Békés Megyei Hírlap, 2013. szeptember (17. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-14 / 215. szám

SPORTHÍRSÁV Fürdővárosi vereség az NB II-es nyitányon GYULAI SE-SZANK 3:5 (2485,2547). NB II-es teke csa­­patbajnoki-mérkőzés, Gyula. Gyulai eredmények: Egyed 462 fa (új pályacsúcs), Baksa 441, Házi 427, Püski 406, Bá­lint 396, Bagó és Czégény 353. Az újjá alakuló gyulai csapat küzdött, s kis szerencsével akár nyerhetett is volna a baj­nokesélyes szankiak ellen. IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS: GYULAI SE-SZANK 2:0. Gyulai eredmé­nyek: Kriegel és Nyári 392 fa. Nemzetközi torna lesz a bajnoki főpróba FELKÉSZÜLÉSI TORNÁVAL hangol a jövő hétvégi OB I B-s bajnoki rajtra a Csabai Csirkefogók vízilabdacsapa­ta. A ma délelőtt 10 órakor a­ békéscsabai Árpád fürdőben kezdődő eseményen a ha­zaiak mellett szerephez jut a romániai Arad, a szentesi ifjúsági csapat és a Szegedi Vízipóló Suli együttese. A vi­harsarkiak 10 órakor a Szen­tes ellen kezdenek. Hír a Csabai Csirkefogók háza táj­áról, hogy folyamatban van a zentai Ajtai Miklós Békés­csabára igazolása. A 32 esz­tendős pólós a tervek szerint nemcsak játékosként, hanem a fiatalabbak edzőjeként is szerephez jut majd. Francesco Totti 2016-ig hosszabít A la GAZZETTA dello Sport beszámolója szerint az AS Roma labdarúgócsapata és Francesco Totti között megszületett az egyezség: a csapatkapitány 2016-ig meg­hosszabbítja szerződését, és 40 éves koráig folytatja pá­lyafutását. Az olasz lap sze­rint a napokban, Bostonban véget ért a rómaiak hosszú, folytatásos, nyári telenovel­­lája: minden lényegi kérdés­ben megszületett a megálla­podás James Pallotta, az AS Roma amerikai tulajdonosa és a játékos, illetve képvise­lői között, már csak néhány részletet egyeztetnek. Hit nélkül nem megy kézilabda A békéscsabai lányok hatgólos vereséget szenvedtek FEHÉRVÁR KC-BUDAPEST BANK­BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE 28-22 (14-8) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Székesfehérvár, 800 néző. V.: He­im, Jolántai. Fehérvár: Kiss É. — Azari 4, Herr A., BENZAL 5, Hor­váth B. 1, HUNGER 8 (3), Kazai. Cs.: Trimmel (kapus), Mayer, Ku­­hinka, Hajduch 2, SITI E. 4, Em­­berovics 1, Vaszari 1. Vezetőedző: Pal Oldrup Jensen. Békéscsaba: Veress - Csáki 4, Nyikolajenko 2 (1), Szögi 2 (1), Szabó V, Glusk­a 1, Kelemen 3. Cs.: Sipeki, Teré­­nyi (kapus), Hanczvikkel, Gávai, WALFISCH 7 (2), Burján 2, Dom­bi 1. Vezetőedző: Bakó Botond. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hét­méteresek: 3/3 Úl: 5/4. Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-1.17. p.: 7-4.25. p.: 12-6. 36. p.: 18-10.43. p.: 21-17. 55. p.: 26-19. A péntek esti mérkőzés elején nehezen estek a gólok, majd a hazaiak erősítette, és a spanyol irányító, Benzal, valamint Ti­­linger vezérletével fokozatosan­­ elhúztak. Bakó Botond gyorsan időt kért, de nem sikerült változ­tatni a vendégek játékán, akik sok hibát vétettek támadásban, amit könyörtelenül kihasznált a hazai csapat, így a 25. percben már hat góllal vezetett. Nem volt kapusteljesítmény, és a védeke­zés is gyenge volt a békéscsaba­iaknál. A lila-fehérek fiatal mes­tere, Bakó Botond másodszor is időt kért, de ezúttal sem változott semmi, a házigazdák hatgólos előnyével tértek pihenőre a csa­patok. Szünet után tovább növel­te előnyét a fehérvári gárda, a 36. percben már 18-10-et mutatott az eredményjelző. Bakó Botond gyakran cserélt, és a fiatalok kö­zül különösen a junior válogatott Walfisch Mercédesz hálálta meg a bizalmat, akinek a góljaival a félidő közepén négy gólra feljöt­tek a vendégek. Közelebb is ke­rülhettek volna a házigazdákhoz a lila-fehérek, ám támadásban elvesztették a labdát, amit góllal büntetett a fehérvári