Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-29 / 24. szám
8 — Verselő------------Csokonai Vitéz Mihály Esdeklés Csendesítsed szíved háborúját, Oszlasd széjjel ingerlő gyanúját, Mert ez bokrosítja, Fellegként borítja Mindkettőnknek búját. Oszlass széjjel minden kétességet, Nem találhatsz bennem színességet. Holtig fog szeretni, Aki még tettetni Nem tud szívességet. Kincsem! érted mindent megtagadtam, Szívemet már csak fenéked adtam. És ezt földre s égre És minden szentségire Sokszor felfogadtam. Oly erősen szívemen visellek, Hogy csupán csak éretted lehellek, Sokszor még mostan is, Csendes álmomban is Csókollak s öllelek. (részlet) Csokonai Vitéz Mihályt a magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusaként jegyzi az irodalomtörténet. A kétszáz éve elhunyt költőre egyik legszebb és legszemélyesebb versével emlékezünk. -Ajánló KÖNYV jártamban, kertemben. Személyes múltjáról az ember tehet, amennyiben formálásában aktív része volt. Vállalnia kell önmagát, elsősorban önmaga előtt. A jót megőrizni kell; a rosszat éltében még ha teheti, korrigálhatja, jóváteheti lelki- e ismerete szerint - olvashatjuk Kőszegi Barta Kálmán Múlt, történelem, lelkiismeret című írásában. A békéscsabai szerző publicisztikáit a Békés megyei sajtóból már ismerheti a közönség, és most kötetbe rendezve újraolvashatja. A szerző, társadalmi, politikai történésekről, jelenségekről mond véleményt. A publicisztikákban leírtak ma is érvényesek, az olvasót továbbgondolásra késztetik. A kötet a Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház kiadásában jelent meg. DVD black-out. Az 1992-ben indult Black-Out zenekar Spirálgeneráció című koncertalbuma a zenekar tizedik születésnapi koncertjén készült, olyan neves vendégigek közreműködésével, mint Lukács László (Tankcsapda) és Szasza (Sex Action) és még sokan mások. A 17-számos anyagon a zenekar egész pályájáról átfogó képet kap a hallgató, és természetesen a mai Black-Out mellett a régi baszszusgitárosok és a meghívott régi jó barátok is hallhatóak. A DVD-változaton négy videoklip, valamint két eddig kiadatlan bonusz nóta is helyet kapott. B E Sí « & » SS « . étvén . » * * & « «Si BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP, 2005. JANUÁR 29., SZOMBAT ejárta a világot, élt a Dunántúlon, de a szíve visszahúzta Békés megyébe Sokkal jobban kellene vigyáznunk a Földre Színpompás tájképeket és meghitt portrékat fest, alkotásait országszerte kiállítják. Pedagógiai tanszékvezető a Tessedik Sámuel Főiskolán, szabad idejében pedig már több mint a fél világot beutazta. E. Szabó Zoltán idestova egy évtizede él figyelemre méltóan teljes életet Békéscsabán. Legújabb festményeit február 3-áig tekinthetjük meg a Szlovák Kulturális Központban. Ismeretlen messzi vidékeket, az Andok hegyeit, trópusi dzsungeleket, és az itthoni, békési puszták-folyók vllágát örökíti meg legszívesebben E. Szabó Zoltán, aki immár 25 kiállításon mutatta be képekbe öntött érzelmeit, értékvilágát Magyarországon és külföldön. - Egyik legnagyobb ajándéka az életemnek, hogy ilyen sok vidéket megismerhettem. Ugyanakkor megdöbbentő élmény számomra, hogy micsoda társadalmi különbségek vannak közöttünk. Az iskolázatlan és nélkülöző emberek kényszerből pusztítják a környezetet, ezzel a saját jövőjüket teszik tönkre. A meggazdagodott réteg pedig nem találkozik a mindennapokban a környezetszennyezéssel, így érdektelen aziránt — elmélkedett a festő, aki szerint sokkal jobban kellene vigyáznunk a Földre. Évtizedekig élt a Dunántúlon, ám a szíve visszahúzta Békés megyébe. 