Békés Megyei Hírlap, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-20 / 92. szám
ROK Gyermeke méhlepényéből akar falatozni Tom Cruise Tom Cruise a születendő gyermeke megfőzött méhlepényéből akar falatozni - jelentette be egy amerikai bulvárlapnak a színész. - A gyermekem megszületése után meg fogom enni a placentáját és a köldökzsinórját, szerintem mindkettő nagyon tápláló. Azt olvastam, hogy tele van vitaminokkal — nyilatkozta Tom Cruise. (y) Győzike szívesen lenne polgármester Megyeren Mint arról már hallhattunk, Gáspár Győző polgármester lenne Nógrádmegyeren. Még egy indiai maharadzsát is megkért, hogy támogassa a törekvését, kampányoljon mellette. A Gáspár családnak két napig kellett várniuk, hogy Jaipur maharadzsája, Prithvisingh Singh Kanota fogadja őket. Győzike és felesége, Bea asszony díszmagyarba öltözött, ajándékba Zsolnay várát, hortobágyi kulacsot, tokaji bort és egy Magyarország térképet vitt. (y) Győzike mindent belead a kampányba: egy maharadzsa támogatását is kérte. Zene nélkül mit érek én? háttér Szatyi Morriconével és Rózsival is dolgozott már együtt Több neves zenekar és előadó, például Demjén Ferenc és Ennio Morricone koncertjét segítette már munkájával Szatmári László. Papp Gábor A békési szakember az elektronikus színpadi látvány megtervezésével és életre keltésével, azaz vizuáltechnikával foglalkozik. Munkatársai emellett - igény szerint - a koncertek világítását, valamint hangosítását is ellátják. Szatmári László - vagy ahogy a szakmában mindenki ismeri - Szatyi, korábban diszkózott, majd ezzel párhuzamosan kezdett vizuáltechnikával foglalkozni, akkor még viszonylag kezdetleges eszközökkel. Cégük azóta mind szakmailag, mind műszakilag sokat fejlődött, így Szatyiék ma már a világ egyik legjobb hangtechnikai berendezésével és közel 40 négyzetméter ledfallal (olyan vetítőfelület, amely akár a tűző napon is megfelelően látható) dolgoznak. Mindezeknek köszönhetően számos komoly feladatnak kellett eleget tenniük a közelmúltban. Szatyiék biztosították egyebek mellett a világhírű zeneszerző, Ennio Morricone vagy a Nox együttes fellépésén a vizuáltechnikai hátteret a Budapest Arénában. Többször segítették emellett a Republic, a Cotton Club Singers, a TNT és az Irigy Hónaljmirigy koncertjeit is, sőt idén a Megasztár 3 turnéjában is tevékeny szerepet vállalnak majd. A szakember elmondta, hogy a zenészek egy része nem túl könnyű eset. A legnehezebb talán a TNT-s Dobrády Ákossal együttműködni, mégis ezzel az együttessel dolgoztunk a legtöbbet. Fenyő Miklós sem könnyű ember, de az énekes bonyolultsága elsősorban hallatlan profizmusából fakad - árult el néhány kulisszatitkot a magyar könynyűzene világáról Szatyi. KÉRJÜK OLVASÓINKAT, KÜLDJÉK EL SAJÁT VICCGYŰJTEMÉNYÜK REMEKEIT. A LEGJOBBAKAT KÖZZÉTESSZÜK ÉS DÍJJAL JUTALMAZZUK. CÍMÜNK: SZERK.BEKESI/ AXELS.HU SMS: (30) 4061-110 Szatmári Lászlót jól ismerik szakmai körökben országszerte. A Nox együttesnek is számos alkalommal segítettek már Szatyiék, természetesen ezeken a koncerteken is a hátteret biztosították. A Rádió 1 fizeti a számlát! Hozza el közüzemi számláját vagy vásárlásról szóló blokkját és dobja be a Rádió 1 számlagyűjtő szerencseládájába 2006. április 10. és május 10. között a Csaba Centerben is és a Békéscsaba 1.sz. Postán! Hallgassa az igazi mai slágereket és a Rádió 1 műsorából azt is megtudhatja, mikor és hol vár Önre a Rádió 1 500.000 Ft-ja! Csak igazi mai sláger megy rét e! CSABA CENTER A nap szépe: „Hobbim az olvasás, rajzolás, fotózás, internetezés.” BALOGH ÁGNES, BÉKÉSCSABAI DIÁK TOVÁBBI FOTÓK: BEOLHU A toll varázsa - Pisti, kölcsönadnád a tolladat? - kérdi Fülöpke. - Minek, neked is van. - Az igaz, de az enyém túl sok hibát ejt. (Beküldte: Tóth Pál László, Orosháza) Kínaiul, héberül is adtak elő operettet, Békéscsabán „csak” magyarul énekelnek A hagyományoknak megfelelően operettel fejezik be az évadot a Békés Megyei Jókai Színházban. A Bál a Savoyban című darabot Hídvégi Miklós társulata mutatja be pénteken. — A színészeknek kétszer is öröm Békéscsabán fellépni - mondta a rendező. - Egyrészt szívesen jönnek a Jókaiba, másrészt anyanyelvükön játszhatnak. A művel bejártuk Svájcot, Ausztriát, Németországot, ahol németül kellett fellépnünk. De tanultunk már darabot héberül, kínaiul, olaszul is. A Bál a Savoyban Ábrahám Pál egyik legnépszerűbb szerzeménye. Nem klasszikus operett, hiszen musicales, dzseszszes vonások is jellemzik a dallamvilágot. Az előadásban Balogh László, Búzás Viktor, Udvarhelyi Boglárka, Nagy Ibolya, Csere László, Teremi Trixi, Lugosi Claudia, Lázin Beatrix, Kokas László, Füsti Molnár Béla, Halász Aranka alakítja a főbb szerepeket. A művet május 13-áig játsszák Békéscsabán. ■ F. G. K. Teremi Trixi és Csere László régóta tagja a társulatnak, most a Bál a Savoyban operettben mutatkozik be a Jókai színházban a két művész. Barkochba Két székely barkochbázik. Azt kérdi az egyik: - Fogalom? Eltelik két hét, mire a másik. - Igen. Újabb néhány hét múlva találkoznak. - Rákérdezek - jelenti ki határozottan az első. — Empíriokriticizmus. - Honnan tudtad? - Volt időm gondolkozni. Váci - Professzor úr, igaz, hogy ön veri a feleségét? - Nem igaz! Nem vagyok professzor, csupán tanársegéd! Az első - Mikor vesztek össze először? - kérdi a válóperes bíró a békéltető tárgyaláson. Mire a nő: - Amikor az esküvőnkön mellém akart állni! Rengeteg eredeti könyvritkaság: Petőfi és Jókai Mezőberényben Számos igazi könyvritkaság, így egy olyan német nyelvű Victor Hugo-kötet is megtekinthető a Mezőberényben tegnap megnyílt kiállításon, amely minden bizonnyal Petőfi Sándor személyes tulajdonában volt. Az Orlai Petries Soma Muzeális Gyűjtemény épületében látható Régi könyvek és Petőfi-emlékek című tárlat felvonultatja a 19. századi magyar irodalom legnépszerűbb alkotásait. Jókai, Vörösmarty vagy Eötvös Károly egyegy korabeli kiadású műve is színesíti a palettát. A bemutatott könyveket, dokumentumokat és tárgyakat Rédai Sándor magángyűjteményéből válogatták össze. (h) A Petőfi-szobor a művelődési központ parkjában.