Békés Megyei Hírlap, 2013. március (17. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-16 / 63. szám

2 KÖZTÜNK ÉLŐK Albert István útja Csorvástól Moszkváig a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivőjeként dolgo­zik évek óta Albert István. A rendőrfőhadnagyról kevesen tudják, hogy FIFA-asszisz­­tensként is komoly eredmé­nyeket tud felmutatni.­­1996. december ele­jén, 16 évesen éppen egy Hírlapban megjelent újság­cikk alapján jelentkeztem játékvezetői tanfolyamra. A korábbi szomszédunk és jó barátunk, a volt világhírű FI­FA játékvezető, Németh Lajos segített az indulásban, aki a későbbi tanító mesteremmel, Győri Lászlóval együtt, ma is a példaképem. 2001-ben az országos keret előszobájá­ban, utánpótláskorban dőlt el, hogy asszisztensként foly­tatom a pályámat - tudtuk meg Albert Istvántól. Először 1997. tavaszán, egy Csor­­vás-Gádoros megyei serdülő mérkőzésen öltött magára játékvezetői szerelést. 2002 nyarán lett országos asszisz­tens. 2005-ben besorolást nyert az NB I-es keretbe, 2007 óta a FIFA asszisztensi keret tagja.­­ 2010 nyarán Vad Ist­vánnal Szingapúrban részt vettem az első ifjúsági olim­pia döntőjében, ahol a nyitó­meccs mellett az elődöntő és a döntő levezetését bízták ránk a FIFA vezetői. Nemrég az Anzsi Mahacs­­kala-Newcastle United Euró­pa Liga meccsen láthattuk. ithiA játékvezetés rengeteg, idő és energia-ráfordítást igé­nyel, a parancsnokaim támo­gatása nélkül nem lehetnék ilyen sikeres. ■ M. P. M: Ön is ismer olyan embert, akit valami miatt érdemes bemutatni? Ajánlja nekünk, s újságírónk megkeresi. E-mail: pocsaji­@axels.hu, postai cím: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. MEGYEI KÖRKÉP Hóforgatókönyv az ünnepen múltA megye településein is a forradalom hőseire emlékeztek A havazás alaposan átírta Békés megyében is az ere­detileg szabadtérire terve­zett március 15-ei progra­mokat, ugyanakkor az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről mindenhol megemlékeztek. Hírlap-összeállítás Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban tartott városi megemlékezésen Van­­tara Gyula polgármester Szé­chenyi István gondolataival kö­szöntötte a megjelenteket. - Tiszteld a múltat, hogy értsd a jelent és munkálkod­hass a jövőn - idézte a leg­nagyobb magyart, majd emlé­keztetett arra, a nemzet saját, felelősségteljes döntést hozott 1848-ban, amikor kiállt alap­vető jogaiért.­­ Bár ma már má­sok a célok, de ezek eléréséhez a nemzeti összefogás most is elengedhetetlen. MAGYARBÁNHEGYESEN át­adták a díszpolgári és a posz­tumusz díszpolgári címeket. Sódarné Varga Gyöngyi polgár­­mester Szabó Dénesnek és Vi­téz Tompa Ádám hozzátartozói­nak nyújtotta át az elismerést. A KEVERMESI polgármester, Lantos Zoltán elsőként Bán István ácsmesternek nyújtot­ta át a díszpolgári címet, majd Hammer Gizella nyugalmazott pedagógusnak gratulált, i.­ békésen a város és a megyei önkormányzat közös ünnepsé­ge a Forradalmi Emlékműnél kezdődött, ahol több százan gyűltek össze. Dr. Latorcai Já­nos, az országgyűlés alelnöke kiemelte, ritkán adódik olyan léptékű pillanat, amilyen 1848. március 15-e volt. A program a művelődési köz­pontban folytatódott, ahol fel­léptek a városi színjátszó stúdió tagjai, a békési kistérségi isko­la diákjai és a Belencéres Nép­táncegyüttes táncosai. Beszé­dében Izsó Gábor polgármes­ter hangsúlyozta, nemzetünk ünnepei mindig egy közösség születése köré csoportosulnak. Orosházán szintén dr. Lator­cai János, az Országgyűlés al­elnöke volt az ünnep szónoka. Emlékeztetett, a 48-as forradal­márok a közös ügy szolgálatá­ban maradandót alkottak. A testület döntése alapján dr. Görgényi Ernő polgármester „Kiváló polgár” címet adományo­zott Daróczi Lászlónak, a Gyulai Közüzemi Kft. ügyvezető igazga­tójának. A „Gyula városért” ki­tüntetést Szabó Anikó, a Segítő Kezek Idősek Otthona vezetője, dr. Regős Károlyné gyógysze­rész, valamint a Gyulai Vasipari Kft. kollektívája kapta meg. A „Gyula város