együttes. A folytatásban a nagy lendülettel és jól játszó hazaiak ismét hétgó­los előnyre tettek szert. A békés­csabaiak a lefújásig még egy gól­lal csökkentették a hátrányt, így ezt a félidőt döntetlenre hozták. A küzdelmes mérkőzésen a Fehérvár KC végig motiváltabb volt, játékosai kihasználták, hogy a vendégek gyenge telje­sítményt nyújtottak, így meg­érdemelten nyerték a találkozót. A csabaiaknak pedig keményen kell tovább dolgozniuk, hogy a szerdai Bajnokok Ugája győztes Győri ETO elleni hazai mérkő­zés után rájuk váró ellenfelekkel szemben megkezdjék a pont­gyűjtést, mert különben nehéz helyzetbe kerü­lhek­.,, U­,„, Kakó botond: - Hit nélkül, és rosszul játszottunk. Elfogadha­tatlan, hogy a Békéscsaba táblát elhagyva elfelejtünk kézilab­dázni és küzdeni. ■ A csabaiak szerb légiósa, Glusica Leposava szoros őrizetet kapott. Jegyelővétel a Győr elleni bajnoki mérkőzésre szeptember 12-től elővételben is meg lehet vásárolni a belépő­jegyeket a 2013. szeptember 18- án, szerdán 18 órai kezdettel megrendezésre kerülő Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE­­Győri Audi ETO KC NB I-es női bajnoki kézilabda-mérkőzésre. A belépők a Hetes Kft. Munká­­­­csy utcai sportáruházában kap­­­­hatók, ahol hétköznap 9 és 18 óra között, szombaton pedig 9­­ és 13 óra között vehetik meg a szurkolók. Jól sikerült a Békési FKC felkészülése kézilabda Ketten távoztak, hatan érkeztek a nyáron az NB I B-s együtteshez Szombaton 18 órakor az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság őszi nyitányán a Békési FKC csapata a Ferencvárost fogadja. Gávai Ferenc, a békésiek edzője a felkészülésről, a változások­ról és a tervekről a következő­ket mondta: - Jól sikerült a csa­pat felkészülése, egyedül a Sze­gedről érkezett Szélpál András nem tudott velünk dolgozni, mivel menetközben eltörött a lábközépcsontja. Az edzőmér­kőzések is hasznosak voltak, még két-három találkozóra szükség lett volna, hogy job­ban összeálljon az együttes. Ketten távoztak és hatan ér­keztek a nyár folyamán. Var­sandán Áron az NB I-es Oros­házi FKSE-hez igazolt, míg a fiatal Győri Mátyás a szintén élvonalbeli Balatonfüredhez került. Szegedről három fia­tal jött, Fekete Gergő, Felföldi Gergő és Szélpál András, Vác­­ról igazoltuk Sipeki Leventét, Orosházáról Lehoczki Ádámot. Hazatért Ciprusról Kopcsák Jó­zsef, aki alapember lesz. Ami az esélyeket illeti nagyon erős bajnokság előtt állunk. Az Eger és a Balmazújváros kiemelke­dik, mögöttük nagyon szoros lesz a középmezőny. Mi szeret­nének az első öt közé kerülni, a dobogós helyezéshez bravúrra lenne szükség. A nyitányon, a megerősödött Fradi ellen győ­zelmet várok. ■ V. L. Újonc vendégcsapat ellen csatáznak a csabai lányok nem borult a papírforma, simá­nak tűnő 3:1-es vereséget szen­vedett a Linamar-Békéscsabai RSE női röplabdacsapata a Vasas Óbudától az NB I-es bajnoki nyi­tányon. A vendégeknél több já­tékos is először kapott nagyobb szerepet ilyen éles bajnokin. - Ritkán voltam elégedett a látottakkal, vereségünket főként a rutintalanságunknak köszön­hetjük - tekintett vissza a csü­törtök esti találkozóra Kormos Mihály szakmai igazgató. - Az első szett 15:13-ig szorosan ala­kult, de ezután a koncentrálás hiánya miatt felénk kerekedett a Vasas. Fiataljaink ilyen hőfokú mérkőzésen még keveset szere­peltek, látszott a megilletődött­ség rajtuk. A harmadik szettre szépen összeálltunk, átvettük a Vasas játékát. Akadtak szép megoldásaink, de a nyitás-foga­dásokban sok pontot ajándékoz­tunk rutinos ellenfelünknek. Sok idő nem maradt az újabb bajnoki mérkőzésig, vasárnap 16 órától itthon az újonc Vasi Sport Akadémia együttese lesz a kö­vetkező ellenfél. - Ezt a mérkőzést meg kell nyerni, méghozzá 3:0-ra — je­lentette ki Kormos