Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-24 / 299. szám
28. OLDAL Arab fiú és a „születés” Shawki egyenesen a világhírekből lépett elénk. Szerencsésen alakult az élete, annak tudatában is ezt mondhatjuk, hogy szeme láttára gyilkolták meg a családját a mostani iraki konaktus során. Ő azonban már biztonságban van, az Oltalom gyermekotthonban lakik, Békéscsabán. Azt mondja, a sokat emlegetett dél-iraki városból, Bászrából származik, és hosszú hónapok alatt jutott el hozzánk a tragédia után, nagybátyja tanácsára. Először Kanadába készült, de annyira megtetszett neki az itteniek kedvessége, hogy úgy döntött: ha lehet, itt marad. Madarat lehet vele fogatni egyébként, mert a napokban értesült, hogy megkapta a menekültstátust. Érdekes fiú, mosolyog, udvarias, komoly, szobájában hellyel kínál mindenkit, maga ül le utoljára. Meg akar tanulni mihamarabb magyarul, mert két álma közül valamelyiket itt szeretné megvalósítani. Asztrológiát és informatikát tanulna. Magyarországról hallott már korábban is, egy rokona járt erre egyszer, arra emlékszik, hogy hozott neki finom libamájat. Shawki keresztény. Apja ugyan muzulmán volt, de anyukája révén Krisztus követője, ami, elmondása szerint, egyáltalán nem szokatlan Irakban sem. A több százezres Bászrában a háborúk előtt még ötezer keresztény család élt, de a bajok kezdetével elmenekültek. Előtte azonban a két rokonvallás követői együtt tartották ünnepeiket. Mostanában nem sokat ünnepeltek, az évtizedes háborúk, válságok rányomták a bélyeget a mindennapokra, de a jeles napokra is. A karácsony, az arab nyelvben a „születés” ünnepének szokásaihoz, azt mondja, feléjük is hozzátartozik a fenyőfadíszítés. Most ő az egyik, aki várja a karácsonyt. Talán az általa készített nemzeti étel lesz a legsikeresebb az otthonban, ahol csupa hozzá hasonló sorsú fiatal lakik, és várja, merre fordul a sorsa és mikor... A Madarat lehet vele fogatni... CLFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER NI 4 KARÁCSONY 20032002. DECEMBER 24. KEDD Boldog készülődés az ismeretlen ünnepre Vagy mert muzulmánok, vagy mert életük eddig nem úgy alakult... Megint karácsony. Szívünket ,,hivatalosan” is eltölti a szeretet, még arra is jobban odafigyelünk, aki távolabb esik kis világunktól. Érdekes, hogy azok is, akik igazán nem vallásosak, sőt... Egyszer arra döbbentem rá, hogy bár minden felekezetével a világ legnagyobb vallásának számít a kereszténység, léteznek más kultúráitól átitatott világok is, ahol az, hogy karácsony, bizony mit sem, vagy legalább is nem sokat jelent. Aztán vannak olyanok is — sajnos egyre többen —, akik más vallásúként eddig nem sokat tudtak a karácsonyról, és egyszer csak kényszerűen itt kötöttek ki a kereszténységben. Most pedig figyelik - kicsit összezavarodva - mi is az a karácsony. Ők menekültek. Közülük is a fiatalok, a gyerekek azok, akik számára talán legfontosabb lehet a karácsony, de főleg amit hordoz: a szeretet. Mondom, összezavarodva figyelik, mert nemrégen még olyan dolgokat éltek meg, amelyeket mi sokan el sem tudunk képzelni. Ide érkezve pedig szinte a legrosszabb, ami történhet velük, egy bürokrata hideg tényszerűsége vagy egy gyanakvó pillantás az utcán. Ez a pillantás bizony könnyen lehet a mienk is. A kilencvenes évek eleje óta ugyanis menekülttábor működik Békéscsabán, nyár óta pedig a — Kelet-Közép-Európában elsőként létrejött — kísérő nélküli menekült gyerekeket befogadó otthon, az Oltalom Karitatív Egyesület jóvoltából. Gyerekek, fiatalok ők is. Ahogy valaki találóan mondta egyszer, nem törpe „Rambók”, akiket gyerekkatonának képeztek ki. Egyikük hazáját már földig rombolta a világpolitika, a másikét még csak félig, ő viszont elveszítette teljes családját... Most pedig mind a karácsonyra készülődnek, ők, akik nem is igazán tudják, mi az. Vagy azért, mert muzulmánok, vagy azért, mert életük eddig nem úgy alakult, hogy megünnepelhették volna: egyikük országában húsz éve háború van, másikuk az emberi kietlenségben kereste a megélhetés szikráit. De most készülnek, díszítik a karácsonyfát, mindenki kirukkol valamivel a szentestére, otthoni finomságokat főznek. Egy új, jobb élet nyitánya ez. A múlt még nyomasztja őket, de néhány hete, hónapja, amióta itt vannak, végre hosszú idő óta először — megcsillant valami remény arra, hogy lehet még máskép is élni. Hogy lehet még élni. . , ff ____________________________________________ VANPUK JÁNOS A minap kapott ENSZ-ajándék sokat jelent számukra az „első karácsonyon”. