Békés Megyei Hírlap, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-17 / 191. szám

12■ ns Tóth Sarolta a 24. helyen áll a junior vb-n A LENGYELORSZÁGI ChotOWa Charnában a junior (U20) sakk világbajnokság a nőknél a finiséhez érkezett. A tizen­kettedik fordulóban Tóth Sa­rolta, az Orosházi SE női FIDE-mestere sötéttel döntet­lent ért el a kazah Sadrakas­­sova Dinara, női FIDE-mester ellen. Az orosházi sakkozónő 6.5 ponttal a huszonnegyedik helyen áll. A Szarvasi Körös ASE az NB IlI-ban folytathatja az OROSHÁZI Eötvös DPSE és a Gyulai AK mellett újabb Bé­kés megyei résztvevője is lesz az asztaliteniszezők NB II-as férfi csapatbajnokságá­nak. Ehhez az kellett, hogy a Szarvasi Körös ASE Szolno­kon sikerrel vívja meg a Kecskeméti Spartacus SE el­leni osztályozót. A feljutáshoz a 9:9-es döntetlen is elégnek bizonyult, ugyanis ilyen eset­ben az addig magasabb osz­tályban szereplő csapat bú­csúzik. Az osztályozón, Fest Attila irányítása mellett sike­res szarvasiak: Maginyecz György, Szemenyei Árpád, Szenes Iván, Ipsits Bence. Erdős Viktor kilencedik lett Hollandiában nagyszabású nyílt sakkver­­senyt rendeztek a hollandiai Baskensburgban, amelyen 18 ország 250 sakkozója ült asztalhoz. Az erős mezőny­ben kilenc nemzetközi nagy­mester indult, köztük a bé­késcsabai Erdős Viktor, a Makó­ Csaba Honvéd ver­senyzője. A 9 fordulós via­dalon a csabai nagymester 6.5 pontot gyűjtött és ezzel a kilencedik helyen végzett. A versenyt az indiai Sasikh­an Krishnan nemzetközi nagy­mester nyerte 7,5 ponttal. Sok a telitalálatos szelvény a 32. heti totón A 32. HETI totón a 13 plusz egyesek 166 ezer 360; a 13-asok 30 ezer 595; a 12-esek 780; a 11-esek 120; a 10-esek 55 forintot érnek. A góltotón 6 találatos nem volt; az 5-sök 10 580; a él­esek 385 forintot fizetnek. A helyes tippsor: 1,2,2, 2, 2, 2,2,1,1, x, x, 1,1 és x. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2010. AUGUSZTUS 17., KEDD A Doboz kiütötte a Vésztőt labdarúgás A medgyesegyháziak nem utaztak el Kétegyházára BÉKÉSSZENTANDRÁS—DOMBEGY­HÁZ 6-2 (2-2) Megyei II. osztályú labdarúgó­mérkőzés. Békésszentandrás, 250 néző. V.: Petrovszki. G.: Ugrai a 13., az 50., a 81., 87., Tóth A. a 26., Bobros F. a 85., ill. Talpai a 9., Ferenczi a 40. percben. Varga László: — Az első félidőben kapkodtunk, a másodikban már eredményesek is voltunk. Kontra Károly, Turbucz Lajos: — Az első fél­idő után kissé elbíztuk magunkat. Nem elég csak a cipőt kivinni a pá­lyára, a szívünket is ki kell tenni a sikerért. Reméljük, a hiányzókkal legközelebb javítani tudunk. ■ V. L. CSANÁDAPÁCA-NAGYSZÉNÁS 1-2 (1-1) Csanádapáca, 180 néző. V.: Ré­­bék. Kiállítva: Őze (Nagyszénás, utolsó emberként szabálytalanko­dott) a 63. percben. G.: Varga a 17., ill. Szilágyi H. a 32., Godár Gy. a 84. percben. Jó: Pacsika, Göcző, Csen­de, Zsadány, ill. Godár