Mihály. - A szombathelyiek legutóbb ugyan sima vereséget szenved­tek a Nyíregyházától, de négy játékosuk nélkül léptek pályá­ra, akiknek nem érkezett meg a játékengedélye. ■ G. R Megszakítani a rossz sorozatot labdarúgás Ma este a Cegléd érkezik a Kórház utcába A labdarúgó NB II ötödik for­dulójában szombaton 19 óra­kor a Békéscsaba 1912 Előre SE a Kórház utcában fogadja a Ceglédi VSE együttesét. A li­la-fehérek az eddigi négy for­dulóban négy pontot gyűjtöt­tek, és ezzel tizenegyedikek, a Cegléd hét ponttal a hatodik a bajnoki tabellán. Komjáti András, a békés­csabaiak vezetőedzője a kö­vetkezőket mondta a találko­zó esélyeiről: - Csütörtökön délelőtt hosszasan elbeszél­getett a szakmai stáb a keret tagjaival, ahol arra kerestük a választ, mi az oka az utób­bi időszak sikertelenségének. Szombaton szeretnénk meg­szakítani a rossz sorozatun­kat, ehhez hazai pályán moti­váltan kell pályára lépnünk, és eredményesen szerepelni. A helyzet kihasználásunkon kell sokat javítanunk, hiszen mostanában 0-0-nál rendre kimaradnak az óriási zicce­rek. A Cegléd egységes csapat, amelyben több s meghatáro­zó, NB I-et megjárt labdarúgó (Koncz, Kósa, Kormos) játszik. Nekünk itthon be kell gyűjte­nünk a három pontot. A Békéscsaba tervezett csa­pata: Póser — Tolmbaye, Al­bert L, Kiprich, Juhász Gy. - Balogh M., Tölgyesi, Balog Zs., Lucas — Leucuta, Mosque­­ra. A kispadon Scekic (kapus), Pozsár, Király, Szűcs L, Panto­­vic, Soós és Radványi foglal­hat helyet. A mérkőzésről a BEOL.hu hír­portál online közvetítést ad. ■ Komjáti András győzelmet vár. Békés megyei aranyeső az idei Földvár Kupa úszóversenyen tizenegy egyesület, mintegy száz versenyzője állt rajthoz Tiszaföldváron, a Földvár Kupa elnevezésű úszóversenyen, ame­lyen jól szerepeltek a Békés me­gyei fiatalok, és számos arany­éremmel tértek haza. BÉKÉS megyei győztesek. OROSHÁZA ÚSZÓ EGYESÜLET. Krámli Kristóf: 66 m gyors­úszás. Fetser Rebeka: 66 m mell­úszás, 66 m gyorsúszás. Kiss Katalin: 66 m gyorsúszás, 133 m vegyesúszás, 4x33 m leány mell­váltó: Kiss Katalin, Pásztor Szon­­ja, Papp Vivien, Fetser Rebeka. 4x33 m leány mellváltó: Pásztor Adél, Fetser Anna, Miszlai Geor­gina, Kiss Katalin. GYOMAI ÚSZÓ se. Mile Balázs: 66 m hát. Vaszkán Milán: 66 m mell. Czeglédi Renáta: 66 m mell. DELFIN SPORT ÉS ÚSZÓEGYE­SÜLET. Gönczfalvi Balázs: 66 m mell, 133 m vegyes. Vaszkó Ág­nes: 66 m gyors. tótkomlósi úő. Bányik Bar­nabás: 66 m gyors, 66 m hát, 133 m vegyes. Márki Zalán: 66 m mell, 66 m hát, 133 m vegyes. Várkonyi Sarolta: 66 m mell. ■ Hétközben potyogtak a gólok a Magyar Kupában szerdán lejátszották a labdarú­gó Magyar Kupa Békés megyei selejtezőjének második forduló­ját. Kiesett a Mezőhegyes, a Sza­­­­badkígyós és a Körösladány. eredmények: Kaszaper-Rá­­kóczi V. 0-3, Dombegyház-Új­­kígyós 9-1, Mezőmegyer-Békés 0-1, Sarkad-Jamina SE 0-1, Kevermes-Mezőhegyes 4-4, Nagybánhegyes-Elek 1-2, Déva­­ványa-Szeghalom 1-2, Atletico Békéscsaba-Szabadkígyós 3-0, Okány-Mezőberény 0-4, Békés­­sámson-Mezőkovácsháza 1-3, Gádoros-Szarvas 1-5, Békés­­­szentandrás-Csabacsűd 1-4, Csorvás-Kondoros 0-8, Vésztő- Körösladány 4-3. ■ A bajnokságot nyert méhkeréki csapat ünneplése 2012. június 11-ÉN múlt negy­ven éve, hogy a Méhkerék SC labdarúgócsapata a gyulai já­rási, körzeti pontvadászatban bajnokságot nyert, és felkerült a megyei II. osztályba. A négy évtizedes jubileumot több mint egy évvel később, szeptember 14-én 14 órától a méhkeréki sporttelepen a Méhkerék-Gyu­lai Volán-Grúz FC nosztalgia öregfiúk mérkőzéssel szeret­nék emlékezetessé tenni. A program 12 órakor kez­dődik, a játékosok, vezetők, és szurkolók fogadásával. A nosztalgiameccset 13 órától tizenegyesrúgó verseny, majd a játékosok ünnepélyes bemu­tatása vezeti fel. ■

Next