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Árulnia kellett a testét Igen, van olyan is közöttük, aki szomszédos országból került ide, és tizenéves létére már Budapesten kellett árulnia testét. (Egyébként épp az ő nyomán buktatták le nemrég azt a bandát, amely 12 éves kislányokat is „foglalkoztatott” a fővárosban.) Vas Zoltán könyvszerkesztő létére nem szeret olvasni. Ódzkodik a betűtengertől, ugyanakkor rajong az aforizmákért, amelyek egy-két sorban sokszor egész könyvnyi bölcsességet hordoznak. Nincs érzékem ahhoz, hogy pesszimista legyek. Úgysem sikerülne — ez az ismeretlen szerzői idézet Vas Zoltán szerint illő példája a legújabb kori aforizmáknak, amelyek jól ötvözik magukban az elmés mondandót a humorral. A harmincnégy éves békési fiatalember egy prózai kitérő után kezdett el komolyan foglalkozni a kvíz-, az aforizma- és a viccgyűjtéssel. Annak ellenére, hogy bútorasztalosnak tanult, mindig is különleges munkára vágyott. — Hamar beláttam, hogy asztalosból rengeteg van, aforizmagyűjtőből és könyvszerkesztőből annál kevesebb, így kezdtem el gyűjteni a híres emberektől vett idézetet. Négy éve jelent meg az első aforizmakötetem, majd a következő és most a harmadik vár kiadásra - foglalta össze a kezdeteket Vas Zoltán, aki minden lehetőséget megragad, hogy gondolattárát bővítse. Legutóbb szórólapon biztatta az embereket, küldjék el neki kedvenc viccüket vagy idézetüket. A szerelem, a szeretet, a házasság, a nők, a boldogság témája jelen korunk aforizmaszerzőinek is kedves. A jó idézet már-már szállóige lesz, s az sem ritka, hogy a maiak változtatnak rajta keveset. Ilyen a számítógépesek mondása, a „Gondolkodom, tehát fagyok”. Amíg korábban íróktól, gondolkodóktól, államférfiaktól maradtak fenn idézetek, addig napjainkban nem ritkán pop-Gumitücsök és társai Jómagam azt szeretem, ha minél rövidebb a vicc - magyarázta Vas Zoltán, akinek ezek közül a Megy a csiga hazafelé a kedvence vagy az egyszavas Gumitücsök. Hozzátette, szereti, ha nem kapja készen a poént, hanem kicsit töprengenie kell rajta. A csattanó gyakran a magyar nyelv játékosságára épít. Jó példa erre: Hogy hívják a borz fekhelyét? Borzalom. És a kövér indiánt? Gömbvillám, sztároktól, színészektől és televíziós személyiségektől idézünk. Ám ezek nem emelhetők az aforizma rangjára, csak aranyköpések vagy jópofaságok. Az utóbbi időben az idézetek közül egyre kedveltebbek a humorosak: ilyen a „Nekem nincsenek előítéleteim, mindenkit egyformán utálok!”. S ezzel már ott is termettünk a viccek világában, ahol Vas Zoltán ugyancsak otthonosan mozog. Az idők során kiskönyvtárnyi irodai küldjön egy viccet vagy aranyköpést! Az igazi poén sokszor nyelvünk játékosságára épül mat gyűjtött össze, amelyből kiolvasható, mennyire együtt változik és fejlődik a vicc a társadalommal. — A régi idők viccei szakállasak. Erre példa a „Ki az abszolút szegény? Akihez képest a templom egerét kuláklistára vennék”. Ezen a beszolgáltatások idején népszerű viccen ma már aligha nevetnénk. Amióta a közrendvédelmi szakma komolyabb képzettséget kíván, a rendőrviccek is kimentek a divatból. Módfelett népszerűek viszont a szőke nős viccek. Ám téved, aki azt gondolja, hogy Vas Zoltán társaságában az emberek dőlnek a nevetéstől. Saját bevallása szerint csapnivalóan rossz viccmesélő, egyszerűen azért, mert az adott pillanatban soha nem jut eszébe az odaillő poén. Ellenben szívesen ír viccet, sőt aforizmát is, utóbit Zolynemus álnéven. Álljon itt egy a saját termésből. Az ígéret olyan, mint a botanika: sok fűt-fát emlegetnek benne. cs*TM „ez* Vas Zoltán: Bútorasztalosból rengeteg van, aforizmagyűjtőből annál kevesebb. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET