Békés Megyei Hírlap, 2013. április (68. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-25 / 96. szám

12 2013. ÁPRILIS 25., CSÜTÖRTÖK Jobbak Voltak. Lionel Messi, a Barcelona sztárja elismerte, a Bayern München minden téren ezen az estén - nyilatkozta Messi. SPORT felülmúlta csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjében. - Sokkal erősebbek voltak Molnár Ágnes szívesen kipróbálná a légióskodást Molnár Ágnes legnagyobb álma, hogy egyszer külföldi csapatban futballozhasson. Az év legjobb Békés megyei labdarúgójának választott já­tékos tizenkét éve tanulja és remekül beszéli a német nyel­vet, ezért is inkább Német­országban próbálná ki magát. A Gyulai Amazonok játékosa 2009-ben három alkalommal ölthette fel magára az U17-es válogatott címeres mezét. A 2008-2009-es NB II-es nagypályás bajnokságban csapatával a harmadik helyen végzett. Két évet játszott Sze­geden, ahol szerepet vállalt együttese másodosztályú baj­noki címéből. - A fizikumomon szeretnék még javítani, s bár nincs me­nedzserem, reménykedem, hogy egyszer összejön a kül­földi szereplés - vázolta ter­veit Molnár Ágnes. Csapatával jelenleg az NB II-ben a má­sodik, feljutó helyen állnak. - Akadt néhány emlékezetes mérkőzés a bajnokságban, eb­ből az egyik a Kecskemét elle­ni hazai, amikor vendégeink már három-nullára vezettek és húsz másodperccel a vége előtt az én gólommal egyen­lítettünk. A Csömör ellen pe­dig úgy kaptunk ki hat-ötre, hogy ellenfelünknél több volt válogatott játékos is pályára lépett. Nagy élményt jelentett ellenük játszani. Molnár Ágnes jelenleg az ILS felnőttképzőben szakme­nedzsernek tanul. Hosszabb távú célja, hogy az idegenfor­galomban dolgozzon ■ G.P. Molnár Ágnes­­ már a váloga­tottban is sze­repelt. Csabai csoda két évtized múltán diadal Soós Nikolett szerint ilyen közönség előtt, ilyen élményért megéri röplabdázni kettő-kettes szettállásnál, az utolsó játékban 10:14 a TF javára. Sokan már te­mették a békéscsabai röp­labdacsapatot, idén sem lesz meg a bronzérem. Aztán jött egy hihetetlen széria, négy meccslabdát hárít az RSE és a következő két pont is a Csabáé! Gajdács Pál Csoda. Tömören így lehetne jel­lemezni a kedd esti Budapest Bank-Békéscsabai RSE-Aluprof TF-Budapest NB I-es női bronz­mérkőzés ötödik felvonásában történteket. Miután Szombathe­lyiék beütötték a 16. pontot, „fel­robbant” a csabai sportcsarnok, könnyek és pezsgő áztatta a sok nagy csatát megélt parkettát. Sírt az edző, sírt az elnök, de potyog­tak a könnyei a játékosoknak is, akik vesztett helyzetből álltak fel és kaparintották meg a Békés­csabai RSE történetének első él­vonalbeli érmét, melyet a város­nak utoljára 19 éve, a Békéscsa­bai Előre futballcsapata szerzett. Molcsányi Rita a múlt héten négy napig nyomta az ágyat, két fontos meccset kihagyott, négy kilót fogyott, keddi jelenlétével nagy tartást adott csapatának.­­ Egész héten feküdtem, csak a hétfői edzésre jöttem le, nem akartam az ötödik mérkőzésen úgy pályára lépni, hogy ne ta­lálkozzak a labdával. Nagyon koncentráltuk, az egész csapat nyerni akart, jól játszottunk - nyilatkozta ünneplő társai köré­ben Molcsányi Rita. - Az ötödik szettben minden érzelem átfutott rajtunk, de vesz­tett helyzetben is azt gondoltuk, hogy csak mi győzhetünk, amit kitartásunknak köszönhetünk. Végig azt csinálta a csapat, amire szükség volt - mindezt már a ré­gi formáját újra megtaláló Pallag Ágnes mondta. Szombathelyi Szandra a bemelegítésnél meg­sérült, „elpattant” a combjában egy izom, kilós kötéssel a lábán játszott, méghozzá nagyszerűen. - Úgy voltunk vele, ha már két mérkőzés után kettő-nullára ve­zettünk, nem nyerheti más csa­pat ezt a bronzcsatát, csak mi mondta a játékos. - Ez a mér­kőzés tükörképe volt az egész évi szereplésünknek. Hihetetlen, ahogy egytől egyig mindenki küzdött. Köszönjük szurkolóink­nak a biztatást, nélkülük nem biztos, hogy ünnepelhetnénk. Soós Nikolett nem kedden ját­szott a legjobban, de küzdeni tudásával példát mutatott társai­nak, ő így látta a mérkőzést: - Tizennégy-tizennégyig nem szóltam senkihez, majd jött egy