Békés Megyei Hírlap, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-17 / 64. szám
9 2008. MÁRCIUS 17., HÉTFŐ Fordulás után jobban ment az összjáték az orosháziaknak SALGÓTARJÁN-OROSHÁZI FESE 28-36 (16-17) NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Balassagyarmat, 150 néző. V.: Dohány, Varga. Orosháza: Molnár G. - KRIZSÁN 9, Rósa 4, BAJUSZ 7, Csikós 5, BERTA 6, VARSANDÁN M. 5. Cs.: PATAKFALVI (kapus), Kovács A., Gazsó, Lukács, Cseh, Sárosi, Pardi. Vezetőedző: Bajusz József. A Salgótarján legjobb dobói: Sándor 10, Forgács 7. Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 9/9. ■ A hajnali kelés sem zavarta meg az orosháziakat. A salgótarjániak kérésére egy nappal korábban, szombaton délelőtt játszották a helyi csarnok felújítása miatt Balassagyarmaton a bajnoki mérkőzést. A vendégek a sérült Molnár Sándor és Kardos Róbert nélkül fél ötkor keltek útra. Nehezen melegedett be az oroshágai csapat, az 5. percben 3—1-re vezettek a hazaiak, majd a 15. percben fordítottak a vendégek (8-9) és a félidő végéig megőrizték előnyüket. Szünet után lendületesen kezdtek az orosháziak, a 35. percben már 22—18-ra vezettek. A folytatásban is az orosháziak akarata érvényesült, Patakfalvi Ádám remekül védett, támadásban pedig tovább növelték előnyüket az elfáradó házigazdák ellen. Bajusz József: Szünet után a játék minden elemében felülmúltuk a hazaiakat és megérdemelten nyertünk. ■ A Toto 11. heti szelvényei: 1. Bochum-VfB Stuttgart 1-1 x 2. Cottbus-Bayern München 2-0 1 3. Hamburg-Dortmund 1-0 1 4. Hannover-Bielefeld 2-2 x 5. Karlsruhe—Frankfurt 0-1 2 6. Rostock-Hertha 0-0 x 7. Bremen-Wolfsburg 0-1 2 8. Leverkusen-Nürnberg 4-1 1 9. Udinese-Lazio 2-2 x 10. AS Roma-AC Milan 2-1 1 11. Fiorentina-Genoa 3-1 1 12. Internazionale-Palermo 2-1 1 13. Sampdoria-Catania 3-1 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Juventus-Napoli lapzárta után r Óriási békéscsabai bravúr öplabda Az NB I-es liga kiemelt csoportjába jutottak a lányok TATABÁNYAI VOLÁN-BÉKÉSCSABAI RSE 0:3 (-20, -22, -15) NB I-es női röplabdamérkőzés a kiemelt csoportba jutásért, első találkozó, Tatabánya, 100 néző. V.: Tillmann, Szabó. Tatabánya: Molnár, Pap, SZŰCS, Haász, BÁN, Fekete. Liberó: Tóth R. Cs., Lovas. Edző: Györgyi Ferenc. Békéscsaba: TÓTH B., Pallag, MOLCSÁNYI P., BOZÓNÉ, Hornok, FÉSŰS. Liberó: Bucsi. Cs.: Gyenge, Molcsányi R., Kerepeczki, Bacsjánszki. Edző: Nagy Attila, Kormos Mihály. A békéscsabaiak első szettben nyújtott játékára rányomta bélyegét az a tény, hogy a szokásosnál kisebb méretű csarnokban játszották a mérkőzést. Ezért például ugrásból nem tudtak nyitni, vagyis nem voltak elég kemények és hatékonyak a nyitásaik. Ettől függetlenül az első perctől kedve vezettek, ami főleg Bozóné nagysze r BUDAPEST BANK A GE Money Bank tagja rá leütéseinek köszönhető, no meg annak, hogy jól mezőnyözött az egész csapat. A második játékrész kissé nyögvenyelős volt, apróbb hibák becsúsztak, de ezt is hozták a vendégek. A harmadik szett viszont örömjátékott hozott, remekül működött a Fésűs—Tóth Bíborka tengely, Molcsányi Petra szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, Bozóné Bakos