1986-ban aztán alapító tagja lett a Tessedik Sámuel Főiskolának, és szavai szerint elemi erővel tört rá a honvágy: hazatérése után olyan emelkedett lelkiállapotba került, hogy húsz év elmúltával ismét ecsetet ragadott, s festeni kezdett. A rajz és ének szakos tanár, majd a későbbi pedagógiai bölcsészdoktor nehezen tudta szavakba önteni, hogy melyik hivatását tartja a legfontosabbnak. - Elsősorban tanítónak érzem magam - legalábbis akkor voltam a legboldogabb, amikor a fiatal diákokkal foglalkozhattam. Ebben az életkorban teheti a tanár a legmeghatározóbb hatást a gyermekekre. Rajzot és éneket is tanítottam, és egyik pillanatról a másikra megéreztem, hogy a tanítványok megkedvelték a művészeteket - mesélte E. Szabó Zoltán, aki szerint az iskoláknak alapvető feladata, hogy a gyerekek meghatározó életkorában megszerettesse velük a kultúrát . Erre azonban alkalmatlan a magyar iskolarendszer, hiszen kizárólag az általános iskolában tanítanak néhány óra művészettörténetet Kodály országában nagyon szegények lettünk a zene szeretetében - tette hozzá. Terveiről a festő elárulta, hogy már számos meghívást kapott a hazai múzeumoktól, s egy újabb utazásról is álmodik. Jövőre az Egyesült Államokba látogatna el, hogy újabb inspirációkat gyűjtsön, a tengerentúlon festett képeit pedig az amerikai magyar kolóniának mutatná be. Beszterczey Judit E. Szabó Zoltán: Az iskoláknak alapvető feladata, hogy a gyerekekkel megszerettesse a kultúrát. ► ® Sí Sí » SS a ISS SS $ # & Vonzza a kelet misztikuma A festőművész-tanár, a Békéstáji Művészetek Társaságának tagja egyaránt szívesen ábrázolja vásznán az öreg kecsua indián arcképét és a gyomai marhahajcsár portréját. A gyulai születésű és Gyomaendrődön nevelkedett művész-pedagógus immár 44 országban tett utazást. Nem titkolt vágya, hogy a Távol-Kelet, Kína és Japán misztikus világát is megörökíthesse. A bécsi forgatáson panda- és koalamacikkal játszott, meg pingvinekkel ismerkedett Napsugár megtáncoltatja Piroskát, az egeret is Pillár Napsugárról 4 éves kora óta cikkez a megyei sajtó. A pöttöm orosházi kislányból azóta kisiskolás lett, 11 évesen a József Attila Általános Iskola 5. osztályába jár, miközben hétről hétre látjuk őt az egyik kereskedelmi csatorna Kölyökklubjában. Önálló rovata van. Napsugár kedvencei címmel minden vasárnap a nézőkre mosolyog az orosházi diáklány, Pillár Napsugár. Mozgalmasak a napjai, hiszen a tanulás mellett hetente jár forgatásokra a fővárosba. Állatszeretete fantasztikus, így nagyon testre szabott a szerep: hetente más és más állatot mutat be a gyermekműsor nézőinek. - Nekem még ilyen jó dolgom nem volt! - mondta elégedetten a kisdiák, amikor hogylétéről faggattuk. Csodálkozó tekintetünk láttán így folytatta: — Minden állatot simogathatok, megérinthetek, megtudhatok róluk mindent. A forgatások során eljutottam Bécsbe, ahol a panda- és koalamacikkal játszottam és a pingvinekkel ismerkedtem meg. De volt már a kezemben kaméleon és görög teknős is. A görénnyel kalandos volt a forgatás, mert folyton leg akarta harapni a kezemet. Most azt várom, hogy a kutyafajták bemutatása