Békés Megyei Hírlap, 2014. június (69. évfolyam, 128-150. szám)

2014-06-30 / 150. szám

Szekeres Lajos lett az NB II-as Gyulai Termál FC új edzője a LABDARÚGÓ NB III legutóbbi idényében hetedik helyen végzett Várfürdő-Gyulai Termál FC együttesénél edzőváltás történt. A koráb­bi szakvezető Popovics Pál helyett - aki visszatért Ro­mániába - az eddig a fürdő­városi klub utánpótlásában dolgozó Szekeres Lajos veszi át a felnőtt csapat edzői fel­adatainak ellátását. Vincze Gyulától, a Vár­fürdő-Gyulai Termál FC együttesének technikai ve­zetőjétől megtudtuk, hogy a játékosállományban is több változás történt a nyáron. Távozott a házi gólkirály 35 éves, korábbi román I. ligás támadó Drágán Claudiu és Rázván Fritea, valamint a Zádori-fivérek. A fiatal Repis­­ky Dániel a megyei I. osztály legutóbbi szezonjában har­madik helyen végzett Méh­kerék csapatába tart. A fürdővárosiak a tervek szerint július 2-án, szerdán kezdik meg a felkészülést az NB III-as bajnokság őszi idényére. Visszatér Tótkom­lósról Bagyinszki Attila, a Méhkerékről érkező Rúzsa László, valamint a klub után­pótlásából néhány tehetséges fiatal a nagyokkal együtt kezdi meg majd a munkát. A gyulaiak négy-öt játékos le­igazolását tervezik a nyáron az új szezonra. ■ V.L. HEJTHETIIH A totó 26/2. heti eredményei Kolumbia remekül teljesít labdarúgás Brazília csak 11-esekkel tudta legyőzni Chilét A hét végén megkezdődött a brazíliai labdarúgó-világbaj­nokságon az egyenes kiesés szakasz. A nyolcaddöntők el­ső találkozóján Brazília csak 11-esekkel múlta felül Chilét. Munkatársunktól Brazília büntetőpárbaj után 3-2-re legyőzte Chilét a hazai rendezésű labdarúgó-világ­bajnokság nyolcaddöntőjében. Úgy kezdett Luiz Felipe Sco­lari együttese, ahogy kellett: keményen, bátran futballoz­tak, aminek meg is lett az eredménye, hiszen viszonylag hamar megszerezték a veze­tést. Aztán jött a meglepő for­dulat, a chileiek egy védelmi hiba után egyenlítettek. Az első félidőre nem panaszkod­hattunk, de a második fél­idő és a hosszabbítás nagyon gyenge volt. A büntetőrúgást Brazília kezdte, és David Luiz berúgta a sajátját, míg Pinilla kihagyta. Willian a jobb ol­dali kapufa mellé gurított, de szerencséjére Julio César ki­védte Alexis Sanchez lövését. Marcelo ballal értékesítette a büntetőt, Aránguiz is kímélet­lenül bevágta, három kör után 2-1 volt az állás. Hulk középre lőtte, Bravo lábbal védett, Diaz pedig élt a lehetőséggel, és egyenlített a negyedik körben, 2-2. Neymar magabiztosan gurította a labdát a kapuba, és mivel Jara a bal oldali kapufát találta el, Brazília továbbju­tott, Chile pedig kiesett. Neymar fájdalmat érez a jobb combjában, a még a chi­leiek elleni - tizenegyesekkel megnyert - szombati vb-nyol­­caddöntő elején összeszedett sérülést kezelni kell. - Egy kemény belépő ha­gyott nyomot a lábán - idézte fel a 4. percben Charles Aran­­guizzal történt összecsapást Luiz Felipe Scolari, a brazilok szövetségi kapitánya. - Min­dent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ott lehessen velünk a negyeddöntőben, van erre öt napunk. Neymar kétszer kért pá­lyán kívüli ápolást a szombati mérkőzésen (másodjára Artu­ro Vidaltól kapott egyet a 28. percben)­­, de végigjátszotta a 120 percet, sőt, a tizenegye­sek során ő volt az ötödik bra­zil próbálkozó, találata végül győzelmet ért - ez a kitartás mindenképpen biztató a sele­­cao aggódó hívei számára. A kolumbiaiak az eltiltott Suárezt nélkülöző Uruguay ellen James Rodriguez két gól­jával megérdemelten győztek.