Ritán nem látszott meg a hétközi komolynak tűnő sérülése, így sima győzelmet hozott a találkozó, amihez mindössze 70 percre volt szükség. A találkozó után a mintegy harminc csabai szurkoló és a lányok örömtáncot jártak a csarnokban. Nagy Attila: - A kiemelt ligához méltatlan ilyen teremben röplabdázni, ennek ellenére a körülményekhez hamar alkalmazkodva megháláltuk a szurkolók bizalmát. BÉKÉSCSABAI RSE—TATABÁNYAI VOLÁN 3:1 (-20, 18, 18, 22) NB I-es női röplabdamérkőzés a kiemelt csoportba jutásért, visszavágó, Békéscsaba, 500 néző. V.: Éva Tibor, ifj. Szabó P. Békéscsaba: TÓTH B., PALLAG, MOLCSÁNYI P., Bozóné, Hornok, FÉSŰS. Liberó: Bucsi. Cs.: MOLCSÁNYI R., Gyenge, Kerepeczki, Bacsjánszki. Edző: Nagy Attila, Kormos Mihály. Tatabánya: Fekete, Pap, Gödri, BÁN, HAASZ, Szűcs. Liberó: Tóth R. Cs., Lovas. Edző: Györgyi Ferenc. Nagy volt a tét, ez meg is látszott a csabaiak játékán az első szettben, ugyanis meglehetősen megilletődötten kezdtek. Ekkor még a Tatabánya ráerőltette játékát a hazaiakra, akiknek ez nem ízlett. A folytatásban nem omlott össze az első szettveszteségtől a hazai együttes, sőt varázsütésre megváltozott minden, hamar beindultak a viharsarkiak, s végig négy-ötpontos előnnyel jutottak el a 25- höz. Ekkor már eldőlt, hogy a csabaiak a folytatásban a kiemelt csoportban küzdhetnek, így örömjáték kezdődött, amit alátámaszt: a harmadik szettben pillanatok alatt 11:2-re elhúztak. Fésűs remekül vitte a csapatot, de minden lány dicsérhető. A végjátékban először fej fej mellett haladtak a csapatok, sőt, 13:15 is volt az állás, de Pallag beállásával hamar 18:15 lett. Végül könnyű és fontos győzelmet aratott a csabai együttes, amely óriási fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy újoncként rögtön a felsőházba verekedte magát. Nagy Attila: - Köszönöm a csapatnak, a szurkolóknak és mindenkinek, aki sokat segített munkánkban és abban, hogy idáig juthattunk. ■ A békéscsabaiak két legjobbja a két napon: Bakos Rita (balra) és az elnyűhetetlen Fésűs Erzsébet, aki hátára vette a csapatot. A gyenge produkció csak egy pontot ért kézilabda A szakvezető abban bízik, hamar kilábal a hullámvölgyből a gárda SZENTENDRE-FERRONEX-GYULAI SE 23-23 (9-14) NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Szentendre, 150 néző. V.: Dudás, Serfőző. Gyula: Ajtonyné - BÉKÉSI 5, Madar 3, Ravasz 1, Cifra 1, Szabó T. 9, Szabó R. 1. Cs.: Riczó (kapus), Budai, Czordán, Karlovszki 3, Buzási. Edző: Ajtony Ákos. A Szentendre legjobb dobója: Krivokapics 6. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 11/7, ill. 5/5. Az első negyedórában fej fej mellett haladt a két együttes. A 15. percben 7-7 volt az állás. A folytatásban a gyulaiak lendületes játékkal hatgólos előnyre tettek szert (24. perc: 7-13). A fürdővárosiak ötgólos megnyugtató előnnyel tértek pihenőre. Fordulás után gyorsan egyenlítettek a hazaiak (40. p.: 15—15). A vendégek kapkodva, idegesen játszottak, a szentendreiek pedig éltek a hazai pálya nyújtotta előnnyel. A hajrában felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott elhúzni. Az utolsó percben 23-23-nál Ajtonyné büntetőt hárított. A küzdelmes