Békés Megyei Hírlap, 2011. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-20 / 92. szám

2011. ÁPRILIS 20., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Pénz ömlik a fociutánpótlásba labdarúgás Békés megye a Bozsik-programon keresztül remélhet támogatást Nem kevesebb, mint 2,2 milliárd forint áramolhat be az utánpótlás-labdarú­gásba, ebből 1,8 az aka­démiák, nyolc-nyolc élvo­nalbeli és másodosztályú klub utánpótlásműhelyé­nek jut, a maradék 400 milliót az újrainduló Bo­­zsik-programban hasz­nálják fel. Gajdács Pál A Nemzeti Erőforrás Miniszté­rium, a Nemzeti Sportintézet és a Magyar Labdarúgó-szö­vetség minapi megállapodása révén tehát felgyorsulhat a munka az utánpótlás-nevelés­ben. Békés megye inkább a Bozsik-programból remélhet támogatást, akadémia nem. A gyulai Grosics Gyula Katoli­kus Labdarúgó Akadémia kés­ve adta be a pályázati anyagot, emiatt nem juthattak támoga­táshoz. Kajlik Péter, a mezőberényi iskolai program körzeti szer­vezője elmondta, nagyon örül a döntésnek, hiszen a pénzte­lenség miatt az iskolai labda­rúgóprogramból több telepü­lés intézménye visszalépett, mert a rendszert előfinanszí­rozni kell és többen már a kör­zeti tornákra való utazás költ­ségét sem tudták vállalni.­­ Elsőrendű feladat az isko­lai labdarúgóprogram lebo­nyolítása, amelynek az a lé­nyege, hogy a benne sportolók közül minél több ügyes gye­rek kerüljön az igazolt labda­rúgók közé. A mezőberényi körzetben az U7, az U9 és az U11-es korosztályokban ala­kítjuk ki a körzeti válogatot­tat. A legügyesebbek a me­gyei, majd a régiós válogatot­takba kerülnek, azok legjobb­jai pedig Telkiben edzőtábo­rozhatnak majd — mondta Kajlik Péter. A szép múltú, ma az NB II Keleti csoportjának középme­zőnyéhez tartozó Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE-nél gőzerővel folyik az utánpótlás­képző rendszer kiépítése. Gera Imre, a klub ügyvezető elnöke elmondta, próbálják megtalálni a legügyesebb gye­rekeket. — A pályázati programban nem vehettünk részt, mert a pontozásos kritériumrend­szernek nem feleltünk meg — mondta Gera Imre. — Két bé­késcsabai óvodával és a 2-es iskolával már aláírt szerződé­sünk van, ősztől az ötödik év­folyamtól közös labdarúgó és kézilabda sportiskolai osztály indul majd. Tervezzük a le­gendás Madách Utcai Focisuli újraindítását. Tóth Márton, a Magyar Lab­darúgó-szövetség Békés Me­gyei Igazgatóságának instruk­tora ugyancsak az iskolai és az egyesületi labdarúgás fontossá­gát hangsúlyozta. Iskolai szin­ten Békésben három-három nagy rendezvényt tartanak, egyesületi vonalon egy szezon­ban ötvennégyet. — A legutóbbi ilyen eseményt néhány hete tartottuk, a prog­ramban mintegy ezerkétszáz gyerek vett részt. Az a célunk, hogy ezt a számot rövid időn belül ezerötszázra kerekítsük. Nagyon szeretnénk, hogy az in­tézményi rendszerből nagyon sokan átkerüljenek az egyesü­letibe, ahol jól képzett szakem­berek foglalkoznak velük - fo­galmazta meg fő célként Tóth Márton. — Békésben három al­központ - a gyulai, a békéscsa­bai és az orosházi - működik, amelyhez kilenc körzet tarto­zik. A projektben negyvennyolc egyesület vesz részt. A