oktatásáért” kitün­tetést Bálintné Tarás Erzsébet­nek, a Karácsonyi János Katoli­kus Általános Iskola volt vezető­jének, a „Gyula város kultúrájá­ért” kitüntetést dr. Erdmann Gyulának, a Békés Megyei Levél­tár nyugalmazott igazgatójának, a város korábbi alpolgármester­ének, a „Gyula város sportjáért" kitüntetést pedig Szentléleki Bé­lának, a Gyulai Termál FC után­pótlás-igazgatójának ítélték oda. A „Gyula város szolgálatáért" kitüntetést Nyisztor György, a Gyulai Közüzemi Kft. útellenőre, Juhászné Petri Hajnalka, a Gyu­lai Alapfokú Közoktatási Intéz­mény Dürer Albert Általános Is­kola tagintézményének vezetője, valamint dr. Molnár Katalin, a polgármesteri hivatal csoport­­vezetője kapta meg. A testület Dr. Gyarmati István-díjat ado­mányozott dr. Pocsay Gábor, a Pándy Kálmán kórház nyugal­mazott osztályvezető-főorvosa, a város korábbi polgármestere ré­szére. Hende Csaba miniszter a Honvédelemért kitüntető címmel ismerte el dr. Jakubecz Sándor, a Pándy Kálmán kórház nyugal­mazott szülész-nőgyógyász fő­orvosa több évtizedes munkáját. Az elismerést a kitüntetett fia dr. Kovács József országgyűlési kép­viselőtől vette át. Köröstarcsán emlékfát ül­tettek az elmúlt egy évben a te­lepülésen világra jött újszülöt­tek tiszteletére. Az eseményen Smiri László polgármester kö­szöntötte a megjelenteket. A művelődési házban Erdős Nor­bert mondott ünnepi beszédet, sarkadon elmaradt a Kos­­suth-kertbe tervezett közös megemlékezés. Bende Róbert polgármester lapunknak el­mondta, mindenki önállóan helyezhette el a koszorúkat Kossuth Lajos szobránál, mely talapzatának felújítása a közel­múltban ért véget, most avat­ták volna fel ünnepélyesen. Az önkormányzati intézmények vezetői hétfőn hajtanak fejet a forradalom és szabadságharc hősei előtt. szeghalmon megkoszorúz­ták Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobrát, a tömeg pedig az Ady utca 2. szám alatti épület­be vonult a hideg elől. Macsári József polgármester kiemelte, hogy olyan összefogásra van szüksége a nemzetnek, mely ■ Sarkadon elmaradt a közös megemlékezés, hétfőn hajtanak fejet a forradalom hősei előtt, nem kirekeszt és elválaszt, mely nem a különbségeket he­lyezi előtérbe, hanem az egye­zést, a közösséget. gyulán Suchné Szabó Edit (MSZP) és Bod­ Tamás (Együtt 2014) volt a szónoka annak az ellenzéki megemlékezés­nek, melyet csütörtökön dél­után tartottak. Bod Tamás, a reménytelenség országának nevezte hazánkat, bírálta a kormány politikáját. A gyulai Fidesz reagálásában közölte: március 15-e nem sajátítható ki egyetlen politikai erő által sem, ez a magyar nemzet közös ünnepe. A fürdővárosban másnap a Kossuth­ téri koszorúzást kö­vetően a polgármesteri hivatal dísztermében kezdődött a meg­emlékezés, ahol Baráth János református lelkész szólt a hely­színt zsúfolásig megtöltő közön­séghez. Mint fogalmazott, 1848- 49-re emlékezni nem csupán múltidézés, hanem a jelenre, a jövőre nézve is útmutatás. (Az ünnepségekről bővebben a GEOL.hu hírportálon.) Számos kitüntetést átadtak a fürdővárosban A Csabagyöngye Kulturális Központban több programmal készültek. Békésen a városi színjátszó stúdió műsorát is láthatták az ünneplők. 2013. MÁRCIUS 16., SZOMBAT Rangos elismerést vehetett át több Békés megyei szakember is számos megyei szakember munkásságát ismerték el az ünnepen. Fazekas Sándor vi­dékfejlesztési miniszter Újhelyi Imre-díjat adományozott Simkó Józsefnek, a Békésszentandrási­­ Sörfőzde tulajdonosának, kü­lönleges magyar kézműves sö­rök gyártása és népszerűsítése területén végzett két évtizedes munkája, egyesületi tevékeny­sége elismeréseként. A szaktárca vezetője az Élet­fa emlékplakett bronz fokozata kitüntetést adományozta dr. Csorna Antal Gábornak, a Kö­rös Halász Szövetkezet elnö­kének, a­­ Szövetkezetek Nem­zetközi Szövetsége Halászati Szervezete volt alelnökének a halfeldolgozás és halértékesítés területén hosszú időn át végzett munkája elismeréseként. Cseh István orosházi mes­terfodrász a Magyar