­­ James Rodriguez az a já­tékos, akit több mint tíz éve kerestek az én pótlásomra, de más típusú futballista. Ő a csapat sztárja, különbözik a többiektől, ő a megfelelő személy arra, hogy vezesse ezt az együttest - áradozott a brazíliai világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettjéről a kolumbiai legenda, Carlos Val­­derrama. Pontosabban nem is felfe­dezettről, hanem befutottról kell beszélnünk, hiszen már tavaly nyáron megismerhette Rodriguez nevét az egész fut­ballvilág, amikor az újgazdag AS Monaco nem kevesebb mint 45 millió eurót fizetett az 1991-es születésű játékosért. Szinte mindenki megdöbbent az összeg nagyságán, annak dacára is, hogy a Portóban már évek óta jó teljesítményt nyújtott a fiatal játékos. A Nemzetközi Sportdöntő­bírósághoz (CAS) fordul Luis Suárez, akit a FIFA kilenc mérkőzésre és négy hónapra tiltott el, mert megharapta Giorgio Chiellinit a vébén. Az Uruguayi Labdarú­gó-szövetség nem sok reményt fűz a FIFA-nak beadott felleb­bezéshez, így már a CAS-hoz fordult. Suárez jogi képviselői között pedig olyan sztárügy­védek kaptak helyet, mint Juan de Dios Crespo vagy Daniel Cravo. Előbbi jogi ber­kekben igen ismert, korábban több uruguayi futballistát is sikerrel képviselt az urugua­yi bíróságokon. Cravo pedig szakértőnek nevezhető az eh­hez hasonló ügyekben. Sérülés miatt nem léphet pályára Algéria ellen a vé­­bé nyolcaddöntőjében Lukas Podolski, a német válogatott támadója. A Német Labda­rúgó-szövetség tájékoztatása szerint Podolski az Egyesült Államok elleni csoportmérkő­zésen (1-0) térdsérülést szen­vedett. A szombati MR-vizsgá­­latok után az orvosok két-há­­rom nap pihenőt javasoltak az Arsenal szélsőjének, aki így nem léphet pályára a hétfői, Algéria elleni nyolcaddöntőn. Tegnap este a hollandok mér­kőztek Mexikóval. Az első fél­időben a mexikóiak voltak fö­lényben, majd a második elelján megszerezték a vezetést, ám a félidő végén egyenlítettek, majd a hosszabításban megszerezték a győztes gólt. EREDMÉNYEK, NYOLCADDÖN­TŐK: BRAZÍLA-CHILE 1-1 (1-1, 1-1, 1-1, 11-ESEKKEL 3-2). G.: Da­vid Luiz, ill. A. Sanchez. KOLUMBIA-URUGUAY 2-0 (1-0). G.: Rodriguez 2. HOLLANDIA-MEXIKÓ 2-1 (0-0). G.: Sneijder, Huntelaar (11-esből), ül. dos Santos. hétfői program: Franciaor­­szág-Nigéria, 18.00. Németor­­szág-Algéria, 22.00. 1­26* FI­FA WORLD CUP így ünnepelt a brazilok kapusa, Julio Cesar (balról), aki két 11-est is védett. Lévay Sorin FIDE-mester félpontos előnnyel győzött sakk Hetedik alkalommal emlékeztek az Ancsin fivérekre Békéscsabán nemzetközi versennyel Békéscsabán, a Vasutas Művelő­dési Házban vasárnap befejező­dött a 7. Ancsin-sakkemlékver­­seny, amellyel a szervezők a két békéscsabai születésű, sakkozó testvérre, az 1947-től Rév-Komá­­romban élt Ancsin Endrére és a Békéscsabán élt Ancsin György­re emlékeztek. A négynapos, hétfordulós nemzetközi viadalon 32 sakkozó ült asztalhoz, köztük két nemzetközi mester és egy FIDE-mester. A 4. fordulóban a 14 éves gyulai Ottlakán Péter nagy meglepetésre legyőzte Mó­zes Ervin nemzetközi mestert, majd a 6. fordulóban döntetlent ért el Bérczes Csaba nemzetközi mester ellen. A zárófordulóban döntetlenül fejeződött be a Bér­czes-Mózes parti, így a karcagi színekben versenyző Lévay So­rin FIDE-mester nyerte a viadalt. Az Ancsin Endre-sakkfelad­­ványfejtő versenyt Kakuk Sán­dor nyerte, Bérezés Csaba és Seres lászló (Kiskunfélegyháza) előtt. A díjakat az Ancsin család tagjai adták át a legjobbaknak. ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK, 3. forduló: Bérezés (Dunaharasz­­ti)-Kakuk (Orosháza) 1:0, Mózes (Gyula)-Lévay (Karcag) 0:1, Ott­lakán (Gyula)-Bíró (Orosháza) 1:0. Döntetlenek: dr. Gosztolya (Békés)-Terék (Battonya), Radics (Szentes)-Gurzó (Gyula), Pász­­torcsik (Orosháza)-Lovas M. (Budapest). 