mérkőzésen a sok hibával játszó vendégek csak egy pontot tudtak szerezni. Ajtony Ákos: - Három mérfkőzés kiváló teljesítménye után ezúttal gyengébben játszott a csapat, de remélem hamar kilábbalunk a hullámvölgyből. ■ A gyulaiak állása, Cifra Anita két védő között igyekszik betörni. Jól tartotta magát a Csorvási SK a listavezető otthonában CSÖMÖR-CSORVÁSI SK 33-25 (16-12) NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Csömör, 150 néző. V.: Szikszai, Szilágyi. Csorvás: Mike — Elhardt 4, Valaczkai E. 1, Forczek 4, Sütő 5, Petróczki 4, GELEGONYA 4. Cs.: Kukla (kapus), Major L. 1, Greksza, Könyves, Babinyecz 1, Gyimesi 1, Neller. Edző: Ifj. Baráth Lajos. A Csömör legjobb dobói: Bogdán 10, Török 7. Kiállítások: 6, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3. Az első tíz percben a listavezető hazaiak 4—1-es előnyre tettek szert. A folytatásban felváltva estek a gólok, majd a fegyelmezetten játszó csorvásiak a 18. percben átvették a vezetést (8- 10). A félidő hajrájában többször hibáztak a vendégek, így a listavezető négygólos előnyével fejeződött be az első félidő. Fordulás után ismét a hazaiak vették át a játék irányítását és a 47. percben már hét góllal vezettek (24—17). A vendégeknél a cserék is lehetőséget kaptak, és ebben az időszakban nem tudta növelni előnyét a jó erőkből álló csömöri gárda, ami biztató a jövőre nézve. Ifj. Baráth Lajos: - Túl vagyunk a tavaszi idény nehéz mérkőzésein. Ha a jövőben ki tudjuk iktatni a tizenötperces rövidzárlatokat, a folytatásban sikereket érhetünk el. ■ Bálla Tamás sikere az Első Szombat sakkversenyen Budapesten rendezték meg az Első Szombat nemzetközi sakkversenyt. A viadalon a nemzetközi mester csoportban asztalhoz ült Bálla Tamás, a Gyula- Dévaványa SE FIDE-mestere. A fürdővárosi sakkozó 6,5 ponttal a hatodik helyen végzett a három nemzetközi mestert és egy nemzetközi női nagymestert felvonultató mezőnyben. ■ Lélektanilag nagyon fontos meccset nyertek a hazaiak OROSHÁZA-GYOPÁROSFÜRDŐDEBRECENI VSC II. 29-26 (16-11) NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 200 néző. V.: Csorba, Haskó. Orosháza: Futaki — Mucsi 5, Szendrei 3, Gyovainé 2, Bodrogi M. 2, BARTUCZ 9, Kránitz Sz. Cs., GYARMATI (kapus), Kránitz A., BELLA 5, Németh D. 2, Verbőczi, Balázs, Kovács B. 1. Edző: Marton Richárd. A DVSC II. legjobb dobója: Csányi E. 6. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 10/9, ül 6/4. Jól kezdett a hazai csapat és a 10. percben 7-3-ra vezetett. Ezt követően felváltva estek a gólok, a rutinos Bartucz góljaival a 20. percben már 12-6 volt az állás. A félidő hajrájában a fiatal debreceni gárda csak egy góllal tudta csökkenteni a fegyelmezetten játszó hazaiak előnyét. Szünet után jól kezdtek az orosháziak és a 40. percben 20-14-re vezettek. A hazai cseréket követően sem csökkent a különbség. A hajrában az 56. percben még öt gól volt az orosházi előny, végül a debreceniek háromra csökkentették a hátrányt. Az újonc hazaiak megérdemelten nyerték a találkozót. Marton Richárd: — Lélektanilag fontos mérkőzésen jó és fegyelmezett játékkal tartottuk itthon a két pontot és választ adtunk a kétkedőknek. ■