Bozsik­­program újraélesztése nagyon jó döntés, mert az utánpótlás­­képzés az utóbbi néhány év­ben takaréklángon működött, és nem a szakemberek hibájá­ból. Most már például a kiskör­zeti tornákra való utaztatást is finanszírozzák, az edzők is do­tálva lesznek. Ha az edzőket megfizetik, akkor a program felelőseinek lesz erkölcsi alap­juk arra, hogy követeljenek, eddig csak kérhettek. Nagy öröm, hogy már van két újabb jelentkező település, Magyar­­bánhegyes és Nagykamarás is jelentkezett az intézményi programba. A Magyar Labdarúgó-szö­vetségnek az a célja, hogy az összlakosság két százaléka, mintegy 200 ezer igazolt lab­darúgó kergesse a bőrgolyót, e szám jelenleg 147 ezer fő. A Bozsik-program egyik békéscsabai óvodás alaptornáján Tóth Márton Békés megyei instruktor díjazza a lelkes focistacsemetéket. Egységes szisztéma szerint folyik a képzés AZ UTÁNPÓTLÁSKÉPZÉST a Vác, a Honvéd és az MTK volt edző­je, Both József szisztémája sze­rint, egységesen végzik. A kör­zeti válogatottakból áll össze a megye, majd tornák után to­vább a régiós válogatottak. Ezek a csapatok ugyancsak összecsapnak majd egymás­sal, és az innen kikerülő legte­hetségesebb gyerekek kerül­nek az edzőközpontba. Harmincnyolcmillió a Békéscsaba UFC-nek a magyar Labdarúgó-szövetség által kiírt „Utánpótlás nevelési tevékenység támogatásához” el­nevezésű pályázaton a Békés­csaba UFC utánpótlásképző műhelye 38 millió forint támo­gatásban részesült. A pályázati pénzek odaítéléséről szigorú kritériumrendszer alapján dön­tött a szövetség, melynek érté­kelésekor a kiváló szakmai munkát végző Utánpótlás FC maximális pontszámmal holt­versenyben az első helyre ke­rült, így az elérhető legmaga­sabb támogatást nyerte el Körös Tour: nemzetközi kerékpáros verseny Nemzetközi kerékpáros napok­nak ad otthont Újkígyós május 13- án és Gyulavári május 14-én. A Körös Tour célja a kerékpáro­zás és a kerékpáros sport nép­szerűsítése. A két napon nyílt nemzetközi országúti kerékpár­­versenyt is rendeznek, a diák korcsoportos és amatőr futamok mellett U-23 elit kategóriában is. Újkígyóson május 13-án 12.30-kor, Gyulaváriban május 14- én 10 órakor kezdődnek a ver­senyek, amelyre Romániából és Szerbiából is várnak sportolókat. - Szeretnénk életet lehelni a Békés megyei kerékpáros sport­ba - mondta a programot ismer­tető újkígyósi sajtótájékoztatón kedden Gyebnár Péter, a szerve­ző Fenntartható Térségért Alapít­vány elnöke. Kesjár Attila, az ala­pítvány munkatársa hozzátette: az országúti versenysport meg­újítása a cél. A kerékpáros verseny a Fuss az életedért! elnevezésű városi sportnaphoz kapcsolódik Újkí­gyóson. Dohányos Mihály, a gyulavári programok szervezője a Körös- Maros Vidékfejlesztési és Öko­gazdálkodási Alapítvány részé­ről elmondta: a kerékpáros nap célja, hogy sportrendezvények­kel színesítsék a gyulavári kas­tély programjait. Bővebb infor­máció: www.feta.info.hu; www. ujkigyos.hu; www.gyulavari­­kastely.hu. ■ K. A. SPORT Látványos mezőberényi játék kosárlabda Már az első negyedben eldöntötték MEZŐBERÉNYI KK-DEBRECENI EAC-DSI 78:61 (19:8, 19:19, 25:6, 15:28) NB II-es