ászom. Úgy látszik, rám lett oszt­va a szerep, hogy többször is szervát rontsak, de a csapat re­mekelt. Ennyire talán még soha nem voltunk egységesek. Ezért megéri röplabdázni i Ilyen közön­ség előtt, ilyen csapatban­ Baran Ádám, a klub elnöke is meghatódottan nyilatkozott: - Az utolsó szettben benne volt az a három év, amelyben annyi nehézséget megéltünk, de feláll­tunk. A döntéshozóknak és a tá­mogatóinknak bebizonyítottuk, van létjogosultsága Békéscsabán a röplabdának. Végezetül beszéljen a szakmai igazgató, Kormos Mihály. - Nehéz év volt, amelyet olyan játékosok nélkül kezdtünk meg, mint Vargas, Medics és Fésűs Zsóka. Helyükre csak Seidger Noémit igazoltuk, s utánpótlá­sunkból a tizenhat éves Geren­­desi Dóra, Pap Dorka és Szpin Renáta került fel. A negyedik szettben vesztett helyzetben két lehetőségem volt, vagy pihen­tetem a kulcsembereket, vagy hagyom, hogy összeszedjék ma­gukat, felzárkózzanak, s ezzel tartást adjanak a csapatnak. Ez utóbbit tettem, ami be is jött. Azóta vég nélkül érkeznek a szurkolóktól az elismerő üze­netek, ebből csak egyet idézünk: „Még emlékszem színvona­las focimeccsekre, ahol több ezer ember szurkolt a csapatért. Most ezt az érzést adják vissza ezek a lányok. Köszönjük BRSE! Ismét van Csabán kiért szur­kolni!” Egy boldog csabai röplabdacsapat, percekkel a drámákkal tűzdelt bronzmérkőzés befejezése után. A képgalériát keresse a BEOL.hu hírportálon. Kormos Mihály, Baran Ádám és dr. Tóth János, a csapat orvosa öröme. Tóth Tamás az országos szövetség képviseletében átadja az érmeket. Berobbant a legjobbak közé a békéscsabai nevelésű játékos kézilabda Zdolik Bence attól, hogy bemutatkozhatott a magyar válogatottban, még véletlenül sem akar elbizakodottá válni Élete első felnőtt válogatott mér­kőzésén tíz perc alatt hat lövés­ből, hat gólt lőtt a világbajnoki bronzérmes horvát kézilabda nemzeti csapatnak. A békés­csabai születésű, a Belvárosi és a DKSE csapatában Perényi László, Vólent János és Forczek Győzőné pallérozta Zdolik Bence 20 évesen robbant be az élvonal­ba. A balatonfüredi játékos édes­anyja is kézilabdázott, vagyis az alma nem esett messze a fájától. - Mikor tudta meg, hogy be­került Mocsai Lajos keretébe? - kérdeztük a Balatonfüred bal­átlövőjét. - Nem sokkal a két magyar­honit Európa-bajnoki selejtező előtt. Szóltak, hogy bekerültem a keretbe, amelyre egyébként egy­általán nem számítottam. Arra meg végképp nem, hogy a zágrábi találkozón még pályára is lépek. - Egy pillanatra sem ijedt meg a tizenkétezer néző láttán? - Nem igazán, nem vagyok az az izgulós fajta, ha ilyen helyzetbe kerülök. Hozzáteszem, azalatt a­­tíz perc alatt, amit a pályán eltöl­­töttem, jobban elfáradtam, mint máskor egy egész mérkőzés alatt. - Hat gólt lőtt újoncként, a meccs után mindenki Zdolik Bencéről beszélt. Mocsai Lajos­­ is dicsérte, de rögtön hozzá-­­ sem túl, sem alul nem szabad értékelni. - Még véletlenül sem szeret­nék elbizakodottá válni, ez csak egy állomás, igaz nagyon fontos állomás az életemben. Tisztában vagyok vele, hogy még fejben, izomban nagyon sokat kell fej­lődnöm, legalább két év szüksé­ges, hogy arra a szintre kerüljek, mint a válogatott többi tagja. Re­mélem, hogy a jövőben is meghí­vást kapok a nemzeti csapatba, s együtt készülhetek a fiúkkal. - Gondolom, felkeltette már több neves klub érdeklődését. - Hívtak már több helyre is, külföldről is, de jól érzem ma­gam Balatonfüreden, ahol az idei szereplésünk ugyan csalódás, de csapatunk nagyon fiatal, jövőre biztosan jobbak leszünk. Ahogy mondtam, erősödnöm kell. Itthon legszívesebben a Szegedhez men­nék, mindig is nekik szurkoltam, külföldön pedig Németországba. - Gidai Máté, Felföldi Gábor, Megyebíró János. Csak néhány név a Békéscsaba DKSE-ből. Tartja egykori társaival a kap­csolatot? - Persze, közülük többen is gratuláltak a debütálásom után. A legtöbbet a most Sze­geden kézilabdázó Gidai Má­téval is rendszeresen megvi­tatjuk a velünk történteket. ■ Gajdács Pál tette, hogy ezt a teljesítményt Az újdonsült válogatott Zdolik Bence idén már közel 100 NB I-es gólnál tart.

Next