4. forduló: Lovas M.-Deák (Bé­kés) 1:0, Ottlakán-Mózes 1:0, Hatos (Orosháza)-Vida (Derecs­ke) 1:0, Bíró-Kunos (Orosháza) 0:1, Jóba (Révkomárom)-Jakab (Révkomárom) 1:0. Döntetlenek: Lévay-Bérczes (Dunaharaszti), Kakuk-Varga T. (Békés). 5. forduló: Lévay-Ottlakán 1:0, Bérczes-Lovas M. 1:0, De­ák-Jóba 1:0. Döntetlenek: Ku­­nos-Kakuk, Pásztorcsik-Tamási (Orosháza), Rakovics (Békés)­­Kukel (Révkomárom). 6. forduló: Lovas M.-Lévay 0:1, Jóna-Mózes 0:1, Kakuk-Pásztor­­csik 0:1. Döntetlenek: Ottlakán- Bérczes, Tamási-dr. Gosztolya, Farkas L. (Battonya)-Csomós J. (Gyula). 7. forduló: Varga T.-Ottlakán 1:0, Csomós J.-Bíró 0:1. Döntet­lenek: Pásztorcsik-Lévay, Bér­­czes-Mózes. VÉGEREDMÉNY: 1. Lévay 6 pont, 2. Bérczes 5,5,3. Varga T. 5,4. Lovas M. 4,5,5. Mózes 4,5, 6. Deák 4,5, 7. Pásztorcsik 4,5, 8. Kunos 4,5. különdíjasok. Legjobb Bé­kés megyei ifjúsági: Kunos Zoltán 4,5 pont. Legjobb Békés megyei serdülő: Ottlakán Pé­ter 4,5. Legjobb szenior: Far­kas Lőrinc 3,5. Legjobb 2000 Élő-pont alatti: Pásztorcsik Já­nos 4,5. Legtapasztaltabb sakkozó: Farkas Lőrinc (Battonya). Leg­fiatalabb sakkozó: Kovács Ger­gő Patrik (Békés). ■ V. L. Lévay Sorin nyerte a viadalt. A gyulai salakos, Benkő Roland sikere a Premier Ligában Benkő Roland csapatával, a Plymouth Devilssel a Boniface Arenaban kilenc ponttal 50:41- re győzött a RedCar Bears ellen hazai pályán az angol salak­motoros csapatbajnokságban, a Premier Ligában. A Gyulai Speedway Club 19 éves verseny­zője ezúttal nyújtotta a legjobb teljesítményt a Premier Ligában, hiszen 11+1 pontot gyűjtött. Először a második futamban lépett pályára, ahol csapattársá­val, Simotával közösen rögtön 5:1 arányban vitték el a futamot. A hetedik futamban Benkő má­sodik lett, majd a tizenegyedik futamban remek győzelmet ara­tott a fiatal magyar vaspapucsos. A tizennegyedik futamban is­mét kettős hazai sikernek lehet­tek szemtanúi a szurkolók, hi­szen Newman és Benkő simán verték ellenfeleiket. Rolandnak ezután azonnal ismételni kel­lett, ahol az első rajtot követően csapattársát, Ben Barkert kizár­ták bukás miatt. Az ismételt rajt után Benkőnek nem sikerült a brillírozás, de ennek ellenére egy tisztességes csatában kapott ki a Redcar párosától. ■ Még nincs meg Zsóri Zoltán utódja Battonyán mint ismeretes, Battonyán befe­jezte a munkát a megye kettes labdarúgócsapatjátékos edzője, Zsóri Zoltán. A vezetés keresi utódját, s várhatóan már a közeli napokban nevesíti is. A hetedik helyezett csapat keretében is „zajlik” az élet, Dajcs György és Kovács Zoltán Mezőhegyesen játszik a jövőben. A kapus Ad­­rian-Marius Joarza sem marad, ő a romániai Kürtösön véd. El­képzelhető, hogy még többen tá­voznak a csapatból. A távozókat a játékot időlegesen abbahagyók visszahívásával igyekeznek pó­tolni. Czakó István újrakezdi a futballt, és esély van arra, hogy Liszkai Dominik is így tesz. ■ Békéscsaba város kitüntette Kormos Mihályt A NYÁRI SZÜNET előtti Utolsó ülését tartotta pénteken Bé­késcsaba Megyei Jogú Város közgyűlése. A napirendek között volt két rangos városi elismerés odaítélése. A képvi­selők döntése alapján a Békés­csaba Ifjúságáért kitüntetést Kormos Mihály, a hivatal sportcsoportjának dolgozója, a Békéscsabai Röplabda SE szakmai igazgatója kapta meg. Kormos Mihály az amatőr és szabadidősport irányításából, működtetéséből is vastagon kiveszi részét, míg az élsport­ban a békéscsabai klubbal idén magyar bajnokságot nyert és az utánpótlásban is jelentős sikereket ért el. ■

Next