el- itt kezdődjön, mert imádon a hűséges négylábúakat, nekem is vannak kutya- fim - cserfelt Sugi találkozásunkkor. S majd sorolni kezdte házi kedvenceit, a fotózástól sem irtózó Pofikát és Mollit, Masnit, a nyuszit és az imádott Piroskát, a táncoló egeret. — Egy forgatáson szerettem meg a parányi rágcsálót, a táncoló egeret, karácsonyra ajándékba kaptam egyet a műsor másik szereplőjétől, Adrienntől. Hamarosan tanulunk az egerekről, szinte biztos, hogy beviszem Piroskát az iskolába is - mesélte kedvence előéletét Napsugár, aki márciusi szünnapjára törpe hörcsöggel akarja magát meglepni, de már azt is tudja, hogy barátai galambot és teknőst szánnak neki. S miután megbizonyosodtunk arról, hogy Pillár Napsugár ízig-vérig állatbarát, adódott a kérdés: mi leszel, ha nagy leszel? Másodállásban állatvédő, főállásban pedig bírók kaptuk a határozott választ. Csete Ilona Pillár Napsugár nagyon szereti az állatokat, kivált a hűséges négylábúakat. HIRDETÉS HOLNAP IS Karsai kiáll Marika néniért #PÉS MEGYEI HÍRLAP Lezsűrizett jótékony festők Több elismert békéscsabai festőművész alkotásai nem lehetnek ott a ma esti jótékonysági városi házon. A művészek felajánlották a jótékony célú árverésre munkáikat, de ezeket lezsűrizték A bál szervezői szerint a művészek tisztában voltak azzal, hogy csak 26 alkotás szerepelhet az árverésen, és erről szakmai zsűri dönt Egy 90 éves békéscsabai férfi megköszönte a rendőrségnek, amiért rablóját elfogták, és a pénzét is hiánytalanul visszaszerezték Köszönőlévél a rendőröknek Három busznyi nyugdíjassal tiltakozik kedden Szegeden a Démász székház előtt dr. Karsai József badonyai országgyűlési képviselő. A 84 éves nagykamarási Szalay Jánosné Marika néni mellett tüntetnek, aki már öngyilkosságon is törte a fejét, amiért áramlopás miatt 750 ezer forintot követelt tőle az áramszolgáltató. Az idős asszony állítja, otthon sem volt, amikor a villanyóráját - amihez soha nem nyúlt - kicserélték A Démásznál azt nem értik, miért demonstrálnak a másodfokú, jogerős ítélet után nyolc hónappal Vasárnapi lapunkat keresse az újságárusoknál, vagy rendelje házhoz a (80) 922-012 -GS telefonszámon! EÖTVÖS JÓZSEF : FŐISKOLA * BAJA . Alapképzési szakok: - tanító, - nemzetiségi (horvát/német/szerb) tanító, - óvodapedagógus, - nemzetiségi (horvát/német/szerb) óvodapedagógus, - informatikus könyvtáros-művelődésszervező, - vállalkozásszervező („főiskolai szintű közgazdász”) - építőmérnöki alapszak* - környezetmérnöki alapszak* * Kétciklusú lineáris képzésben Eötvös József Főiskola 6500 Baja, Szegedi út 2. KÉPZÉSI KÍNÁLAT Felsőfokú szakképzések: - ifjúságsegítő, - csecsemő- és kisgyermeknevelő, -gondozó (új) - képzési szakasszisztens (új) A főiskolán ITK akkreditált nyelvvizsgaközpont, Pitman (egynyelvű) nemzetközileg elismert nyelvvizsgahely, valamint ECDL vizsgahely működik. Egyéb képzések: szakvizsgára felkészítő és újabb szakképzettséget nyújtó szakirányú továbbképzési szakok, szakmérnöki képzések, OKJ-s képzések, különféle tanfolyamok. Érdeklődni a tanulmányi osztályon lehet: Baja, Szegedi út 2. Pedagógiai Fakultás: (79) 524-624. Műszaki Fakultás: (79) 523-900. Mindez a „halászlé fővárosában”, BAJÁN, gyönyörű környezetben. Az alapképzési szakokra és a felsőfokú szakképzésekre „A” és „B” lapok benyújtásával lehet jelentkezni 2005. február 15-ig. »