Érdem­rend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést vette át a nemzeti ünnep alkalmából dr. Cséfalvay Zoltántól, a Nemzet­­gazdasági Minisztérium állam­titkárától. Horváth József, az Orosházi Gazdakör elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisz­tertől. A nyugalmazott állat­­tenyésztési ágazatvezető az orosházi kistérség hagyomá­nyainak, ízeinek megőrzése, népszerűsítése érdekében vég­zett kiemelkedő munkát. ■ Egyhangú igen: Orosházán nincs kommunális adó hazánkban a települések két­harmadán már bevezették a kommunális adót, idén janu­ártól Orosházán is - emlékez­tetett dr. Dancsó József polgár­­mester a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen, ahol napirend­re tűzték a helyi adórendelet felülvizsgálatát. A városvezető azt is elmondta, az elmúlt hó­napokban a sok egyeztetés után látszott, megteremtődtek a feltételei annak, hogy eltöröl­hetik ezt a helyi adót. A téma sok hozzászólást ger­jesztett, a napirend végén min­denki igennel voksolt. ■ CS. I. hitelesség Sok támadás éri az újságírókat, ám aki a szakmai tisztesség szabályai szerint végzi a munkáját, azt elfogadják A megye több településen is köszöntötték a médiumok kép­viselőit a Szabad Sajtó Napja alkalmából. Szinte valamennyi helyszínen hangsúlyozták a sajtó fontosságát, a hiteles tudó­sítások jelentőségét. Békéscsabán Kiss Tibor al­polgármester fogadta az újság­írókat. Kiemelte, a szabad saj­tó az újkori demokrácia egyik alappillére. Hozzátette, az ön­­kormányzat számára fontos, hogy valós tényeken alapuló és főként pozitív hírek jussa­nak el a helyiekhez. A beszélgetésen jelen volt Gazsó L. Ferenc, az MTVA ve­zérigazgató-helyettese is, aki szerint az 1848/49-es szabad­ságharc és forradalom fiataljai példaértékűt, időtállót alkot­tak, a tizenkét pontra ma is úgy tekintünk, mint grániton nyugvó alaptörvényre. Gazsó L. Ferenc a fórumon be­szélt a köz­média műkö­déséről is. G­yulán dr. Görgényi Ernő polgármester, dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Gajda Róbert országgyűlési képviselő, egyben a város alpol­gármestere hívta kötetlen be­szélgetésre a sajtóorgánumok képviselőit, vezetőit március 15-e előestéjén. Dr. Görgényi Ernő köszöntő­jében hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy sajtó tényszerűen tudósítson és eljutassa az em­berek számára legfontosabb üzeneteket az állampolgárok­hoz. Dr. Kovács József ugyan­csak a pontos és hiteles tájé­koztatás fon­tosságát hangsúlyozta, illetve szólt Gyula elmúlt években el­ért pályázati sikereiről. Gajda Róbert szintén a tudósítások, a sajtó hétköznapokban betöltött szerepét emelte ki. Erdős Norbert kormánymeg­bízott is sajtónapi beszélgetés­re invitálta a média képvise­lőit Békéscsabán. Elmondta, a korábban dekoncentrált szak­­igazgatási szerveket egybe fogta a kormányhivatal. Csak felvetés, de elképzelhető, hogy egy-két éven belül az állam­­kincstár, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a Nemzeti Földalapkezelő, a víz­ügyi igazgatóság és a környe­zetvédelmi felügyelőség is be­integrálódik. Az idei év legfon­tosabb feladatának titulálta, hogy ahol korábban okmány­irodák voltak, ott elindulhas­sanak a kormányablakok. Az eseményen részt vett Márk Annamária, mint a „kor­mányablak arca”. Kifejtette: a ■ Több önkormányzati vezető a pontos, hiteles tájékoztatás fontosságára hívta fel a figyelmet. közigazgatási reformmal a cél egy hatékony, ügyfélbarát köz­­igazgatási rendszer kiépítése. Jövőre a mostani 70 helyett 2500 ügyet lehet a kormányab­lakban intézni. Orosházán dr. Dancsó József polgármester köszöntötte Csiz­madia Ibolya és Zalai Mihály alpolgármesterek jelenlétében a helyi és a megyei sajtó mun­katársait az ünnep kapcsán a városházán. A polgármester emlékeztetett, sok kritika és támadás éri az újságírókat, ám aki a szakmai tisztesség sza­bályai szerint végzi a munká­ját, azt elfogadják az olvasók, a televíziónézők, a megszólal­­tatottak. ■ Gazsó L. Ferenc Békéscsabán járt.

Next