tótkomlósi Önkéntes Tűzol­tó Egyesület idén több pályá­zaton is sikeresen szerepelt. Tótkomlós A Biztonságos Magyarországért Közalapítvány még az év elején 500 ezer forinttal támogatta a komlósi lánglovagokat, a Belügy­minisztérium pedig 195 ezer fo­rintos segítséget nyújtott az ön­kénteseknek, amit az eszközpark fejlesztésére fordítanak. A na­pokban pedig kétszer is jó hírt hozott a posta — tudtuk meg Nagy Sándortól, az önkéntes tűz­oltók parancsnokától. A Bizton­ságos Magyarországért Közala­pítvány további egymillió forin­tos összeget nyújt az egyesület­nek, amiből nagynyomású oltó­berendezést vásárolnak. A Bel­ügyminisztérium Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatósága pedig arról értesítette a tótkom­­lósiakat, hogy 300 ezer forinttal támogatja az egyesület működési feltételeinek javítását._______be. SZABADTÉRI TÁRLAT, (6) A Gyulai és a Sarkadi Alkotókör a negyedik alkalommal rendezte meg szombaton az Alkotó Körösök elnevezésű szabadtéri tárlatot. A Fekete-Körös gyulai hídfőjénél képzőművészek és írók mutatkoztak be alkotásaikkal. Felvételünkön előtérben Gyebnár János Útmutató táblája, az autón Nagy Ferenc Havas út című képe (Fotó: Kovács Erzsébet

Next