Gy., Mosz­­heim, Simon, Kókai. Szikora Pál: - Ma ennyire tellett, de lesz ennél tudatosabb, okosabb játék is. Godár Tibor: - Szezon ele­ji játék, de küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. ■ Sz. P. DÉVAVÁNYA-MEZŐKOVÁCS­­HÁZA 1-0 (1-0) Dévaványa, 100 néző. V.: Czirbuly. G.: Molnár J.a 15. perc­ben. Jó: Kisari, Furka, Darvasi, Mol­nár J., ill. Multyán, Vígh, Németh. Molnár Tamás: - Nagyon érté­kesnek tartom ezt a győzelmet, mert néhány játékosom a munka­helyéről csöppent ide a mérkőzés­re. Török András: — Az első félidei gyengébb játék ellenére megvoltak a helyzeteink, a második félidőben pedig az utolsó húsz percben szinte a kapujához szegeztük a Déva­­ványát A baj csak az, hogy gólt nem sikerült elérnünk. ■ M. T. OKÁNY-KÖRÖSTARCSA 1-0 (1-0) Okány, 180 néző. V.: Czirok. Kiál­lítva: Zsombok A. (Köröstarcsa, második sárga lap után) a 80. perc­ben. G.: Zsigovics a 43. percben. Jó: Papp Cs., Zsigovics, Erdős, Kovács Gy., ill. Murányi L., Bobály, Kardos. Boruzs Péter: - A játékunk na­gyon sok kívánnivalót hagyott ma­ga után, de ma a győzelem volt a legfontosabb. Zsombok Attila:­­ Irá­nyított sorsolás, irányított játékve­zető, irányított eredmény. ■ Varjú Richárd DOBOZ-VESZTŐ 8-2 (5-1) Doboz, 200 néző. V.: Sedina. G.: Németh a 3., Balogh Á. a 7., Sztojka Á. a 11., a 12., az 50., Barcsay a 17., Szabó I. L. a 83., Váczi L. a 85., ill. Bradák L. az 52., a 87. percben. Jó: Sztojka Á., Balogh Á., Komlósi N., Váczi L., ill. Bradák L. Barcsay Attila: - Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Szabó Sándor: — Remélem, hogy a kishi­tűség később nem fog majd ekkora szerepet játszani, de az első húsz perc eldöntötte a mérkőzést. Igaz, ritkán látni százszázalékos helyzet­­kihasználást ezen a szinten. ■ B. A. BÉKÉSSÁMSON-CSORVÁS 1-4 (0-2) Békéssámson, 200 néző. V.: Szántai. G.: Zsigovics G. 11-esből a 80., 01. Farkas a 20., Simon G. a 30., Csökő az 50., Németh B. a 85. percben. Jó: Zádori, Kraj­csovics, ill. Simon G., Németh B., Répás. Kerekes Csaba: — Remélem, a csapat okult a hibáiból és ez a po­fon ad majd lendületet. Zavada Já­nos:­­ A csapat egységét igazolja, hogy a nyitómérkőzésen ilyen pá­lyán is tudott egymásért és az eredményért küzdeni. Az egész gárda dicséretet érdemel. ■ Kerekes György A Kétegyháza-Medgyesegyháza mérkőzés elmaradt, mert a Med­­gyesegyháza nem tudott kiállni. IFJÚSÁGIAK: Battonya-Ma­gyarbánhegyes 3-3, Békésszent­­andrás-Dombegyház 5-1, Csanád­­apáca-Nagyszénás 1-2, Dévavá­­nya-Mezőkovácsháza 6-0, Okány- Köröstarcsa 1-8, Doboz-Vésztő 2- 3, Békéssámson-Csorvás 4—1. A Kétegyháza-Medgyesegyháza mér­kőzés elmaradt. A fehér mezes dobozi labdarúgó lövését hárítja a vésztős kapus. A nyitófordulóban a Doboz 3—2-re legyőzte a tavaly még megyei I. osztályú vendégeket. Bravúros győzelemmel kezdett a Battonya a másodosztályban