kosárlabda-mérkő­zés, Mezőberény, 200 néző. Fér­fi, V.: Szalontai, Papy. L. d.: Zsí­ros (20/9), Sütő (12), Ignácz (11). A hosszú, két évtizedes múltra visszatekintő Molnár Miklós-emléktorna keretében lebonyolított NBII-es bajnoki mérkőzésen a mezőberényi együttes a Debreceni EAC-DSI ellen látványos kosarakkal és szerelésekkel igyekezett szóra­koztatni nagy számú közönsé­gét. Táncos Imre együttese ez­zel a sikerrel stabilizálta helyét a mezőny első felében, jelenleg az ötödik helyen áll. ■­ A fehér mezes herényiek a DEAC-DSI ellen a látványt sem mellőzték. 13 Nyártól már nem Nagy Attila a békéscsabai röpisek edzője Nyártól már nem Nagy Attila edzi az Extraligában hetedik helyre befutott Békéscsabai RSE felnőtt röplabdacsapa­tát. A szakember nem vállalt újabb egy évet, de a klub al­kalmazásában marad és még inkább az utánpótlásra kon­centrál, ahol a különböző korosztályokban nem keve­sebb, mint tizenkét váloga­tott játékos röplabdázik. — Az elődöntő után már éreztem, hogy azzal tennék jót, ha felállnék a felnőttcsa­pat kispadjáról - indokolta döntését Nagy Attila. - A csapatnak kell az új impus­■ Nagy Attila csak a fel­nőttcsapat edzői mun­káját hagyja abba, az utánpótlást továbbra is felügyeli Békéscsabán. zus, van olyan játékosom, aki már nyolc éve dolgozik velem. Elfáradtam, és úgy ér­zem, kevés újat tudok mon­dani a játékosoknak. Eredeti­leg még a következő évet is a felnőttcsapat mellett töltöt­tem volna, de végül nem vál­laltam a folytatást. Az után­pótlást és a serdülő szövetsé­gi kapitányi munkát viszem tovább. Büszkék lehetünk ar­ra, hogy idén a gyerektől az ifjúsági korosztályig minden­hol ott vagyunk az országos döntőben. Az elnökséggel ke­ressük az új edzőt, több szak­emberrel is tárgyalásban ál­lunk, de neveket még korai lenne mondani. Olyannal is tárgyalunk, aki élvonalbeli csapat kispadján ül, de olyannal is, aki korábban dolgozott extraligás csapat­nál. Úgy gondolom, hogy két­­három héten belül kiderül­het, ki veszi át a helyemet. ■ Tippjeink a 16/2. heti szelvényekhez: 1. Internazionale-Lazio 1 x 2. Palermo-Napoli x 2 3. Udinese-Parma­­ 1 4. Brescia-AC Milan x 2 5. Juventus-Catania 1 6. Valencia-Real Madrid x 2 7. St. Pauli-Bremen 1 x 8. Leverkusen-Hoffenheim 1 9. Frankfurt—Bayern M. x 2 10. Schalke-Kaiserslautern 1 11. Stuttgart-Hamburg 1 x 12. Mönchengladbach-Dortmund 2 13. Wolfsburg-Köln 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Nürnberg—Mainz x Márton Anita Európa harmadik legjobb atlétája Márton Anita, a Buda-Cash Bé­késcsabai Atlétikai Club súlylö­­kője a harmadik helyen végzett az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) szavazásán, amelyen március hónap legjobbjaira ad­hatták le voksaikat szurkolók, újságírók és szakértők. Márton a szófiai téli dobó Európa-kupán nyújtott teljesítményével került be a legjobbak közé, ahol 17,92 méterrel lett első a 23 éven alu­liak között. Az 1989-es születé­sű atlétája a francia fővárosban 17,84 méterrel végzett Eb ötö­dikként, ugyanitt egy nappal korábban, a selejtezőben a fedettpályán új magyar utánpót­lásrekordot jelentő - 18,11 mé­teres eredményt produkált. ■

Next