BATTONYA-MAGYARBÁNHEGYES 3-2 (1-1) Battonya, 300 néző. V: Flinta. Battonya: Mező - Zalai (Nyári), Dajcs, Czakó, Szilcz (Molnár), Putnoki, Liszkai, Kovács K. (Csuzi), Kovács Z., Podina (Oláh), Zsóri. Edző: István And­rás. Magyarbánhegyes: Hegyi — Márkus, Bozsár, Zalatnai (La­katos), Tasi, Turcsek, Várnai, Zábrák, Matúz L., Málik (Mar­jai), Matúz T. Edző: Turcsek Zoltán. Kiállítva: Kovács Z. (második sárga lap után) a 33. percben. Az első perctől kezdve paprikás hangulatban zajlott a mérkőzés. Egy-nullánál a ha­zaiaknak simának tűnt min­den, ám Kovács Zoltán kiállítá­sa megváltoztatta a meccs me­netét. Még így is a Battonya ját­szott fölényben, s bár nagyon nehezen, de otthon tartották a három pontot. G.: Putnoki a 17., Podina 11-esből a 62., Nyá­ri a 90., ill Málik a 31., Marjai a 70. percben. Jó: Putnoki, Szilcz, Liszkai, Dajcs, Czakó, ill. Matúz L., Márkus, Marjai. István András: - Hatvan percet játszottunk emberhátrányban, ennek ellenére megérdemelten nyertünk. Turcsek Zoltán: — Eb­ben az összeállításban a maxi­mumot hoztuk ki magunkból. A vereség azért fájó, mert az utolsó percben esett góllal kap­tunk ki. a Juhász Zoltán Páli Sándor ötödik a veterán birkózó-vb-n Belgrádban A hét végén Belgrádban rendez­ték meg a veterán kötöttfogású birkózó-világbajnokságot, ame­lyen huszonnyolc ország spor­tolói léptek szőnyegre. A viada­lon az Orosházi Spartacus Bir­kózó Klubot ketten képviselték. Az orosháziak közül a C korosz­tályban, 69 kg-ban Páli Sándor az első fordulóban vereséget szenvedett a későbbi világbaj­nok svéd Hazbulat Gazdievtől. A folytatásban Páli a bronz­éremért birkózott az iráni Salevpourral és nagy csatában kikapott, így az ötödik helyen végzett. A D korosztályban, a 76 kg-osok között Hencz Gyula el­sőként a viadal egyik esélyesé­vel, a későbbi bronzérmes orosz Kukuskinnel találkozott és vereséget szenvedett. Mivel Kukuskin a következő forduló­ban kikapott, így nem vitte ma­gával a vigaszágra Hencz Gyu­lát, aki végül a tizedik helyet szerezte meg. ■ V. L. Taekwon­dósok edzőtáboroztak Battonyán Battonyán egy nagy létszámú WTF taekwondo edzőtábort ren­deztek, amelyen 5 egyesületből csaknem százan vettek részt, köztük a Békéscsabai Lakótelepi SE tizennyolc sportolója. Az edző­tábort a hódmezővásárhelyi Máté család szervezte: Máté József 4. dános, Máté Gergő 3. dános és Máté Zsolt 2. dános mester. Na­gyon hasznos új dolgokat sajátít­hattak el a résztvevők, mivel Má­té Zsolt a tábor kezdése előtt tért haza Dél-Koreából, ahol egy hó­napos, edzők részére szervezett továbbképzésen vett részt Reg­gel 7 órakor kezdődött a nap egy futó­ erőnléti edzéssel, majd a má­sodik tréninget 11 órakor tartot­ták, amely küzdő vagy bemutató edzést és látványtechnikákat tar­talmazott. A harmadik tréning 16 órakor kezdődött, általában bázistechnikai, vagy a már na­gyon népszerű taebo (taek­wondo aerobik) edzésekkel foly­tatódott. A 18 éven felülieknek két napon Hapkido edzést (kö­zelharc) is tartottak. A tábort fá­radtan és tudásban gazdagon zárták a résztvevők. ■ A Molcsányi nővérek sorrendben negyedik alkalommal nyertek strandröplabda Remek mérkőzések a Juventus dél-alföldi strandröplabda-bajnokság dévaványai döntőjén Az elmúlt évhez hasonlóan idén is Dévaványán, a strandfürdő­ben rendezték meg a hét végén a 12. Juventus Dél-alföldi Strand­röplabda-bajnokság döntőjét. A jól szervezett fináléba az öt for­dulóból álló alapszakasz után jutottak a párosok. Az időjárás megtréfálta a szervezőket és ver­senyzőket, hiszen a rekkenő hő­ség mellett szélvihar és zivatar is tarkította a két napot. A nőknél nem született meg­lepetés, a Molcsányi nővérek sorozatban negyedik alkalom­mal győztek. A férfiaknál a hét végén kiemelkedően teljesítő aradi Perpelici Julian, Gligor Sergiu duó nyert. Vegyes páros­ban óriási küzdelmet hozott a döntő, fordulatos mérkőzésen végül drámai csatában a Mol­csányi Petra, Tátrai Sándor ket­tős nyert. Kormos Mihály, a Bé­kés megyei Röplabda-szövetség elnöke az összes résztvevő által aláírt labdát adott át az aradiak vezetőjének, hogy továbbítsa a tavalyi győztesnek Filipcuc Gheorge­nak, aki egy súlyos balesetben deréktól lefelé meg­bénult. Az idén először adták át a 2010. év legjobb strandröp­­labdázóinak járó díjakat. Leg­jobb felnőtt női röplabdázó: Molcsányi Rita (Békéscsaba). Legjobb felnőtt férfi röplab­dázó: Perpelici Julian (Arad). 1 Legjobb leány utánpótlás röp- 1 Végeredmény. Férfi páros: 1. Perpelics Julian, Gligor Sergiu (Arad), 2. Márkus Gábor, Trenka Zoltán (Szeged), 3. Páder Balázs, Tátrai Sándor (Szeged), 4. Pásztor Tibor, ifj. Pásztor Tibor (Sarkad), 5. Kézi Zoltán, Szító Szabolcs (Gyoma­­endrőd, Szarvas), 6. Jánki Zol­tán, Kubik Lajos (Sarkad), 7. Gog Stefan, Cozlac Stefan (Arad). Női páros: 1. Molcsányi Petra, Molcsányi Rita (Békéscsaba), 2. Hudák Henrietta, Várai Rita (Békéscsaba), 3. Bazsó Kitti, Pe­csenye Rita (Szarvas), 4. Bazsó Brigitta, Mári Petra (Szarvas), 5. Gyenge Andrea, Kerepeczki Márta (Békéscsaba), 6. Bacs­jánszki Andrea, Molnár Anita (Békéscsaba, Telekgerendás), 7. Bartolák Lilla, Lipták Viktória (Békéscsaba), 8. Ádám Dóra, Horváth Lívia (Szeged). Vegyes páros: 1. Molcsányi Petra, Tátrai Sándor (Békéscsa­ba, Szeged), 2. Dénesi Brigitta, Márkus Gábor (Békéscsaba, Szeged), 3. Bencsik Mária, Ac­him Tamás (Gyomaendrőd, Szarvas), 4. Bazsó Kitti, Szító Szabolcs (Szarvas), 5. Vö­­rösváczki Linda, Kenéz Tamás (Budapest), 6. Pecsenye Rita, Kiszel Tamás (Szarvas), 7. Sza­bó Kármen, Szabó Zoltán (Deb­recen, Hajdúszoboszló), 8. Gyenge Andrea, Pauló Bence (Békéscsaba). ■ labdázó: Mári Petra (Szarvas). Női párosban a Molcsányi Rita, Molcsányi Petra duó győzött.

Next